Avalonba nem megy vonat

Avalonba nem megy vonat.

Luxusszállója sem akad.

A kollektív tudattalan

Távoli ködében suhan

Fennkölt, szomorú emléke;

A múlt: harc,

A jövő: béke.

A Földön 

Az Élet

A Rend;

Hősöket az Idő teremt.

A Múlt 

Mindenkit 

Befogad;

Avalonba nem megy vonat.

Jogeljátszó Habsburg-mesék

Jogeljátszó Habsburg-mesék

Történelmünkben szerteszét.

Hadszíntér-ország királya

Kötelességét nem látta.

Zrínyi Péter a vérpadon,

Alföld és Dunántúl - vadon...

Jogeljátszás-propaganda

Az önkény magyarázata.

Ampringen-bohóckormányzat

Forralta a kuruc lázat.

Caraffától Haynauig

Telve volt a pohár csurig.

Legvégén a Habsburg család

Eljátszotta - saját jogát.

Kant vitatkozni merészel

Kant vitatkozni merészel

Mindenféle öntelt ésszel.

Mert az örök igazságok

Nem természettudományok

Szabályaiban rejlenek,

A világ másképpen kerek,

Nem végzet, ami csak testcsel,

S az Isten nem órásmester.

Kant vitatkozni merészel

Minden dogmatikus ésszel.

Igazi Hit sosem vész el,

Minden divatot átvészel,

Mert a rész akármit képzel,

Nem azonos

Az Egésszel,

Számokat az ember teremt,

De Isten 

Békéje

A Rend.

Kant vitatkozni merészel

Minden ateista ésszel.

Istenbizonyíték helyett

Becsületes Élet lehet

A Boldogság osztályrésze;

A nemhit is Hit kérdése.

Ha magunkban nem keressük,

Kívül soha meg nem leljük.

Kant vitatkozni merészel

Mindenféle poshadt ésszel.

Erkölcsi relativitás

Nincs, ez nem is lehet vitás.

Nincs érzelmi, lelki adó,

A túlerő nem mérvadó.

A Szabad Akarat - vagyon,

Sohasem lesz "köztulajdon".

Tagadni,

Hinni nem szégyell;

Kant vitatkozni merészel.

Árpád-kori kérdőjelek

Árpád-kori kérdőjelek;

Titokőrző, néma sereg.

Ficamodott történelem

Gunnyaszt kopár, fiktív hegyen,

S nyáladzó antimítoszok

Pervez serege toporog

Hivatali tankönyvekben;

Működök műfátyla lebben.

Árpád-kori kérdőjelek;

Minden valóság - átmenet...

Pöfög a történet-vonat

Krónikáktól mind távolabb,

Mesterséges őstörténet...

Őseink?

Talán a rének...

Északra caplat a kánon

Fagyott jegesmedveháton.

Nagyhatalmi finnugratás,

Volt hatás,

Van ellenhatás.

Árpád-kori kérdőjelek;

Mesterkélt hazugság-hegyek

Magasodnak a mű-égen,

Tudomány fedezetében.

A fiktív besenyő futás,

Meg a többi megalkuvás

- Mind önmagunk ellenében -

A vállunkat nyomja régen,

Múlttól, 

Jövőtől 

Nem félünk;

Most már igazságot kérünk.

Nem a történelem beteg;

Árpád-kori kérdőjelek.

A vers ne legyen cirkalmas!

A vers ne legyen cirkalmas!

Az egyszerű szó hatalmas,

A mesterkélt meg csupa lom,

Mint a kontessz-irodalom

Sallangokkal cizellálva, 

Grófkisasszonyok számára.

A tönkre díszített forma

Legfeljebb szellemi torna,

Csupán a nyelv bűvölése,

Nem a világ szívverése.

A vers ne legyen cirkalmas!

Erőteljes, vagy fájdalmas,

Érzékeny, de sose puha,

A forma nem uralhatja.

Csak eszköz a poétika,

Az Erő: a vers

Dallama,

Szívvel dobogó zenéje,

Ami

Élet,

Halál,

Béke.

A rím lehet játékos,

De ha az kell: nyomatékos.

Amelyik vers túl cirkalmas,

Nem elegáns, csak szánalmas,

Ritmustalan, nyálkás sorok

Között a semmi kuporog.

A jó vers örökké élhet,

A jó vers maga az

Élet.

Nem téved doktrína-csőbe,

Se halandzsa-őserdőbe,

Nem szabályozza hivatal,

Szeret, szenved, tesz, él,

Akar.

Az egyszerű szó hatalmas,

A vers ne legyen cirkalmas.

Tavasz-flotta

Tavasz-flotta

Kifeszített

Vitorlával

Érkezett,

Ontják már a meleget a

Nehéz napfény-ütegek.

Izzad a föld,

Levél kókad fenn a fán,

Megkezdődött az idei

Első sortos

Délután.

Megszűnt a minimáltavasz,

Felszáradt a sok eső,

Vidám májusi kikelet,

Visszatér

A friss

Erő.

Bárányfelhők

Vidítják

A halványkék

Eget;

Itt van már

A Tavasz-flotta,

Horgonyt is vetett.

Dagályos, túlírt világban

Dagályos, túlírt világban

Sűrű szellemi homály van.

Rossz, pártos filozófiák

Harapdálják egymás nyakát,

"Modernizált" őrültségek

Birka légiója béget,

Sötét tábortüzek égnek,

Karanténban az

Értékek.

Dagályos túlírt világban

Fortélyos álszabadság van,

Blőd pályázik igazságra,

A konkrét meg elvontságra.

Talapzatra bálvány kerül,

Varjúhadak köröskörül.

Végzet jön kutyafuttában;

Dagályos, túlírt világban.

Diluvium szarkasztikum

Diluvium prelúdium,

Esik az eső.

A gizgaz a nagyvilágon

Lassan égre nő.

Diluvium herbárium,

Fogyasszunk gyomot;

Ha lesz jövő, a számára

Ne hagyjunk nyomot.

Diluvium gimnázium,

Sebaj, gyerekek,

Legyetek mind erőszakos,

Kis szörnyetegek.

Diluvium kollégium,

Nincs többé mese

Ne legyen most már a Földön

Béke sohase.

Diluvium esztétikum,

Éljen a ratyi,

Az élenjáró művészet

Legyen csak gagyi.

Diluvium fantasztikum,

Volt-e vízözön?

Ha nem volt is, reggel, délben, 

Este ránk köszön.

Diluvium akvárium,

Tengeri sügér,

Tótágasban lenn a fej, a

Bocskor égig ér.

Diluvium statárium,

Van-e szeretet?

Vízözönnel minket nem az

Isten fenyeget...

Diluvium politikum,

Végső stáció,

Előbb-utóbb megdicsőül

A korrupció.

Diluvium egzotikum

Gender hentereg;

Oroszlánná változhatnak

Szürke egerek.

Diluvium impérium,

Dollár a köbön;

Csak maradjon legalább majd 

Néhány kő kövön...

Diluvium almárium,

Vén depresszió...

Modern gagyi mellé minek

A tradíció.

Diluvium misztérium,

Lélekben az ír,

De a materializmus

Mindent felülír.

Diluvikum delírium,

Ki-ki vermet ás,

Atomverte aknamező

A globalitás.

Diluvium létminimum,

Így se, úgy se jó,

Milliárdos lesz az összes

Klíma-ciceró.

Diluvium princípium,

Kvázi etika;

Önmagába roskad lassan

Minden logika.

Diluvium harmónium,

Éljen a tök ász,

Magánrepülőgépeken

Utazgat a frász.

Diluvium kollokvium,

Satnya végtelen,

A végén, mint akkor, most is

Csak elégtelen...

Diluvium szilencium,

Média-bozót,

Lecsacsogja vállunkról a

Jövő-takarót...

Diluvium kritérium

Minden teljesül,

Civilizációnk végül

Tán hamuba sül.

Diluvium baktérium,

Keserű bogyó,

Piac-elven múködik az

Evolúció.

Diluvium specifikum,

Darázsból a méz;

Az egyéni identitást

Eszi a penész.

Diluvium panoptikum,

Demokrácia;

Vén ifjúságot zabál a

Friss demencia.

Diluvium konzílium,

Úgyse sikerül,

Nem érdemes túlélni, ha

Túl sokba kerül.

Diluvium historikum

Rózsaszín a láz;

A "világba vetve" mindig

Örökös a gyász.

Diluvium narkotikum,

Újévi malac;

Csődbe ment bankok széfjében

Tátog a lazac.

Diluvium mártírium,

Vén gyászinduló;

Elektromos sírba megy a 

Rozsdás csataló.

Diluvium artisztikum,

Ránc az ujjbegyen,

Nem probléma, hogy halandzsa,

Csak angol legyen.

Diluvium judícium,

Taláron a sár,

Luxusbörtön

Luxus-életfogytiglanra vár.

Diluvium konzorcium

Fekete a hó,

Rántott patkányt importál a

Divatos tahó.

Diluvium proszcénium,

Zsöllye kiadó,

Rossz színészhez politikus

Rendező való.

Diluvium bandérium,

Pénzes egyedek;

Szegényített uránt lövő

Fegyvert vegyetek.

Diluvium psaltérium,

Semmi nem marad,

Egyedül Isten lesz, aki

Minket elsirat...

Bodzaillatú estéken

Bodzaillatú estéken

Sétál Isten szép kevélyen.

Ébred a Hold,

Arca kerek,

Lement a Nap,

Már nem liheg.

Az örök

Ősi Kezdetek

Lebegnek a világ felett.

Valami hallgat a mélyben;

Bodzaillatú estéken.

Kétfejű sas a pokolban

Kétfejű sas a pokolban,

Baziliszkusszal egy sorban.

Fekete-sárga tollazat

Verdesi a nemlét-falat.

Feledés-iszapba fúrja

Saját tetteinek súlya.

Jéghideg az örök verem,

Nincs remény és nincs kegyelem.

Kétfejű sas a pokolban,

Örök sírban,

Haló porban.

A gonosz emlékű madár

A Léthe partjára se jár.

Nem alkotott semmi nagyot,

Lélek-utódot nem hagyott,

Semmibe röppent az erő,

Nyakára szorult az idő.

Kétfejű sas a pokolban,

Nem fészekben,

Nem akolban.

Lipótok és Ferdinándok;

Kacsacsőrű hiány tátog,

Soha semmi nem lett készen,

Mindig semmiért - egészen...

Vérpad fölött varjú károg;

Elfogytak a házasságok.

Magáért való hatalom

Kushad örök szégyenpadon.

Kétfejű sas a pokolban;

Anyagtalan, vén szoborban.

Bécsújhely, Kufstein, Arad

Mind örök mementó marad.

Volt nemzetek ellensége,

Lett szánalmas, csúfos vége.

Kétfejű sas a pokolban

Dühében szinte felrobban.

Vijjog, hogy a sok ebadta

Rossz csatlósa megtagadta.

Folyton őket uszította,

S - ledöntötték a pokolba.

Vijjog a kétfejű kappan,

S halál falán kongva koppan.

Még a holtnál is holtabban;

Kétfejű sas a pokolban.

Gazdag, kincses Emlékezet

Gazdag, kincses Emlékezet,

Számon tartja

A Lényeget.

Az ocsú rendre kihullik,

Ami Igaz, sose múlik.

Pezsgő, zsongó évtizedek

Keresnek maguknak helyet,

És a kedves Emlékezet

Őrködik a Lélek felett.

Szolgálatát addig tartja,

Míg szemünket le nem fogja...

Tart, amíg az Élet pereg;

Gazdag,

Kincses

Emlékezet.

Platón ideavilága

Platón ideavilága

Zene süketek számára.

Titokteljes világnézet;

Magasra teszi a lécet.

Az idea nem látható,

Nem is profanizálható,

Ábránd-zsákutcának vélik,

Nem értik, ezért lenézik.

Platón ideavilága

Vizet visz lét-pusztaságba.

Nem béklyózza dogma-járom,

Sohasem csak puszta álom,

Hanem a valóság épen,

Erőben és

Teljességben,

Szépen és erőteljesen,

Elrendeléstől mentesen.

Platón ideavilága

Nem rág doktrínát a szájba.

Semmi világboldogítás;

Az idea - valami más...

A szépség titkos lényege

Nem a csőcselék kenyere,

Nem is a pénz uraié,

Csak aki megérzi, azé.

Örök szépség igazsága

Platón ideavilága.

Nicolai Hartmann Esztétikáját olvasgatva

Igen, vannak korok,

Amikor az értelem csikorog,

A józan ész nyugdíjba sompolyog,

S az Istent elhagyni akaró ember

Az infernó felé

Támolyog.

De akkor se feledjük el,

Hogy egyszer majd újra

Élni kell,

A futó jelent elborítja majd

A múlt doha,

Az Érték

Nem lesz relatív

Soha. 

Az ember látszólag előre megy,

De szintet szinte 

Sose lép;

Sosem lesz fogalom rá,

Mi 

A Szép.

Igen, vannak korok,

Amikor

Törlődik minden értelmes szabály,

Minden igazság a fejére áll,

Templomromon bálványoltár zörög,

S a butaság utcákon hőbörög.

Az esztétika

Valami más;

Minden hatásra jön

Ellenhatás.

Nem a Lét,

Csak az Élet

Véges, de

Fenséges.

Igen, vannak korok,

Amikor talán

A Föld sem forog,

Amikor az érzelem beteg,

Lövészárkokért őrjöng

A szellem-sereg,

S háborút követel részeg tömeg.

Olyankor is őrizzük a 

Szépet,

Mogorván, hallgatagon,

Mint fáradt medve a sarki fagyon,

Míg igazság a lelkünkbe köt,

Mert egyszer úgyis

Eloszlik a köd.

Az esztétika magányos hajó,

Örök hullámok közömbös, néma hátán,

Hegynek fel,

Völgybe le,

A rejtélyes Szépet

Óvja,

Vigyázza,

A magyarázhatatlant

Magyarázza,

Botorkál a gondolat-halmokon,

Jól tudván,

Hogy amit mondana,

Arra sosem lesz pontos fogalom.

Gondfergeteg közepében

Gondfergeteg közepében

Ahogy mindig,

Ahogy régen...

Most a probléma adogat,

Teker rajtam egyet,

Sokat...

Új meg újabb démon köszön;

Reménytelenség a köbön...

Ha még akad bennem lélek,

Megoldom,

És tovább élek...

Hétköznapi rémmesében;

Gondfergeteg közepében...

Csöndes, esős május-tavon

Csöndes, esős május-tavon

Isten egy öreg csónakon.

Tétova Idő csepereg,

Hallgatnak az ősi vizek.

Teremtésben ezer titok,

Isten csöndesen mosolyog.

A Jövendő vállát nyomja

Még az Ember felnőttkora.

Sötét árnyék a partokon

Csöndes, esős május-tavon.

A mimézis-paradoxon

A mimézis-paradoxon

Köszön vissza minden fokon

Már meglehetősen régen

Mindenféle "modernségben".

"Világjobbító" doktrínák

Mimetikus esztétikát

Kívánnak, mással nem férnek;

Erre alkuszik a végzet.

A mimézis-paradoxon

Ateista köd-ormokon

Feszít, mint egy fantom zászló,

El nem vontathatná száz ló...

Isten nélküli, zárt világ

Nem ismer más esztétikát...

Az utópia-nagykabát

Ki-törzsfejlődi önmagát,

S rejti igazi valóját,

Rossz kényszerzubbony-önmagát...

A mimézis-paradoxon

Régi bálványokkal rokon.

Kis igazság ablakain

Bámul kifelé a nihil,

Konkrét korlátokon pihen,

Sok kis igen,

Meg egy nagy nem...

Arisztotelész üzente:

Nem kell idea, van csempe...

A mimézis-paradoxon

Hódít a profán plafonon,

De az igazi

Művészet

Nem a dogma-kertben béget.

Gyalogjáró vén masztodon

A mimézis-paradoxon.

Anonymus éjszakája

Anonymus éjszakája

Belevész a némaságba.

A néhai Béla király

Jegyzőjének nemigen fáj

Hogy ködbe vész az emléke.

Kiírta magából végre

Azt, ami a lelkét nyomta,

Most már az utókor gondja,

Hogy csak összevissza zagyvált,

Vagy rejtélykulcsot hagyott ránk...

Anonymus éjszakája

Hajnalát hiába várja.

Milyen érdek állt mögötte?

Tollát milyen cél vezette?

Vajon micsoda hatalom

Rejlik negyvennyolc oldalon?

Vajon Anonymus mester,

(Azaz P. dictus magister)

Szvatoplukról mit sem tudott,

Helyette vannak a blakok,

Nincs Simeon, se Luitpold,

Helyettük másokat koholt,

Gelu, Glad, Ménmarót, Salán...

Léteztek-e egyáltalán?

Anonymus éjszakája

Mikor fordul napvilágra?

Területrablók idézik,

Pedig még félig sem értik,

Tekerik, húzzák és nyúzzák,

Képzelegve kiforgatják,

S fújják, amit nem értenek,

Meg amit hozzá költenek...

Valahol mindegyik sejti

Hogy ez nem őket illeti...

Anonymus másra gondolt,

Nem nekik, nem hozzájuk szólt.

Anonymus éjszakája;

Nem ég a pásztortűz lángja,

Hol marad az új nézőpont,

Ami minden titkot megold?

Valahol időtlen ködben

Anonymus hallgat csöndben.

Vén csuklyája mögött zavar;

Valamit mondani akar,

De az utókor ostoba,

Talán meg sem érti soha...

A Múltakon köd uszálya...

Anonymus éjszakája...

Májusfolyam-torkolatnál

Májusfolyam-torkolatnál

A Jövő lassan kihűl,

Vén ladik lebeg a vizen,

Benne Isten,

Egyedül.

Májusfolyam-torkolatnál

Ordas kételyseregek;

Tán mégsem hozhat Tavaszt a

Világra

A Kikelet.

Májusfolyam-torkolatnál

Örök Idő-víznyelő,

Itt foszlik a semmibe a

Mindenkori túlerő.

Májusfolyam-torkolatnál

Ragyogó, zöld televény,

Ott ömlik Idő medrébe

Sugárban a 

Friss Remény.

Májusfolyam-torkolatnál

Profán plázasor halad

Semmi sem ingyenes benne,

Csak a

Szabad Akarat.

Májusfolyam-torkolatnál

Mindig várnak

Valakit,

Isten tudja:

A világban

Megfogyatkozott

A Hit.

Májusfolyam-torkolathoz

Sok ember el nem talál,

Doktrínák holtágaiban

Éri őket

A halál.

Májusfolyam-torkolatnál

A Jövő lassan kihűl,

Vén ladik lebeg a vizen,

Benne Isten,

Egyedül.

Világ-távlatok szűkülnek

Világ-távlatok szűkülnek,

Merész álmok földre ülnek.

Az ég már

Nem a végtelenbe néz,

Sok kis részből most sem lesz

Egész.

Perspektívák egyre fogynak,

Ordas dogmák szaporodnak,

Csupa tök ász a világ-talon,

Leleplezte önmagát

A háttérhatalom.

Pénz perdült világ fölébe,

Emberekre nincs szüksége,

Lassan szétfoszlik a túlerő,

Senkinek sem kell perverz jövő.

Egyre butább politika

Tör a glóbusz ormaira,

Már megint van derűre ború,

Újra visszatért a háború.

Világ-távlatok szűkülnek,

Remények elcsendesülnek,

Szürkévé fakulnak az egek,

Fellegoszlop a jövő felett.

Könnyező pannon májusban

Könnyező pannon májusban

Reszket

A Jövő,

Körülöttünk -

Ahogy mindig -

Most is túlerő.

Profán Élet határai

Bölcső,

Ravatal;

Nem pótolja a Dalt soha

Semmi hivatal.

Globális világbográcsban

Dogma-kása fő,

Amíg a Múlt ismeretlen

Ködös a Jövő.

Könnyező pannon májusban

Monoton imák;

Világháborút provokál

A buta világ.

Profán öngyilkosság-hajlam

Delelőre hág,

Szakadék szélén tolong az

Eszme-sokaság.

Nukleáris pusztaságot

Hozhat majd a tél,

Szegényített urán bűzét

Viszi már a szél.

Könnyező pannon májusban

Kánon vicsorog,

Hallgatnak a folyóparti

Szürke kavicsok.

Információktól konyul

A fa levele,

Olcsó elitkultúrának

Hígul a leve.

Média kíntornarúdját

Vadul tekerik,

Évszázadnyi jelszókészlet

Kiüresedik.

Könnyező pannon májusban

Remény kavarog,

Föl a fejjel, túléljük majd

Ezt is,

Magyarok!

Rabszolgáink, a fogalmak

Rabszolgáink, a fogalmak

Értünk élnek,

Velünk halnak.

Mindig újabb Életekre

Bővülnek-szűkülnek egyre,

Szó-napszámosnak beállnak,

Megmaradnak ideának,

Vagy hullanak szöveg-árba,

Végsőkig definiálva.

Élnek

Hitnek,

Létnek,

Dalnak...

Rabszolgáink, a fogalmak.

Mindent újra kell szentelni

Mindent újra kell szentelni

Holtat

Élővé 

Szeretni.

Profán métely cintermeit

Ragyogja be újra 

A Hit.

"Modern eszmék" szikes földje,

Sivatag lenne belőle,

Elapadna minden erő,

Szomjan halna a jövendő...

Semmit nem elvenni.

Adni

Az Istent visszafogadni...

Új úton

Előre

Menni;

Mindent újra kell szentelni.

Amíg reggel felébredek

 

Amíg reggel felébredek,

Még adhatok,

Még kérhetek.

 

Az Élet tüze bennem ég,

S egy csodálatos Feleség

 

Szerető szeme néz reám,

Van boldogságom,

Van Hazám.

 

Amíg reggel felébredek,

Még új terveket szőhetek,

 

Tavasz kacag és

Nap ragyog,

Én erőm teljében vagyok.

 

Szél hozza rózsák illatát,

Még van tovább,

Még van tovább.

 

Amíg reggel felébredek,

Jövőt ígérnek kék egek,

 

Még élek,

Érzek,

Akarok,

Várnak rám munkás szép napok,

 

Tavasz pezseg,

Idő szökell,

Még élni kell,

Még élni kell...

 

Amíg reggel felébredek,

Még élhetek,

Még élhetek...

 

Tiszta lelkiismerettel

Tiszta lelkiismerettel

Lehet csak boldog az ember.

A felnőtt nem bábfigura;

Önmaga szuverén ura.

A személyes identitás

Nem érdek.

Több.

Valami más.

Tiszta lelkiismerettel

Lehet csak ember az ember.

Ilyenkor félig sem profán;

Ilyenkor túllép önmagán.

Tiszta lelkiismerettel

Lehet önmaga az ember.

Másképp nem maradhat távol

A gyáva megalkuvástól,

Aminek globális átka

Terpeszkedik a világra.

Nem intézmények,

Csak Ember...

Tiszta lelkiismerettel.

Májusi Szabad Akarat

Májusi Szabad Akarat

Pompázik a napfény alatt.

Szebb a világ, mint a képe,

Isten üzenete:

Béke.

Derűsen néz

Ég,

Föld,

Tenger;

Negatív csupán az ember.

Ragyog a szent Nap az égen,

Éljünk boldogan,

Békében...

Májusi Szabad Akarat

Kihasználatlanul marad

Vajon most is, ahogy sokszor?

Megint csak árnyékot bokszol

A "fejlődő emberiség"?

Megint mérget lő szerteszét?

Lent ezer panasz, intrika,

Fent kisstílű politika...

Rossz áskálódási kényszer

Hatása alatt az ember,

Önsorsrontó rosszindulat

Mutat neki hamis utat.

Május napja ragyog egyre,

Békére, és

Szerelemre...

Májusi Szabad Akarat;

Könyörtelen Idő szalad,

S a mai generáció

Esküszik, hogy a ráció

Az Isten helyére állhat,

S jobb világot generálhat...

Májusi Szabad Akarat

Örök lehetőség marad,

S mindig úgy tűnik tova,

Hogy meg nem érthetjük soha?

Szebb a világ, mint a képe,

Isten üzenete:

Béke.

Tavasz készíti a nyarat...

Májusi

Szabad

Akarat...

Atlantisz májuskirálya

Atlantisz májuskirálya

Felment a város tornyába.

A magasból széjjelnézett,

Látott sok rosszat, sok szépet.

Látott vásárt, meg fecskerajt,

Semmi sem jelezte a bajt.

A jelen pillanat csupán,

Hallgat a Szent, bőg a profán.

Atlantisz májuskirálya

Letekintett a múltjára,

Aztán fel, a jövőjére...

Látta, hogy mikor lesz vége.

Lent ittak meg ünnepeltek,

Pereltek és üzleteltek.

Még nem hallatszott a moraj,

Pedig már közelgett a baj.

Atlantisz májuskirálya

Végül a jövőt is látta.

Megértette, hogy a végzet

Mostanra jövővé érett,

Lelki gátak elpattantak,

Kötelékek megszakadtak,

Relatívvá lett a bőség,

Tovatűnt a felelősség,

S az iszap-massza emberek

Már semmiről nem tehetnek,

Se a rosszról, se a jóról...

A fátum sohasem spórol...

Egyelőre győz a végzet...

Majd egy következő 

Élet...

Atlantisz májuskirálya

Csöndesen ment a dolgára...

Idő-folyón fut a sajka

Idő-folyón fut a sajka,

Rím-evező, s 

Ritmus hajtja.

Rohan királykék habokon,

Vitorlája 

A Tartalom.

Státuszköltészet-konvojok

Körül lila köd gomolyog,

Műanyag világot szőnek,

Jól ki kell kerülni őket.

Idő-folyón fut a sajka,

Csupa egyedi van rajta.

Fegyelmezett rövid sorok,

Bennük büszke gondolatok.

Egyszerű és tiszta strófa

Jár igazsággal egy srófra.

Panaszok, trendek, divatok

Csürhéje hosszasan nyafog.

Még tart az út!

Rajta!

Rajta!

Idő-folyón fut a sajka.

Mi a Szép?

Mi a Szép?

Mindenki érzi,

Mégsem tudja soha senki.

Nem hivatali szalmazsák;

Se nem érdek,

Se gazdaság...

Anyagelv nem mozgathatja,

Soha meg sem ragadhatja.

Nem relativizálható,

Szabályokba sem fojtható.

Mi a Szép?

Mindenki érzi,

De soha senki nem érti.

Soha nem lehet osztani,

De vannak fokozatai.

Mindörökre velünk marad.

A Szép

Maga az 

Akarat.

Jóslat-űző májusi szél

Jóslat-űző májusi szél;

Aki fátumban hisz, henyél.

A jóslat nem segít soha,

Mindig a túlerő szava.

Nem az Isten adománya,

Csak az Akarat hiánya.

Sohasem Ő predesztinál,

Hanem aki mit sem csinál.

A gyávaság semmit sem ér;

Jóslat-űző májusi szél.

Vén májusi telihold

Vén májusi telihold,

Ilyen este sose volt,

Elbitangolt történelem

Fenn az égen,

Fellegek közt kóborolt.

Lenn a földön csend honolt,

Csillagtömeg tapsikolt,

Árnyéksereg hallgatózott,

A vén Idő szónokolt.

Táncra perdült fenn a múlt,

Az ég alja ködbe nyúlt,

Haszontalan, hamisított 

História

Földre hullt.

Vén májusi telihold,

Ilyen este sose volt,

Kezdet

Véggel 

Sötét éjjel

Gőzmozdonyként

Zakatolt...

A vén Idő elgurult,

Nem volt állandó a múlt,

Hold fényében,

Csillagtűzben

Isten arca

Kisimult.

Vén májusi telihold,

Nem voltam élő, se holt,

Múlt, jelen, jövő tövében

Ilyen este

Sose volt.

Az a jó vers, ami bátor

Az a jó vers, ami bátor,

Nem vakítja semmi mámor.

Nem félemlíti túlerő;

Rímmel-ritmussal visszalő.

Nem hódol be trendnek-rendnek,

Hanem marad

Függetlennek.

Szava tisztességes 

Béke,

Hazugságok ellenzéke.

Nem műanyag-elvek póza,

Se nyúlós-nyálkás ál-próza,

 A Lélek szavára felel,

Státuszokra sose ügyel.

A köldökére nem tapad,

Mindig a lényegnél marad.

Alkotója lehet jámbor;

A vers mindig legyen bátor.