A Jövő: jóslatok sírja

 A Jövő: jóslatok sírja,

Sosincs előre megírva.

Kálvin akármit mondhatott,

Predesztinálni nem tudott,

Még ő sem.

Csak bizonygatta.

Itt nem sokat ér a szava.

A mindenkori túlerő,

Mind állandó jóslat-vevő

A Jövőre pányvát dobhat,

De a nyergébe nem juthat.

Ha elkopik a misztika,

Akkor csupán statisztika

Minden jóslat, semmi egyéb,

Azon meg az Ember átlép.

A Jövő: jóslatok sírja.

Isten áldását nem bírja

Semmiféle elrendelés.

Nem erről szól a Létezés.

Világ drámája az Idő,

Mindig Jelen van, nincs jövő.

A Jövő nem konzerv-féle;

Felelősek vagyunk érte.

Minden Jövő: üres papír;

Isten piszkozatot sem ír.

Ősszel a Kárpátok alatt

Ősszel a Kárpátok alatt

Ó medrekbe Élet szalad.

Felhőbozótok tövében

Felzúg a Múlt -

Kesernyésen.

Minden kósza esőcseppben

Száz régi legenda rebben,

S a szomorú őszi napok

Idéznek ezer tegnapot.

Ősszel a Kárpátok alatt

Az Idő lassabban halad.

Nosztalgia száll a szélben,

Nosztalgia búg az éjben,

Egykori harcterek felett

Kavarog a varjúsereg,

Elhervad a reményvirág,

Nyöszörög a nyomorúság,

Meddő panasz-özön terem,

S keserűvé lesz a Jelen...

Ősszel a Kárpátok alatt

Csípős bánat mindig akad.

Zord elégedetlenségek

Rútul farkasszemet néznek.

Egymáshoz tartozó népek

Egymás ellenére élnek,

És az áporodott, sűrű,

Mesterkélt gyűlöletgyűrű

Rossz enyészetszagot áraszt,

Jövőt csontsoványra száraszt.

Ősszel a Kárpátok alatt

Ki-ki teszi - amit szabad.

Ennyi nép és ennyi ember

Mind hamis történelemmel

Nem élt soha másutt sehol,

Sem keleten,

Sem nyugaton...

Ha idegen uraságok

Hirdethetnek igazságot,

Akkor a jövendő álnok,

És vak marad minden látnok.

Ősszel a Kárpátok alatt

Azonban Remény is fakad.

Hátha egyszer,

Hátha Csoda...

Hátha történik valaha...

Hátha különb lenne másnál...

Hátha Svájcabb lenne Svájcnál..

Béke,

Hit,

Szabad Akarat;

Ősszel a Kárpátok alatt.

Az ostobaság kultusza

Az ostobaság kultusza

Tán "logikus",

Mégis kusza.

Minden értéket elvetve,

Erkölcsileg vetemedve,

Istent végleg megtagadva,

Groteszk bálványt simogatva,

A mocsárba egyre beljebb,

Végzet-csúszdán egyre lejjebb...

Az ostobaság kultusza

Nem "haladás",

Csak zsákutca.

Egyre butább jelszavakat

Gajdol a profán áradat.

Toprongyos izmustömkeleg

Szégyeníti az értelmet.

Rózsaszínre mázolt semmi

Hátán a pokolba menni...

Az ostobaság kultusza

A profán szellem priusza.

Ami sehová sem vezet,

Hagyományra emel kezet,

De soha nem vihet tovább.

Múlt nélkül az ember csak báb.

Pénzhatalom végső szava

Az ostobaság kultusza.

Csend vékony bakacsin útja

Csend vékony bakacsin útja,

A jövőnek is lesz múltja.

Vén kút felé lejtve halad

Árnyékok boltíve alatt.

Egyik felén mirtusz terem,

A másikon petrezselyem.

Sok millió láb koptatja,

De az Idő nem jár rajta.

Csend vékony bakacsin útja;

Végig fogunk menni rajta.

Atlantiszt temetni nem kell

Atlantiszt temetni nem kell;

Ami alszik,

Egyszer felkel.

Horpadt hasú történelem

Legel száraz idő-hegyen.

Festett, szikkadt profán kéreg

Alatt szunnyad titkos lényeg.

Honnan jövünk?

Hová megyünk?

Szürkül már az Ég

Felettünk.

Csupa rejtély még

Az Ember;

Atlantiszt temetni nem kell.

Istenről nem vitatkozom

Istenről nem vitatkozom;

A kétkedőre - ráhagyom.

Ami sohasem lesz profán,

Túl van mindenféle vitán.

A tárgy sosem az Ő Léte,

Csupán a kétkedő hite.

Róla vitatkozni vétek,

Jobban teszem, ha kitérek.

Istenről nem vitatkozom;

Az méltatlan volna - nagyon.

Senki sem kap készen Hitet,

Nem győzködök,

Nem térítek.

Isten nem zord uralkodó,

A templom királynak való.

Isten nem trónon van jelen,

Hanem csakis - személyesen.

Istenről nem vitatkozom;

Ha nem hisznek, szánakozom.

Mások hitén lovagolva

Istenhez nem érünk oda.

Hit nem kapható kimérve;

Ki-ki maga küzd meg érte.

Mindenkinek vezet egy nyom;

Istenről nem vitatkozom.

Honfoglalás-kérdőjelek

Honfoglalás-kérdőjelek;

Gyógyulni kezdett a beteg.

Új érvek serege terem,

Megújul a Történelem.

Új nézetek teret kapnak,

Régi dogmák elfonnyadnak.

A hamis rendszer felbillen;

Másképp történt, nagyon - minden.

Honfoglalás-kérdőjelek

Csapatokban özönlenek;

Naponta új kérdés terem.

Ki volt Árpád fejedelem?

Finnugorok fejedelme,

S "Árpácskát" jelent a neve?

Az Urál volt az őshaza,

Vagy nem jártak arra soha?

Honfoglalás-kérdőjelek;

Csaknem betöltik az eget...

Akik Árpáddal bejöttek,

Vajon magyarok lehettek?

Bizánc turkoknak nevezte

Őket...

Csak eltévesztette?

A bizánci diplomaták

Személyesen is láthatták

Az ominózus türköket,

Megtanulták a nyelvüket,

És azokkal szót értettek...

Tán nem tudták, mit beszélnek?

Honfoglalás-kérdőjelek;

Van belőlük több emelet,

Egyre fölénk magasodnak,

S napról napra sokasodnak.

A régi ostobaságok,

Fiktív besenyő-futások

Régen háttérbe szorultak,

Jönnek a valódi Múltak...

Igaz válaszok kellenek!

Honfoglalás-kérdőjelek...

Platón sose titkolt titka

Platón sose titkolt titka:

Az Idea nem doktrína.

Nincs kötelező érvénye,

Nem fűti hatalom kénye.

Nem alapja törvényeknek,

Nem parancsol seregeknek.

Gyáva szkeptikusok féltik,

Az ostobák félreértik.

Platón sose titkolt titka:

Az igaz idea ritka,

Nem lehet belőle bomba,

Sem édeskés propaganda,

Nem visz zászlót fenekedve,

Az álmokkal esik egybe.

Platón sose titkolt titka:

Az idea olyan tiszta,

Mint kitalálója lelke,

Akinek szellemi telke.

Nem a "lábság" ideája

A logika koronája,

Mint Arisztotelész véli,

Aki kevéssé sem érti...

Platón sose titkolt titka:

Az idea nem kalitka,

Nem izmusok melegágya,

Hanem a szellem királya,

Nem lesz hazugságok őre,

Dogma sem lehet belőle.

Platón sose titkolt titka:

Nem a technika mutatja,

Mi az igazi fejlődés.

Még a tudomány is kevés

Ahhoz, hogy az Úton végre

Egyet léphessünk előre.

Nem pénz,

Meg nem is technika;

Ahhoz Lélek kell,

Idea...

Idea - a titkok nyitja;

Platón sose titkolt titka.

Istent játszó vén kretének

Istent játszó vén kretének

Felől zúg a hamis ének.

Abszurd pénzes monopolyt 

Játszik a rossz "világ-elit".

Energia-válságosdi;

Világvégét számolgatni...

Nem hoz profitot a béke;

Talán atom lesz a vége...

Istent játszó vén kretének

Felnőttekké sose érnek...

Júdás-csók és Káin bélyeg;

Istent játszó vén kretének...

Isten minden alkonyatban

Isten minden alkonyatban;

Minden csöndes Pillanatban...

Minden szóban,

Minden tettben,

Minden tiszta tekintetben,

Minden néma tiszteletben,

Minden hazaszeretetben,

Amikor a szív megdobban,

Isten mindig

Mindig

Ott van...

Isten minden alkonyatban,

Mikor a nappal kilobban,

S mikor újra erőre kap,

A tájra friss hajnal hasad,

Még szunnyad a lusta érdek,

S felébrednek a remények,

Amikor a fény kiárad,

Isten 

Tölti be a házat...

Isten minden alkonyatban,

Amikor a Hold megcsillan,

Mikor csillagok ragyognak,

A szép álmok szaporodnak,

Mosolya ragyog a csendnek,

A családok megpihennek

Ostoba lármától távol;

Isten szeretete lángol...

Amikor a szív megdobban,

Isten mindig

Mindig

Ott van...

Minden tiszta pillanatban,

Minden őszi alkonyatban...

Bigott oroszellenesség

Bigott oroszellenesség;

Itt-ott lepattog a festék...

Behunyt szemű csürhe imád

Ukrán áldemokráciát,

S vén szenilis hadistenek

Mankóikkal hetvenkednek...

Fagyosak lesznek az esték;

Bigott oroszellenesség...

Avalon elvész a ködben...

Avalon elvész a ködben;

Garuda madár elröppen...

Pénz diktálta hamis eszmék

A Hitet már kivezették,

Most meg anatéma bárdja

Sújtana le a Családra...

Múlt, Jövő veszne a sátán

Rossz, csiricsáré oltárán...

Fortinbras helyét elhagyja,

A szerepét visszaadja...

Vagy ki-ki maga nevében,

Minden Érték védelmében,

Vagy szív helyén is pénz csörren,

S Avalon elvész a ködben...

Nagy Testvér a patrónusunk - Az egykori támogatott és demokratikusan kötelező szocialista világkép

Rég elmúlt,

Vagy mégse múlt el?

A Nagy Testvér ma is figyel?

Ügynökei ma is nagyban,

S egyáltalán nem titokban

Hirdetik a bölcs igéket?

Még nem múlt el..

Irányt váltott,

Néhol privatizálódott,

Globálra konvertálódott...

Habár nem volt se húsa, se zsírja,

Mégis akad, aki visszasírja..

Szocializmust építő,

Dolgozó magyar nép,

Ma minden ép,

Minden szép,

Imperializmus nem tép,

Azt a Nagy Testvér nem hagyja,

És mindig bölcsen megmondja,

Ki az imperialista...

Ez mind elmúlt.

Vagy tán mégsem?

Mi sugall déja vu-t,

Istenem?

Körülöttünk

Csaknem mind

Testvéri államok,

Mindegyikre szovjet Nap ragyog,

Hogy ott is élnek magyarok,

Az nem fontos,

És nem is tudható,

Magyarnak lenni - elhanyagolható.

Sose légy

Magyar nacionalista,

Hanem proletár

Internacionalista...

Azok ott

Csehek, románok, jugók,

Hogy magyarul beszélnek,

Nem lényeg...

Ennek nem volt se húsa, se zsírja,

Mégis akad, aki visszasírja...

Az átkos múlt,

Az átkos ezer év

Többé nem számít.

A szép jövőbe

Másutt visz a rév,

A kommunizmus most a szemhatár,

Egy anyag-mennyország,

Ahol örökké

Mindenki

Proletár...

Isten?

Csak félelem, vagy butaság...

Anyag fogant önmaga elvein,

S a szentháromság:

Marx, Engels, Lenin...

A kommunizmus most a szemhatár,

Egy anyag-mennyország,

Ahol örökké

Mindenki

Proletár...

Ez mind elmúlt.

Vagy tán mégsem?

Mi sugall déja vu-t,

Istenem?

A történelmi Magyarország

Talán létezett,

De - odalett,

Mítosza megkopott,

És - "Nagy-Magyarország" nevet kapott.

Csak a kommunizmus lesz a siker,

Nagy-Magyarországot felejtsük el,

A zászló csillagos-vörösre áll,

Legyen mindenki csupán

Proletár.

Ez mind elmúlt.

Vagy tán mégsem?

Mi sugall déja vu-t,

Istenem?

Tanultunk "magyar történelmet" is

Látástól vakulásig;

Besenyő futástól,

Szovjet felszabadításig,

És összetákolt ál-história

Mérgezett minden kutat,

Nem maradt más,

Csak "utolsócsatlós"-tudat...

Ez mind elmúlt.

Vagy tán mégsem?

Mi sugall déja vu-t,

Istenem?

Hogy a hazafiság káros,

Hogy Trianon igazságos,

Hogy a nyelvünk finnugor,

Hogy mindent másoktól vettünk,

Csupa rablás a tegnapunk,

Csupa jövevényszó vagyunk,

Hogy sose téved

Az indogermán lazac-nyelvészet...

Ez mind elmúlt.

Vagy tán mégsem?

Mi sugall déja vu-t,

Istenem?

Ez mind elmúlt.

Vagy tán mégsem?

Mi sugall déja vu-t,

Istenem?

 

Nyár szelleme most köszön el

Nyár szelleme most köszön el,

Még egy utolsót énekel.

Szeptember bús hangja kondul,

Az idő hidegre fordul.

Nyári porra jön őszi sár,

Halványodik a szemhatár.

Elmentek a nyári esték,

Visszatért

A Kötelesség.

Az Ősz falevelet seper,

Nyár szelleme most köszön el.

Évfordulónkra - 2022-ben

Már többet éltünk együtt,

Mint előtte...

Időszámításunk kezdete volt

Az a délután,

Az a két

Igen...

Mi mondtuk,

Hallotta Isten

Odafenn.

Már többet éltünk együtt,

Mint külön,

Már minden új év vidáman köszön,

Ketten vagyunk,

Én Veled,

Te Velem -

S velünk együtt

Most is

A Szerelem.

Már többet éltünk együtt,

Majd hajdan rég...

De még nem elég,

Ebből, míg élünk,

Sohasem elég.

Tanúnk rá Isten,

Meg az őszi ég.

Őszelő reménybörzéje...

Őszelő reménybörzéje...

Halványodik a Nap fénye...

Nyarat túlélő Remények

Mindig új Életet érnek.

Nyár elmúltával új pászta,

Új évgyűrű,

Új barázda...

Új eleje,

Régi vége -

Őszelő reménybörzéje.

Rusnya fellegek az égen

Rusnya fellegek az égen;

A világ borotvaélen.

Idióta pénz-kibicek

Már háborút lízingelnek.

Földünk silány elit-hada

Világháborút játszana...

Szájas EU-észkombájnok

Szemén feketül a hályog.

Apokalipszis még éhen...

Rusnya fellegek az égen.

Hektór a Hegy szellem-őre

Hektór, a Hegy szellem-őre,

Fittyet hány a túlerőre.

Mítoszból bátran lép elő,

Fegyvere maga az Idő.

Virtuális vadkanhadak

A Hegyre fel nem juthatnak.

Múltat lopkodó hübriszek

Hordája megverten biceg.

A Múlt talán nem állandó,

De - a lelke maradandó...

Fittyet hány a túlerőre

Hektór, a Hegy szellem-őre.

Örvényes őszi vizeken

Örvényes őszi vizeken

Öröm és baj együtt terem.

Felhősödik szürkén az Ég,

Ködbe búvik a Messzeség.

Szerte széles mellékágak,

Örömet vagy bajt kínálnak.

Port kavarnak a szél-hordák,

Nem látszik, melyik a holtág...

Örvényes őszi vizeken

Nyár után - valóság terem.

Ősz-örvények sokasodnak,

Nyári Álmok elmaradnak...

Előbújnak a szellemek...

Újra csak

Tettek

Kellenek...

Elcsüggedni veszedelem

Örvényes őszi vizeken.

Mítoszba zárt Emlékezet

Mítoszba zárt 

Emlékezet

Szárnyal minden

Jövő felett.

A Mítosz

Az Élet Elve,

Emberiség

Anyanyelve.

A Kezdet

Rejtelmes titok;

Minden tudományon kifog.

Mítosz,

Szent Alap,

Erő;

Csak általa lehet

Jövő.

Emberléten meleg paplan;

Romlatlan és halhatatlan.

Túl halandó doktrínákon,

Túl profán szitkozódáson,

Isten minden hídján átér,

Minden világvégét túlél,

Öröklétben tart bennünket,

Őrzi nemesebb

Énünket...

Áldás

Jelen, s

Jövő felett -

Mítoszba zárt 

Emlékezet...

Küzdeni mindig, feladni soha!

A Fradi-szív újra dobog,

Én büszke fradista vagyok!

Több évtized böjtnek vége;

Szép játékot látok végre!

Újra eljött a

Helytállás,

Erkölcs,

Erő,

Egyetértés

És a

Becsület Kora;

Küzdeni mindig,

Feladni soha!

A Csapat fele se magyar,

Mind karakán, győzni akar!

Fantázia bőven akad,

Végre, ismét jó a Csapat!

Újra eljött a

Helytállás,

Erkölcs,

Erő,

Egyetértés

És a

Becsület Kora;

Küzdeni mindig,

Feladni soha!

Régi adósság törlesztve,

Több ez, mint sok száraz eszme,

Régi, hírhedt vereségek

Ma már fapitykét sem érnek.

Újra eljött a

Helytállás,

Erkölcs,

Erő,

Egyetértés

És a

Becsület Kora;

Küzdeni mindig,

Feladni soha!

Amíg élet van a Földön, 

A Fradi-szív dübörögjön!

Százszámra csodákat tegyen,

Mindig sok örömünk legyen!

Újra eljött a

Helytállás,

Erkölcs,

Erő,

Egyetértés

És a

Becsület Kora;

Küzdeni mindig,

Feladni soha!

Míg élünk, fradisták leszünk,

Küzdjetek, győzzetek velünk!

Amíg élünk: Hajrá Fradi!

Mindörökre 

Hajrá Fradi!

Újra eljött a

Helytállás,

Erkölcs,

Erő,

Egyetértés

És a

Becsület Kora;

Küzdeni mindig,

Feladni soha!

Rövidülő délutánok

Rövidülő délutánok;

Csendesek az őszi álmok.

Körte hullik,

Élet múlik,

Profán elv abszurdba nyúlik.

Nyár tűnik,

Valóság éled,

Magába fordul az Élet.

Önmagát gerjesztő bánat

Nézi a töprengő fákat.

A Múlt minden tűnő vágya

Csak pányva az Ősz nyakába...

Csaló az önjelölt látnok...

Rövidülő délutánok...

Ateistának születünk - Istenre találunk

Ateistának születünk,

Profán lábon járunk,

S lassan-lassan,

Ha fejlődünk -

Istenre találunk.

Sokáig zúg hangosan az

Ateista lárma,

Csak lassan nyomja el bennünk

Isten

Hallgatása.

Mi másból érezhetjük, hogy

Igaz úton járunk?

Ateistának születünk,

Istenre találunk.

Csillagfátyol kora Őszt takargat...

Csillagfátyol kora Őszt

Takargat,

Fenn az Isten beszédesen

Hallgat.

Szférák honában még szól

Az Ének,

Életvágyak friss Reményt

Cserélnek.

Elhallgatnak lenn a profán

Végek,

Szunnyadnak az összes 

Őrültségek.

Múlt öblében gyászolnak 

Az Árnyak,

Próféciák Atlantiszra

Várnak.

A Jövő

Igazak éber álma,

Egy lottószelvény is

Nagyobb nála.

Talán az lesz egyszer kőbe

Vésve:

Az ember csak Isten

Tévedése...

Vagy mégiscsak Jövőt ír,

Az Ember,

S kilép majd a szégyenkörből 

Egyszer,

Felnőttkort hoznak a gyermeki

Álmok,

S ünnepelnek rég kihunyt

Világok...

A Jövő ágya nem marad

Vetetlen,

És megoldódik majd a

Lehetetlen,

Hogyan lehet

Nemzetnek

Megmaradni,

S mint 

Emberiség

Mégis összefogni...

Önmagunk tükrében tisztán

Megállni,

S Mítoszhonba vízum nélkül

Járni...

Csillagfátyol kora Őszt

Takargat,

Fenn az Isten beszédesen

Hallgat.

Boldogasszony kikötője

Boldogasszony kikötője

Költözik egy régi Őszbe.

Mítosz-szülte régi flották

Ott vonják le a vitorlát.

Istennőjét ma is óvja

Egy ősrégi Európa...

Kurgánokat őrző holtak

Rejtik el az élő Múltat

Rejtelmes kelta keresztek...

A Múlt sose marad veszteg...

Csak vándorol Őszből Őszbe

Boldogasszony kikötője.

Régi halvány szeptemberek

Régi halvány szeptemberek

Árnya csendesen szendereg

Acherón öblének mélyén,

Örök, néma Ősz vidékén,

Ahol nem rak fészket madár,

Ahol mindig esőre áll,

Ahol nem nő tovább redő,

Ahol nem múlik az Idő,

Ahol a Lélek elpihen,

Ahol senki nem kelti fel.

Ahol hallgatnak az Egek...

Régi, halvány szeptemberek...

Poétikám öntörvényű

Poétikám öntörvényű,

Mert magam is az vagyok;

Műanyag teóriákra,

Szíre-szóra,

Tekintélyre,

Nyegle "trendre"

Nem adok.

"Modern poétikák" füle

Holt szavak sötét súlyától

Siralmasan

Lekonyul;

Némely literátusaink

Úgy tűnik, már

Nem is tudnak

Magyarul.

A Költészet

Sosem lehet 

Mesterkélt szó-rianás;

Minden Ritmus

Élet,

Jövő,

Reménység,

Szívdobogás.

Vagyok,

Leszek,

Aki vagyok;

S mindig ilyen maradok;

Poétikám öntörvényű,

Mert magam is az vagyok.

Atlantiszi magány-ének

Atlantiszi magány-ének

Zúg a szeptemberi szélnek.

Idő hullámai alatt

Holtában egyedül maradt

Az egykori szigetállam,

Mégis kitart - holtra váltan.

Midőn pénz tombol szerteszét,

Elvette a világ eszét,

S borsót hány a jövő-falra,

Szükség van magányos 

Dalra.

Atlantiszi magány-ének;

Mindenféle mű-szirének

Műdalára bátran üzen:

Van még Ritmus,

Van még Ütem.

Herder néhai jóslata

Herder néhai jóslata...

Már az emléke is suta.

A "bölcs" kinyilatkoztatott

S komoly pánikot aratott

A magyar értelmiségben,

Megijedtünk akkor régen...

Herder néhai jóslata...

Még az emléke is buta...

Aki torz jövőbe réved,

Mindig ekkorákat téved.

Romantikus "Mondjunk nagyot!"

Póz csak arra ad alapot,

Hogy bölcset játsszon a facér.

Hátha elsül a kapanyél...

Herder néhai jóslata...

A reformkor babusgatta,

Ma jóslat-lomtárba se fér,

Mert egy gúnyos mosolyt sem ér.

Regensburgi Walhallába

Repítse a germán kánya...

Herder néhai jóslata

Ma már szellemi prosztata,

De ma is kilóg belőle

Az ős-indogermán gőgje...

Se a magyart nem beszéli,

Se a lelkünket nem érti,

S szűkre szabott árja ésszel

Jövőt locsogni merészel...

Herder néhai jóslata

Mérgez, mint a kerti ruta,

Hangzatos, nyálkás, kocsonyás

Írástudó önárulás...

Moralizáló hintaló;

Rossz bohózatba se való...

Az örök túlerő dala

Herder néha jóslata...

Az Ősz gyapjú takarója

Az Ősz gyapjú takarója

Az örök bánatot óvja

Sötét őszi éjszakában

Vén csillag dörmög magában.

Égbe nyúló nosztalgiák

Hallgatják át az éjszakát.

Idő régi útját rója,

Rajta az Ősz takarója.