Jó hazavárni Téged

 

Jó hazavárni
Téged
Jó vágyakozni
Rád,
Utánad,
Érted;
Ahogy elmúlnak pillanatok, órák,
Jó egyre jobban vágyakozni
Rád,
Lassan-lassan bekerít
A féltés féltő halmaza...
Most már aggódom,

Gyere haza!

Beleszerettünk Egymásba

Beleszerettünk 
Egymásba
Valaha,

Első látásra.

Amilyennek megláttalak,

Ma is épp olyannak látlak,

S Te is olyannak látsz engem,

Mint amikor szembeültem

Veled

Ott, az étkezdében,

Csak tegnap volt,

Milyen régen...

Valaha

Első látásra

Szerettünk bele

Egymásba.

Hálát adok az Istennek

Hálát adok az

Istennek,
Hogy szeretek és

Szeretnek.

Hogy udvaromon

Nap ragyog,

Hogy élek és

Dolgozhatok.

Hogy van még mit

Megköszönnöm,

Hogy van Kihez

Hazajönnöm.

Szerethetek,

Szerethetnek.

Hálát adok

Az Istennek.

Hun és avar szólni készül

Hun és avar szólni készül

A hazug szó meg nem térül.

A Múltnak új medret nem ás

Másfél százados rombolás.

Krónikák csendben figyelnek,

Ha jól kérdezünk,

Felelnek.

Felnézünk a pannon

Égre;

Az Urálból

Vissza,

Végre.

Tagadott Múlt újra épül;

Hun és avar szólni készül.

Homérosz az Öröklétben

Homérosz
Az Öröklétben,

Tán büszkén, de nem kevélyen

Trónol túlvilági hegyen,

Ő a

Titokfejedelem,

Ül szép csendesen merengve,

S derűsen néz

A Jelenre.

Élete már örök ködben,

Művei tartják életben.

Írásaiból tanulunk,

S az Emberről

Mit sem tudunk.

Alacsony volt?

Magas?

Izmos?

Tán vak volt,

De az se biztos.

A tudomány erősködne,

Kérődzve és erőlködve

Próbál a nyomára jutni,

Mégse lehet semmit tudni,

Hogy hol élt, hogyan és mikor.

Na, de a tudomány frivol,

S ha a múlt keményen néma,

Tudás helyett lesz - doktrína,

S Homéroszt a tények helyett -

Megszállták az elméletek.

Volt olyan, hogy letagadták,

Azt később  nagyon megbánták.

Megkettőzték, darabolták,

Műveit másokra fogták,

S ha egy dogma semmivé lett,

Találtak más rögeszméket.

Homérosz csöndben mosolygott,

De néha közéjük csapott,

S újabb ostoba doktrína

Szállt örökre a pokolba.

Ködalakját némán nézzük,

Szeretjük,

De ma sem értjük.

Trónol túlvilági hegyen,

Ő a

Titokfejedelem,

Ül szép csendesen merengve,

S derűsen néz

A Jelenre.

Büszkén

De sosem kevélyen

Homérosz

Az öröklétben.

Hatvanötödik évemben

Hatvanötödik évemben

Nem hiszem, hogy van véletlen.

Hogy holt anyag titkot kevert,

S véletlenül életre kelt.

De hiszem: bennünk

A Lélek;

S a Lét törvénye

Az Élet.

Nem hiszek a hivatalban,

Süket kánon-hatalomban,

Individuális gőgben,

Világ-felelőtlenségben,

De hiszek 

Identitásban,

Hit

Szabad Akaratában,

Becsületben,

Tisztességben,

Hogy jóra való

Az Ember.

Nem hiszek a túlerőben,

Világprofit-keltetőben,

Hazug demagógiában,

Globális világkarámban,

Ahol összekevert népek

Lebutított nyája béget.

De hiszem:

Nemzetek, Népek

Egyszer majd felnőtté érnek,

S Múltat-Jövőt kézbe véve,

Lesz majd Jelen,

Lesz majd

Béke.

Nyári napon,

Békességben;

Hatvanötödik évemben.

Két világháború után

Két világháború után

Néz az Ember nagyon bután.

Áll a jövő kapujában,

De csalódott önmagában,

Ezért még nem mer belépni,

Még fél hinni,

Fél nem félni.

Ha hitét elveszítette,

Tán önmagát engesztelje?

Álpátosz és hamis gesztus

Után mindig új konfliktus.

Nem bocsánatot kell kérni,

Csak tisztességesen élni.

Hatalom, profit - bálványok;

Fölöttük vén varjú károg,

Hív újabb zsákutcák felé,

Újabb versengések elé,

Hogy a jövő megint legyen

Kölcsönösen előnytelen.

Most sem vagyunk jobbak, szebbek,

Most sem vagyunk "fejlettebbek".

Nem számsorok, statisztikák,

Nem fegyveres ármádiák,

Nem üres kánon-kultúra

Készít fel az igaz útra,

Nem is nagyképű tudomány

Hanem csak az 

Érzés...

Talán.

Csak a bennünk lakó

Isten,

Tiszte, hogy tovább segítsen.

Néz az Ember nagyon bután

Két világháború után.

Fiatalabb driász - Nagy temető a régmúltban

Nagy temető a régmúltban,

Időtől össze nem roppan.

Mélyében nyugszik nagyon rég

Egy Előző Emberiség.

Sírján sok évezred szipog;

Titka - ezerszeres titok.

Egy sokat tűrt régi világ

Szenvedte a tragédiát,

S az amnéziás jelen

Szemén dogmahályog terem,

Feltámadni sose hagyja,

Emlékét is letagadja.

Ha feljönne a múlton át,

Elsüllyednének a dogmák.

Lenne helyettük jobb Jelen,

Meg valódi

Történelem.

Tetszhalálban,

Nyugalomban;

Nagy temető a régnúltban.

Eridanus zord vizein

Eridanus zord vizein
Suhan a hajó;
A világ terhe növekszik,
Mégis:

Élni jó.

Már látszik a veszedelmes,

Hatalmas kanyar;

Felelős és felnőtt ember

Tudja, mit akar.

Mindkét part mellett bűzölög

A sötét mocsár;

Van, akinek az élet csak

Cirkusz vagy bazár.

Elhagyott kopár domb fölött

Eső lába lóg;

Csak odáig merészkednek

A megalkuvók.

Jobbról-balról egy-egy holtág

Pusztába vezet;

A kánonok követése

Csak oda vihet.

Eridanus habjaiban

Száz veszedelem;

Talán pusztulás a vége,

Talán győzelem.

Cél a diadal, vagy halál,

A hajó szalad;

Kormánykerék mellett áll a 

Szabad Akarat.

Szél fúj.

Kanyar közeleg. A

Láthatár fakó;

Eridanus zord vizein

Suhan a hajó.

Hatvanötödik nyaramon

Hatvanötödik nyaramon

Nincs az Életre panaszom.

Van csodálatos

Asszonyom;

Féltem és szeretem

Nagyon.

Van 

Otthonom,

Munkakedvem;

Isten nagyon szeret engem.

A Boldogságot harapom

Hatvanötödik nyaramon.

A hatalom mindig gyáva

A hatalom mindig gyáva,

Tüsszentést is cenzúrázna.

Minden bátor szót megvádol,

Fél az illojalitástól,

Fél, hogy támad új eretnek,

Ordít,

Ne lássák, hogy retteg.

Napot, Holdat is eltérít,

Maga köré falat épít,

Azt képzeli, világot vált,

Ritkán használ,

De sokat árt.

Nem az Isten földi képe,

Csak az Idő tölteléke,

S a parti végén: durák.

A hatalom -

Nyomorúság.

Nem sas, csak pulyka, vagy páva;

A hatalom

Mindig gyáva.

Hatvan fölött már érzékelhető

Hatvan fölött már érzékelhető,
Hogy mi hamis,
S mi igazi

Erő.

Hogy mi az,

Ami még él, és

Kitart,

Hol van mocsár, és

Merre van a

Part.

Már nem számít a talmi hangzavar,

Nem szédít hatalom,

Se hivatal.

Már alig halljuk, mit bömböl a bamba,

Elnyomja lelkünkben

A Lét Harangja.

Ahogy szép csöndben susognak

Az évek,

Már megértettük, mennyit ér

Az Élet.

Hogy mit mond Isten,

Hol lehet jövő;

Hatvan fölött már

Érzékelhető.

Boldogasszony ajándéka

Boldogasszony ajándéka

Nem arannyal teli véka,

Hanem a tiszta

Érzelem;

Isten,

Magyarság,

Szerelem;

S tán az egész 

Emberiség;

Hogy mikor

Kell;

Mikor

Elég.

Már nem csatatérre állás,

Hanem a meg nem alkuvás.

Boldogasszony ingyen adja

Annak, aki elfogadja.

Nem hatalom,

Nem is préda;

Boldogasszony ajándéka.

Amíg élünk, bízni kell

Amíg élünk, 
Bízni kell,
Hinni, hogy majd

Jobb jön el.

Pesszimizmus?

Fél halál;

Jelent ront,

Jövőt zabál.

Panaszkodni?

Rossz cipő;

Nagyobb érték

Az Idő.

Bármi hamis

Nóta zeng;

Az Életünk

Csak Mienk.

Egyszer úgyis

Jobb jön el;

Amíg élünk

Hinni

Kell.

Szivárog velem az Idő

Szivárog velem az Idő
Lassan, csöndesen;
Szeretek,
Dolgozom,
Élek

Békességesen.

Ködös Múlt,

Zavaros Jelen,

Homályos Jövő;

Mindig új zuhatagokra

Talál az Idő.

Idő medrébe a végzet

Sok zátonyt helyez;

Vitorla nincs,

Csak a Szabad Akarat

Evez.

A holtágakban a fátum

Nem legyőzhető;

Bár látszatra szép ott minden,

Meg előkelő.

Fut az Idő,

Mozgásában

Soha sincs zavar;

Bárhol bíráskodhatna, de

Sehol sem akar.

Szeretek,
Dolgozom,
Élek

Békességesen;

Szivárog velem

Az Idő

Békességesen.

Fiatalabb driász átka

Fiatalabb driász átka

Még ráterül a világra.

Régmúltunkon vén ködlepel;

Önmagunkat vesztettük el.

Szanaszét hatalmas nyomok,

De tudományunk toporog

Amnéziával megverve,

Dogmákkal elszigetelve.

Isten tán könnyeket hullat,

Mi meg tapodjuk

A Múltat,

Erkölcsünk elfakult festék,

Vezérünk a kicsinyesség.

Feloldoztatását várja

Fiatalabb driász átka.

Kicsi Társsal kicsi házban

Kicsi
Társsal,
Kicsi 
Házban;

Hömpölygő nagy élet-árban.

Szerény hétköznap-keretben,

Hatvan fölött

Mind a ketten.

Halk pátosszal körülvéve;

Kéz a kézben,

Együtt élve.

Szerelemben

Boldogságban;

Kicsi

Társsal,

Kicsi

Házban.

Renonsz van a tök durchmarsban

Renonsz van a tök durchmarsban

El kell mondani, de lassan,

Hogy az ostoba megértse,

Akárhogyan bámul félre.

Tök filkó tízest nem üthet;

Az nem hozzáértő ötlet,

A tök durchmars ezzel bukott,

Be kéne dobni a lapot,

Mert a kibicek - szegények,

Nem tudják, hogy mit beszélnek,

Hiába is bólintanak,

Mert semmit sem ér ez a lap.

Tök király bámul puffadtan;

Renonsz volt a tök durchmarsban.

Pátosz nélkül Isten sincsen

Pátosz nélkül Isten sincsen;

Profán bálvány fiktív kincsen,

Mindennapos trágárságok

Árulnak olcsó világot.

Szakaszos életcélokkal

Dübörög a halálfutam,

S "világba vetett" léteket

Még a gazdájuk sem szeret.

Felvilágosult butaság

Bámulja a saját hasát,

Kölcsönösen előnytelen

Versengések hada terem,

Erkölcsi világ nem éltet,

Csupán fogyasztás az élet.

De a hétköznapi 

Pátosz

Boldogságot hoz

A Házhoz,

Elringat,

Csendesen szeret,

S mindig

Isten felé vezet.

Pátosz szentel,

Tart meg frissen;

A Pátosszal

Eljön

Isten.

Néhai Phaethón lelke

Néhai Phaethón lelke

Kinn az űrben bolyong egyre.

Divat fertőzi az eget,

Ritkul már

Az Emlékezet.

Ki zuhant le?

Hová?

Mikor?

Emlék imbolyog valahol.

A Régmúltat lenézi a

Buta modern amnézia,

És az öntelt, kába jelen

Nem látja, mi van

A Hegyen.

Mély, halálos örök este...

Néha Phaethón lelke.

Vízöntő önmaga marad

Vízöntő önmaga marad

Akármilyen egek alatt.

Akárhány számítás oson

A damaszkuszi utakon,

Ha önimádó ripacsok

Édeskés szózata susog,

S festett tarka művirágok

Építenek zsarnokságot,

S ha rossz hang a fülét bántja,

Többé a vállát se rántja.

Hogyha hazug utópiák

Után kap a buta világ,

Poshadt humor-szörnyűségek

Most már egy mosolyt sem érnek,

Amikor már zene helyett

Csak a barmok üvöltenek,

Nem idegesíti magát,

Csak él,

Ha még élhet tovább.

Isten mond mindig igazat;

Vízöntő önmaga marad.

Még mindig Styxen ideát

Még mindig Styxen ideát
Láthatok tiszta

Ideát,

Meg a hamisból is sokat,

Amit fennhangon osztogat

Szegény világ.

Mennyi talmi,

El kell előlük hajolni.

Mennyi önhitt, buta lárma

Van díszdobozba bezárva

Sok idióta egóba

A világ kezdete óta.

A tiszta érzés más eset;

Abból van egyre kevesebb.

Hatvanötödik évemben

Tán vagyok már olyan ember,

Akit hatalom nem ámít,

A lidérc hiába csábít,

Aki ilyennek megmarad,

És végig állja a sarat.

Bármit is üvölt a tömeg,

Nem félek,

Nem is nevetek.

Vannak még

Tiszta

Ideák;

Élek még

Styxen ideát.

Kis vármegye Ugocsa

Kis vármegye Ugocsa,
Mégse coronat;
Idő Anyó a sarokban
Csöndben

Varrogat.

Lehet gigantikus a

Feketeruhás;

Kis országban

Nem létezik

Visszavonulás.

Bólogathat akárhány

Siheder zupás;

Ugocsában nem volt, és ma

Sincs megalkuvás.

Mind az összes ripacsok

Szirénvigyora;

Annyit se ér, mint egy kopott

Pipacsutora.

Állhat az ablak alá

Fekete fogat;

Amíg Ugocsa létezik

Nem lesz coronat.

A tök négyász be lett mondva

A tök négyász be lett mondva,

Jobbról meg azonnal kontra.

Tök királyon selyemcondra,

Felcsikorog a rekontra.

Talán a nagy arc a lényeg,

De - lapok is kellenének.

Minden nagyon jónak látszik;

Csak az adu ász hiányzik.

Itt vagy most is körülöttem

Itt vagy most is
Körülöttem

A Te férjednek születtem.

Egymásért,

Egymásnak vagyunk,

Ez már a sokadik nyarunk.

A Varázsod egyre mélyül;

S a Szerelem sose vénül.

Jövendő lebeg fölöttem,

Amíg itt vagy körülöttem.

Szabad akaratok nyara

Szabad akaratok nyara;

Felhő fut az égen tova.

Napsugaras

Függetlenség;

Szerelemből sose elég.

Ameddig van célom, 

Tudom:

Nem kell éreznem a korom.

Isten és

Anikóm

Velem;

Terveimet véghezviszem.

Magyar vagyok,

Férj és

Apa;

Szabad akaratok nyara.

Per aspera ad astra

Per aspera ad astra,
Szállj igaz dal,
Magasra
Áradj szét 
A szárazföldre,
Óceánra,
Síkságra meg

Havasra.

Per aspera ad astra,

Ne nézz rangra,

Se kasztra,

Ne nézd,

Hogy az

Igaz Jövő

Mindig el van halasztva.

Per aspera ad astra,

Ne adj hamis malasztra,

Ne hagyd, hogy

Az értékeket

Előled befalazza.

Per aspera ad astra,

Ne ess dogmában hasra,

Ne szállj giccses palotára,

Se csiricsáré kasra.

Per aspera ad astra,

Ne félj, hogy nem sikerül,

Hogyha senki nem mer,

Akkor

Neked kell majd

Egyedül.

Per aspera ad astra,

Csillagúton előzni,

Most már a legyőzhetetlent

Kell

Örökké

Legyőzni.

Kertünkben sok kismadár

Kertünkben sok kismadár,
Élvezik, hogy itt 
A Nyár;
A legtöbbje
Évek óta
Itt lakik, vagy

Visszajár.

Hangos kis madársereg,

Fészkek feketéllenek,

Valamelyik 

Minden percben

Csipog,

Csacsog,

Csicsereg.

Kertünkben sok kismadár,

Itt lakik, vagy

Visszajár;

Tudom, hogy már

Irigykedik

Miattuk

Sok régi

Nyár.

Platón átlátott a szitán

Platón átlátott a szitán;

Bármit szólt sok köpcös titán

Felől hivatali nóta,

Akármit hazudtak róla.

Sok ezer éves a sablon:

Gonosz, aki nincs hatalmon,

De aki éppen kormányoz,

Mindig erkölcsi áldást hoz.

A hatalom ezt lihegte,

Platón egy szavát se hitte.

Csak abban hitt, amiben kell:

Valahol

Létezik

Isten.

Minden propaganda silány.

Platón átlátott a szitán.

Az Életet ma is járom

Az Életet ma is járom,

Örömömet megtalálom.

Hogyha "úri lócsiszárok"

Öntelt szája felém károg,

S undok médiaközhelyek

Manírjában rám nyekereg,

Hogy sokkal fontosabb nálam;

Legfeljebb vonom a vállam.

Életerőm,

Hitem,

Korom;

Hülyékkel nem vitatkozom.

Ballagok az 

Élet hátán;

Sok értelmes

Munka vár rám.

Van

Otthonom,

Drága Párom;

Az Életet ma is járom.

Újra visszaosont a nyár

Újra visszaosont a nyár
Fülig érő szájjal;
Június lepergett. Mától

Már július szárnyal.

Gyorsan újra felkötötte

Hőség-vitorláját;

Fújja már teli torokból

Rekkenő nótáját.

Szélben szálló öröm-rongyok

Most szegre akadnak;

Rejtélyek és válaszutak

Árnyékban maradnak.

Ásító nyugalom pattan

Minden reggel frissen;

Előbb-utóbb majd kiderül,

Mit akar az Isten.