Nyarat lezáró pénteken

Nyarat lezáró pénteken
Bú-ködmön függ rozsdás szegen.

Villanydróton fecskecsapat,
Elmennek, fészkük itt marad.

Zörögnek a falevelek,
Hulltukban elmúlás lebeg.

Nyarat lezáró pénteken
Feszít a Jövő félszegen.

Az Idő már újra szalad,
Készülődik az Akarat.

Nyugalom van fönn a Hegyen
Nyarat lezáró pénteken.

Végső napjai a Nyárnak

Végső napjai a Nyárnak;
Nosztalgia-szellők szállnak.

Mintha valami eltörne...
Hullik a fáról a körte...

Egész világ rendez, pakol,
Vár a hétköznapi akol.

Végső napjai a Nyárnak;
Elveink glédában állnak.

Mohács napján

Keresztelő Szent János
Fejvétele napja...
Jelenünket is áthatja..
Nyugodni nem hagyja...

Keresztelő Szent János
Fejvétele napja...

E napon teljesedett be
Magyarország veszte..
A mohácsi vereség,
Budavár eleste...
Ezen a szegény napon
Tombolt a gonoszság,
Mai napig se heverte még ki
Magyarország...

Keresztelő Szent János
Fejvétele napja...
Oszmán szerencse...
A magyart ereje elhagyta...

Hosszú út vezetett oda...
Megrendült a Hit,
A Haza...
A végén...
Oda lett
Buda...

Persze, akad magyarázat,
De nem hűti le a lázat.

Profán anyagelvűségek
Azt hiszik, csak ők az Élet...

Pedig ha a kötelékek
Megrepednek,
Isten legyint,
És a töröké lesz Buda
Megint...

Rég megtanulhattuk volna,
Sosem a Lélek lesz szolga,
Csak az üres úrhatnámság...

Nem magunknak élünk,
Mi vagyunk a Hazáért,
Nem a Haza értünk...

Nem számít, hogy hová iszkol
Bajban a hitványa,
Az teremt Jövőt, aki itt
A helyét megállja...

"Önkiteljesítő" önfeladás ára:
Hamarosan tűzbe borul
A Jövendő háza...

Keresztelő Szent János
Fejvétele napja...

Ha szunnyad a kötelesség,

Csupán azt utánzó festék

Szagát árasztják az esték,

S szerepzavarban az ember

A benne bízót becsapja,

Lelkét zálogházba adja...

Hamarosan eljön 

Keresztelő Szent János
Fejvétele napja...

Régi idők iskolája...

Régi idők iskolája...
Nem volt kockaház,
Volt ablakdísz,
És párkány koronázta
A télen hófehér sátortetőt.
Egy hétig délután,
Egy hétig délelőtt
Folyt a tanítás...

Kis dombon állt...
Már nem tudom,
Tán sárga volt,
Talán mégis fehér...
Repedések a lépcső peremén,
És vörös csillag volt a tetején....

"Hatszor nyolc az negyvennyolc,
Hétszer nyolc az ötvenhat!"

Szorzótáblák és házi olvasmányok..
Az iskola nagy, lejtős udvarán
Még körjátékot játszottak a lányok...

Régi idők iskolája...
Festékszag,
Töltőtoll,
Meg csacsogás...
Volt őrsgyűlés,
Osztálykirándulás...

Dolgos,
Kétkezi,
Szigorú szülők;
Zord tekintetek,
Kérges tenyerek..
Ha órán pofon csattan
A gyerek otthon kapja meg
A következőt...

Április négy,
Március huszonegy...
Kék nyakkendő,
Fogócska,
Egyszeregy....

Régi idők iskolája...
A Múlt magába néz...
Idő lepi,
Feledés,
Hó,
Penész...

Feszült csend..
Hallgat a táska, a pad, a gyerek..
A fal felől rekedt súgás recseg:
"Felszabadító szovjet hadsereg!"

Patriarchális korszak volt,
És Ó;
Kevés tévé,
Sok régi rádió...

Régi idők iskolája...
Jó volt?
Nem volt?
Nem tudom...
Talán...

Valahol most is megtörik a Múlt
Az Idő falán...

Ősz kapuja lassan tárul

Ősz kapuja lassan tárul,
Nyár-Meseország halványul.

Újratöltve adok-kapok;
Tódulnak a hétköznapok.

Régi bajok szagot fognak,
Új gondok szakállasodnak.

Ősz kapuja lassan tárul,
A Nyár már Istenhez járul.

A Tegnap áldott emléke
Múltszín ruhába öltözve.

Megint kint a nyílt tengeren,
Ahol öregedés terem.

Ősz kapuja lassan tárul,
Nyár-sziget végleg bezárul.

Fradimeccs-rigmusok Nr. 1

(Mezőkövesd, 2018. VIII. 25. Mezőkövesd-Fradi 0:1)

Az új edzőnk első meccse;

Botladozik a szerencse.

Lóg a palóc hőség nyelve,

Focizgatunk - nyögvenyelve...

Sír és dadog a futballunk,

Mevoungouról lepattogunk.

Tóth Bence szuszogva robog,

Pillár morcos képe ragyog.

Botka Endre fekve marad,

De a bíró - kirúgást ad...

Davide méltatlankodott,

Mivel éppen sárgát kapott.

Nem jó most a meccset nézni;

A szpíker Cserit dicséri.

Vizes mez, ziháló tüdő;

Jön a második félidő...

Kissé élénkebben játszunk,

Talán magunkra találunk...

A háló még most se remeg,

A gólvonalról mentenek.

Gond lehet, a helyzet kétes;

Gyere gyorsan, Dibusz Dénes!

Rebrov mester - tévés totál -

Partvonal mellett kiabál.

Alves törne a kapunkra,

Frászt hozna ránk - hogyha tudna.

Becsukta szemét a siker;

Temet bennünket a szpíker.

Pedig éppen Böde Dani

Jön nullnulltalanítani.

Három plusz perc, aztán semmi,

Most kellene csodát tenni.

Balra Lanzafame passza,

Fut a kis Petrjak, s beadja...

Boldogan nézünk az égre..

Gól!

Gól!

Egy-null!

Végre!

Végre...

Mégis győz ma itt a Fradi,

Isten áldjon, Böde Dani!

Mint a pocakon lőtt pocok,

Mezőkövesd már úgy vacog.

Nyögvenyelve, dögnehezen,

De miénk lett a győzelem!

A víz vérré sose válik;

Hajrá Fradi!

Mindhalálig!

Vén Muskétás nyárutója

Nyár közepén sok eső volt,
Fán rohad a körte,
Múlik a Nyár, megint újra
Beállok a körbe.

Az ifjú nyárutót számos
Vén gondolat járja,
Éppen most foszlik szét a Nyár
Forró aurája.

Szőlővidéken mostantól
Van szükség a csőszre,
Kánikulából kicsúszva
Készülünk az őszre.

Kelekótya nyártündérek

Kelekótya nyártündérek
Körmére ég az Idő,
Tovább gördül minden szép terv
Dacára az esztendő.

Végtelennek tűnik a Nyár
Az első perceiben,
Később érzi úgy az ember,
Hogy eleget sem pihen.

Úgy suhan el, mint az álom,
Átrepül rajtunk a Nyár,
S felébreszt a tapintatos
Kora őszi napsugár.

Eltolódtak az évszakok

Eltolódtak az évszakok,
Itt még kánikula ragyog.

A hivatal Őszt vezekel,
De a hőség nem szalad el.

Csak egy-egy esőcsepp jelzi,
Hogy a Nyár magát meneszti.

Eltolódtak az évszakok;
Tavasz és Ősz csontra fogyott.

Átmenet manapság nem jár;
Hirtelen hal majd meg a Nyár.

Őszi előérzet kopog;
Eltolódtak az évszakok.

Világvége tízfilléres alapon

Világvége
Tízfilléres alapon;
Sátán néz ki
Liberális ablakon.

Zászló helyett
Lesz rózsaszín keszkenő,
Filozófia-pótléknak
Farka nő.

Fenékriszáló pénz
A lét ős-oka;
Nácizik a padlásseprő
Unoka.

Világvége
Tízfilléres alapon;
Mivel "nem is létezik"
Pénzhatalom...

Önfeladás
Hazug szólama recseg;
Templom helyébe épülhet
A mecset.

Mű-költő sír
A poézis tomporán;
Európát felülírja
A Korán.

Világvége
Tízfilléres alapon;
Tök az adu,
A piros ász a talon.

Nyárutói kánikula

Nyárutói kánikula;
Ég az emberen a ruha.

Jelen pattanásig hevül,
Alatta a Múlt is feszül.

Ünnepies hétköznapok
Utolsó sora andalog.

Nyárutói kánikula;
A Nyár utolsó sóhaja...

Nyárutó verőfényében

Nyárutó verőfényében
Minden sokkal szebb, mint régen.

Szép szerelmes Pillanatok
Alatt az Idő nem sajog.

Verőfényt hagyva emlékül
A Nyarunk búcsúzni készül.

Nyárutó verőfényében
Napsugár sok szép emléken.

Remények gyűlnek rakásra,
Nyár végi nagy számadásra.

Minden sokkal szebb, mint régen;
Nyárutó verőfényében.

Szent István király ünnepén

Szent István király ünnepén
Állunk a Múlt épületén.

Parádé,
Karnevál,
Torták;
Szépen ünnepel az ország.

A Nyár még utolsót lobban,
Holnap már nyárutó koppan.

Szent István király ünnepén
Fénylő nap az Isten egén.

Fogyatkozva, meg-megtépve,
Él még István király népe.

Szent István király ünnepén
Állunk a Múlt épületén.

Magyarország Szent Koronája

Létünk,
Hazánk
Szimbóluma:
A Felséges
Szent
Korona.

Őrizték komor századok;
Eredete: örök titok.

Elásták, el is rabolták,
Szenvedett - ahogy az ország.

Magyarország koronája -
A világon nincsen párja.

Tán akadnak gazdagabbak -
De jóval fiatalabbak.

Másutt tán több a drágakő,
S nulla a mágikus erő.

Magyarok
Szent
Koronája...
Egyszer került a királyra...

Másutt?
Ahogy meghalt - "Éljen!"
Egy perc sem telt király nélkül...
Nálunk nem lehetett király senki fia,
Amíg nem érte homlokát
A Korona....
A Szent Korona...

Évszázadok teltek,
A Koronáról
Legendák születtek...

Magyarország szimbóluma:
A felséges
Szent
Korona...
Múltunk őre,
És talán
Jövőnk záloga...

Vele minden,
Nélküle semmi..
A Korona az egész országot jelenti...

Szent Korona...
Szent Korona...
A Kárpát-medence
És a Magyarság
Örök
Szimbóluma.

Lehet tárgy,
Eszme,
Vagy csak emlék,
Marad, mint
Szent jelkép,
Szimbóluma az összetartozásnak.

A Korona maga
Az Ország..
Lophatnak történelmet,
Vagy területet,
Hazudhatnak,
Átnevezhetnek,
Átfesthetik a Múltat,
Mint egy kunyhót,
Betilthatják az
Éneket,
A Szót,
Csatolhatnak bármit ide-oda...
Akkor is megmarad felette
A Korona...
A Szent Korona...

A Történelem száz vihara verte,
Elrabolni még
Szulejmán se merte...

Nem a tárgy a lényeg...
A Korona
Múltat őriz,
A Jövőbe
Utat éget...

Magyarok
Szent
Koronája...
Még mindig hisszük,
Érezzük...
Még mindig tart a csodája...

Korona,
Szent Korona...
Élőbb, mint minden ideológia...

Ha király homlokát nem is érinti már,
A Jövőbe utat
Most is talál.
A Korona az eszme,
Hogy oly sok év műve
Ne legyen elveszve.

Ha van
Hitünk,
Hiába ágál pénz vagy túlerő,
Konföderációt hoz
A Jövő...

Jóakaratban
Béke testesül,
S az összetartozó
Majd újra
Egyesül...

Olyan állam még nincs,
Még Svájc se jó modell,
Kimunkálnunk,
Teremtenünk nekünk kell.

Összefogni,
Megtalálni a közös álmokat,
S a Szent Korona,
Mindenkit,
Aki itt él,
Befogad.

Felséges
Szent Korona,
Múltunk
És szebb Jövőnk
Szimbóluma.

Augusztus még tartja magát

Augusztus még tartja magát,
Felforralja az éjszakát.

Ilonaságos szép napon
Az égen pamacs sem oson.

Áldott Nyár ideje pörög,
Augusztusi por gőzölög.

Augusztus még tartja magát;
Éljük a késő Nyár javát.

Áldott verőfény, buja fű,
Jövőnket építő derű.

Készül téli remény-kabát;
Augusztus még tartja magát.

Idő hátán boldog Hajó

Az Idő széles, vén folyó,
Hátán siklik egy kis hajó.

Szeretet a vitorlája,
Se szél, se hullám nem bántja.

Nem termetes, nem is cifra,
Vígan simul a habokra.

Idő hátán boldog Hajó;
Szelíd, de sebes a folyó.

Másutt pökhendi fregattok
Ágyúfedélzete kattog.

Szélen hatalmas gőzösök
Füsttel hajtott vasteste nyög.

Idő hátán boldog Hajó;
Lágyan sodorja a folyó...

Előzget számtalan botor,
Várja tán a halotti tor.

Őrült álmú motorcsónak
Üzen hadat a valónak.

Idő hátán boldog Hajó;
Életen át utazni jó.

Kifelé megyünk a Nyárból

Kifelé megyünk a Nyárból;
Erdő látszik már a fától.

Szemlélődni kezd a Lélek,
Fáradtabbak a Remények.

Megszokás pörölye kopog,
Készülnek a hétköznapok.

Kifelé megyünk a Nyárból;
A Jövő homlokot ráncol.

Fényes Nyár-világok helyett
Szürke őszök,
Szürke telek.

Közelebb kerül a távol...
Kifelé megyünk a Nyárból.

Gyönyörű családi napok

Gyönyörű családi napok;
Mosolygósan boldog vagyok.

Kis világ közepén élek;
Ilyenkor legszebb az Élet.

Az Idő háta nem csontos,
Ráfér minden, ami fontos.

Gyönyörű családi napok;
Mosolygósan boldog vagyok.

Ősi regék igazsága

Ősi regék igazsága
Nincs a lexikonba zárva.

Nem a hivatal tartja meg,
Nem is tudós lábjegyzetek.

Az egyszerű ember regél,
A Nép addig él,
Míg mesél.

Ősi regék igazsága
A Magyarnak nagyon drága.

Pénz, hatalom ellenére
Őrizzük már ezer éve.

Benne van a napsugárban,
Magyar Hitben,
Magyar Nyárban...

Csak a hivatal izgága,
Nem a regék igazsága.

Mesejáték írása közben

Jó felező nyolcasokban
A párbeszéd szinte csobban.

Nem kell nyúlós-nyálkás próza;
Az csak az unalom póza.

Vers halálba sose mélyed;
Igazából Vers az Élet.

Magyar nép messzi Múltjáról...

Magyar nép messzi Múltjáról
Oszladozni kezd a fátyol.

Sértődött akadémiák
Mellett elhalad a világ.

Önfeladó elméletek
Felett az enyészet lebeg.

Magyar nép messzi Múltjáról
Sok jel beszél - szinte bárhol.

Süket, vak dogmák nem hagyják,
Hogy beszélhessenek hozzánk.

Állunk Múltból maradt kincsen,
S azt keressük - ami nincsen.

Magyar nép messzi Múltjáról
Szakad a műszálas fátyol.

"Tudományunk" köti magát,
S lenulláz minden krónikát.

Tákolmányos teóriák
Rajzolnák a Múltunkat át.

Magyar nép messzi Múltjától
Isten soha el nem pártol.

Szabírok,
Hunok,
Avarok
Szelleme az Időn kopog.

Hogyha egyszer készen állunk,
Önmagunkra rátalálunk.

Be kéne főzni a nyarat

Be kéne főzni a nyarat
A fagy idejére,
Most tikkadunk a melegtől,
Bezzeg akkor kéne.

A nyári hangulatot is
Konzerválni kéne,
Lenne vidámság-tartalék
Kamránkban a télre.

A nyár-befőtt tél idején
Milyen jól jöhetne...
A téli depressziónak
Gyógyszere lehetne.

Be kéne főzni a nyarat -
Meg az ifjúságot -
Meg türelmesebbé tenni
Az egész világot.

A szent dolgok - jól befőzve -
Épen maradnának;
Mesterkélt dogmák, erőszak -
Mind elrohadnának.

Tél idején minden ember
Optimizmust enne...
Lehetetlen...
Pedig..
Pedig...
Milyen jó is lenne...

Rekkenő hőség idején

Rekkenő hőség idején
Tikkad a vén felhő-tehén.

Foszló gulyája szótlanul
A horizont felé vonul.

Felhőn nyugtatva a fejét
Szürkén szunnyad a messzeség...

Rekkenő hőség idején
Napkalap a világ fején.

Hőség repeszt vén falakat,
Perzselődik az Akarat.

Álmosító kánikula
A helyzet pislogó ura.

Rekkenő hőség idején,
Atlantisz az idők mélyén.

Higgadt Jövendő emleget
Elfeledett emlékeket.

A Jelen - kivénhedt akol...
Nagyon fáj a Múlt valahol...

Jó lélekkel dolgozom én
Rekkenő hőség idején.

Vérrel írott történelem

Vérrel írott történelem
Gubbaszt vén világvégeken.

Páncélos lábát lógatja,
A vég kürtjelét kutatja.

A mindenkori túlerő
Kezéből nem lesz más jövő.

Vérrel írott történelem
Vadászik az interneten.

Jövőt ígér, jelent tagad,
Háborgatja a múltakat.

Globál vérfürdőt okozna -
Humánumra hivatkozva.

Vérrel írott történelem
Tesz erőszakot a hiten.

Létet, tradíciót zabál,
Erkölcsöt puhára abál.

Granulált embersereget
Akar nemzet, család helyett.

Vérrel írott történelem -
Torz múlthoz torzított jelen...

Pályázik az árulásra,
Elvtelen önfeladásra...

Vérrel írott történelem
Gubbaszt vén világvégeken.

Szerelem hatvanhoz közeledve

Az Idő gyorsul,
Lelassul az Élet;
Meghittebb lesz
A régi Lobogás,
És napról napra, óráról órára
Erősödik
Az Összetartozás.

Életünk javát már
Egymással éltük...
Együtt láttuk az
Élet színét, fonákját,
Együtt ettük meg kenyerünk javát..
És
Együtt fogunk élni
Ezután is...

Zoe, az öntudatos

Mint hadvezér
Nagy győzelem után;
Úgy húzza ki magát,
Ép úgy feszít
Zoe,
Kis öntörvényű
Labrador
Kutyám...

A kutyalabdát -
Pattogónak hívjuk -
Most kaparintotta meg a kutya,
Pirosan hever lábai előtt,
Mint dicső zsákmány,
Büszke trófea...

Az önteltség
Zoe-ra vall...
Magát kihúzva,
Feszes háttal ül...
És fénylik körülötte az avar...

Egy öntudatos
Kutya-pillanat...
A következőben
Már újra
Szalad...

Ez most a diadal pillanata,
Pihen ilyenkor
Ember és
Kutya.

Zoe feszesen ül.
Öntelten nézi a magas világot,
Most nem látszik, hogy
Játékos,
Szelíd,
Senki sem mondaná, hogy
Nem harap,
Szemeiben lángol
Az öntudat.

A zöld, s a piros árnyalatai
Zoe portréját úgy veszik körül,
Mint jó szándékú Múlt, s
Kedves Jövő,
Az erők teljében lévő
Jelent.

A kép
Kedves,
Szép Pillanatot tárol;
Kislányom festette
A Kiskutyánkról.

Amikor "a kultúrában" minden király meztelen

Amikor "a kultúrában"
Minden király meztelen;
Még akkor sem alszik ki az
Igaz Fény a Szent Hegyen...

Tolakodhat erőszakkal
Virágoskertbe a gyom,
Gaz marad...
Hiába ágál média, meg hatalom.

Kifordulhat a sarkából,
Úgyis látszik, mennyit ér,
Hiába hirdetik azt a
Feketéről, hogy fehér.

Amikor "a kultúrában"
Minden király meztelen,
Erkölcs is, esztétika is
Táncolhat egy tűhegyen.

Belterjes kánon-kertekre
Dogma-eső csepereg;
Halandzsát istenítenek
Bikkfanyelv-elméletek.

Ha a jelen se Jövőnek,
Se a Múltnak nem köszön;
Talán most érlelődik a
Következő vízözön...

Augusztusi éjszakában

Augusztusi éjszakában
Mereng a Hold egymagában...

Kósza sötétség imbolyog,
Belevesztek a csillagok.

Felleg se mozdul az égen,
A meleg még mindig ébren.

Hallgatag baráti lombok
Mögé húzódnak a gondok.

Alattuk tücsökszerenád
Kíván nekünk jó éjszakát.

Szondy György utolsó percei

Élet-végen...
Világ-végen...
Rommá lőtt falak tövében...

Az öreg Nap gyásszal éget;
Minden Pillanat egy Élet...

Magyar Hazánk,
Magyar Hazánk...
Száll az utolsó Miatyánk...

Élet végén,
Világ végén,
A Múlt szétlőtt meredélyén...

Három pokoli napon át
Védtük a király végházát.

Torony zuhan,
Kőfal reped...
Szenteltessék meg a Neved...

Élet végén,
Világ végén...
Száznegyven katona élén...

Rohan, akár a kárhozat
Felénk az oszmán áradat...

Janicsár
Csizmája kopog...
Legyen meg az akaratod...

Élet végén...
Világ végén...
Üdvösség vörös
Reményén...

Nincs már idő félni tőlük..
Sokat megöltem belőlük...

Szél lobogtat
Véres inget...
Bocsásd meg a vétkeinket...

Élet végén,
Világ végén...
Csúszva az ellenség vérén...

Holtaknak sziklaheverő;
Ritkul a dühös túlerő...

Akindzsi
Tódul a résbe...
Ne vígy minket kísértésbe...

Élet végén...
Világ végén...
Nap ragyog vén aga vérén..

Csak romokat,
Holttesteket
Talál itt az oszmán sereg..

Müezzin
Itt sose posztol...
Szabadíts meg a gonosztól...

Élet végén...
Világ végén...
Romhalmaz
Halálos békén...

Vérfolt helyén
Moha terem..
Van szégyenletes győzelem...

Család helyett
Idő zokog...
Uram...
Amint parancsolod...

A jó Vers - fenséges Béke

A jó Vers - fenséges Béke;
Egy Pillanat örökléte.

Ami változik, halandó,
A Vers örök, hát
Állandó.

Mindörökre fenn a Hegyen;
Néhány strófányi végtelen...

A Költő önmaga marad;
Verse - végtelenbe szakad.

A szerző - ha tehetséges -
Más versben is Költővé lesz.

A Vers: szimbólum és pecsét -
Éli önálló életét.

Pillanat örök értéke;
A jó Vers
Fenséges
Béke.

Csak előre - mindhalálig!

Csak előre - mindhalálig!
Egyszer úgyis jóra válik...

Másként nem jutunk a hegynek;
A falak is öregednek.

Míg ember él a világon,
Sohasem örök a kánon.

Csak előre - mindhalálig;
Végig kitartani,
Váltig...

Isten gyertyája szikrázik.
Csak előre,
Mindhalálig.

Régi Nyarak emlékképe

Régi Nyarak emlékképe
Sose fér a szuterénbe.

Bennünk él ezer emlékünk;
Amíg élnek,
Mi is élünk.

Életet ad - örök jogon;
A szép emlék: lelki otthon.

Régi Nyarak emlékképe;
Valami Nagy Álom kéne...

Szent játék vagy profán játszadozás - 29. rész

Huszonkilencedik rész

Sajnos ma még lehetetlen pontosan definiálni a „költő” fogalmát, ahogy lényegében a „belső emberi tartalom”, vagy az ennél sokkal egyszerűbbnek látszó „sírás”, „nevetés” is definiálhatatlan. A tudományos kísérletek egyoldalúak és sikertelenek.

Valamikor talán mindegyik nyelv egyetlen ősnyelvből fejlődött ki, de mára igen komoly különbségek alakultak ki közöttük. Nyelv, gondolkodás, érzelmi élet és erkölcsi tudat szorosan összetartozik, és a nyelvek különbségei egyúttal a gondolkodás és az érzelmi élet kisebb-nagyobb különbségeit is jelzik.

Minden nyelv egyenrangú, bármelyiken lehetséges a nagy költészet, sőt erre minden nyelvnek szüksége van, mert igazából a költészet az, ami a legjobban fejleszti a nyelvet, ez teszi mind hajlékonyabbá kifejezésmódját árnyaltabbá, stílusát választékosabbá.

Egyes nyelvek kifejezésmódban árnyaltságban, szókincsben ideig-óráig elmaradhatnak más nyelvektől, a nyelvek fejlődése egyenlőtlen. A pillanatnyi állapotukból azonban sohasem vonható le olyan megalapozott következtetés, ami jogosan helyezné bármelyiket is bármelyik másik elé.

A nyelvi sokféleség az emberiség erkölcsi-érzelmi önvédelmének egyik legfontosabb eleme. Önmagában az emberi szabadság lehetőségének egyik legfontosabb feltétele, a nyelvi homogenitásra, asszimilációra való kényszerítés pedig mindig az elnyomás eszköze. Az erőszakos asszimiláció nemcsak a beolvasztani akart nyelvi közösséget nyomja el, hanem a sajátját is.

A líra a nyelv művészetének azon válfaja, amely a belső emberi tartalmak képviseletét, szavakba öntését a személyiség oldaláról vállalja fel, és a személyes nézőponton keresztül a közösséggel folytatott szellemi, erkölcsi, érzelmi interakciók segítségével egyetemessé tágítja az emberi személyességet. Tárgya ennek megfelelően a nyilvános személyesség.

A líra a nyelvi közösség – és ezen keresztül az egész emberiség – erkölcsi és érzelmi fennmaradását, magára találását, túlélését, fejlődését szolgálja.

A líra mindenkor az adott kornak megfelelően fogalmazza újra az emberi élet legfontosabb kérdéseit.

József Attila szerint:

„A költő alkot és ez nem jelent kevesebbet, minthogy alakitja a világot, az emberi világot, az emberséget azoknak a segitségével, akik a társadalmi munkamegosztás révén mással lévén elfoglalva, ugy osztoznak a költő tevékenységében, hogy müvét szeretettel veszik magukhoz. Mert a mü nem annyira a müvész, mint inkább azok által él, akik szeretik a müvészetet s azért szeretik, mert keresik az emberséget.” 

József Attila gondolatai világosak, ma is érvényesek. Az idézet nagyon pontosan világítja meg, miben is áll költő és közönség kapcsolata. A művet a költő alkotja, és a közönség élteti. A költő viseli a kezdeményezés és az alkotás felelősségét. Felelőssége egyoldalú és teljes. A közönség ugyanis nem felelős egyetlen költő egyetlen verséért sem, a költő művészetének nívójáért sem. Azért főleg nem, hogy a tetszését mely költő mely művei nyerik el, és melyek nem.

A költő mindent a közönségtől nyer, de a publikumra nem háríthat sem anyagi, sem erkölcsi felelősséget. Költőként éppen akkora a jelentősége, amilyen mértékben teljesíti a közönséggel szembeni kötelességét.

Modern társadalmunkban a költői szerep az egyetlen, amelynek viselője soha semmilyen körülmények között sem mondhat le a személyes felelősségéről, nem ruházhatja azt sem a társadalomra, sem annak bármelyik intézményére.

József Attila hasonlóan erőteljesen nyilatkozott egészen konkrét poétikai, verstani és költészet-filozófiai kérdésekről is, amint azt rövidesen látni fogjuk. Fenti gondolata világos és egyértelmű.

„a mü nem annyira a müvész, mint inkább azok által él, akik szeretik a müvészetet s azért szeretik, mert keresik az emberséget.” 

A költő erkölcsi felelősségét soha szem elől nem tévesztve alkot, a közönség pedig szabad akaratából élteti a költő műveit.

A költő művészetének erkölcsi alapja az emberiség morális egysége. Az emberséget kereső ember ezt a vezérfonalat követve találhat rá.

A költőnek a nyelvvel szembeni felelőssége is erkölcsi természetű felelősség.

A jó költő a nyelv tökéletes birtokában fejleszti annak lehetőségeit, egyben mindig növeli a líra hatósugarát. A lírai nyelv mindig a beszélt nyelv legválasztékosabb, legszebb nyelvhasználata.

A magyar líra nagy újítói – Balassi, Csokonai, Petőfi, Ady vagy József Attila – felfrissítették, élővé tették a költészet nyelvét, igen nagy részben azzal, hogy líraivá nemesítették koruk beszélt nyelvét.

Például Petőfi korának mesterkélt nyelvezetű almanach-lírája helyett természetes népi lírát, új ízt hozott, Ady pedig egy végsőkig kiüresedett, pózoló és álságos költői nyelvhasználatot cserélt friss, élő nyelvre.

Az igazi költői nyelv mindig az aktuális élő, beszélt nyelv legszebb változata. Sohasem valami elkülönült kisebbség kényeskedő műnyelve, és nem is mesterkélt fantázianyelv, vagy közönséges halandzsa.

A költő a nyelv fejlesztésének elkötelezettje, semmiféle „nyelvfilozófia” vagy „nyelvkritika” nem indokolhatja, ha rombolni kezdi.

A nyelv a közönség tulajdona – sohasem egyszemélyes. A közönség nyelvhasználata nem alkalmazkodhat a költőéhez – a költőnek kell alkalmazkodnia közönségéhez.

A költészet nem lehet egyszemélyes. A lírai költemény szerzője ugyan a költő egyedül, de a líra lényege nem pusztán az alkotás egyéni misztériuma, hanem a lírai művek hozzájárulása a közösség lelki-érzelmi fejlődéséhez; szerző, mű, nyelv és közösség lírában megvalósuló kölcsönhatása.

A nyelv az emberi jelenség legnagyobb rejtélyei közé tartozik. A keletkezésével kapcsolatos elméletek zöme csak karcolja a problémák felszínét, mint kósza kavics a törhetetlen üveget. Kialakulásának titka az emberi múlt beláthatatlan mélységeibe vész. Ami biztos: a homo sapiens már kialakulásának első pillanataitól kezdve birtokolta a beszéd képességét és a nyelv kialakításának lehetőségét.

Az emberiség népekből áll, a népek közösségekből, családokból, a közösségek és családok egyénekből. Emberiség – közösség - egyén. Az emberi jelenség egyik nélkül sem értelmezhető, mindhárom a lényegéhez tartozik.

A nép lényegét valahol a nyelvet beszélők összetartó közösségeinek lelki-szellemi kohéziójában, közös erkölcsi öntudatában, a líra küldetését pedig ennek lelki és erkölcsi megalapozásában kell keresnünk.

De a líra küldetésének több szintje is van. Egyszerre szolgálja az egyént, a nyelvi közösséget és az emberiséget.

Ez az a pont ahonnan nézve a jelenlegi kanonizált líra mögött álló teóriák és kvázi-elméletek fogalomrendszerében szereplő „alanyi” és „tárgyias” lírára vonatkozó spekulációk teljes elégtelensége könnyen belátható. Ezek nemcsak pontatlanok, mivel alapjában lényegtelen kérdésekkel foglalkoznak, hanem egyszerűen érvénytelenek is, hiszen köszönő viszonyban sincsenek a líra valódi természetével.

Folytatása következik.