Elmúlt marxista dogmatömkeleg
Lebegett az ifjúságom felett.
Sötét felleg volt, gondolat-bakó;
Azt képzelte, hogy örökkévaló.
Megszállt minden profán területet,
Azt hitte, ő áll a világ felett.
"Osztály nélküli" utópia ott fenn,
Brutális, gyarló diktatúra itt lenn.
Elmúlt marxista dogmatömkeleg
Gyors bukásán pokolban kesereg.
Mégsem stimmel a dialektika?
Ha mégis, akkor hol van a hiba?
Saját logikája szinte recseg,
De azzal sohasem értheti meg,
Hogy osztályharc után hiába béget,
Mert az erőszak nem ad üdvösséget.
Elmúlt marxista dogmatömkeleg
Füstje a fejünk fölött tekereg.
Silány, profán népboldogító "eszmék"
A mennyországot a Földön keresnék,
Csábító daluk vérontásra vénül,
És földi poklot hoznak létre végül...
Ateista okosság gyilkos járma,
Hitetlen hívők szintetikus álma,
Teoretikus hamis végtelen,
Nem öröklét, csupán erkölcstelen...
Kudarca után illan, mint a kámfor,
De újjászületik, ha hagyjuk - százszor.
Jeltelen sírra eső csepereg...
Elmúlt marxista dogmatömkeleg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése