35. Rész
Most ugorjunk vissza 1664-be.
Úgy gondolom, a brancs számára a szentgotthárdi diadal minden eddiginél nagyobb félelmet jelentett. A háború folytatásában saját bukását látta.
Miért?
A harc sikeres folytatása esetén mit támogat a Rajnai Szövetség, a pápa és a francia király? Meg az esetleges többi szövetséges, Velence és Lengyelország?
A harc folytatása és a török kiűzése 1664-ben (vagy a rá következő években) a helyreállított Magyar Királyság és a vele talán perszonálunióba kerülő Erdélyi Fejedelemség (szóba sem jöhetett volna semmiféle „egyesítés!) súlyának megnövekedését vonta volna maga után. Most jön a lényeg.
Ebben az esetben elkerülhetetlenné vált volna a Habsburg birodalom súlypontjának keletre tolódása. A franciák ezt tudták, reménykedtek is benne. Ha a császár Budára költözik, magyar udvartartást tart, a birodalomban a magyar rendi alkotmányosságnak kell érvényesülnie. Valószínűleg ez lett volna a Habsburgok örökös uralkodóvá nyilvánításának, a szabad királyválasztásról való törvényes lemondásnak az ára.
Zrínyi s a magyar rendi vezetők elvben nem ellenezték a királyi hatalom megnövelését, az abszolutizmust sem, de csak akkor, ha az ország érdekeit szolgálja. Pontosan tudták, milyen rendi bűnök vezettek Mohácshoz, és Mátyás központosított királysága volt a politikai ideáljuk. A magyar központhoz és az állam magyar jellegéhez mindenképpen ragaszkodtak volna. Ez milyen következményekkel jár?
A Cseh Királyság örökös tartományi státuszának felszámolásával. Ez elkerülhetetlen. A magyar rendek már csak a magyar törvényesség védelmében sem tűrhették volna tovább a rendi értelemben vett törvénytelenséget. A rendi alkotmányossággal rendelkező Magyarország és az ugyancsak rendi alkotmányossággal rendelkező Csehország egymással perszonálunióba kerültek volna, ahogy Mohács előtt is volt.
És Ausztria? Gyaníthatóan ott is más szelek fújtak volna.
Ezeknek a változásoknak csak egyetlen politikai vesztese lehetett: a korábbi Habsburg adminisztráció. A brancs. Elveszítették volna hivatalaikat, politikai súlyukat, rablási lehetőségeiket. A rendi alkotmányosságon alapuló hivatali rendszer lép a helyükbe. Nem vagyok meggyőződve, hogy néhány év elteltével nem indul vizsgálat korábbi viselt dolgaik miatt. Panasztévő akadt volna bőségesen. Ebben az esetben néhányan közülük aligha menekülnek meg a börtöntől. Vagy az akasztófától. Ettől félt a brancs. Ezért kellett suttyomban békét kötni, ezért „érte meg” hozzájárulni Nagyvárad, Érsekújvár, ezer újabb magyar falu elvesztéséhez.
Csakhogy…
Számíthattak rá, hogy a magyar rendek szemében végképp lelepleződtek. Ellenállásra kell felkészülniük. A magyar rendek félelmetes, egész Európa által tisztelt vezetővel rendelkeznek: Zrínyi Miklós.
Ezért kellett Zrínyit meggyilkolni
Most már csak részletkérdések maradtak.
Kik bérelték fel Zrínyi gyilkosait?
A Habsburg adminisztráció néhány vezető tagja, valószínűleg a gyenge uralkodó tudta nélkül.
Hogy utólag közölték-e vele a gyilkosságot, nem tudom. Vannak érvek mellette is, ellene is. Lipót egész életében imádkozott…
Hogy kik voltak a személyek?
Erre csak tippelni tudok. Mindenképpen személyekről beszélek, nem hinném, hogy a merénylet pénzelésének felelősségét egyetlen személy vállalta volna magára. Ha valakit gyanúsítani kellene, semmiképpen sem mellőzném Wenzel Eusebius Lobkowitz urat. Jelleme, tevékenysége erősen valószínűsíti a bűntényben való részvételét. Alattomos, hidegvérű, ravasz ember. A brancs egyik vezetője. Jellemző, hogy a Wesselényi-féle összeesküvés vezetőinek kivégzése után megúszta a hazaárulást, azt, hogy francia zsoldba lépett.
Ő az első számú gyanúsítottam. A második: Johann Paul Hocher. Őt főleg az utóélete teszi gyanússá.
Még merült fel kérdés:
Miért nem kiabálták világgá a gyilkosságot?
Zrínyi György halála kapcsán már említettem, a korban a magyarok inkább titokban tartották, ha valamelyik hozzátartozójuk halála mögött a bécsi adminisztráció kezét sejtették.
Itt azonban van egy sokkal súlyosabb ok is, ami tüstént az első sokk után következik:
Ha bárki gyilkost kiált, nyíltan szembeszegül a Habsburg adminisztrációval. A branccsal. Kard ki kard! Azonnal. Harcra készületlenül.
De ez még mindig hagyján. Aki gyilkost kiált, óhatatlanul Zrínyi helyébe lép. Visszavonhatatlanul magának vindikálja a rendi mozgalom vezéri szerepét. Mégpedig azonnal…
Ki vállalhatta volna ennek a felelősségét?
Maradt a „hivatalos” vadkan verzióba való színlelt belenyugvás, annak látszólagos elfogadása. Utána meg szánalmas, dilettáns főúri összeesküvés.
Mit veszítettünk?
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése