Szeptember utolsó napján
Sötét felleg az ég alján.
Feketéllő vasúti sín
A világ éber álmain...
Béke reménye mankóban,
A jövő távolodóban...
Elhalványuló nyarakat
Tart még a Szabad Akarat
Pajzsul ostobaság ellen;
Hogy csüggedni mégse kelljen...
Kérdés gubbaszt idő partján
Szeptember utolsó napján.
Időfolyam Ősz-örvényben;
Mit sem sejtő napsütésben
Visz sötét szorosok felé,
Vad sziklazátonyok elé.
Utóvédharcot vív a Nyár,
De már ködös a láthatár.
Vén reszketeg időfolyam
Ismeretlen felé rohan.
Örvényes és jeges vizek
Felett baljós szél tekereg.
Ősz-örvény, majd Tél zuhatag..
Talán egyszer Tavasz kacag
Majd a túlélők szemébe...
Lesz okuk örvendezésre.
Fellegek a baljós égen;
Időfolyam Ősz-örvényben.
Nyár-örökség Őszbe széled;
Még nem értjük, mi
Az Élet.
Színesbe bújnak a lombok,
Őszülnek a régi gondok.
Önjelölt demiurgoszok
Szakállas igéje csorog,
A Bölcselet kérdésre lel,
S az őszi alkonyat felel.
Világ-húrok csontra kopnak;
Idő jön földi nagyoknak.
Isten profánba nem téved;
Nyár-örökség Őszbe széled.
Anikóm,
A Drága Lélek,
Engem félt;
Ő az, aki
A világon
Mindenkinél
Jobban ért.
Drága Kicsi Csillagom,
Nagyon szeret;
Gyémántpajzsunk:
Több mint három
Évtized.
Akciós a használt pátosz.
Gép-orgánum áld vagy átkoz.
Sorozatgyártott érzelmek
Olcsó nótát énekelnek,
Undorgyári futószalag
Termel konzerv borzalmakat
A fogyasztó asztalára;
Erőszakhoz - vér-saláta,
S költségtakarékos métely
Az előre gyártott kétely...
(Holmi Erkölcs?
Meg Alázat? -
Van helyettük magyarázat...)
Akciós a használt pátosz,
Politika hozza házhoz,
Költségvetést eszik a ló,
Szavazat a borravaló...
(Olcsó szlogen mindig akad;
Valóság helyett - jelszavak...)
Akciós a használt pátosz,
Profán oltár sosem áldoz,
Pénz által csupán pénz terem,
S a veszteség - istentelen.
Globális bálványhad fázik,
Isten áldása hiányzik.
(A műanyag pátosz - gagyi;
Egyszer lesz újra
Igazi...)
Barack járul - almafához;
Akciós a használt pátosz...
Közhelybúcsúztató
Derűs őszi
Béke;
Igaz szavakkal maradhat
Csak a világ
Élve.
Jelképselejtezés
Lesz majd napirenden,
Aki eddig folyton beszélt,
Az maradjon
Csendben.
Globalizáció...
Bűzlik a kanális...
Nem lesz baj, csak
A Lokális
Maradjon
Normális!
Egyszer nyugodtabban
Nézünk majd
Az Égre;
Közhelyeket búcsúztató
Derűs
Őszi
Béke.
Ősz érkezett - fanfár nélkül,
Az összes Nyár ide vénül.
Új házat kap régi
Álmunk,
Valóság nyergébe váltunk.
Hétköznapi gond-hadsereg
Felett szürkülnek az egek
Emit éltünk,
El nem évül.
Ősz érkezett
Fanfár nélkül.
Váltásponton -
Szeptemberben
Kényszer-ifjodik az ember.
Vén változás-csap csepereg;
Vagy könnyebb lesz,
Vagy nehezebb...
Őszi napéjegyenlőség
Mond fehér-fekete misét;
Kinek sötét, kinek fehér,
Az aggodalom mit sem ér,
Hadd várjon az égi véső -
Feladni sohasem késő.
Áll, aki csügged, vagy mulat;
Isten mindig
Újat mutat -
Hiába semmit sem rendel...
Váltásponton -
Szeptemberben.
Amíg fogjuk egymás kezét,
Mindig van tovább,
Együtt sétálunk
Éveken és
Léten át,
Bármilyen körülöttünk a világ,
Akármi hullik, robban szerteszét,
Az életnek van értelme még,
Amíg fogjuk egymás kezét.
Uram,
Akármi vész el,
Akármi marad,
Állom a sarat.
Garázdálkodhat a fátum,
Kifordulhat sarkából
A Humánum,
És szenvedhet
Az Akarat
Állni fogom a sarat.
Utamba akármi akad,
Állom a sarat,
Uram, már elég idős vagyok hozzá,
Hogy végig álljam
A sarat,
Én
Mindvégig
Állom a sarat.
Buta ideológiák
A Jövő gyökerét rágják,
Indáznak keresztül-kasul,
A profán ész nem igazul,
Lélekké magától nem lesz,
Csak új hazugságot keres,
Hogy az iszapban mászhasson,
Üdvösséget ne láthasson,
S találjon mérgezett kutat,
Izzadságos tévutakat...
Sohasem okul a világ;
Buta ideológiák...
Csikicsuki hatvan felett;
Unatkozva nem élhetek.
Óráról óra,
Napra nap;
Nem pihen a bűvészkalap.
Az Őszelő komikuma;
Hullámvasút - egykapura.
Romantika - pengeélen;
A végén akár -
Túlélem...
Hol kisüt,
Hol meg elered;
Csikicsuki
Hatvan felett.
Ősz-ladikon, új vizeken
Sok új lehetőség terem.
Hogyha egy korszak lezárul,
Valahol új ajtó tárul.
Ami orozva múlik el,
Sajnálatot nem érdemel.
Ami elmúlt, tovalibben;
Anikómmal,
Holtig,
Ketten....
A láthatár most se pihen;
Ősz-ladikon,
Új vizeken.
Új világkorszak küszöbén
Sír az öszvér,
Bőg a tehén.
Igazi, járható utat
Kelet vagy nyugat nem mutat.
Ragacsos, makacs, viszketeg
Utópiákban fürdenek,
Köztük könyörtelen harag;
Mint anyag,
Meg antianyag.
Fellegek a Jövő egén;
Új világkorszak küszöbén...
Évfordulós napsütésben
Közös Múltunkat szemlélem.
Drága Kicsi
Feleségem!
Együtt -
Akár a mesében.
Bő harminc évünk elszaladt...
De jó, hogy megtaláltalak!
Élünk szerelmes
Békében;
Évfordulós napsütésben.
Borús szeptemberi napok,
Nyár emléke bennük sajog.
Evakuált a nagy meleg,
Siratják szürke fellegek.
Halál bizonytalansága
Ül a ködös láthatárra.
Őszi kiábrándulások
Sűrű varjúraja károg.
De a Lélek most is ragyog.
Borús szeptemberi napok.
Vízöntő az őszi égen,
Fellegek közt, ahogy régen.
Mára sem lett minden kerek;
Vénülnek az őszi egek.
Csak jó házi csillagképek
Között pihen meg a Lélek.
Kis örömök, nagy sikerek,
Míg szív dobog, bármi lehet.
Isten hallgat nagyon mélyen;
Vízöntő az őszi égen.
Bennünk és rajtunk kívül
Áll a Végtelen,
Bennünk és rajtunk kívül
Isten él;
Bennünk a kérdések,
S az összes válaszok
Minden
Titok,
Ami csak Létet ér.
Szép tudós őstörténetek
Fölött a Gyóntató lebeg.
Soha többé nem tévednek.
Lassan sírjukba révednek.
A logika már nem felel,
Most már csak halotti lepel
Kimúlt teóriák fölött;
Nem volt, és nem is lesz örök.
Szép tudós őstörténetek
Ál-múltja sosem kesereg,
Se régészeti tárgyakkal
Revízióról nem tárgyal,
Nem apad, és nem is árad,
Sosem élt, hát fel se támad.
Szép tudós őstörténetek
Felett az utolsó kenet.
Nyelvészeti történelem
Landol idő-illemhelyen,
S hamvad már az egész beteg
Spekuláció-tömkeleg.
Örökre Isten veletek,
Szép tudós őstörténetek.
Ősz-öböl homokos partján
Bogáncs virít, meg bojtorján.
Bíbor virágú szkepszisek
Altatnak örökre hitet,
Szőrös lapulevélen át
Oszlatnak élet-koronát,
S végül álnok entrópia
Száll az álmok poraira.
Nemhit szunnyad bozót alján;
Ősz-öböl homokos partján.
(Az egykori zentai csata 1697. szeptember 11-én)
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
Zenta mellett,
Szeptemberi napon,
Szavojai Jenő herceg
Elagyabugyálta a szultánt
Akkor
Nagyon.
Moháccsal indult,
Zenta lett a vége,
Oly állapotban volt akkor
Hazánk,
Hogy talán senki fel sem fogta akkor,
Hogy vége,
Hogy vége
Végre....
Mohácsnál minden odalett,
Az ország százötven hosszú évig
Fogyott és
Veszett...
A magyar állam a földre rogyott,
A nép pedig csak
Fogyott,
Csak fogyott...
Sokáig beborult
Felettünk az ég,
Évi tízezer ember
Volt a veszteség,
Puszta az Alföld,
A Dunántúl erdő,
Kihalt tájakon varjúraj-kesergő,
Hullott a nép,
Fogyott az Élet,
S a végvárvonal
Más országot védett.
A magyar állam a földre rogyott,
A nép pedig csak
Fogyott,
Csak fogyott...
A túlélő háromfelé adózik,
Rejtőzik.
Elfut
Bújik a mocsárba,
Ahol nem érte el
Se kard,
Se dárda,
Titkolt vetését
Titokban aratja,
S mindennapos munkaeszköz lett
A szablya.
Lehetett hivatalosan
Háború vagy béke,
A portyának, harcnak
Nem lett soha vége.
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
Szeptemberben,
A Tisza mellett,
Nagyon véresen...
Janicsár, szpáhi halomban hever,
Karddal tört be,
Kard pusztította el.
Vad erőszakos hódító sereg,
Amerre járnak,
Mindent romba döntenek,
Rablási láz a dzsiháddal vegyítve
A törököt
Európa torkának
Repítette...
A gázik
Eljöttek
Izmirtől egészen
Budáig.
Másutt oszmánná lett a fél világ,
Volt keresztény azabok, besliák
Pusztítottak keresztény falvakat,
A magyar azonban
Mindig
Magyar maradt.
Népünk fogyott,
De magyar maradt;
Magyar és karakán -
Belénk törött az oszmán jatagán...
Látott a hazánk
Sok halált,
Meg vért,
De a hódítás
Nálunk
Véget ért.
Vért,
Gyermeket,
Adót és
Jövőt adtunk,
De makacs
Magyarnak
Mindig
Megmaradtunk.
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
A Tisza partján,
Szeptember havában..
Zenta mellett szállt
Végleg a sírjába;
Szultán akkor járt
Nálunk
Utoljára.
Deák Pál huszárezrede
Elfogta Dzsafer pasát,
A török lovasság parancsnokát,
S vitte megsebesítve, de élve
Fülénél fogva
A fővezér elébe;
Szavojai Jenőnek estére
Készen lett a terve...
Másnap a török
Pozdorjává verve...
Látott a hazánk
Sok halált,
Meg vért,
De a hódítás
Nálunk
Véget ért.
Vért,
Gyermeket,
Adót és
Jövőt adtunk,
De makacs
Magyarnak
Mindig
Megmaradtunk.
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
A Tisza partján,
Vérfürdő közepette;
Egy meghasonlott ország peremén...
Amikor már inkább
A szultánt támogatta volna
Sok szegénylegény...
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
Bár délebbre lett volna,
Sokkal korábban...
Zenta hídfő,
Zátony,
Nedves árok,
Elesett szpáhik,
Halott janicsárok...
Megsemmisített oszmán túlerő,
A győztes pedig
Szavojai Jenő.
Hídfő időben;
Korok,
Fegyverek,
Előtte vagy utána volt-e nehezebb?
Súőlyos idő volt
Előtte,
Utána;
Csataterek fölött
Körözött a kánya...
Pusztasággá vált
Békés,
Csongrád,
Baranya, és
Tolna;
Mégis jobb, mintha a török
A nyakunkon maradt volna...
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
Határozottan,
Véresen,
Keményen;
Nehogy itt megint hódítást reméljen...
Szavojai Jenő
Az oszmánt ripityára verte
Lovasszobrát
Ezerszer is
Kiérdemelte.
Vízöntő sohasem enged;
Éber Álmokat dédelget.
Csüggedés porát nem nyeli,
A horizontot kémleli.
Míg Ég a Földdel összeér,
Mindig szebbet, jobbat remél.
Rohannak a lomha évek,
Hull a levél,
Fogy az Élet.
Az ősz bánatos dalt penget;
Vízöntő sohasem enged.
Száll az Ősz zenéje újra;
Már a tücsök is ezt fújja.
Holdfény inog, levél rebben;
Ősz dalol a fellegekben.
Lombot tarkít őszi festék,
Keserédesek az esték.
Széllel zeng őszhárfa húrja,
Száll az Ősz zenéje újra.
Bőrömből ki nem léphetek,
Saját utamon lépdelek.
Idő szalad,
A Föld forog;
Mindig önmagam maradok.
Szép hatvan fölötti évek;
Magunk örömére
Élek.
Szürke kora őszi egek;
Bőrömből ki nem léphetek.
Ha túlerő morog,
Az egy dolog;
A Föld mégsem neki forog.
Halefet akárki élez,
Ember tervez,
Isten végez.
Egy csöpp élethez is kevés
Ezer méter fenyegetés...
Ha pénz gyomra korog,
Az egy dolog;
Számlákból Élet nem csorog.
Talmi nagyot Idő fékez,
Ember tervez,
Isten végez.
Doktrína csikorog?
Az egy dolog,
Dogmahegy mocorog?
Az egy dolog,
Jelen párkánya alatt
Rontott múlt ácsorog?
Az egy dolog,
Az mind-mind
Csak egy dolog.
Egy dolog.
Elme észlel,
Lélek érez;
Ember tervez,
Isten végez.
Trója romjait eladták,
Hektór sírját veszni hagyták.
Kisstílűség arca érdes,
A Hagyomány - veszteséges.
Ütött-kopott jövő-vagon;
Tál lencsék - futószalagon.
Butaság buta-merészen
Magáról távlatot képzel.
Vigyorognak az ebadták;
Trója romjait - eladták.
Nyársirató szeptemberben
Gondok foga közt az ember.
Mindenütt sötét fellegek,
Mindig robbanás fenyeget.
Minden probléma egyszerre
Ontja dühét a szemembe,
Egy helyébe tíz új terem,
Csak úgy kapkodom a fejem...
Erős legyek a
Hitemben
Nyársirató szeptemberben...
Ostromló gond-hadseregek
Rekedt dobszólója pereg.
Felleg módján örvénylenek,
Időnként bekerítenek.
Kedves gondok, hőbörögtök,
Lőhettek, de be nem jöttök
Lelkem házi szentélyébe,
Ott Szerelem van és
Béke.
Míg élek, addig éberek;
Ostromló gond-hadseregek.
Vén hajó Idő-tengeren,
Rossz jelen-hullámhegyeken
Bukdácsol jövő-irányba,
Tépett minden vitorlája.
Szél hajtja a fellegeket,
Mindenütt vihar fenyeget.
Reszket a Lélek,
Az Élet;
Recsegnek az eresztékek.
Ha nincs jövő-cél,
Hát legyen;
Vén hajó Idő-tengeren.
Monomániás végzetek
Unalmas serege fecseg.
Minden "reálpolitika"
A halál régi rokona,
Vagy azt képzeli magáról.
Nem lát se erdőt a fától,
Sem pedig erdőtől a fát,
Csak vonszolná magát tovább.
Monomániás végzetek
Szennyes ökörnyála lebeg,
Sötétíti el az eget
Idők, intézmények felett,
Miközben mű-tömjént éget -
Anyag-reménytelenséget,
S utópiába mártogat
Ateista bálványokat.
Isten hallgat,
Bálvány recseg;
Monomániás végzetek...
