Magyarként nézek az Égre

Magyarként nézek az égre;

Okom van a büszkeségre.

Egyedül álljuk a sarat

Régen a Kárpátok alatt.

Eredetünk homályba vész,

Már az oszágunk sem egész.

Állunk makacs

Reményeken.

Megfogyva bár,

De törve nem.

Magyarként nézek az égre.

Legalább ezerszáz éve

Itt a Kárpát-medencében

Él,

Küzd,

Boldogul

A Népem.

Túléltünk törököt, tatárt,

Gonosz, megcsonkított határt,

Jöttek hódító seregek;

Kánok, szultánok, szovjetek

Jöttek, gyilkoltak, raboltak;

Aztán végül elkotródtak.

Magyarként nézek az égre;

Igazi szép

Múltból élve.

Mások visítva-szellentve

Próbálnak szert tenni erre.

Fiktív nagymoráviákat,

Dákoromán mítoszgyárat,

Felsőbbrendűgermán házat,

Meg ősiszláv őshazákat

Képzelegnek a helyünkbe.

Költöznének a vérünkbe,

Tönkre asszimilálnának,

Magukba olvasztanának,

De mi a 

Magyarok vagyunk,

És mi úgyis megmaradunk.

A Hitnek sosem lesz vége;

Magyarként nézek az égre.