Nehézkes kora tavaszunk
Kikeletre válik,
Anikóval
Jóban-rosszban,
Együtt
Mindhalálig.
Mi maradunk...
Körülöttünk
Korok jönnek-mennek;
Változó keretei
Az Örök Szerelemnek.
Együtt
Csak az Idő vénük,
Az életünk szépül;
Nehézkes kora tavaszunk
Kikeletté készül.
Szent királyok éjszakája;
Holdtalan, sötét világ,
Titkot lesve nyújtózkodnak
Fel az ég felé a fák.
Harsány lámpafények fölött
Dermedt fellegkoszorú,
Csak a mítoszokra vágyó
Nosztalgia szomorú.
Drága a bánat, tömérdek
Entrópiába kerül;
Múlt a Jövővel csak bennünk,
A Jelenben egyesül.
Szent királyok éjszakája;
Emlékeznek valahol -
Fejünk felett sötét éjben
Magányos Múlt kóborol.
A Lélek leginkább zene,
Van dallama,
Van üteme.
Ha szépen cseng a visszhangja,
Ha meghitt,
Isten is hallja,
Rezgésekből áll a Lélek,
És Lelkektől és az Élet.
A legtisztább Lelkek dala
Szent, egyszerű melódia.
Isten a Jövőre hajol;
A Teremtés
Bennünk dalol.
Vagyunk az Élet üteme;
A Lélek leginkább zene.
Isten áldása személyes
Az Erkölcs sose jelképes.
Absztrakt fejlődéstörvények
Nincsenek.
Van Erény,
S vétek.
Csupán az a terméketlen,
Ami jóvátehetetlen.
Isten áldás személyes;
Ami csupán profán - kétes.
A Történelem csak képlet;
Hordozói - mind Egyének.
Bennünk lehet
Kötés,
Oldás;
Csak bennünk lehet - haladás.
Nem a Lét,
Az Élet véges;
Isten áldása - személyes.
Ukrán ulti USA-módra;
Bőg a pénzes kibic horda.
Óra-állítgató napon
Még mindig ukrán a talon.
Amerika tök királya
Gáz-uzsoráját kínálja.
Ukrán ulti USA-módra;
Szankciódús kibic kontra.
Nagy, csillagos gáz rebetli,
Jutalma rossz fagyos plecsni...
Földhöz verve minden kassza,
Egy se jó egy piros passzra.
Ukrán ulti USA-módra;
Háborúról profit-condra...
Világuralmi durchmarsok
Kórusa fölülről harsog.
Reszket Európa-putri;
Most kellene kontra ulti!
Ukrán ulti USA-módra,
Fegyvert küldöz szolga konda.
Mikor térnek észre végre?
Negyven-százra lesz tán
Béke?
Ripacs-kormány Istent perel,
Atom-durchmarsot követel...
Ezer kontra egy bolondra...
Ukrán ulti USA-módra.
Önjelölt antikrisztusok
Bárgyú szolgahada locsog,
S a pénz-erkölcsű média
Savas esők gyanánt szórja
Nyakunkba a hazugságot.
Ragya lepi a világot...
Önjelölt antikrisztusok...
Elemükben a ripacsok...
Idióta szankciókat,
Háborút tovább szítókat
Próbál a pénz ránk tukmálni,
Alig győzünk odébb állni.
Önjelölt antikrisztusok;
Újvilágrend-főzet rotyog.
Szilárd pénz a világ felett,
Meg folyékony önismeret.
Hangoskodnak a ripacsok;
Önjelölt antikrisztusok...
Sztálingrád szellemvárosa...
Emlékét a Volga mossa.
Egy darabnyi Történelem
Fagyott meg ezen a helyen.
Minden Jelen csak nyers Erő,
Pátoszt ad hozzá a Jövő.
Sztálingrád szellemvárosa
Egy őrült vérfürdő foglya.
Apokaliptikus harcok
Szedtek az élettől sarcot,
Öltek, egymásnak feszültek,
Örök rommá szelidültek.
Sztálingrád szellemvárosa
Nevét örökre hordozza.
Se Jelen,
Se Múlt,
Se Jövő;
Csupán egy szigetnyi Idő...
Hol Cáricin,
Hol Volgográd...
Mindörökre "Isten Hozzád"...
Hol Volgográd,
Hol Cáricin...
Holtaknak szellem-vitamin...
Sztálingrád szellemvárosa
Önmagába van bezárva.
Nincs lét,
Nincs világ,
Nincs haza,
Csak név-végzet romhalmaza...
Jelent,
Múltat
Volga mossa...
Sztálingrád szellemvárosa.
Sziget az Akherón vizén;
Kívül a Mindenség körén.
Személytelen vén nyugalom
Terül el a halomsoron.
Nem szürkül és nem pitymallik,
Panasz szava sose hallik.
Csöndes partok,
Néma szirén;
Sziget az Akherón vizén.
Őstörténet régi útján
Léptetett Megyer a lován.
Szabír vagy finnugor fajta?
Sose gondolkodott rajta.
Volt kedves, csinos asszonya,
Háremet nem tartott soha.
A barátnak kezet adott,
Ellenségre nyilat fogott.
Őstörténet régi útján
Mindig az Idő az útvám.
Régi sátrak elenyésznek,
Őshaza-nyájak tenyésznek.
Vizsgálják tudós koponyák
Megyer szellem-lenyomatát,
Adnak rá sok használt ruhát,
Tökkelütött teóriát...
Mondják: minden tagja hamis,
Jövevényszó ő maga is...
Őstörténet régi útján
Örvénylik az Idő-hullám.
Megyer a lova nyergében,
Ahogy ősapja is, régen.
Akkor is volt múltak kútja,
Honnan jött?
Maga se tudja...
Lova szájában a zabla,
Tenyerében - ha kell -
Szablya...
Az Idő útján
Valahol...
Talán most is
Ott lovagol...
Általunk él,
Itt van velünk;
Ha Ő meghal - mi se leszünk...
Léptet Megyer Ős a lován,
Őstörténet régi útján.
Új világrend szezonja van;
Visít minden haszontalan..
Minden globál idióta
Bújna az egyen akolba,
Ordít a doktrína-özön,
Hogy bégetés világa jön...
Lelkesedik suszter, bölcsész...
Pedig - elmúlik a dögvész.
Marad a pénz - boldogtalan;
Új világrend szezonja van.
Vén közömbös éjszakában
Isten sétál egymagában.
Márciusi hideg fények;
Lármás anyag,
Csöndes Lélek.
Törzsfejlődő hitetlenség;
Vékonyabb, mint bármi festék,
A Lélek meg - örök Haza,
A Hit forrása - önmaga.
Isten az idő sodrában;
Vén közömbös éjszakában.
Tavasz az Acheron partján...
Megpihen a vén toportyán...
Gonosz előérzet-sereg
Fagyhozó szélben didereg.
A tájra háború terül,
Friss sírokra mirtusz kerül.
Fordul a halál tengelye,
Jön az Acheron ideje.
Komos parton sötét árok,
Koromfekete virágok.
Pihen még a vén toportyán...
Tavasz az Acheron partján...
Vén doktrínák helyben járnak,
Örökösen szalutálnak.
Életük: profán kaloda.
Mítosszá nem válnak soha.
Mivel úgyis mindent tudnak,
Soha semmit nem tanulnak.
Vén doktrínák helyben járnak,
Önmaguk mögé nem látnak.
Bürokratikus mennyország
Helyében mindig:
Valóság.
Homoiuszion óta
Alig változott a nóta.
Vén doktrínák helyben járnak,
Leginkább egymásra várnak.
Teoretikus szerelmek
Csókelméletekre lelnek.
Ott soha semmi nem fürge,
Hiszen mindig minden - szürke.
Vén doktrínák helyben járnak;
Idő esőjében állnak.
Osztályharc orcáján vigyor,
Műlába holtakon tipor.
Sír proletárdiktatúra,
Sosem lelt jó háborúra.
Szabadversenyek piaca
Arca csupa tintapaca.
Úgy véli szingularitás,
Hogy semmiben sem volt hibás.
Mellette multikultúra
Talál okot a borúra.
Azt hiszi nyílt társadalom,
Hogy övé lesz a hatalom.
Sok kivénhedt utópia
Azt képzeli, a Föld lila.
Holt idők holt térre várnak;
Vén doktrínák helyben járnak.
Már hatvanon túl ballagok,
A világ semmivel se jobb,
De rosszabb se...
Tudja Isten,
Hogy ami fent,
Úgy idelent.
Profán világ - csupa látszat;
Még nyomokban sincs Alázat.
Média hazugságderbi,
Akár a piaci ferbli.
Békedíjas tömeggyilkos
Ágyútöltelékért futkos,
S a Mindenség vékony máza
Kifestett farát riszálja.
Már hatvanon túl ballagok,
Múlt morog,
Jövő csikorog...
Hat évtizednyi létezés,
Mihez sok, és mihez kevés?
Jöttek-mentek a világok,
Ma más kulisszákat látok.
Ez rövidebb,
Az meg hosszabb,
Egyik sem jobb,
Nem is rosszabb...
Ez vánszorog,
Amaz pereg,
Más képek és
Már emberek...
A világ nem rosszabb,
Se jobb;
Már hatvanon túl ballagok.
Diocletianus császár
Az Adria partján járkál.
Komor szellem.
Szürkén lobog.
Kísérik holt fuvallatok.
Áll az örök Idő-hegyen;
Odalent a Történelem...
Diocletianus császár
Nem ripacskodik,
Nem ágál.
Az Idők sorát figyeli,
Megpróbálja megérteni.
Talán már tudja, mi a Rend:
Ahogy Lent -
Éppúgy Odafent...
Diocletianus császár
Talán még holtan sem hátrál.
Ahogy Nicomediában,
Szembenéz a problémákkal.
Látott,
Törvénykezett,
Hatott...
Ő még - visszavonulhatott,
Bár a hatalom rossz mérge
Az ő lelkét sem kímélte.
Diocletianus császár
Sétál a múlt idők hátán.
Császárgyilkos korok után
Császárgyilkosból lett - császár.
Szokásokon változtatott,
Azonnal bíbort adatott
Leendő gyilkosaira;
Lett belőlük - tetrarchia...
Dioclatianus császár
Remekül megállt a lábán.
Sikeres békére akadt;
A dominus - maga maradt.
Istene volt
A Nap,
S a Hold;
Hatalom géniusza volt.
Diocletianus császár
Ülhetett az Isten vállán,
De nem pihenhetett nagyon,
Mert egyedi a hatalom.
Ártatlanul sose hagyja,
Aki túl sokáig rabja...
Diocletianus császár;
Sápadt szellem,
Holdvilágnál...
Egyéb sem maradt belőle:
Keresztények üldözője...
Sohasem lesz többé tiszta;
Talán - későn vonult vissza...
Vén szellem az Adriánál;
Diocletianus császár.
Hazug propaganda-eső;
Sötétlő média-felhő...
Jobbról löknek,
Balról tolnak;
Hazudnak - és hazudtolnak.
Nem harsány,
Nem körülményes;
A Tiszta Hang
Mind - Személyes.
Hazug propaganda-eső;
Gyilkosnak glóriája nő.
Felhők mögött a média;
Profán végzet öreganyja.
Trágyadombról égbe vezet
Pokoli őrültségeket.
Hazug propaganda-eső;
Posványos kacsa-keltető.
Nem paraszt,
De nem is polgár;
Céltalan hatalmat szolgál.
Vagy lesz tiszta
Személyesség...
Vagy majd...
Kőkorszaki esték...
Parádézik a tök felső...
Hazug propaganda-eső.
Émelyítő
Ál-nemzeti
Cukormáz
Az egyiken;
Vaskos-lompos,
Rossz
Komprádor
Szolgaság
A másikon...
Itt is,
Ott is
Oligarcha,
Csukva szeme,
Nyitva marka,
Irul pírja
Pirul zsírja
A pokol
Mindet
Kibírja...
Petőfi egykori napja
A Magyart cserben nem hagyja.
Áldást osztó szent emléke
Átjár minket évről évre,
És arra biztat bennünket:
Emeljük fel a fejünket.
Petőfi egykori napja
Jövendőnk egyik alapja.
Egy vértelen forradalom
Jövőbe vetett bizalom,
Éltethet,
Erőssé tehet,
Nagy bajokon átsegíthet.
Petőfi egykori napja
Szent auráját ránk hagyta:
Mennyekbe vezető létra;
Igaz eszköz, igaz célra.
Önmagunkat fel nem adva,
Békésen -
A Csillagokba.
Jövőnket is megmutatja.
Petőfi egykori napja.
Seprűs Kikelettündérek
Ma már végre ideértek!
Van mit a múltba söpörni,
Megszüntetni,
Eltörölni.
Maszkot, oltást végleg félre,
Kisöpörni!
Nem kár érte!
Seprűs Kikelettündérek,
Pillanatig se henyélnek!
Tavasz-Remények ragyognak,
Vén intrikák múltba fagynak.
A múlt-szemetes befogad
Globális agyalmányokat.
Mégis,
Mégis szép az Élet!
Seprűs Kikelettündérek.
Nagy globális pénz-pásztorok
Gyomra hatalomért korog.
Körmük vírusoktól fényes,
Gonoszságuk nevetséges.
Eleve rendelt végzetek
Kecskéje agyukban mekeg,
Nem menekülnek előle,
Istent se hallják meg tőle.
Lelkükben hideg tűz lobog,
Céljaik haszontalanok.
Sűrű sötétség gomolyog;
Nagy globális pénz-pásztorok.
Budapestet újra láttam,
Erzsébet-hídon átvágtam.
Keletinél ácsorogtam,
Kinn a téren rágyújtottam.
Gárdonyi téren leszálltam,
Jó Barátaimnál jártam.
Budapestet újra láttam,
Hol csodáltam,
Hol meg szántam...
Negyven év futott el tova,
Régi hangulata - oda.
Egykor meghitt aurája
Helyén harsány bohóc lárva...
Budapestet újra láttam
Pesten is,
Budán is jártam.
Sok régi ismerőst láttam,
De még több újat találtam.
Szontyolodjon, aki dőre,
Mindig vezet út előre.
Igaz célokra találtam...
Budapestet újra láttam.
Elfeledett vízözönök
Ébredő emléke köhög...
Fagylombú márciusi fák;
Újra eladó a világ....
Árnyékok semmibe nyúlnak,
Globális agyak lágyulnak.
Elfeledett vízözönök
Árnyéka a falon zörög...
Szűnik kegyelme az Égnek;
Ősi bajok visszatérnek.
Az erkölcsök kötélvégen,
Ahogy már annyiszor - régen...
Elfeledett vízözönök
Mögött feledés hömpölyög.
Világok semmibe veszve,
Vízözönök elfeledve,
S új államok feledtetik
Majd a régiek romjait.
Talán a pusztulás örök?
Elfeledett vízözönök...
Fagyos márciusi szélben
Isten áll egy vén erkélyen.
Tradíció ködbe borul,
A Horizont elkomorul.
Atlantisz gyűjt koporsóra,
Megint közeleg az óra...
Isten sír egy vén erkélyen,
Fagyos márciusi szélben.
Márciusi újhold-napok
Fényes aurája ragyog.
Telünk kenyerét megette,
De szellemét itt feledte,
És úgy ül a fagy a tájon,
Mint a halott alabástrom.
Márciusi újhold-napok;
Hagyomány-szilánk imbolyog.
Régen volt:
"Újhold - új király!
Most éppen más lett a szabály...
Király lehet akármilyen,
De - sohasem személytelen.
Nem közönséges pénzhalom,
Nem puszta háttérhatalom...
Az arctalan pénz-kutrugáj
Hitványabb, mint minden király...
Isten - kezét zsebre téve -
Kivárja, mi lesz a vége.
Ál-jövő ködben andalog...
Márciusi újhold-napok.
(Egydimenziós történelmünk torz poétikája
Az Ember lényege:
Története...
De hogy honnan jöttünk,
Mikor
És kik vagyunk...
Erről még szinte semmit nem tudunk...
Milyen az igazi Történelem?
Mesterséges múlt
Jövőt nem terem...
Sok ezer éves rossz amnézia
Lepi agyunk;
Emlékfoszlányok,
Apró töredékek,
Rejtélyek,
Mindenütt a messzi múltban;
És a hivatalos história
Puszta blaszfémia...
A Régmúlt
Süket,
Olvasatlan rúna,
Néhány özönvíz benne
A fájdalmas
Cezúra...
A Teremtéstől a világvégéig
Egyhuzamban,
Egy szálon és egy vonalban
Zajló lapos folyamatnak
Képzeljük a Múltat;
Ez a tézis
Az eleve elrendelés
Vak hitére
Untat.
Dogmák dramaturgiája...
A történészi történelem
Ezt az utat járja...
A Múltra Biblia tehénkedett,
S a zöme - elveszett...
Milyen az igazi Történelem?
Megtudjuk valaha?
Vagy sohasem?
A Régmúlt
Süket,
Olvasatlan rúna,
Néhány özönvíz benne
A fájdalmas
Cezúra...
Valamikor,
Valahol
Ezekkel a problémákkal talán már
Szembenéztek,
S elenyésztek...
Az idő megint csikorog...
Úgy járunk-e vajon,
Mint azok?
A tudomány
Teóriák százait termi,
Közben a valódi Múltat
Ejti,
Elfelejti...
A teoretika,
Mint hosszú nyelű pika;
A múltat őrli,
Döfködi,
Prokusztész-ágyba húzza,
Nyúzza;
S neki megfelelő torz formába
Nyúzza.
Valamikor,
Valahol
Ezekkel a problémákkal talán már
Szembenéztek,
S elenyésztek...
Az idő megint csikorog...
Úgy járunk-e vajon,
Mint azok?
Hogyan tudunk
Igaz Jövőre lelni?
Az elveszett Történelem
Tán meg tudna
Felelni...
Tudás híján jöhet
A rossz, vén erkölcsi infláció...
Vagy az amnézia szűnik,
Vagy
A civilizáció.
Valamikor,
Valahol
Ezekkel a problémákkal talán már
Szembenéztek,
S elenyésztek...
Az idő megint csikorog...
Úgy járunk-e vajon,
Mint azok?
Ezt is túléljük, Magyarok!
Akárhány dogma csikorog...
Önfelszámoló doktrínák
Orgiája lett a világ.
Erkölcsöket profit nevel,
Fekete lyukakba terel,
S párviadalt vívnak álnok,
Orbitális hazugságok.
Dollár istenséget játszik,
Semmi sem, aminek látszik...
A Föld továbbra is forog;
Ezt is túléljük, Magyarok!
Tavaszodik már
Nyomul a ripacs,
Választási cédulát hord
A felhőpamacs.
Kormány, s ellenzék
Egymásnak feszül,
Ki marad a végén majd
A ringben
Egyedül.
Ukrán nagysága
Fegyvert követel,
Pedig a bunkóságukat
Nem feledtük el.
Kék-sárga harsány
Bárgyú ripacsok..
Ők ebben a háborúban
Nem ártatlanok.
Tavaszodik már
Nyomul a ripacs,
Ami belül semmi, az ma
Kívül habszivacs.
Média-igazság,
Még csak fele se;
Globál Covid-hülyítésnek
Híg volt a leve...
Fogy a Lélek, mind abortusz,
Ami szapora,
Aluszékony bábfigura
A nyugat ura.
Háttérhatalomnál
Izzik a gyutacs;
Tavaszodni kezdett immár
Nyomul a ripacs...
Van-e még Őszinte Ének,
Vagy mindent átjárt a méreg?
A nagy globális média
Csak gyomok arborétuma,
Hazudik jobbra meg balra,
Propagandát hány a falra.
Pénz és hatalom támogat
Harsány valótlanságokat,
Bömböl a gőg, pénz csikorog,
Szemforgató hamis dalok
Álpátoszok lábát mossák,
Csöndben hallgat az Igazság.
Tiszta Hitek rejtve élnek?
Van-e még Őszinte Ének?
Időn túli temetőben
Új frázisok születőben.
Tél és tavasz közti árnyak
Sötétben szabadon járnak.
Ad absurdum minden kontra,
Új penész ül régi csontra.
Harmat száll romlott tetőre,
Csattog a keselyű csőre.
Lidércfények rozsdás csőben;
Időn túli temetőben.
Mégis lesz Tavasz az idén,
Lesz ezer virág,
Akármilyen nyomasztó lett
Mára a világ.
Az idei tavaszelő
Még csupa ború,
Rossz globális propaganda,
Oltás,
Háború...
Mind rosszabb és rosszabb lett a
Világ-állapot,
A sunyi háttérhatalom
Vérszemet kapott.
Járvány,
Oltás-düh,
Háború...
Ezt találta ki...
Olyan lett a világ, mint egy
Ritka rossz scifi.
De bármennyi őrültség száll
A világ felett,
Amikor kell, úgyis eljön
Majd a Kikelet.
Akármilyen rút csapdába
Mászik a világ,
Mégis lesz Tavasz az idén,
Lesz ezer virág.
Globális félelemgyárban
Jövő sír halálra váltan.
Globális éjszaka,
Rémek;
Komor, sötét varjúfészek.
A világmédia károg,
Mint a nehéz istenátok.
Globális félelemgyárban
Bilincsbe vert szabadság van.
Demokráciaszellemek
Fagyott vérre sereglenek.
Óriási hazugságok
Nyomnak el kis igazságot.
Globális félelemgyárban
Múlt fuldokol jövő-sárban.
Varjak lepik el az eget;
Valami mindig fenyeget.
A pénz életeket rotál,
Vért szív,
Háborút provokál,
Globális félelemgyárban
Új világrend cseréptálban.
Kattognak a világ-órák,
Vihognak az idióták,
Leghülyébb világuralom
Terpeszkedik vírus-okon.
Bíborra vár bankár-fajta,
Isten pedig -
Nevet rajta.
Hatalmiképzelgés-beteg
Kriptopénzes führersereg
Fekszik butaság-nyugágyban;
Globális félelemgyárban.
