Lejárt október ideje

Lejárt október ideje,
Foszló lombok sírnak vele.

A csöndes, őszi napsugár
Már november jöttére vár.

Idő ura kötött, oldott,
Október zárja a boltot.

Lejárt október ideje,
Őszutóra vár a helye.

Cinóberszín lombok helyett
Kopasz fák várják a telet.

A vén Idő évet koptat,
Lassan majd Ádvent kopogtat...

Reménynek mindig lesz helye,
Lejárt október ideje.

Októberi csendes eső

Októberi csendes eső,
Ázik a vén gránit lépcső.

Ködben az Idő eleje,
Susog mítoszok erdeje.

Nem látunk,
Csak látni vélünk...
Nem biztos, hogy egyszer élünk.

Októberi csendes eső;
Rozsdás lesz a vén acélcső...

Vénülnek a meghitt gondok,
Meg a profán nézőpontok.

Múló, szürke anyag-dogmák
Hullái közt enyészet rág.

Októberi csendes eső;
Vénülni kezd a Múlt-tető.

Ha a Hagyomány megreped,
Ágyból nézhetjük az eget...

Ha meg nem újul a tető,
Hajléktalan lesz a Jövő.

Októberi csendes eső;
Az ember - Isten-kereső.

Hármas keresztúthoz értünk

Hármas keresztúthoz értünk;
Jóra találni remélünk.

Kettő mindig pokolra jár,
A harmadik Jövőt talál.

Jóság,
Szerencse,
Alázat;
Tévedésre nincs bocsánat.

Hármas keresztúthoz értünk;
Három közül - jóra térünk.

Az egyiken végzet mancsa,
Légbe száll a jóslat-mantra.

A másikon pompa-profán;
Dogmák nőnek eszmék porán.

Hármas keresztúthoz értünk;
A harmadikra kell térnünk...

Hármas keresztúthoz értünk;
Megyünk...
Megyünk...
Mendegélünk...

Büdösbogár-invázió

Büdösbogár-invázió,
Október rémálma,
Naponta öt-hat új bogár
Téved a szobába.

Óvakodva kapjuk el a
Szálldosó erőket,
Papírzsebkendőbe fogva
Hajítjuk ki őket.

Köröznek és zakatolnak,
Mint a helikopter,
Fel kell a munkából kelni:
"Idegesít! Fogd el!"

Büdösbogár-invázió
Házamból kiűzne,
Ha egyet is eltaposok,
Megőrjít a bűze.

Hétköznapi gond-tömegtől
Profán módra félünk -
Büdösbogár-invázió;
Álljuk, amíg élünk.

Fradimeccs-rigmusok Nr. 5.

(2018. október 27, Diósgyőr-Ferencváros 1:4)

Egy vacak meccs után vagyunk,
Ideje ma feltámadnunk.

Legyen egyenes a görbe:
Elbuszoztunk Diósgyőrbe.

Böde Dani s Lanzafame
Együtt kerül a kezdőbe.

Kezdettől fölényben vagyunk,
De keresztbe passzolgatunk.

"Masszív hazai védelem" -
Mondja a szpíker hirtelen.

Márkvárt most Sigérre támad,
Sárgát harcol ki magának.

Böde most duplán megkapja
Szpíker szerint se volt labda,

De mind a két védő legyint,
És a bíró továbbot int.

Most meg - reklamálás miatt -
Petrjak is sárga lapot kap.

A Diósgyőr most gólt remél,
De ment Blazic, aztán Sigér.

Petrjak jön nagy lendülettel,
Belövi balról, élesen.

Böde Dani rábólintja,
Hosszú sarokban a labda!

Egy null! Már vezet a Fradi!
Király vagy ma, Böde Dani!

Most diósgyőri helyzetek,
De a hálónk meg nem remeg.

Ám most újra Böde Dani!
A hosszú sarkot lövi ki!

Már kettő null! Hajrá Fradi!
Király vagy ma, Böde Dani!

Most Petrjak remek lövése,
Meg Antal pazar védése...

Szöglet utáni csődület,
A labda vajon hol lehet?

A Diósgyőr még keresi,
De a szemfüles Spirovski

A kapujukba pöcköli.
Már három-null! Hajrá Fradi!

Vernes Richárd sárga lapja
A félidőt le is zárja.

Látjuk: a Fradi ma nyerő -
Jön a második félidő.

Lanzafame gólpasszából
Dani még egyet berámol.

Mesterhármas! Jó hallani!
Király vagy ma, Böde Dani!

Mostantól már az az ábra,
Hogy ez a meccs - le van zárva.

A Diósgyőr már szétesve
És igen elkeseredve

Végül tizenegyesre lel,
És becsületgólt ünnepel.

Négy-eggyel hazabuszozunk,
A listavezető vagyunk.

Király voltál, Böde Dani!
Mindörökre hajrá Fradi!

A vadkanra fogott gyilkosság - 35. Rész

35. Rész

Most ugorjunk vissza 1664-be.

Úgy gondolom, a brancs számára a szentgotthárdi diadal minden eddiginél nagyobb félelmet jelentett. A háború folytatásában saját bukását látta.

Miért?

A harc sikeres folytatása esetén mit támogat a Rajnai Szövetség, a pápa és a francia király? Meg az esetleges többi szövetséges, Velence és Lengyelország?

A harc folytatása és a török kiűzése 1664-ben (vagy a rá következő években) a helyreállított Magyar Királyság és a vele talán perszonálunióba kerülő Erdélyi Fejedelemség (szóba sem jöhetett volna semmiféle „egyesítés!) súlyának megnövekedését vonta volna maga után. Most jön a lényeg.

Ebben az esetben elkerülhetetlenné vált volna a Habsburg birodalom súlypontjának keletre tolódása. A franciák ezt tudták, reménykedtek is benne. Ha a császár Budára költözik, magyar udvartartást tart, a birodalomban a magyar rendi alkotmányosságnak kell érvényesülnie. Valószínűleg ez lett volna a Habsburgok örökös uralkodóvá nyilvánításának, a szabad királyválasztásról való törvényes lemondásnak az ára.

Zrínyi s a magyar rendi vezetők elvben nem ellenezték a királyi hatalom megnövelését, az abszolutizmust sem, de csak akkor, ha az ország érdekeit szolgálja. Pontosan tudták, milyen rendi bűnök vezettek Mohácshoz, és Mátyás központosított királysága volt a politikai ideáljuk. A magyar központhoz és az állam magyar jellegéhez mindenképpen ragaszkodtak volna. Ez milyen következményekkel jár?

A Cseh Királyság örökös tartományi státuszának felszámolásával. Ez elkerülhetetlen. A magyar rendek már csak a magyar törvényesség védelmében sem tűrhették volna tovább a rendi értelemben vett törvénytelenséget. A rendi alkotmányossággal rendelkező Magyarország és az ugyancsak rendi alkotmányossággal rendelkező Csehország egymással perszonálunióba kerültek volna, ahogy Mohács előtt is volt.

És Ausztria? Gyaníthatóan ott is más szelek fújtak volna.

Ezeknek a változásoknak csak egyetlen politikai vesztese lehetett: a korábbi Habsburg adminisztráció. A brancs. Elveszítették volna hivatalaikat, politikai súlyukat, rablási lehetőségeiket. A rendi alkotmányosságon alapuló hivatali rendszer lép a helyükbe. Nem vagyok meggyőződve, hogy néhány év elteltével nem indul vizsgálat korábbi viselt dolgaik miatt. Panasztévő akadt volna bőségesen. Ebben az esetben néhányan közülük aligha menekülnek meg a börtöntől. Vagy az akasztófától. Ettől félt a brancs. Ezért kellett suttyomban békét kötni, ezért „érte meg” hozzájárulni Nagyvárad, Érsekújvár, ezer újabb magyar falu elvesztéséhez.

Csakhogy…

Számíthattak rá, hogy a magyar rendek szemében végképp lelepleződtek. Ellenállásra kell felkészülniük. A magyar rendek félelmetes, egész Európa által tisztelt vezetővel rendelkeznek: Zrínyi Miklós.

Ezért kellett Zrínyit meggyilkolni

Most már csak részletkérdések maradtak.

Kik bérelték fel Zrínyi gyilkosait?

A Habsburg adminisztráció néhány vezető tagja, valószínűleg a gyenge uralkodó tudta nélkül.
Hogy utólag közölték-e vele a gyilkosságot, nem tudom. Vannak érvek mellette is, ellene is. Lipót egész életében imádkozott…

Hogy kik voltak a személyek?

Erre csak tippelni tudok. Mindenképpen személyekről beszélek, nem hinném, hogy a merénylet pénzelésének felelősségét egyetlen személy vállalta volna magára. Ha valakit gyanúsítani kellene, semmiképpen sem mellőzném Wenzel Eusebius Lobkowitz urat. Jelleme, tevékenysége erősen valószínűsíti a bűntényben való részvételét. Alattomos, hidegvérű, ravasz ember. A brancs egyik vezetője. Jellemző, hogy a Wesselényi-féle összeesküvés vezetőinek kivégzése után megúszta a hazaárulást, azt, hogy francia zsoldba lépett.

Ő az első számú gyanúsítottam. A második: Johann Paul Hocher. Őt főleg az utóélete teszi gyanússá.

Még merült fel kérdés:

Miért nem kiabálták világgá a gyilkosságot?

Zrínyi György halála kapcsán már említettem, a korban a magyarok inkább titokban tartották, ha valamelyik hozzátartozójuk halála mögött a bécsi adminisztráció kezét sejtették.

Itt azonban van egy sokkal súlyosabb ok is, ami tüstént az első sokk után következik:
Ha bárki gyilkost kiált, nyíltan szembeszegül a Habsburg adminisztrációval. A branccsal. Kard ki kard! Azonnal. Harcra készületlenül.

De ez még mindig hagyján. Aki gyilkost kiált, óhatatlanul Zrínyi helyébe lép.  Visszavonhatatlanul magának vindikálja a rendi mozgalom vezéri szerepét. Mégpedig azonnal…

Ki vállalhatta volna ennek a felelősségét?

Maradt a „hivatalos” vadkan verzióba való színlelt belenyugvás, annak látszólagos elfogadása. Utána meg szánalmas, dilettáns főúri összeesküvés.

Mit veszítettünk?

Folytatása következik.

Nem öncéllal és nem véletlenül

(Elhangzott ma, 2018. október 25-én, a békéscsabai polgármesteri hivatal ünnepségén, Dudás Fanni, végzős színihallgató előadásában)

Nem öncéllal, és

Nem véletlenül

Jöttünk ködből, homályból a világba,

Hiába csacsog bármit az anyag;

Élni:

Munka,

Hivatás,

Feladat.

Nem „világba vetve”, nem egyedül,

Nem öncéllal, és

Nem véletlenül.

Az Életnek

Oka és célja van…

Ami nem profán,

Nem haszontalan.

Születni jog,

Felnőni – kötelesség.

Az önmegvalósító gyermekkorból

Tovább, a felnőtt teljesség felé,

Szerelemhez,

Családhoz,

Hivatáshoz.

De nem elég a Pályát megtalálni,

Helyt is kell állni – mert a Helytállás

Az Élet maga.

Az Emberség mércéje nem siker,

Nem birtoklás és nem pozíció,

Hanem Szeretet,

Helytállás -

A Tett:

Az Ember Cselekvésre született.

Születni jog,

Felnőni – kötelesség.

Felnőni

Türelmesnek,

Hűnek,

Jónak;

Önnön magunkkal meg nem alkuvónak…

Nem az a fő,

Hogy kitől mikor mit

Tudunk idézni,

Hanem:

Tudunk-e sors szemébe nézni.

A Múlt históriába szenderül,

A Jelen – mi vagyunk:

Nem öncéllal, és

Nem véletlenül.

Születni jog,

Felnőni – kötelesség.

Múltakból lettünk,

Jövendőt teremtünk;

Nem az a kérdés: mennyibe kerül;

Nem öncéllal, és

Nem véletlenül.

Nincs jogunk szemnek maradni a láncban,

Nem vehetünk részt anyag-haláltáncban,

Ami tőlünk a Jövőnek marad,

Nem anyag,

Annál sokkal fontosabb -

Teremtő Hit

És Helytállás gyümölcse:

Hogy utánunk is megmarad

Az Élet.

Születni jog,

Felnőni – kötelesség.

Élni is az,

Mert nem öncél vagyunk.

Istennel Jövőt együtt alkotunk.

Élni,

Helytállni,

Embernek maradni;

Önbecsülést még Isten sem tud adni,

Azért mindenki maga dolgozik.

A világ nem éden,

És nem tüzes katlan;

Mindenki fontos és pótolhatatlan.

Istentől van a

Szabad Akarat,

Tőlünk a

Hit,

Kitartás,

Feladat;

Helyettünk Isten cselekedni nem fog.

Születni jog,

Felnőni –

Felelősség,

A Jövendőt nekünk kell felnevelni,

És Isten előtt érte

Megfelelni.

Élni,

Helytállni

Rendületlenül;

Nem öncéllal, és

Nem véletlenül…

Az Idő lomha, közömbös patak,

Profán zaj zúg,

Az Isten

Hallgatag.

Monsieur Junckernek Erdély elcsatolása ünnep...

Neki talán ünnep,
A hullarablás,
Nekünk nem az;
Juncker úr rablónak végszavaz
Sután,
Bután,
Mint vén ripacs egy üveg bor után...

Neki talán ünnep,
Nekünk nem az;
Még területrablásnak is pimasz,
Közönséges árulás,
Nem egyéb.

Hadat üzenni aki már nincs, annak
(Hol voltak már a központi hatalmak?),
És ennek ürügyén
Szerződést szegve
Egy kivérzett országot lerohanni
Mióta érték, kedves Juncker úr?

Nem aranysarkantyús lovag a győztes,
Csak más bajának haszonélvezője;
Mindkét féltől területet kapott,
Akit lehetett, elárulta már,
Akit eddig nem,
Azt majd
Ezután...

Előbb hazugság,
Majd fosztogatás,
Gyilkosság,
Rablás,
Alpári erőszak...
Szemet hunyt fölötte
A "béke" sok álságos bajnoka..
Önnek ünnep -
Nekünk tragédia.

És Európa?
Rossz statiszta volt,
Janicsárt jutalmazó grand seigneur;
Cilinder-aggyal,
Vígan szivarozva,
Hogy véget ért a hosszú harci hajsza,
Nem volt eszénél
Csak Clemenceau bajsza...

Egyesülés...
Eredeti, mint bajszos Mona Lisa,
Csak rondább annál...

Juncker úr, ön,
Mint vén zupás,
Antantszíj-erkölcsökkel ünnepel,
Koccintson hát.
Az igazság - teher,
Amit ön nem bír el...

Koccintson győztesekkel,
Hódítókkal,
Ne féljen, hogyha elszólja magát...

Szítottak viszályt itt már mások is,
Mi tudjuk, hogy
A hódító hamis,
Hazug,
Kegyetlen
És istentelen.

Nem számít,
Mit kotyog,
Mit ünnepel,
Mert végül
Békét teremtünk itt mi maga nélkül
Románok,
Magyarok,
S a többi nép...
Ez a világ még félig-meddig ép,
Más, mint az öné, Szegény Juncker úr...


Koccintson győztesekkel,
Hódítókkal,
Ne féljen, hogyha elszólja magát...
Már úgyse számít...
Csak bátran,
Kedves Juncer úr,
Jó éjszakát!

Mik a magasabb szempontok?

Mik a magasabb szempontok?
Lehet-e a világ boldog,

Míg benne a legtöbb egyén
Kóborol a bánat hegyén?

Ez csak média-boldogság.
A pénz- meg hatalom-kórság

Hazugságot szór szemünkbe;
Nincs szükségünk az ilyenre.

Mik a magasabb szempontok?
Életek, vagy csupán csontok?

A multikulturalitás?
Vagy esetleg - valami más?

Mi fontos?
Globál hivatal,
Vagy amit az egyén akar?

Mik a magasabb szempontok?
Hogy napozzon a vakondok?

A görbe legyen egyenes?
Guruljon, ami szögletes?

Orwelli "világboldogság",
Vagy mégis egyszerű okság?

Csupán statisztika rendel,
Vagy tán egyenlő az ember??

Egyének,
Nemzetek,
Gondok...
Mik a magasabb szempontok?

Hun-magyar rokonság

Hiába szólt hamis nóta;
Tudjuk évszázadok óta.

Őrizzük,
Lélekbe rejtjük,
Nem tagadjuk,
Nem feledjük.

Bármit csácsog a hivatal,
Többé senkit meg nem zavar.

Magyar népünk eredete;
"Tudományos" por lepte be...

Indogermán világ-bikák
Bőgték végig a vén Dunát.

Indogermánná festik át
Szkítát, hettitát, szarmatát.

Indogermán világ-ének;
Beálltunk a kisöccsének...

Sarkkör mögött az őshazánk,
Belénk is mart minden falánk...

Krónikáink lenullázva,
Igaz Múltunk ázva, fázva...

Nyelvcsaládok és őshazák?
Túllépett rajtuk a világ...

Bár a mű dogma még nyafog,
Előbb-utóbb virradni fog...

Az egykori Monarchia

Az egykori Monarchia...
Béke foszló poraira.

Nosztalgia óhazája;
Mindig rosszabb jött utána.

Posztmodern agyrémek űzik,
Az időben tovatűnik.

Az egykori Monarchia;
Száz éve oszlik a pora...

Helyén csupa állam-torzó;
Csupa felfújt pofazacskó.

Idestova már száz éve
Látszik, hogy pótolni kéne.

Az egykori Monarchia
Száz éve lett halál fia...

Háború-győztes ebadták
Zsákmányul szétosztogatták.

Azóta morgunk egymásra,
Hasznát más hatalom látja.

Az egykori Monarchia...
Akadt benne bőven hiba,

De ami helyébe térült,
A hiba - dogmává vénült.

Trianoni beltenyészet
Hálótársa: az enyészet...

Az egykori Monarchia...
Aztán a külföld uralma..

Hitler, aztán Sztálin brancsa,
Utánuk Brüsszel parancsa...

Kisországok szemétdombja;
Petyhüdt Trianon-szindróma.

Az egykori Monarchia;
Száz év óta fáj a nyoma...

Világforradalmi eszme,
Utána ordnung-rögeszme,

Élenjáró Sztálin elvtárs,
Most meg muszlim bevándorlás...

Az egykori Monarchia...
Helyette globál-mánia?

Egyszer az itt élő népek
Talán Szeretetre érnek,

S kerül jobb harmónia,
Mint egykor a Monarchia?

Evilath

Evilathban
Régesrégen...
Szellem járt az erdőszélen...

Hunor s Magyar gyermekkorát
Idegen csillagok látták.

Ragyogott a Nap az égen..
Régen,
Régen,
Nagyon régen...

Evilathban, sok-sok éve,
Nem oldódott szét a kéve.

Árnyékot adtak a vén fák;
Még őszinte volt a világ.

Nimród király idejében...
Régen...
Régen...
Nagyon régen...

Evilath hajdani földjét
Spekulánsok örökölték.

Evilathot letagadták,
Bibliába találgatták.

Repedezni kezdtek a fák;
Szűkké vált a modern világ...

Kellett a hely új eszmének,
Indogermán lángelmének.

Evilath homályba zárva,
Urálba profanizálva...

Űzve sötét szkepszis-ködbe,
Elcserélve - vogul gyökre...

Bár takarja tudós fétis,
Bennünk valahol
Él - mégis...

Evilathban...
Régen...
Régen...
Isten járt az erdőszélen...

Élet-kertben sors-virágok

Élet-kertben sors-virágok;
Hétköznapi végzet krákog.

Elrendelés-gáz szivárog;
Fáznak az álomvilágok.

Kinek gránit,
Kinek vályog;
A profán bölcselet álnok.

Puszta fölött varjú károg;
Élet-kertben sors-virágok...

A vadkanra fogott gyilkosság - 35. Rész

35. Rész

Most ugorjunk vissza 1664-be.

Úgy gondolom, a brancs számára a szentgotthárdi diadal minden eddiginél nagyobb félelmet jelentett. A háború folytatásában saját bukását látta.

Miért?

A harc sikeres folytatása esetén mit támogat a Rajnai Szövetség, a pápa és a francia király? Meg az esetleges többi szövetséges, Velence és Lengyelország?

A harc folytatása és a török kiűzése 1664-ben (vagy a rá következő években) a helyreállított Magyar Királyság és a vele talán perszonálunióba kerülő Erdélyi Fejedelemség (szóba sem jöhetett volna semmiféle „egyesítés!) súlyának megnövekedését vonta volna maga után. Most jön a lényeg.

Ebben az esetben elkerülhetetlenné vált volna a Habsburg birodalom súlypontjának keletre tolódása. A franciák ezt tudták, reménykedtek is benne. Ha a császár Budára költözik, magyar udvartartást tart, a birodalomban a magyar rendi alkotmányosságnak kell érvényesülnie. Valószínűleg ez lett volna a Habsburgok örökös uralkodóvá nyilvánításának, a szabad királyválasztásról való törvényes lemondásnak az ára.

Zrínyi s a magyar rendi vezetők elvben nem ellenezték a királyi hatalom megnövelését, az abszolutizmust sem, de csak akkor, ha az ország érdekeit szolgálja. Pontosan tudták, milyen rendi bűnök vezettek Mohácshoz, és Mátyás központosított királysága volt a politikai ideáljuk. A magyar központhoz és az állam magyar jellegéhez mindenképpen ragaszkodtak volna. Ez milyen következményekkel jár?

A Cseh Királyság örökös tartományi státuszának felszámolásával. Ez elkerülhetetlen. A magyar rendek már csak a magyar törvényesség védelmében sem tűrhették volna tovább a rendi értelemben vett törvénytelenséget. A rendi alkotmányossággal rendelkező Magyarország és az ugyancsak rendi alkotmányossággal rendelkező Csehország egymással perszonálunióba kerültek volna, ahogy Mohács előtt is volt.

És Ausztria? Gyaníthatóan ott is más szelek fújtak volna.

Ezeknek a változásoknak csak egyetlen politikai vesztese lehetett: a korábbi Habsburg adminisztráció. A brancs. Elveszítették volna hivatalaikat, politikai súlyukat, rablási lehetőségeiket. A rendi alkotmányosságon alapuló hivatali rendszer lép a helyükbe. Nem vagyok meggyőződve, hogy néhány év elteltével nem indul vizsgálat korábbi viselt dolgaik miatt. Panasztévő akadt volna bőségesen. Ebben az esetben néhányan közülük aligha menekülnek meg a börtöntől. Vagy az akasztófától. Ettől félt a brancs. Ezért kellett suttyomban békét kötni, ezért „érte meg” hozzájárulni Nagyvárad, Érsekújvár, ezer újabb magyar falu elvesztéséhez.

Csakhogy…

Számíthattak rá, hogy a magyar rendek szemében végképp lelepleződtek. Ellenállásra kell felkészülniük. A magyar rendek félelmetes, egész Európa által tisztelt vezetővel rendelkeznek: Zrínyi Miklós.

Ezért kellett Zrínyit meggyilkolni

Most már csak részletkérdések maradtak.

Kik bérelték fel Zrínyi gyilkosait?

A Habsburg adminisztráció néhány vezető tagja, valószínűleg a gyenge uralkodó tudta nélkül.
Hogy utólag közölték-e vele a gyilkosságot, nem tudom. Vannak érvek mellette is, ellene is. Lipót egész életében imádkozott…

Hogy kik voltak a személyek?

Erre csak tippelni tudok. Mindenképpen személyekről beszélek, nem hinném, hogy a merénylet pénzelésének felelősségét egyetlen személy vállalta volna magára. Ha valakit gyanúsítani kellene, semmiképpen sem mellőzném Wenzel Eusebius Lobkowitz urat. Jelleme, tevékenysége erősen valószínűsíti a bűntényben való részvételét. Alattomos, hidegvérű, ravasz ember. A brancs egyik vezetője. Jellemző, hogy a Wesselényi-féle összeesküvés vezetőinek kivégzése után megúszta a hazaárulást, azt, hogy francia zsoldba lépett.

Ő az első számú gyanúsítottam. A második: Johann Paul Hocher. Őt főleg az utóélete teszi gyanússá.

Még merült fel kérdés:

Miért nem kiabálták világgá a gyilkosságot?

Zrínyi György halála kapcsán már említettem, a korban a magyarok inkább titokban tartották, ha valamelyik hozzátartozójuk halála mögött a bécsi adminisztráció kezét sejtették.

Itt azonban van egy sokkal súlyosabb ok is, ami tüstént az első sokk után következik:
Ha bárki gyilkost kiált, nyíltan szembeszegül a Habsburg adminisztrációval. A branccsal. Kard ki kard! Azonnal. Harcra készületlenül.

De ez még mindig hagyján. Aki gyilkost kiált, óhatatlanul Zrínyi helyébe lép.  Visszavonhatatlanul magának vindikálja a rendi mozgalom vezéri szerepét. Mégpedig azonnal…

Ki vállalhatta volna ennek a felelősségét?

Maradt a „hivatalos” vadkan verzióba való színlelt belenyugvás, annak látszólagos elfogadása. Utána meg szánalmas, dilettáns főúri összeesküvés.

Mit veszítettünk?

Történelmünk egyik legnagyobb lehetőségét. Minden elbukott szabadságharcunk esetében vissza-visszatérő refrén:

„A nemzetközi erőviszonyok nem kedveztek.”

Ebben az esetben a nemzetközi viszonyok nekünk kedveztek volna. A magyar történelem kedvezőtlen irányba fordult. Következett a meddő Habsburg-ellenes felkelések kora, aztán az ország még az eddigieknél is inkább hadszíntérré vált a század végének nagy háborújában. Közben elpusztult, elnéptelenedett, jobban, mint a tatárjárás idején.

Így léptünk az újkorba. A lehető legkedvezőtlenebb folytatás követte Zrínyi halálát.

A történettudomány hozzáállása

Tudományunk dogmatikusan, megdöbbentő csökönyösséggel tart ki a vadkan mítosza mellett. Ez sokkal kényelmesebb, mint számot vetni a valósággal. A szakma dühét sem vonja magára.
A magyar történettudomány „örökölte” a sertés-mítoszt, és ragaszkodik hozzá, mint öreganyó a régi kacatokhoz. Nem hinném, hogy ebbeli vonzalmában meg lehetne ingatni. Tanújelét adta, hogy az utolsó töltényig védi a sertést.

A legkomikusabb az volt, hogy a tudós szerzők szakorvosokkal konzultálva ábrát tettek közzé Zrínyi sebeiről, és írásba tétették a doktorral, hogy a haldokló horvát bán elmondhatta ama ominózus mondatot:

„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”

Elolvasták ezt a rettenetes mondatot? Nemhogy Zrínyi, BÁRKI mondana ilyet azokkal a sebekkel?

Bármelyik színész agyvérzést kapna, ha ezt a színpadon el kellene mondania, mert a próbafolyamat elején felfogná, hogy lélektanilag nem hiteles. Követelné, hogy a szerző azonnal írja át. Komolyan gondolják, hogy valóban ezt mondta? Ezért kár volt szakértőt felkérni, elég lett volna gondolkodni. Mit is mond ez a fránya mondat?

„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”

Mit közöl?

Semmi egyebet azon kívül, hogy alibit szolgáltat a gyilkosoknak. Sulykolja a vadkan meséjét, és magyarázatot ad rá, miért véresek a tettesek. Az ostoba „fácska” ötlet a gyilkosok leleménye. Miért nem ezt mondja?

„Szorítókötést a sebeimre azonnal!”

Nehogy bárki azt mondja, hogy „akkor nem volt”, a szorítókötést már az ókorban ismerték.
Maga Zrínyi írja a Szigeti veszedelem egyik strófájában:

„Szép vitéz szókkal sebeseket biztatják,
Kötözik sebeit, szánják és ohajtják.”

(Kiemelés tőlem, Pete László Miklós)

Véletlenül se ezt írja:

„Sebeire tesznek vérzés oltó fácskát,”

Mert ez ökörség.

Vajúdnak a hegyek. Tudós orvos szakértő „bizonyítja, hogy Zrínyi „elmondhatta volna” ezt az irdatlan baromságot:

„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”

Az eset tanulságos példája annak, hogy milyen szélsőségekig képes elmenni a dogmatikus tudomány, hogy magyarázza a magyarázhatatlant.

Folytatása következik.

Borzongató esti csendben

Borzongató esti csendben
Jövőbe tekint az ember.

Még együtt, egyetlen szálon
Benne valóság és álom.

Borzongató esti csendben
Múltakon mereng az ember.

Ó-Idő távoli partján
Együtt bárány és toportyán.

Jelenben élhet az ember
Borzongató esti csendben.

Szent játék vagy profán játszadozás? - 34. Rész

34. Rész

A múlt század elején az avantgárd minden idők leglátványosabb lázadását indította a művészet és irodalom hagyományai, illetve intézményrendszere ellen. A lázadás az előző évtizedek alatt helyenként valóban dogmatikussá merevedett akadémista hagyományrendszert támadta elsősorban, igen széles arcvonalon. Az egyes irányzatok egymással is ellentmondásban voltak, helyenként igen zagyva kiáltványokat és manifesztumokat tettek közzé, egymással és a tradíciókkal vívott harcuk során a művészet és irodalom státusza mind zavarosabbá vált, és a mai napig az is maradt.

Nem véletlen, hogy az avantgárd egyetlen jelentős, világirodalmi érvényű alkotást sem volt képes létrehozni. Olyan művek születtek, és váltak világirodalmi értékké, amelyek többé-kevésbé magukon viselik az avantgárd hatásait, de olyan remekmű azonban egy sincs, amely teljesen az avantgárd elvei szerint íródott volna.

Az avantgárd a pusztítás jelszavait hangoztatta, és ebben minden értelmes határon túl is ment. Lerombolta egyebek között:

v  A hagyományos poétika elvrendszerét

v  A líra erkölcsi megalapozottságát.

Mindkettőért nagy kár. A poétika ismerete voltaképpen a költő mesterségbeli tudásának fokmérője. A XX. századig magától értetődő volt, hogy a nagy költők egyúttal a költői mesterség legjobb művelői is. Olyan eddig fel sem merült, hogy a költőnek – nem kell tudnia verset írni…

A korszak jelentős költői különböző mértékben építették be életművükbe az avantgárd elemeit, és ezek segítségével, de a líra hagyományos értékeire támaszkodva tudtak szintézist alkotni. A magyar költészetben erre József Attila életműve a legjobb példa.

A vers olyan kötött szövegforma, amelynek az európai kultúrában több ezer éves története van. Természetesen létezik a világban az európai verstől eltérő verselési rendszer, nem is egy, de azoknak is megvan a maguk hagyománya.

A szabadvers nem azonos az avantgárd verseléssel, korábbi fejlemény, kialakítása még az amerikai költő, Walt Whitman nevéhez fűződik. Whitman műveire még nem jellemző a „modern szabadvers” riasztó túlírtsága, még nem olyan izzadságszagú rémségekkel terhelt, képzavaros szövegrengeteg, amivé emez napjainkban vált.

A szabadverset ma is igen sok verstan kárhoztatja – nem véletlenül. A líra alapvető értéke a formált tartalom. A formátlanság – ahogy a szabadverset a legtöbb művelője gyakorlatuk alapján értelmezi – a legtöbb esetben a tartalmat is felhígítja. Ennek példáit ma gyakorta láthatjuk.

Whitman verseiben mindig van valamiféle ritmus, valami szabályosság, ezeknek a műveknek van szerkezetük. Annyira, hogy nála a szabadvers voltaképpen a hagyományoktól eltérő, új verselési rendszernek is értelmezhető. Az avantgárd nyomán elharapódzó szabadversek zöme azonban formátlansággal, káosszal pótolta – a formát. A verses forma, a kötött szöveg a maga szigorú szabályaival erőteljes tömörségre nevel. A költőnek meg kell a formával küzdenie, ami forma, tartalom, nyelvi kifejező eszközök és versforma állandó harcát jelenti alkotás közben. Ebből fakadnak a jó versek eredeti képei, szokatlan kifejezései. A jó vers a benne foglalt üzenet koncentrációjához képest rendkívül tömör, ez adja erejét.

Az avantgárd által napjainkra divatossá tett szabadvers az esetek többségében „megmenti” a költőt a formával vívott közdelemtől. A végeredmény általában szánalmasan túlírt, nyúlós-nyálkás prózaszerű szöveg-egyveleg.

A forma tönkretételével együtt járt a líra erkölcsi talapzatának megsemmisítése. A kettő együtt lapjaiban támadta meg – és támadja ma is – a költészetet.

Az erkölcsi alapzat tönkretétele a szubjektivitás irányából érkezett. A versben élő szubjektum hatalmasra puffaszkodott, minden tekintetben túllépte önnön határait – és nem jutott sehová. A lírai én semmiféle felelősséggel sem tartozik, nem is hasonló viselni egy mákszemnyit sem, még saját szövegével szemben sem. Az expresszionizmusból eredő „automatikus írás” – az irodalomtörténet legnagyobb tévedéseinek egyike – még tovább torzította a líra elveit (is). A fogalom André Bretontól származik. A tudatalatti spontán kivetítésével akart valamiféle „esztétikai szabadságra” szert tenni. az erkölcsöt pusztán levetendő konvenciónak tekintette.[1]

Elképesztő írói melléfogás. Hatása máig tart. Ma is él a központozatlanság nyegle „művészi” divatjában. Amikor látjuk, milyen komikusan küszködik némelyik kanonizált költő a saját központozatlan szóhalmazával, jusson eszünkbe, mikor esett irodalom és líra torkának ez az ostobaság.

Alkohol, kábítószer „ihletet adó szerepéről” nem szólnék különösebben, a benne foglalt emeletes butaságot csak az nem veszi észre, aki nem akarja.

Az avantgárd a líra számára egyértelműen zsákutcának bizonyult. Különösen máig ívelő kihatásaiban. „Megdöntötte” a lírának szinte összes fontos alapelvét, létrehozott egy sajátos antiköltészetet, amely az irodalmi életben hatalomra jutva a mai napig akadályozza az igazi líra fejlődését.

Emellett viszont azt is el kell ismerni, hogy az avantgárd számos olyan újítást is hozott a lírába, amelyeket ma már lehetetlen nem tudomásul venni, és nem alkalmazni. A leendő magyar költészetnek integrálnia kell belőle mindent, ami hasznosítható, és ilyen nem kevés van. Nem egyszerűen a múlthoz akarunk visszatérni, hanem tartalom és forma összhangja és a közönséggel való kommunikáció visszaállítása mellett korszerűen újra kell fogalmaznunk mindent, ami fontos.

Például:

v  Szerelem

v  Szeretet

v  Család

v  Emberség

v  Hazafiság

Hogy csak a legfontosabbakat említsem.

A korábbi korszakok egyetlen költője vagy esztétája sem fogadhatná el a mai kanonizált líra „elveit”. Sok más nép mai költői és gondolkodói sem fogadják el. Ahol még tekintélye van a tradicionális nemzeti lírának, ott ezeket magától értetődően utasítják el. Lehet, hogy nálunk különösen szélsőséges kizárólagossággal kerültek uralomra az avantgárd elindította „eszmék”, számos európai országban is elhangzanak néha olyan vélemények, hogy a tőlünk érkező szövegek „nem alkalmasak a kommunikációra”, de a kanonizált költészet másutt is ugyanezen elvek alapján működik. Intézményrendszere kiterjed az egész világra, és nem nehéz felismerni, hogy miféle politikai csoportokhoz áll a legközelebb.

A kanonizált líra intézményrendszere sajátos szövetséget alkot mindenféle más lírával, és a tradícióval szemben is.

Ennek magyarázatául nem elég az, hogy a jelenlegi kanonizált líra poétikáját és esztétikai elvrendszerét semmilyen korábbi korszak poétikájából és esztétikájából sem lehet levezetni. Ezen még túlteszik magukat a „fejlődéselv” hangoztatásával, ami gyakorlatilag – goebbelsi típusú propaganda „érv”. Ha összevetjük mai kanonizált líránk alkotásait bármely megelőző kor lírájának tisztes átlagával, nemigen hisszük, hogy előbbi az utóbbihoz képest „fejlődést” jelez, akkor sem, ha gyakran ismétlik. Ezt mára a kanonizált költészet mögött álló infrastruktúra is megértette, és az irodalomtörténet szinte teljes szétverésével válaszolt. Antiköltészethez anti-irodalomtörténetnek kell járulnia.

Mindez mára lett igazán világos.

Még a hetvenes években is azzal védekezett szinte minden kritika ellen a kánon, hogy „a költészet nem szállhat le, nem alacsonyodhat le a tömeg szintjére”. Mára már mindenki tudja, hogy ennek a lírának a „színvonala” csak képzelt magaslat, virtuális dombocska. A kanonizált líra nem a Parnasszuson van, hanem a kommunikáció vakfoltjában. A Lótuszevők szigetén felejtette magát.

A neoavantgárd uralmát felváltó posztmodern talán ezért próbálkozik némelyik klasszikus versforma felújításával – a parttalan szubjektivitás azonban megmaradt.

A lényeg nem változott, hiszen a kanonizált líra egyfajta ellenköltészet, és csakis ehhez való eszközökkel őrizheti meg hivatali hegemóniáját.

Hivatali hegemónia?

A hagyományos líra alapja az emberi lényegben összpontosul, amelynek nincs kézzelfogható valósága. Belső emberi tartalmak, érzelmek, akarat, gondolatok, remények, félelmek. Az avantgárd parttalan szubjektivitásával széttörte ezt, és nem tudott mást a helyébe állítani, mint valami konkrétan „evilágit”. Ha a költészetnek nincs a világban küldetése, akkor nem is áll meg önmagában. Ha belső emberi támasza nincs, hatalmi támaszra van szüksége. „Lírai műalkotás az, amit a líra intézményrendszere annak nyilvánít.”

Az erkölcsi megalapozottság helyébe így jöhetett az intézményi-hivatali „elv” – mert nem jöhetett más. Így állhatott elő olyan helyzet, hogy „korszakos jelentőségűnek” lehet minősíteni olyan alkotókat, akiknek a műveit a nagyközönség zöme nemcsak egyöntetűen elutasítja, hanem igazából figyelemre se méltatja.

A hivatali költészet csak profán költészet lehet. Ennek természete pedig az önmagába zárkózás, önfelszámolás. A parttalan szubjektivitás elefántcsonttornya.

A líra feladata az emberi lényeg, a belső emberi tartalmak kifejezése. Ez anyagi, nem kézzelfogható. Nem is piacosítható. Valami más, több attól.

Folytatása következik.

---

[1]  HEGYI Lóránd: Utak az avantgárdból, Jelenkor Kiadó, Pécs, 1989:179-180.

Ősz Varázsló

Ősz Varázsló tévedni mer;
Neki nem számít a siker.

Dolgát sose hagyja félbe;
Mindig Nyárból -
Mindig Télbe.

Ha él, rosszat sose tehet;
Az Élet mindig - Átmenet.

Ősz Varázsló ritkán siet;
Hó meg jég később is jöhet.

Európa haláltánca

Európa haláltánca;
Befedi a burnusz ránca...

Rózsaszín halotti lepel
Devianciát ünnepel.

Polkorrekt halandzsa locsog;
Hamlet sminkjében: ripacsok.

Leomlott a Jövő sánca;
Európa haláltánca...

Enyhe őszi napon

Enyhe őszi napon
Felnézünk az égbe,
Múlandóság szemünk előtt
Tűnik Öröklétbe.

Ősz szimbólumait
A Nap magyarázza;
Nem enyésző Öröklétnek
Örök a varázsa.

Meghitten szép meleg
Októberi fények;
A megszentelt terek áldott,
Szent Időben élnek.

Liberális kultúr-kánon

Liberális kultúr-kánon;
Művarjú műanyag ágon...

Parttalan hivatal terem;
Mélységnek álcázott verem.

Sűrűsödő pozíció,
Ritkuló mondanivaló.

Impotens nyúl teveháton:
Liberális kultúr-kánon...

A vadkanra fogott gyilkosság - 34. Rész

34. Rész

Még mielőtt nekivágnék, valamit le kell szögeznem: a vasvári békét nem Lipót császár és a birodalom érdekében, hanem annak ellenére kötötték meg. Hogy aztán elfogadtatták a császárral, az már más kérdés. Talán ez (is) tartott másfél hónapig – ennyi idő telt el a békekötés és annak nyilvánosságra hozatala között. Lehet, hogy nem volt könnyű meggyőzni a máskor könnyen befolyásolható Lipótot.

Ez nem a jó király-rossz tanácsadók modell, annál sokkal több. Lipót tehetségtelen uralkodó, korlátozott információkkal, ahogy korábban is láttuk. Az adminisztráció egy része mellette önálló életet él.

Talán ezért javasolta Zrínyi főparancsnoknak a császárt! Nem Lipót katonai tehetségében bízott. A császárnak olyan nem volt, és ezt Zrínyi tudta. Abban bízhatott, hogy az uralkodót a táborban katonák vennék körül, teljesen elszakítanák a kártékony adminisztrációtól, és lehetetlen volna a háta mögött békét kötni. Ebben lett volna igazság…

Miféle állam az, ahol az állami adminisztráció hangadó része állandó jelleggel és hosszan szembehelyezkedhet országa és állama érdekeivel? Hogy is hívták? Ausztria? Habsburg birodalom? Jellemző, hogy a török diplomácia a császárságot komolytalannak tartotta, és a bécsi uralkodóval kizárólag, mint magyar királlyal állt szóba.

Miféle uralkodó a bécsi császár, és hogyan vált azzá?

Amikor annak idején császárrá választották a Habsburg család első fontos tagját, Rudolfot, nem az ereje és a tekintélye miatt ítélték neki a koronát, hanem éppen gyengesége és jelentéktelensége miatt. Mindenki belefáradt a nagy interregnumba, most már a császári hatalmat leverő pápaság is új császárt akart. A birodalmi nagyurak azért választották császárrá a jelentéktelen tiroli grófocskát, mert biztosak voltak benne, hogy sohasem tud velük szemben érvényt szerezni a címének, azaz sohasem lesz a császári hatalom tényleges birtokosa.

A Habsburgok pontosan tisztában voltak császárságuk természetével. Meg sem próbálták kiharcolni a németországi hegemóniát. Rájöttek azonban, hogy van az erőszaknál hatásosabb fegyverük: a házasság. Ez a család mindent így kaparintott meg. A Babenbergek kihalása után megkaparintották Ausztriát. Mindvégig ez maradt a legfontosabb birtokuk.

Ausztriával egyetlen probléma van. Ez az egykori Ostmark, a frank birodalom volt keleti tartománya. Önálló birodalmi tradíciókkal nem rendelkezik. Ezt jegyezzük meg, nagyon fontos. A mai, hagyományt tagadni akaró korszakban nem árt tudni, hogy az államok legfontosabb összetartó erői közé tartozik a tradíció. A házasságokkal összerakosgatott Habsburg birodalom sohasem rendelkezett igazi tradíciókkal, mindig tákolmány volt. Arra sem volt alkalmas, hogy a keretei között új tradíciók jöjjenek létre. Minden korban a meglévő és a születő tradíciók egyik fő európai ellensége maradt.

A Habsburgok nagyhatalmi státusza a mi Mátyás királyunk halála után alakult ki, és a Habsburg világhatalom őse Őrült Johanna. A Spanyolországot egyesítő királyi pár egyetlen gyermekét kapta feleségül (Szép) Fülöp herceg, két fiúk (Károly és Ferdinánd) idején jutott tetőpontjára a Habsburg hatalom.

Őfelsége, V. Károly spanyol királyként pályázott a német-római császári címre. Minden idők egyik legkorruptabb „választásán” kaparintotta meg. Talán van valami törvényszerű abban, hogy a tradíció nélküli Habsburg hatalom összefogott a szintén tradíció nélküli pénzhatalom képviselőivel, a Fuggerekkel.

A Habsburgok – birtokaik és koronáik révén – Európa meghatározó erejévé váltak.
V. Károly monumentálisan tehetségtelen ember volt. Megpróbált a német birodalomban érvényt szerezni a Habsburg hegemóniának. Talán élete végéig nem jött rá, hogy a törekvéseit nem a reformáció akadályozta önmagában, hanem a német államok zömének természetes önvédelme. Őfelsége azt képzelte, hogy a császár Európa uralkodója. A középkori német-római császárok is így vélekedtek, de a császári hatalmi igény felett ekkorra már eljárt az idő. Károly előtt Nagy Károly példája lebeghetett, de ami annak idején természetes módon tartozott a frank birodalomba, most nagyon nem akart „egyesülni” a Habsburg impérium alatt. Károly voltaképpen a „belső” ellenségeivel sem bírt.

Jellemző, hogy a pápa sem támogatta Károly hatalmi képzelgéseit. Fel is dúlták a császári zsoldosok emiatt egyszer Rómát. (Jellemző, hogy az Örök Város történetében azóta is példátlan gazemberségként tartják ezt nyilván és Sacco di Roma néven emlegetik. A rómaiak hozzánk képest szerencsések, a császári seregek hasonló mértékű pusztításai nálunk úgyszólván mindennaposak voltak.)

Külső ellensége kettő volt Károlynak: Franciaország és az oszmán birodalom. A franciák felett számos meddő győzelmet aratott, egyszer a királyt is foglyul ejtette, de nem tudta megtörni a fejlődő Franciaországot. Harcai ugyanolyan értelmetlennek bizonyultak, mint a hegemóniáért vívott németországi küzdelmei.

A végén Károly felismerte, hogy céljai értelmetlenek, kolostorba vonult, birodalmát pedig fia és öccse között osztotta fel. A fiának Spanyolország jutott, azt meg lehetett volna tartani nagyhatalomnak. Ferdinánd öccsére hagyta Károly a problematikus többit…

Így ragadt Bécsben a császárság.

Talán V. Károly koncepciója lehetett kezdetben az, hogy Magyarországon védekezni, a német birodalomban és a francia fronton pedig támadni kell. A viselkedése erre vall. Nagyon ódzkodott attól, hogy magyar földön harcoljon a török ellen. Pedig maga ígérte meg minden kényszer nélkül, hogy csapatokat küld, mégpedig a kettős királyválasztás előtt, a Mohácsot követő őszön. A magyar rendek sokáig emlékeztek erre.

Maga személyesen csak egyszer járt itt, 1532-ben, három évvel azután, hogy a török egyszer már megostromolta Bécset. Károly őfelsége hatalmas birodalmi sereg élén várta a törököt. A szultán azonban komikus módon elakadt a jelentéktelen Kőszeg vára alatt. Seregével megsemmisíthette volna Szulejmán hadát, ami megváltoztathatta volna a magyar történelem menetét. Semmit sem tett, ez lett aztán a Habsburg uralkodók magatartásmodellje.

Ha V. Károly koncepciója volt, hogy Magyarországon csak védekezni kell, rá vall. Ritka impotens elképzelés volt. Konzerválta a török hódoltságot.

Úgy gondolom, Károly lemondása után a bécsi Habsburg adminisztráció még nem mondott le Magyarország esetleges visszavételéről. Becsületesen erődítették a legfontosabb várakat, szervezték a védelmet, készültek egy esetleges támadó háborúra.

Tagadhatatlan fejlődés is volt a megmaradt országban. A magyar marhakivitel körülbelül az 1580-as években érhette el a csúcspontját.

Mikor kezdett a kormányzati adminisztráció önálló életet élni?

Úgy gondolom, ekkor még nem. A tevékenységük ekkor sem mentes az ellentmondásoktól, csírái már jelentkeztek a későbbi alattomosságnak, de a magyar megyéket örökké hadszíntérnek megtartani akarók ekkor még kisebbségben lehettek.

Jellemző, hogy a kor számos igen fontos magyar arisztokratája – végvári harcok hősei, mint Pálffy Miklós, Nádasdy Ferenc, Zrínyi György és mások – éppen ekkor gondolta úgy, hogy a Habsburg uralkodó helyett talán a lengyel királyt, Báthory Istvánt kellene meghívni a magyar trónra.

Felnőtt egy új magyar arisztokrata generáció, ennek tagjai már katonák voltak. Példátlan lelkesedéssel vetették magukat a század végének tizenötéves háborújába. Kezdetben hatalmas reményekkel. Valóban felcsillant a lehetőség, és az első években a győzelmek sem maradtak el. Ráadásul Erdély is csatlakozott a törökellenes fronthoz. Úgy tűnt, a török uralom napjai meg vannak számlálva.

Következett a végzetes 1596-os esztendő. A török Mezőkeresztes mellett legyőzte a csapnivalóan vezetett szövetséges hadat. A fegyelmezetlen zsoldosok túl korán kezdtek fosztogatni, és nem volt, aki ráncba tudta volna szedni őket. Ráadásul a vereséget újabb katasztrófa követte; Eger, „a végek tüköre”, a legutóbbi ostrom óta alaposan megerősített, nagy létszámú őrséggel ellátott Eger, az ország egyik legfontosabb vára – török kézre került.
Az osztrák hadvezetés ellaposodott. A korábban elveszített Győr várát Pálffy Miklós bravúros rajtaütéssel még visszavette a töröktől, de ettől kezdve jórészt meddő harcok és vereségek következtek, amíg Bocskai István közvetítésével sikerült véget vetni az értelmetlenné vált háborúnak.

Úgy gondolom, valamikor ekkortájt kezdődhetett. Itt lehet a fordulópont. Számos jel utal rá. Az uralkodó, Rudolf Prágába vonult vissza, és zömmel kedvteléseinek élt. Az egymással torzsalkodó, intrikáló főhercegek között magára maradt az adminisztráció. Csupa kalandor. Osztrákok, németek, csehek, spanyolok, olaszok, franciák. Eddig is alakulgathatott már közöttük valamiféle dacszövetség, és most szabad kezet kaptak. Megszületett a brancs. Az öncélú kozmopolita brancsok egyik első példája.

A források jelentős része igen korruptnak nevezi a Habsburg birodalom hivatalrendszerét, közigazgatását. Ennek a katonai adminisztráció is szerves része volt. Talán ezekben az években alakultak ki tipikus magatartásformái: a slamposság álarca mögött lassítani, kivárásra játszani, látszólagos ügybuzgalommal vagy nemtörődömséggel akadályokat támasztani, csendben elaltatni, meggátolni, finoman elszabotálni mindent, ami a brancsnak nem tetszik, de segíteni mindent, ami a brancs érdekeivel egybevág.

Ne gondoljuk, hogy ez valami összeesküvés lett volna. Hasonló brancsoknál ma is így történik. Jön a füles, összebeszélünk, megértjük, elszabotáljuk. Esetleg hangosan tiltakozunk, hivatkozunk mindenféle divatos értékre. Semmibe se kerül. A brancs nem az összeesküvés, hanem a mimikri elvén működik. A tag mindig tudja, kinek a viselkedését kell utánoznia, hogy a többi jóindulatát megőrizze.

Sokan írják, milyen nehéz volt külső embernek ebbe a rendszerbe bekerülni. Meghiszem. Ajánlólevél, protekció, urambátyám-kapcsolatok. Ezek nélkül hasonló körben nem lehet boldogulni. Elvileg a kapcsolatrendszer nem létezik, tagjai eskü alatt is bármikor letagadhatják.

A rendszer a szatmári béke után magyarokat is integrált, a kiegyezéssel azonban végképp elhatalmasodott nálunk is. A mai napig. Hivatalosan persze sose létezett, de arra ne adjunk. Az ilyesféle maffia jellegű kapcsolatrendszerek lényege a deklarált és a tényleges hatalmi viszonyok között a gyakorlatban létező, olló módjára nyíló különbség. Megszállnak fontos pozíciókat, nyugodtan építgetik karrierjüket, szinte észrevétlenül javítják anyagi helyzetüket.

Pénz soha nincs. A kincstár mindig deficites. Sajnáljuk. Erre nem telik. Arra se. Semmi olyanra, ami nem a brancsot segíti. A birodalmi kincstár üres, de a kezelői egyre gazdagabbak. Tipikus szituáció.

Úgy vélem az adminisztrációnak ez a maffiás kapcsolatrendszere a tizenöt éves háború 1596. utáni éveiben kövesedhetett bele a birodalom társadalmába. Gyorsan vérszemet is kapott. Rájött, hogy a háború nagyszerű üzlet. Az egymással vetélkedő Habsburg főhercegek között ragyogóan lehet egyensúlyozni. A császár messze van. Most, ezekben az években „alapozzák meg a szerencséjüket”. A brancs számára a háború: égi manna. Sohasem lehet ellenőrizni, miből mi vándorol a feneketlen zsebekbe. Minden ezzel kapcsolatos forrás tőlük származik.

Egyre pimaszabbak lettek. Koncepciós felségárulási pereket indítottak magyar előkelőségek ellen. Tipikus brancs jellegű ötlet. Hamis tanú mindig annyi van, amennyit az urak parancsolnak. Kell a magyar vagyon. Jut is, marad is. A háború mindenre jó ürügy.

Vizsgálta valaki már „alaptól” a felségsértési perek eredendő törvénytelenségét? Egy alkotmányos államrendszerben minden ilyesmi bajos. Nem mondom azt, hogy teljességgel lehetetlen, de bajos. Ott azonban, ahol az alkotmányosság szelleme nem érvényesül, a brancsnak mindent lehet. Ha pedig mindent lehet: mindent szabad.

Egyet nem szabad elfelejtenünk: a korban az „alkotmányosság” fogalma még mindig a rendiséget, a rendi törvényességet jelenti. Ezt szorítják háttérbe Nyugat-Európában is, a legfejlettebb országokban is. A brancs legfőbb ellenfele ekkor a rendi törvényesség, a rendi alkotmányosság.

Nem számoltak a magyar rendi alkotmányosság erejével.

Kezdetben úgy tűnt, sikerrel járnak. Illésházy Lengyelországba menekült, a magyar urak féltek. Elég, ha kimondunk egy nevet, az illető menekül, a vagyona a miénk.

A brancs azonban könnyen el is veti a sulykot, főleg, ha vérszemet kap. A brancs mindig Danaidák hordója, soha semmi sem lehet elég. Valamelyik brancs zseninek az a remek ötlete támadt, hogy Bocskai István vagyonát is meg lehetne szerezni. Nosza!

Pofára estek. Bocskai nem menekült, hanem maga mellé állította a hajdúkat, szabadságharcot indított és győzött. A brancs nem számolt a magyar rendi alkotmányosság erejével. Ettől vezettetve ezrével fordultak a magyarok szembe a törvénytelenül eljáró hatalommal. Nemcsak a hajdúk. A nemesség, a városok is Bocskai mellé sorakoztak.

És még valamivel nem számolt a brancs. A nemzeti gondolat erejével. Lehet, hogy nem ugyanazt jelentette, amit ma. Lehet, hogy a nemzeti eszme még modern formájában nem létezik. Ennek ellenére a források igen sűrűn emlegetik a nemzetet és a hazát. Az édes hazát.

Ez a kor a nemzeti gondolkodás születésének kezdete. Nyugat-Európa országai a nemzetállamiság felé fejlődnek. A Habsburg birodalom sohasem lesz nemzetállam, sőt a nemzetállamiság legelszántabb ellensége marad mindvégig. Egyetlen dinasztia ellen sem vívtak a népek annyi nemzeti szabadságharcot, mint a Habsburgok ellen. Azt gondolom, ezek előidézésében a leggyakrabban az adminisztráció volt a ludas. A nemzeti eszme minden megnyilvánulásától rettegett minden korban a Habsburg állam közigazgatása, hiszen az egészen más rendszert akar kiépíteni, az ő kozmopolita bürokratizmusuktól merőben eltérőt.

Miféle államférfiakat termelhetett ki a brancs?

Lobkowitz…

Kaunitz…

Metternich…

A brancs először Bocskai szabadságharca idején szenvedett vereséget az alkotmányosságtól. Nem felejtette el. Bocskai helyreállította a rendi alkotmányosságot, egyúttal az erdélyi államot is. Lezárta a hosszú háborút.

Kivizsgálták valaha hivatalból a felségsértési perek mögött rejlő törvénytelenségeket?
A brancs megúszta. A főpróba nem sikerült. Sebaj, valamikor sor kerülhet az előadásra. Így is többet nyertek a maguk szempontjából, mint amennyit veszítettek.

Folytatódott a főhercegek vetélkedése a nemtörődöm Rudolffal a háttérben. Mindenki tudta, hogy Mátyás főherceg lehet a jövő embere. Ki tudja, kivel miféle alkut kötött a trón felé vezető úton. De nem ez nyomott legtöbbet a latban. Mátyás főherceg 1608-ban az országgyűlésen megállapodást kötött a magyar rendekkel. Ez volt a XVII. századi magyar történelem egyik legfontosabb egyezménye.

Azt gondolom, az adminisztráció ettől kezdve leírta Magyarországot. Ott nincs keresnivalója, ott semmit sem érhet el, mert ott a rendi alkotmányosság érvényesül. Semmi egyébre sem való, csak hadszíntérnek. Maradjon is az, amíg végképp el nem néptelenedik! A brancs él és virul. Hamarosan sor kerülhet az előadásra.

A cseh rendek a szabad királyválasztás jogával élve meg akarnak szabadulni a Habsburg uralomtól. A fehérhegyi vereség után az osztrák hadigépezet legázolja Csehországot, megszüntetik a cseh rendi alkotmányosságot és a nagy múltú európai országot osztrák örökös tartománnyá fokozzák le. A brancs diadalt ül. Tagjai közül néhányan cseh gróffá és báróvá avanzsálnak. A szabad rablás mértéke példátlan.

A magyar rendek pontosan észben tartják, mit művelt a Habsburg adminisztráció Csehországban, sűrűn emlegetik is. Voltaképpen példátlan ostobaság volt a csehek legázolása, ellenkezett az uralkodó érdekeivel. A bölcs győztes nem megtapossa, hanem talpra segíti a vesztest. Az osztrák Habsburgok koronái közül 1618-ban közjogi értelemben mindenképpen a cseh királyi cím volt a legértékesebb. Ausztriával ellentétben igen komoly tradíciókkal rendelkezett, és nem csak üres rendfokozat volt, mint a német-római császárság.

Az uralkodó érdeke a közkegyelem, a vallási türelem gyakorlása és az ország mielőbbi békés konszolidációja lett volna. Ez viszont megkövetelte volna a cseh törvényesség maradéktalan helyreállítását. Kínos helyzet akadt volna bőven a szabad királyválasztás semmibe vétele miatt, de ez volt az ára Csehország megtartásának. A brancs a szabad rablás érdekében, saját korlátlan hatalma érdekében eltékozolta Csehországot. Talán annyira ostoba emberekből állt, ne tudta volna, hogy egy nagy múltú országban az alkotmányosság igénye évszázadok elteltével is fennmarad? Hogy Csehország így csak erőszakkal hódított tartomány lesz, amely tüstént elszakad, mihelyt megteheti? Talán tudta, de nem érdekelte. A brancstól ne várjunk filozófiát. Nincs neki, ahogy magasabb értelemben célja sincs.

Hát persze, hogy az abszolutizmust támogatja! Tehetségtelen uralkodó mellett „abszolút” azt művel, amit akar.

Folytatása következik.

Világvégi erdőszélen

Világvégi erdőszélen,
Kitalált múlt ül kevélyen.

Nem is élő, és nem is holt;
Nem is múlik, mert - sosem volt.

Ahol homályosul a Kép;
A valóság helyébe lép.

Világvégi erdőszélen
Dicsőnek tűnik a szégyen.

Indogermán kultúrfölény
Grasszál sosem volt tó jegén.

Ködfegyveres übermenschek
Süketnéma hada hemzseg.

Világvégi erdőszélen
Dák-román műanyag éden...

Dogma valóságot gyalul;
Traianus románul tanul...

Lopott múltak lesnek félre;
Vágynak mítosz-felnőttlétre...

Világvégi erdőszélen
Őshaza-felhők az égen.

Vén uráli malomszörnyek
Jövevényszókat őrölnek.

Ágrajzos szkepticizmusok
Folyton éhes gyomra korog.

Világvégi erdőszélen
Jövők a keltetőgépben.

Pénz liberál globál rendje;
Körülötte halál csendje.

Hamis múlt és gagyi jövő...
Fogadni - nem kötelező...

Örök semmi örök jégben;
Világvégi erdőszélen.

Szent játék vagy profán játszadozás? Mi a líra és van-e küldetése? 33. Rész

33. Rész

Nagy sportegyesületünk területén elvárják a fiataloktól, hogy minden felnőttnek előre köszönjenek, ráadásul a létesítmény egész területén tilos a fülhallgató. Ugyanakkor a tévéből gügye reklám üvölti a fülünkbe, hogy „hallgass zenét bárhol és bármikor”. Ez a két példa jellemzi szent és profán alapvető különbségét a hétköznapok szintjén. A reklám a felelőtlenség terméke, semmi egyéb nem érdekli, csak az, hogy minél nagyobb számban adhassa el a portékáját. Ha a világot fülhallgatós idióták népesítik be, azokat kell vevővé tenni; tevékenységének következményei nem érdeklik – ami a felelőtlenség tipikus esete.

Ezzel szemben a sportegyesületben tudják, hogy eredményes munka csak ott folyhat, ahol gátat vetnek a profán közönynek, a bunkóságnak.

Mi is hát a profán?

A profán látszólag mindenben a szakrális pontos ellentéte, de ez így helytelen megfogalmazás, hiszen a két fogalom egyáltalán nincs ugyanabban a dimenzióban.

A profán alapja a közöny. Ha valamit profánnak tekintek, azzal szemben teljesen közömbös vagyok, iránta sem kötelességet, sem felelősséget nem érzek. Nem számít, hogy létezik-e, vagy sem. A profán maga a parttalan értékcsökkenés. Ami profán, az megunható, elhajítható, lecserélhető. Jellemző rá az érzelmi viszony teljes hiánya. Természetesen nem lehetséges, hogy egy társadalomban minden kapcsolat szakrális legyen, az meg főleg nem, hogy mindig minden tárgyat és dolgot szentnek tekintsünk. A többi emberrel való kapcsolatunk sem lehet mindig szakrális jellegű. A társadalom mindig szent és profán valamiféle egyensúlya mentén képes működni, ennek megbomlása súlyos zavarokkal jár. Ha az egyensúly a tárgykultúra terén a szent javára tolódik el, a társadalom esetleg bálványimádóvá lesz, vagy a hétköznapi élet válik lehetetlenné a mindent megbéklyózó, az élet összes területére kiterjedő szakrális kötöttségek és a velük járó örökös szertartások tömkelegében. A mai európai és észak-amerikai társadalmak zömében az egyensúly egyértelműen a profán javára tolódott el.

A profán szemlélet mögött megbújó közöny számos társadalmi probléma okai közé tartozik. Ilyenek például:

v  Alkoholizmus

v  Kábítószer

v  Öngyilkosság

v  Válások elszaporodása

v  Elmagányosodás

v  Emberi kapcsolatok kiüresedése

Az önmagunkkal és másokkal szembeni közöny eleve lehetetlenné tesz mindenféle tartalmas közösségi életet. Az ember ilyenkor kapcsolataiban degenerálódik. A profán létmód – erkölcsi és érzelmi értelemben véve vegetatív, primitív létmód. A túlságosan sok szertartás béklyózza az embert, a rítusok teljes megszűnése azonban tartalmatlanná, céltalanná teszi az életet.

A teljesen profán ember nem képes többé sem igazi örömre, sem ünnepre. Voltaképpen nincsenek is ünnepei; születésnap, karácsony, nemzeti ünnep mind ugyanazt jelenti a számára: alkoholvedelést. Az ivászaton kívül semmi egyéb módon „ünnepelni” nem képes.

„Úgy berúgok, hogy…”

Halljuk gyakran valami ünnep közeledtével az ilyen nyomorultaktól. Az ünnep csak ürügy a számukra ahhoz, hogy a közöny legalpáribb válfajába meneküljenek. A közöny a profán élet minden szegletét megszállja, a távlatokat nemcsak tagadja, pusztítja is.

Mit nyújt a közöny világa a profán módon létezőknek?

 A profán létmódban az emberi életnek semmi más célja nincs, mint a fogyasztás.

A világgazdaságot uraló tőke alapvetően profán szemlélete még olyan helyeken is erősen érezteti hatását, ahol a profán gondolkodásmód az emberek nagy tömegeitől merőben idegen. Elsősorban a tradicionális közösségek bomlásában és a szakrális eltorzulásában. Hatalmas iszlám tömegek özönlötték el Európát, és a múlt század hetvenes éveitől egyre hangosabb azon mohamedán „próféták” szava, akik a kontinens eliszlámosodását jósolják. A jelen helyzetben ez korántsem lehetetlen.

Az agresszív vallási fundamentalizmus a szakrális torzulásának, szakrális és profán torz keveredésének eredménye. Az öngyilkos merénylők, a terroristák elvben foggal-körömmel ragaszkodnak saját kultúrájuk szakrális értékrendjéhez, de cselekvésükben már a profán logikáját követik, amikor fizikailag próbálják megsemmisíteni az ellenséget – itt a Földön. Kilépnek a transzcendensből, voltaképpen el is árulják azt, és közönséges, profán háborút vívnak. Az öngyilkos merénylet egyáltalán nem a szakralitás, csak a profán fanatizmus eszköze, ahogy az minden gyilkosság és gyilkos önfeláldozás.

Az erőszak nem fér össze a szakralitás lényegével.

Ez akkor is igaz, ha az erőszak látszólag „szakrális” célokat követ. Nem tekintem szakrális cselekvésnek a következőket:

v  A dzsihád, a „szent háború”, vagy a keresztes háború minden megnyilvánulása.

v  Erőszakos hittérítés

v  Inkvizíció

v  Eretneküldözés

Sem ezeket, sem ezek bármely fajtáját.

Ezek egyike sem tekinthető a közösségért és az élet érdekében végzett felelősségteljes cselekvésnek, akkor sem, ha vallásos, sőt dogmatikus szentesítést kapnak. Valójában a hatalom megszerzésének vagy fenntartásának eszközei, céljaik profánok és – undorítóak.

Lehet-e a költészet – profán?

Honnét is jött, és mit jelent a líra profanizálódása?

Folytatása következik.

Hosszú napnak végeztével

Hosszú napnak végeztével
Jólesik a meleg étel.

Pislog lomha, öreg este,
Elnyúlik a világ teste.

Isten nyújtózik egy padon;
Hold tűnődik - hallgatagon.

Öreg csillag sötét égen;
Hosszú napnak végeztével.

Fradimeccs-rigmusok Nr. 4.

(Fradi-Debrecen 2:2. 2018. október 6.)

Zöld-fehér a stadionkép,
Győzelemre vágyik a nép.

Már az elején érezni:
Ma nagyon harap a Loki.

Vért ihattak Debrecenben,
S jöttek - nagyon felkészülten.

Sérültünk bőséggel akad,
De kiváló a hangulat.

Helyzet a második percben,
De Varga labdája nincs benn.

De a védelmünk nem villog,
Varga Kevin vadul robog...

Szabadrúgás. Varga Roli...
Nagy Sándor vetődve védi.

A Debrecen meg nem ijed,
A szélsői veszélyesek,

S míg a védelmünk asszisztál,
Takács a kapunkba talál.

Áll a világ megkövülten;
Hidegzuhany októberben...

De az óra tovább ketyeg,
Hajrá! Támadni, gyerekek!

Megyünk. Egy-két helyzet kerül,
De gólt lőni nem sikerül.

Több gondunk is akad hátul;
Marcel Heister besárgul.

Petrjak most merészen betör,
Labdájára senki se jön.

Heister - második sárga;
Megfogyatkozik a gárda.

Ez a kiállítás jogos.
A csapat most legyen okos,

Mivel nem is olyan régen
Már olyat kellett megérnem,

Pirosat kapott valaki,
S kipukkadtunk, mint a lufi,

Egészen összecsuklottunk,
És három gólba botlottunk.

Most gólhátrányban is vagyunk...
Vajon, mire számíthatunk?

Tudjuk, jó csapat a Loki,
Na, de - mi vagyunk a Fradi!

Petrjak vissza balhátvédbe,
És gyerünk, fiúk! Előre!

A Fradi-szív most nem henyél,
Lanzafame lesz a vezér.

Szabadrúgás! De jó nézni!
Nagy Sándor azonban védi...

Blazic fejel... a kapusé...
Leandro fejese - mellé...

Fölényben vagyunk, de meddő...
Null-egy marad a félidő...

Mindent bele! Hajrá Fradi!
Miért nem jön Böde Dani?

Rebrov mester higgadt marad,
Nem cserél, csak tanácsot ad.

Varga Roli betekeri,
Ott bent pedig - Hajrá Fradi! -

Lanzafame becsúsztatja
Szépen az alsó sarokba!

Egyenlítés! Hajrá Fradi!
Gyerünk! Tovább kell támadni!

Most a sárga lapos Bódi
Fejét maflán elveszíti.

Jön tán a második sárga?
Iványi ezt másképp látja...

Herczeg András viszont érti,
S Bódit gyorsan lecseréli...

Hé! Az nem volt tizenegyes?
Lecsapta, akár a hentes...!

Bíró spori, bíró spori...
Nehéz dolog ez a foci...

Debrecennél már két csere,
Nálunk azonban még egy se.

De most a védelmünk pihen;
S - újra vezet a Debrecen!

Teringettét! Még mi jöhet!
Ebből felállni hogy' lehet?

Itthon, ezen a szent helyen
Nem győzhet ma a Debrecen!

Hajrá Fradi! Már támadunk!
Ki látja, hogy tízen vagyunk?

A Csapat bele nem roppan,
A Fradi-szív újra dobban.

Már csak húsz perc van, de - elég!
Úgy játszunk most, ahogyan rég!

Most érkezik Böde Dani!
Vele Csernik. Hajrá Fradi!

A játékot irányítjuk,
A Lokit jól beszorítjuk.

Szöglet balról. Lanzafame!
Bent van a gól! Végre! Végre!

Még van tíz perc! Nyerni lehet!
Hajrá! Előre, gyerekek!

A biztatást jó hallani.
A pályán: igazi Fradi.

A tiszta szív tíz embere,
Némi szerencse kellene...

Hajszálon múlik a siker:
Lanzafame mellé fejel...

Rohamozunk, nem pihenünk,
De újabb gólt már nem szerzünk...

Bár az eredmény felemás,
De amit itt láttunk: csodás!

Hajrá Fradi! Van csapatunk!
Megalkudni sose fogunk!

Fog ez még jobban is menni!
Amíg élünk:
Hajrá Fradi!!

Vén torony a világ végén

Vén torony a világ végén,
Október ködös vidékén.

Távolabb vészjósló moraj;
Nevelkedik az ifjú baj.

Önveszélyes dogma-sereg
Rombol Családot és Hitet.

Vén torony a világ végén;
Gondolat borotva élén.

Recseg-ropog Múlt-heverő;
Nyüzsög az örök túlerő...

Kígyó cikázik az éjben;
Múlt is,
Jövő is
Veszélyben...

Vén torony a világ végén;
Terek mélyén,
Idők mélyén...

Ugyanaz a gát: rossz kopott,
Amin Atlantisz elbukott.

Lélek nélküli ráció?
Halott civilizáció...

Vén torony a világ végén
Haladunk a Múltak vérén...

Deja vu...
Globál-pénz,
Gender...
Nem tud fejlődni az ember?

Megint minden visszaköszön...
Ugyanolyan özönvíz jön?

Vén torony a világ végén;
Értelmes Jövőt remélvén...

Hátha majd most!
Hátha mégis!
Biztatóan néz az ég is.

Lélek remeg világ-testen;
Könnyezve szurkol az Isten.

Profán néz - semmit sem értvén;
Vén torony a világ végén.