2016. március 14., hétfő

Kokárda

Ér-e még valamit ez a mai csárda?
Vagyunk-e még?
Kell-e a kokárda:

Eleink haltak,
Küzdöttek...
Megérte?
Értük a kokárda,
S egy vak zenész ütleget kapott érte...

Ilyet ki tehet?
Miféle bitang emel a vakra kezet?

Hol történhetett ez a gyalázat?
A határon túl?
Messze idegenben,
Ahol a magyar nem ember?
Valami földi pokolban,
Ahol vastag halmokban áll
Az eladó gyűlölet halmaza?
Nem...
Idehaza...

Mint rossz bekecs,
Szakadunk kétfele...
Évtizedek vetése
Érik be vele.

A csiricsáré vásári hazugság,
Mint elhagyott vén házat a penész,
Mindent belep,
A gyáva ész engedelmes-polkorrektül gagyog,
Altesti eszmék filoszokat nyernek,
Szakállas Mona Lisák énekelnek,
A költészetből rossz halandzsa lett,
Kiszáradóban van az értelem,
S a zsibvásár mögött
Erőszak lappang,
Sunyin,
Csendesen.

Hazám,
Hazám...
Fülhallgatók gyászdala közepette
Leszel sok rossz tudatban - elfeledve.

Virított valamikor,
De lassan kiszárad
A kokárda szára,
Mi maradt belőle mára?

A szimbólum nem öregszik,
Nem fakul,
Legfeljebb elpusztul
Ártatlanul.

Március idusa...
Vérrel áldoztunk érte
Valaha;
Elismerte rá jogunkat
Az Ég;
Amíg őrizzük,
A létünknek van értelme még.

A rossz hiten tévelygőknek hamis,
Nekünk azonban szent továbbra is
A kokárda.

Akinek nem kell,
Szabadon mehet,
Profán vigyorral nyalja pénz sarát,
Vagy düllessze a magasba farát
Naponta hétszer Mohamed szavára,
Szabadon elmehet,
Aki gyáva.

Múltunk tépett zászlói
Lelkünkbe zárva,
Emlékükből szövődött
A kokárda.

Amíg a Haza nem lesz puszta röggé,
A Hű Kevesek
Helytállnak
Örökké.

Isten becsületét
Nem őrzi média rikácsolása,
Sem katedrálisok aranyozása,
Csupán a hívők
Lelki
Tisztasága.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése