Segesvári csata napján

Segesvári csata napján

Nyárias idő,

Kifogyott a lőszeréből

Éjjel az eső.

Rejtjelezett gyászdalokat

Fuvoláz a szél,

Mesterkéltség a Jövőtől

Nem hiába fél.

Visszafogottan hűvös a

Nyári illatár,

Felhőködtől most tisztulhat

Meg a szemhatár.

Segesvári csata napján

Susognak a fák,

Háborút üzemeltet a

Világ-butaság.

Veszedelmekről brummog a

Vén szellem-fagott;

A globális politika

Napszúrást kapott.

Nem tudjuk, a sok atom-blöff

Végül mit hoz el,

Hogy Atlantiszt sajnálni, vagy

Irigyelni kell.

Segesvári csata napján

Nem hullott eső,

Egyelőre van világ, nem

Állt meg az Idő...

Isten nem változik sose

Isten nem változik sose.

Nem fehér, és nem fekete.

Sosem csereberél nemet.

Nem küldözget fegyvereket.

Nem "modern", nem "különleges".

Egyszerű és természetes.

Profán "eszme" ezer akad,

Az Isten ugyanaz marad.

Újplatonista szerelemének

Egy előző 

Életünkben

Találkoztunk valaha;

Akkor kezdtük megérteni,

Hogy mit jelent 

A Csoda.

A mostani

Életünkben

Már értjük

Isten 

Szavát;

Létünket

Gyermekeinknek

Adjuk egyszer majd tovább.

Egy későbbi

Életünkben

Találkozunk újra tán;

Szebb gyümölcs érik majd

Tőlünk

A nagy világ-almafán.

Kis mécsesünk, a Hazaszeretet

Kis mécsesünk, a Hazaszeretet

Beragyog múlt és jövendő teret.

Dogma-sötétséget hozott a nyár,

Lelkünkben ég az apró fénysugár.

A láthatárra felhőfront terül,

Vagyunk most is, mint mindig,

Egyedül.

Fészket rak sok derűlátó madár;

Eszetlen "eszmék" füstfelhője száll.

Isten,

Bizalom,

Lelkiismeret;

Kis mécsesünk, 

A Hazaszeretet.

Ezerszeres nyári Létben

Ezerszeres nyári

Létben;

Bő harminc év szenvedélyben,

Szerelemben,

Kis Otthonban,

Nyári munka-nyugalomban,

Erőm teljében,

Szép napon,

Rágódva sok gondolaton,

Fönt aranyló

Nap mosolyog;

Köszönöm,

Nagyon jól vagyok!

Hamis trianoni nóta

Hamis trianoni nóta

A felvidéki fonóba';

Rosszul képzeled, tót kobold,

Nevünk "Uhorsko" sose volt.

Mindig Magyarország voltunk,

S míg világ van, az maradunk.

Nem ad felmentést a nyelved,

Sem pedig új történelmet.

Nyelved bármi szóra révül,

Felelősséged nem évül.

Hamis trianoni nóta

Nyekereg már száz év óta.

Nyugtalan lelkiismeret

Generál rossz tévhiteket,

És beléjük kapaszkodva

Tulajdon lelkét altatja,

Közben mindig talál okot

Gyűlölni, akit meglopott.

Hamis trianoni nóta

Recseg fel az igaz szóra,

Területrabló indulat

Nem lát erkölcsös kiutat

Az etikai csapdából,

Ezért inkább minket vádol...

Fáj neki, hogy fájni láthat,

Hogy nekünk még mindig fájhat...

Hamis trianoni nóta

Rossz dallama, hazug póza

Viszi egy évszázadon át

A bajt, feszültséget tovább.

Hajdan mi voltunk az alap,

De már régen

Náluk a lap,

Száz év betli őket terhel,

De osztanunk már nekünk kell.

Nem jár lap antant-kibicnek,

Se másféle idegennek,

Téres Kárpát-medencében

Többé ne harag és szégyen,

Vonzzon idegen hatalmat,

Senkinek se legyünk gyarmat,

Hanem végre

Közös

Haza;

Mindenkinek

Közös 

Haza;

S akit a Múlt idehozott

Találjon közös távlatot.

Hamis trianoni nóta

Üresen kong száz év óta,

Trianon sosem volt eszme,

Szégyellje, aki rendezte,

Kültelki bohózat, fakó,

Még múzeumba se való,

Itt mi mindig együtt éltünk,

Múltat-jövendőt bűnhődtünk.

Egymás mellé kéne állnunk,

Közös Jövőre találnunk.

Igaz dalra,

Igaz szóra,

Közös örülnivalóra.

Istennél a 

Tiszta lapok;

Legyünk vége

Ártatlanok.

Elmúlt marxista dogmatömkeleg

Elmúlt marxista dogmatömkeleg

Lebegett az ifjúságom felett.

Sötét felleg volt, gondolat-bakó;

Azt képzelte, hogy örökkévaló.

Megszállt minden profán területet,

Azt hitte, ő áll a világ felett.

"Osztály nélküli" utópia ott fenn,

Brutális, gyarló diktatúra itt lenn.

Elmúlt marxista dogmatömkeleg

Gyors bukásán pokolban kesereg.

Mégsem stimmel a dialektika?

Ha mégis, akkor hol van a hiba?

Saját logikája szinte recseg,

De azzal sohasem értheti meg,

Hogy osztályharc után hiába béget,

Mert az erőszak nem ad üdvösséget.

Elmúlt marxista dogmatömkeleg

Füstje a fejünk fölött tekereg.

Silány, profán népboldogító "eszmék"

A mennyországot a Földön keresnék,

Csábító daluk vérontásra vénül,

És földi poklot hoznak létre végül...

Ateista okosság gyilkos járma,

Hitetlen hívők szintetikus álma,

Teoretikus hamis végtelen,

Nem öröklét, csupán erkölcstelen...

Kudarca után illan, mint a kámfor,

De újjászületik, ha hagyjuk - százszor.

Jeltelen sírra eső csepereg...

Elmúlt marxista dogmatömkeleg...

Háborút csak hülye akar

Háborút csak hülye akar;

Békére vágyik

A Magyar.

Dogmáktól zápult bal-agyak

Háborúért rimánkodnak.

Elégedetlen az undok,

Vérre vágynak a bolondok.

Profán lelkekben zűrzavar;

Háborút csak hülye akar.

"Borzasztó egy ország!" vagyunk

"Borzasztó egy ország!" vagyunk,

Mert magunkhoz ragaszkodunk.

Most már ilyesmit makognak

A doktrína-elvakultak,

Mert a "nyugati haladás"

Botjára nálunk nincs kapás.

"Borzasztó egy ország!" vagyunk,

A Múltunkhoz ragaszkodunk,

Mert anélkül nincsen jövő.

Ne doktrína írja elő,

Ne is korrupt hivatalnok,

Hogy 

Hazánkban a

Magyarok

Mit fogadjanak el,

Mit nem;

A Jövő nem a fán terem,

Hanem az Ember

Lelkében;

Csak egy Nap ragyog az égen...

Nem félünk, és

Nem hódolunk,

Hanem 

Magyarok maradunk.

"Borzasztó egy ország!" vagyunk;

Remélem, az is maradunk!

A háború nem az Élet része

A háború nem az Élet része.

Akárki bárhogyan manipuláljon,

Uszítson vagy kocsmafilozofáljon,

Akárhogyan visít a média,

A háború nem az Élet része,

És nem is lesz az soha.

A háború a sátán menedéke;

Isten,

Jövő és 

Fejlődés;

A Béke.

Fegyvert csupán profán gonoszság alkot,

Isten sohasem küld lőszert,

Se tankot.

A háború sohasem vezet jóra;

Nem harcra van szükség,

Hanem

Békére,

Okos

Szóra.

A háború nem az Élet része.

A hétköznaphoz fegyver sohasem kell,

Ott talál tisztes megoldást 

Az Ember;

Csak nagyhatalmak röfögő csürhéje

Ad fegyvert alattvalói kezébe -

Öncélú tervekhez nem kell a béke...

A háború nem az Élet része.

A háború a sátán menedéke;

Isten,

Jövő és 

Fejlődés;

A Béke.

Rossz vezetők arcbőre

Csontig le mért nem ég,

Hogyha a népük

Ágyútöltelék?

Aki háborút 

Szít,

Indít, vagy

Provokál;

Az Isten előtt soha meg nem áll.

Aki háborúban áll,

De módjában áll,

Hogy véget vessen neki,

De nem teszi,

Isten kezét

El nem kerülheti.

A legnagyobb bűnös

Most kívül áll,

Azt képzeli,

Őt sohasem éri el

A halál...

Csak szítja a gonoszságot

Kívülről még tovább;

Majd elbeszélget vele 

Isten

Odaát...

Bohócdiktátor golyófogó népe;

Nem hódítás kell neked,

Hanem

Végre

Béke.

A háború nem az Élet része...

Globális vízözön-játszma

Globális vízözön-játszma;

Aranyalmafa lerázva.

Minden bokor gagyit terem,

Nyugdíjazva az értelem.

Rossz igék hullnak szerteszét,

Minden más "gyűlöletbeszéd".

Árboc hegyén kalózkendő,

A Tisztesség üldözendő.

A Jövő csontig elázva;

Globális vízözön-játszma.

Ávós elvtárs nagypapák, szivárványos unokák...

Ávós elvtárs nagypapák,

Szivárványos unokák;

Hiába...

A világ úgyis

A Hit Útján

Megy tovább.

Ávós elvtárs nagypapák,

Szivárványos unokák;

Az "ifjú demokratára"

Jó illik a

Verőlegény-nagykabát.

Ávós elvtárs nagypapák,

Szivárványos unokák;

Materialista körben

Magától nem ér véget

Az "Add tovább!".

Ávós elvtárs nagypapák,

Szivárványos unokák;

Profán utópiákból már

Nem kér többet

A világ.

Ávós elvtárs nagypapák,

Szivárványos unokák;

Erősen korhadnak már a 

Bolsevista kaptafák.

Nem sokáig teremnek már

Barackot az almafák;

Ávós elvtárs nagypapák,

Szivárványos unokák.

Atlantisz nem kapitulál

Atlantisz nem kapitulál.

Hiába feledés, halál,

Hajdani nagy katasztrófa,

Nem áll be a halálsorba.

Újjászületik a mélyben,

Minden nemzedék lelkében.

Atlantisz nem kapitulál.

Bár ellene glédába áll

Minden korok dogmahada,

Nem fogja feladni soha.

Rövidített teremtések,

Ásatag hatalmi érdek,

Vallások szentelte mesék

Mind elhullanak szerteszét,

Értük az idő nem perel,

De Atlantisz nem adja fel.

Atlantisz nem kapitulál,

Amíg csak

Emberre talál.

Evolúciós babonák,

Szaktudományos rigolyák

Csupán addig énekelnek,

Míg megdöntőre nem lelnek,

Akkor jön helyettük másik,

Az Idő tovább cikázik,

Visz bennünket tovább - ingyen;

S egyszer majd megfordul minden,

S a világ magára talál...

Atlantisz nem kapitulál.

Anikómmal Itthon, szépen

Anikómmal

Itthon,

Szépen;

Valóságos szép

Mesében.

Meghitt 

Otthon,

Vályogfalak,

Vén körtefa alatt fapad.

Boldog örömmel dolgozok,

Erőim teljében vagyok.

Valódi,

Élő

Mesében;

Anikómmal,

Ketten,

Szépen.

Ideológiák néma temetője

Ideológiák 

Néma temetője;

A pokolban van, 

De ott is

Iszonyodnak tőle.

Sötét liget rejti

Az utópiákat;

Körben karók hegyén

Halálfejek állnak.

Citruslombok alatt

Dogmabirka béget,

Hideg szél űzi semmibe

A hamis igéket.

Élenjáró tanok

Komor temetője,

Minden tisztességes embert

A hideg ráz tőle.

Lehull az anyagról

Matéria járma;

Osztályharcról szól a halott

Bolsevizmus álma.

Színes levelekből

Torz karikatúra;

Alatta meg a sokszínű

Világdiktatúra.

Pernye őrzi nyomát

Az egykori vésznek,

Erőszakos, gyilkos "eszmék"

Végleg elenyésznek.

Világboldogító

Rossz doktrína-féle,

Átfordul a gyakorlatban

Az ellentétébe.

Teóriák szülte

Utópia-szörnyek;

Lágerré és temetővé

Tehetnék a Földet.

Teória-réten

Bőg az ördög ökre;

Minden dogma nyugodjon a

Pokolban örökre.

Ideológiák 

Néma temetője;

A pokolban van, 

De ott is

Iszonyodnak tőle.

Magyarként nézek az Égre

Magyarként nézek az égre;

Okom van a büszkeségre.

Egyedül álljuk a sarat

Régen a Kárpátok alatt.

Eredetünk homályba vész,

Már az oszágunk sem egész.

Állunk makacs

Reményeken.

Megfogyva bár,

De törve nem.

Magyarként nézek az égre.

Legalább ezerszáz éve

Itt a Kárpát-medencében

Él,

Küzd,

Boldogul

A Népem.

Túléltünk törököt, tatárt,

Gonosz, megcsonkított határt,

Jöttek hódító seregek;

Kánok, szultánok, szovjetek

Jöttek, gyilkoltak, raboltak;

Aztán végül elkotródtak.

Magyarként nézek az égre;

Igazi szép

Múltból élve.

Mások visítva-szellentve

Próbálnak szert tenni erre.

Fiktív nagymoráviákat,

Dákoromán mítoszgyárat,

Felsőbbrendűgermán házat,

Meg ősiszláv őshazákat

Képzelegnek a helyünkbe.

Költöznének a vérünkbe,

Tönkre asszimilálnának,

Magukba olvasztanának,

De mi a 

Magyarok vagyunk,

És mi úgyis megmaradunk.

A Hitnek sosem lesz vége;

Magyarként nézek az égre.

Se utópia, se disztópia!

Se utópia, 

Se disztópia,

Az írónak nem a bukást kell kutatnia.

Az egyik nyárnak látszó örök este

Doktrína-bugyirózsaszínre festve,

A másik rémkép végzet-mázba szöve,

Minden Jövőt a hideg ráz ki tőle.

A Mű ne hazudjon,

Ne is ijesszen;

Isten áldása nincsen egyiken sem.

A Műnek Reményt kell

Alkotnia;

Se utópia,

Se disztópia.

Az Üdvösség csak egyéni lehet

Az Üdvösség csak egyéni lehet,

A végzet pedig tömegmozgalom.

Isten

Odafenn,

Semmit nem rendel eleve el,

A fátum puszta profán túlerő,

Meg halotti lepel.

Isten,

Szerelem,

Szabad Akarat

Csak annak marad,

Aki a kolomp után nem szalad,

S Becsületes marad.

Isten,

Szabadság,

Lélek

Idebent;

Együtt vagyunk a Rend,

Ahogy

Odafent.

Isten,

S Mindenki, aki

Önmaga marad...

Lélek,

Szerelem,

Szabad Akarat...

Isten,

Szerelem,

Lélek,

Becsület...

Az Üdvösség csak egyéni lehet...

S az akarattalan, lármás tömeg

Odalent...

Csak néma csend...

Minden Nemzetnek van útja

Minden Nemzetnek van 

Útja;

A Magyar ezt régen tudja...

Jövőt nem a végzet nemzett;

Annyi Út van,

Ahány Nemzet.

Út lehet egy egész sereg;

Csak egy  Célhoz vezessenek.

Soha nem csupán ráció;

Hit,

Lelkület,

Tradíció.

Minden Nemzetnek van 

Útja;

Van, aki régóta tudja,

Van, aki nem értette meg,

S még zsákutcában tévelyeg.

A Nemzet a közös

Remény,

De felelős csak

Az Egyén.

Harsoghat bármely túlerő,

Nemzet nélkül nincsen jövő.

Minden Nemzetnek van 

Útja.

Jövőre csak annak futja,

Akinek tiszta a kútja,

S van független, saját

Múltja.

Az igaz Múlt tiszta oltár,

S mindenkit a múltja formál.

Lopott múltak szegen lógnak,

Hazugsággá inflálódnak.

Minden Nemzetnek van 

Útja,

Önmaga alakíthatja,

S identitása csodát hoz,

Ha hűséges önmagához,

Hagyományait megőrzi,

És a társait becsüli.

Vagy Nemzetek Szövetsége,

Vele Tisztelet és Béke;

Vagy kozmopolita láger;

A végén pedig csak - kráter...

A java talán már tudja:

Minden

Nemzetnek van

Útja.

Kis sárgacsőrű feketerigó

Kis sárgacsőrű feketerigó

Totyog a kertben.

Nyáron élni jó.

Jövőt teremtve 

Mosolyog a Nyár,

Most tanul repülni 

A kismadár.

A Kezdet és Vég 

Egymás kezét fogva

Néznek az elmúlt

És jövő napokra.

A Nyár az álmok arany kerete,

Egy korszak vége,

Egy új kezdete.

Totyog az udvaron

Egy új lakó;

Kis sárgacsőrű

Feketerigó.

Anikómmal ketten vagyunk

Anikómmal ketten vagyunk,

Ez a sokadik szép nyarunk.

A Másik

A Jobbik Énünk;

Boldogok vagyunk,

Mert Élünk.

Friss minden Szerelem-tájék,

Minden Pillanat ajándék.

Ez a sokadik szép nyarunk

Anikómmal

Ketten vagyunk.

Úszni magamtól tanultam

Úszni magamtól tanultam

Gyermekként a Balatonban.

Ezerszer is kapálóztam,

Buktam, ittam,

Fel nem adtam.

Elmerültem,

Fuldokoltam;

Azért is tovább folytattam.

Csapkodtam,

Bugyborékoltam,

De a végén -

Fennmaradtam...

Úszni magamtól tanultam

Nyaranta a Balatonban.

A Balaton

Csodák helye,

Számomra az Élet Vize.

Partja mellett nevelkedtem,

Partja mellett eszmélkedtem.

Ott tanultam kételkedni,

Remélni,

Tanulni,

Hinni.

Úszni magamtól tanultam,

Szabályhoz nem idomultam,

Úszásom egyéni fajta,

Nem is változtatok rajta.

Nekem így nagyon megfelel,

A szabály meg nem érdekel.

Változtatni úgysem fogok;

Morogjanak a kánonok...

Magam vagyok

Jövőm,

Múltam;

Úszni magamtól tanultam.

Platón Akadémiája

Platón Akadémiája

Éppen akkor lett bezárva,

Amikor keresztény dogmák

Egymás homlokát taposták,

Hörgött a Filozófia,

És ellenzék kellett volna,

Hogy sok keresztény fogalom

Ezerfelé ne szakadjon,

Hogy ne a hatalmat nézze,

Hanem a Hitet őrizze,

S eretneküldözés helyett

Tartsa meg a Becsületet...

Platón Akadémiája

Az ókor fényét vigyázta,

Justinianus bezárta,

S a barbárság jött utána...

Platón Akadémiája...

Máig terjed a hiánya...

Ott a liget fái alatt

Mennyi tudás, tapasztalat,

Meg nevelési bölcsesség

Veszett kárba...

Tudja az ég...

A mai öntelt tudomány

Azt képzeli, a hagyomány

Nem más, mint halott régi csend,

Csak az a jó, ami modern...

Platón Akadémiája

Titkait magába zárja.

Ki tudja, ki láthat bele,

Hogy mit veszítettünk vele...

Holt esély holt kútba csobban...

Történhetett volna jobban...

Történhetett volna szebben,

Sokkal becsületesebben...

Előttünk örökre zárva

Platón Akadémiája.

Atlantisz országútjain

Atlantisz országútjain

Pihen az Idő;

Bárhogy kitépik a Múltat,

Mindig újra nő.

Atlantisz országútjain

Hallgatag a szél,

Néma idők holt dalnoka

Lelkünkben regél.

Atlantisz országútjain

Nem halad szekér

Aki arrafelé sétál,

Öröklétben él.

Atlantisz országútjain

Kátyúk sincsenek,

Csak az idők kezdetén járt

Arra hadsereg.

Atlantisz országútjain

Nincsen kövezet,

Mégis összetartja őket

Az Emlékezet.

Atlantisz országútjain

Nem virít a fű,

Nem terem ott más, csupán

Távoli déja vu.

Atlantisz országútjain

Hegedű se szól,

Szellemhadak kóborolnak

Csendben valahol.

Atlantisz országútjain

Emlékmű se áll,

Soha többé nem fog arra

Járni a halál.

Atlantisz országútjain

Nem kopog cipő,

Atlantisz országútjain

Megállt az idő.

A Hazám a lelkemben él

A Hazám a lelkemben él,

Amíg szívemben ver a vér.

Tőlem kérdez,

Nekem felel;

Senki sem csatolhatja el.

Végigkíséri életem,

Ahová megyek, jön velem.

Nem csak terület, lelkiség;

Területen kívüliség.

Én mindenütt magyar vagyok,

S amíg élek, az maradok.

Amíg szívemben ver a vér,

A Hazám a lelkemben él.

Fegyverek korából immár kifelé

Fegyverek korából

Immár kifelé,

Vagy a "modern" pusztulásba,

Vagy egyszerűbb,

Értelmesebb,

Jobb Jövő elé.

Látjuk, a harc nagyon bamba,

S a globális kardcsörtető retorika

Gyatra;

Szemünk előtt vált át gügye,

Véres bohózatba.

Fegyverek korának

Lassan vége van,

Tank, bomba, harci repülő

Mind haszontalan.

Pénz és média ura

Hiába kesereg,

Nem hozhatnak többé már

Döntést 

A fegyverek.

Vagy a világ arcára fagy 

Az atomvigyor,

Vagy értelmesebb 

Jövő készül már

Valahol...

Vagy a profán végzet hátán,

Vagy Isten elé...

Fegyverek korából

Immár

Kifelé.

Isten bennünk és általunk

Isten bennünk és általunk..

Az Ő gyermekei vagyunk.

Hogyha meginog a hitünk,

Ő sír helyettünk és értünk.

Mindig közvetlen, egyszerű,

Nem modern, csak időszerű.

Az Ő gyermekei vagyunk,

Bennünk él, míg meg nem halunk.

Identitásom - én vagyok

Identitásom - én vagyok.

A Föld nekem ezért forog.

Az Idő személyes felén

A Történelem - az 

Egyén.

Magam számára befele

Vagyok a világ közepe.

Addig, amíg meg nem halok,

Értem felelős - én vagyok.

Identitásom - én vagyok.

Túlerőnek nem hódolok.

Lelkileg nem köthet járom,

Bent a magam útját járom.

Minden döntésem sajátom,

Intézményre nem ruházom.

Tisztelem, aki elfogad,

Nem tisztelek kánonokat.

Identitásom - én vagyok,

Míg élek, az is maradok.

Minden színnek van visszája

Minden színnek van visszája,

Ami titkait feltárja.

Ahol gonoszság téblából,

Kitűnik a visszájából,

S ahol igazat beszélnek,

Hátul is látszik a lényeg.

Minden jelen néma katlan;

Csak az Isten változatlan.

Istennek nincs pártprogramja

Istennek nincs pártprogramja,

Szeretetét ingyen adja.

A Hit

A Szeretet

Szava;

Nem "szegénység ópiuma".

A kufár örökké téved,

Hogy csak fogyasztás az Élet.

Hit vagy nemhit;

Ínség,  bőség -

Emberé a felelősség.

Istenek nincs pártprogramja

Szemét sohasem forgatja.

Soha nincs kezében fegyver,

Bűn vagy szeszély miatt nem ver.

Csendben megfigyelni is mer,

Eretnekeket nem ismer,

Nem méricskéli a Hitet,

Elég neki a Szeretet.

Nem ad előre írt álmot,

Sem doktrína-mennyországot.

Számon csupán a Jót tartja;

Istennek nincs pártprogramja.

Mindig emberek maradunk

Mindig emberek maradunk,

Élünk,

Hiszünk,

Szeretünk;

Esztelen doktrínákat a

Nyakunkra nem ültetünk.

Sose leszünk gépezetek,

Csak emberek maradunk,

Nem alakul semmiféle

"Eszméhez" a tudatunk.

"Komunizmust építettek"

A doktrína-fababák,

A vége "osztály nélküli"

Rettenetes nagy GULAG...

Anyagelvű nemzethalál, 

Élenjáró ravatal;

Istent is betiltotta az

Egyházügyi hivatal.

Mindig emberek maradunk,

Élünk,

Hiszünk,

Szeretünk;

Kommunista doktrínákat

Nyakunkra nem ültetünk.

Mindig emberek maradunk,

Férfiak és

Nők leszünk;

Esztelen doktrínákat a

Nyakunkra nem ültetünk.

Hogyha nem végérvényesen

Buggyant most meg a világ,

Véget ér, mint a dögvész, a 

Szivárványos butaság.

Ha meg tartós elmezavar,

Úgy legfeljebb elveszünk,

Egyszer talán újrakezdjük,

S megint emberek leszünk...

Ha nem jön okosabb Jövő,

Az Isten legyen velünk,

Mindig emberek maradunk,

Élünk,

Hiszünk,

Szeretünk.