Még most is színház a világ

Még most is színház a világ...
Nem kicsit! Nagyon!
Illúziót prédikálnak
Globál színpadon.

Liberális világszínpad;
Ócska, vén tragacs;
Szutykos, korhadt platójáról
Szaval a ripacs.

Rossz bohózattá vizezi
Fel a média,
Csak a vége lehet komor
Sorstragédia.

Még most is színház a világ,
Profán ködben él,
Kültelki dramaturgiát
Fáradt szél kísér.

Rajtunk van szabad akarat,
Cselekvés sora,
Isten nem volt rendező,
És nem is lesz soha.

Huncut kiskutyáink

Huncut kiskutyáink
Zoe és Mira,
A kapuban hosszan vártak
Ma a gazdira.

Egy fiatal vizsla,
Meg egy labrador,
Sejtik, hogy a gazdi mindig
Megvan valahol.

Ha pedig a gazdi
Végre hazajön,
Égig robban az udvaon
A kutyaöröm.

Styxen innen, ötvenen túl

Styxen innen, ötvenen túl,
Ahol kurta farkú pénz túr.

Házas Szerelemben élve,
Nagyapaságra készülve.

Ásít az esti Kikelet,
Egyensúlyban "kell" és "lehet".

Styxen innen, ötvenen túl,
Ahol pénzdémon Jövőt fúr.

Akarat, vagy kényszer az úr...
Styxen innen, ötvenen túl...

Friss tavaszi éjszakában

Friss tavaszi éjszakában
Virraszt Isten - egymagában.

Ezernyi csillag világol;
Mint örök égi virágpor.

Holdfény üzenetét mondja
Az eperfa kerek lombja.

Illatárban Tavasz éled,
Mindenütt pezseg az Élet.

Túl a profán anyag-fokán,
Minden él - önmaga okán.

Meghitt tavaszi estéken

Meghitt tavaszi estéken
Isten ül egy kicsi széken.

Sors-bekecse  idő-rágott,
Javítgatja a világot.

Vén mennyország-kaptafáján
Csikorog az anyag-sátán.

Meghitt tavaszi estéken
Ifjul a világ - mint régen.

A bajt Remény tartja féken;
Meghitt, tavaszi estéken.

Jövő-gyilkos ócska szelek....

Jövő-gyilkos ócska szelek;
Gyülekező varjúsereg.

Hangzatos globál jelszavak;
Csak füst, pernye, meddő salak...

Humán ragu pénz üstjében,
Vagy emberek - közösségben?

Jövő-gyilkos ócska szelek;
Lesz-e
Apa,
Anya,
Gyerek?

Nem alattomos jelszavak,
Hanem
Hit,
Szabad akarat...

Sosem örök a fergeteg,
Jövő-gyilkos, ócska szelek.

Boldogság kell a világnak

Boldogság kell a világnak,
Nem mártírhalál,
Holt sziklánál többet ér az
Élő szalmaszál.

Pénzre apelláló sunyi
Globál számvetés
Isten és Boldogság ellen
Lehet csak kevés.

Embermasszát kavargató
Profán ráció
Hiszi, hogy hozzá vezet az
Evolúció.

Boldogság kell a világnak,
Minden más kevés;
Doktrína-lidércálmokból
Így lesz ébredés.

Férfi és Nő Szerelmében
Isteni erő;
Szeretet és Család által
Jöhet szebb Jövő.

Az Erkölcs a pénzzel szemben
Döntetlenre áll,
Boldogság kell a világnak,
Nem mártírhalál.

Múltba nézve - Jövőt várva...

Múltba nézve -
Jövőt várva;
Meg nem alkuvásba zárva.

Hatalomtól távol,
Szélen,
Becsület-peremvidéken.

Derűs, mindennapi vágyban,
Szerelemben,
Boldogságban.

Tárt Lélekkel Létbe zárva,
Múltba nézve - Jövőt várva.

Reklámrigmusok korában

Reklámrigmusok korában
Megelégedni korán van.

Pénztárcánkat csábítgatja
Cukormázas szpotok dala.

Zúgja vigyorgó műköröm:
Vásárolni legfőbb öröm.

Reklámrigmusok korában
Közhelyek járnak csordában.

Sablon ideológiák
Zajától hangos a világ.

Pénzes fogpasztavigyorok,
S a fél világ gyomra korog.

Reklámrigmusok korában
Nem élünk átabotában.

Önkéntes hajótöröttek
Helytartóért ömbölyögnek.

Globál dollár égre kelne,
Szabadságba bilincselne.

Reklámrigmusok korában
Minden más, mint volt korábban.

Virág a sátán szájában,
Reklámrigmusok korában.

A Tél hibbant unokája

A Tél hibbant unokája,
Suhanc fagy-potentát,
Visszavenné öregapja
Megdöntött uralmát.

Áprilisba tolakszik be,
Dühösködik fennen;
Tiltakozik a Kikelet
"Zsarnoksága" ellen...

Fagyot hozott a tavaszba,
S gyönyörködik benne,
Hogyha rajta múlna, talán
Örökös fagy lenne.

Hogyha rajta múlik, többé
Nem jön haza gólya,
És ő lenne itt Tél király
Örök helytartója.

A Tél hibbant unokája
Ül Kikelet vállán
Reménykedik a háttérben
A kivénhedt sátán.

Április bármily szeszélyes,
Nem a Tél hazája;
Istennel nem számolt a Tél
Hibbant unokája.

Korok vén Világhintája

Korok vén Világhintája
Újra indítja magát?
Megint a tilosba tévedt
A civilizált világ?

Jóról, demokráciáról
Ezer tonna fecsegés,
De néhány perc Jövőhöz is
Mind szánalmasan kevés.

Világuralomra vágyik
Felelőtlen pénz-rokon,
Utánuk talán új Noé
Köt majd ki a hegyfokon.

Korok vén Világhintája
Évek óta készen áll,
Ha szükséges, gyorsan kileng,
S újabb korszakot lezár.

Locsolóvers minden időben

Húsvét hétfőn vízzel,
Máskor Szeretettel,
Mindig-mindig,
Amíg élek,
Igaz Szerelemmel.

Lét szekerét tolni,
Egymásba botolni,
Szabad-e élni,
Szeretni,
Szabad-e locsolni?

Húsvét hétfőn vízzel,
Máskor Szeretettel,
Mindig-mindig,
Amíg élek,
Igaz Szerelemmel.

A Feltámadás örömünnepén

A Feltámadás örömünnepén
Szobám közepén dolgozgatok én.

Más valahol tüntet keservesen,
Hogy odakint minden rosszabb legyen.

A globál világ mű-ege csipás,
Profán észnek nem kell Feltámadás.

A Feltámadás örömünnepén
Bokrok aljában hűsöl a Remény.

Jövőt ígérve zsong a fák felett
A virágruhás, büszke Kikelet.

Ünneplő fák közt pajkos szél suhan,
Az ágak között Jövendő fogan.

A Feltámadás örömünnepén
Isten mindenkié - és az enyém.

Pilátus nagyszombaton

Mit tettem?
Számít valamit,
Hogy megfeszíttettem valami Jézust?
Nemigen érdekli majd
A szenátust...

Vérből folyhat sok ezer uncia,
Ez jelentéktelen provincia.

A világ?
Hatalom,
Pénz,
Meg erő;
Kit érdekel egy újabb szenvedő?

Győztes vagyok,
Római procurator.
Bilincs és kard a parancsomra csattan..
Az istenek?
Beérik áldozattal.

A templom - pénzkérdés,
A hit - fakó;
A mítosz - vénasszonyoknak való.

Majd feljebb mászom az uborkafán,
Mert az ég alatt
Minden csak
Profán.

Tegnap gonosz nap volt
Szúnyoggal, lázzal,
Egy kellemetlen napfogyatkozással,
S a Golgota hegyén
Három kereszt...

Mitől borzongok most?
Ki érti ezt?

Nem tehetek róla,
Mosom kezem;
Rossz kompromisszum,
Nem volt ötletem;
A helytartóság veszélyes üzem.

Iesus Nazireus Rex Iudeorum
Volt a nyakában...
Rövidítve:
INRI...
Szegény fickó,
Nem tudta többre vinni...

A holttestét egy mély sziklasír rejti,
Holnapra a világ el is felejti.

Holnaptól többé nem gondolok erre,
De
Miért nem jön
Álom a szememre?

Húsvét 2017.

A Megváltás az Isten jelenléte
Bennünk,
Felettünk;
Hit,
Szeretet,
Béke...

Jézus,
Kereszthalál,
Kálvária;
Értünk szenvedett
Az Isten Fia...

Európa jövőjét az Idő
Mélye rejti,
Ha Jézus áldozatát nem felejti...

Húsvét...
Megváltás..
Idő pereg,
A lélek megremeg...

Áldott húsvétot adjon Isten
Mindenkinek!

A Nap ugyanúgy ragyog - LXXIV.

HETVENNEGYEDIK RÉSZ

Nagyot csalódtam, midőn először láttam Rómát. Ez a rusnya porfészek volna a rettegett légiók hazája? No hiszen! Hol van ez a sivár viskóhalmaz Alexandria, Athén, Karthágó, Antiochia, Szürakuszai, Pergamón, Babilon, vagy akár Korinthosz és Szardeisz fényes fenségéhez? Hogy a régebbi, már idő emésztette nagyvárosokról ne is beszéljek!

Így fitymálgattam eme keménykötésű földművesek hét dombocskára épült települését, de még aznap meg kellett értenem valamit. A város lakói közt korántsem volt mindenben egyetértés, de szabad emberek büszke fegyelme fűzte őket hazájukhoz, meg valami elképesztően szívós öntudat. Ezt sugározták a viharedzett arcok, az összevont szemek. Ilyesmi pedig nem volt már sem Alexandriában, sem Athénban, sem Antiochiában, sem Szürakuszaiban, sem Pergamónban, sem Babilonban, de nem volt egyebütt sem. A régi városokban sem, beleértve a régi Urt, vagy Asztlant tengerbe süllyedt fővárosát. Amikor ezt megértettem, már nem is voltam annyira csalódott. Róma kezdetén járt az útnak és a dicsőségnek.

Aztán lerombolták bennem ezt a meggyőződést az egymásra torlódó évszázadok, ahogy időközben lebontották az agyagkunyhókat, hogy márványpalotákat, meg nyomorúságos bérkaszárnyákat építsenek a helyükbe. A régi Róma lelkét kacagva hordta szerte a szél, hódításainak gyümölcseit egy kósza nemzedék örökölte.

Akkortájt Claudius volt a császár. A légiók Britanniát hódították, és egy fél világ kincsei özönlöttek a Városba. Szélfarkas római előkelő volt. gyakorta láttam, és őrizkedtem tőle. A többiekről semmit sem tudtam. Holdsarlót évszázadok óta nem láttam, és Napsárkányt is jó ideje elnyelte Parthia.

Egy kereskedőhajónak voltam a kapitánya, nehézkes és lomha jószágnak, amilyen az igazi tengerre talán nem is való. Ostiában kötöttünk ki egyiptomi gabonával megrakodva. Partra tettük a rakományt, jó hasznot hoztunk a tulajdonosnak. Ő kifizetett bennünket, és közölte, hogy ezúttal napnyugatra kell majd kihajóznunk, méghozzá Britanniába. Árut viszünk a katonák számára, legfőképpen jó falernumi bort, visszafelé meg rabszolgát hozunk, merthogy annál kelendőbb portéka nincs. Egy keveset még várnunk kell, de négy nap múlva Ostiában lesz a rakomány. Az indulásig volt hát négy napom.

Rómába mentem, Vettius vendéglőjébe, és kivettem ott a megszokott szobám. A gazda küldött fel harapnivalót. Italként csak vizet, mert borissza én még Rómában se lettem. A mindig az ivóban sündörgő ribancok se méltattak figyelemre, jól tudván, hogy semmire tartom a pénzen vásárolt szerelmet.

Napsütötte és feltűnően tiszta szoba volt egyetlen poloska nélkül, ami nagy ritkaság. Vettius jól tudta, hogy rendszeres és megbízhatóan fizető vendég vagyok, aki ráadásul minden útjáról hoz ezt vagy amazt. Most is így történt. A gazda gondot fordított a szobámra.

Könyveim egy részét itt tartottam, a többit a hajómon. Hébe-hóba nőt is hoztam magammal, de sohasem szajhát. Régebben gyakorta előkelő hölgyeket. Később azoktól a cemendéktől megcsömörlöttem. Maradtak az egyszerű városi lányok. Meg leginkább a férjes asszonyok.

Harminchét éves voltam. Napszítta bőrű, sűrű szakállú, az átlagosnál kissé magasabb. Publius Crispinusnak hívtak.

Végigdőltem az ágyon, és eltöprengtem a sorsomom. Ötször voltam rabszolga, most legalább már római vagyok. Római, szabad és tengerész. Már amennyire római lehetek, meg amennyire szabad, meg amennyire tengerész. Győzködtem magam, hogy voltaképpen jól megy a sorom, ráadásul végre ismét kimerészkedhetek a Hercules Oszlopai mögött elterülő valódi óceánra. Mindig felvillanyoz, ha az igazi határtalanság ege alatt hajózhatok. Elmondtam magamnak ezerszer is, mégse lettem vidámabb. Előre gyűlöltem, hogy rabszolgákat kell majd szállítanom.

Késő délelőtt volt, izzani kezdett már a levegő. Feleslegesen emésztettem magam, és rajtam ütött a pogány hőség. Okosabb volt fürdőbe mennem, mielőtt felforrnék.

Az utcán persze alig volt már teremtett lélek. A fürdőben kellemesen felfrissítettem magam. Akadt néhány ismerős is, akikkel közömbös dolgokról, az unalmat félig elűzvén jól eldiskuráltam. Az összes római pletykát végighallgattam, bár nem nagyon figyeltem oda. Leginkább gladiátorokról, állatviadalokról, meg előkelő hölgyek szerelmi botrányairól esett szó. Claudius császárról mindenki csak módjával beszélt. Jómagam ehhez remek partner voltam hallgatagon, figyelmes arcot vágva. Mindenki úgy vélte, jól elbeszélget velem. Közben elengedtem magam és csöndesen pihentem. Mindaddig, amíg egy mondat meg nem ütötte a fülem.

-         Láttátok azt az indiai mágust?

Nyomban kinyitottam a szemem, és a beszélőre néztem. Köpcös fickó volt, ápolt kezéről ítélve bizonnyal nem szolga.

-         Amelyik képet rajzol a levegőbe, és régi korokat mutat velük? – kérdezte egy másik, beszédéről ítélve picenumi származék.

-         Barátaim, az az ember maga a csoda! – hörrent közbe mély torokhangon egy kövér kufár. – olyat még Egyiptomban se láttam! Kifeszít két cövek közé egy fehér vásznat, és arra képeket ír az ujjával.

-         Azok a képek megelevenednek! – vágott közbe az iménti köpcös. – Ablakot nyit, és mi azon át betekinthetünk a múltba! megkéri az árát, de remek szórakozás!

Egyre többen gyűltek körénk.

-         Herculesre mondom, nem hiszem! – dörmögte egy szakállas ismeretlen, valami katonaféle.

-         Akkor gyere velem, cimbora! – bőgte a kufár. – Gyere el, és tátsd a szád! Majd meglátod!

-         Bizony, betekinthetünk a múltba! – lelkendezett a köpcös, aki egyre inkább afféle felhajtóembernek tűnt. Figyeltem. Korábban a fürdő más részein is kisebb-nagyobb feltűnést keltett. – Nem olcsó mulatság, de fejedelmi szórakozás.

-         Herculesre mondom, ilyesmi nincs! – hitetlenkedett a katona.

-         Majd meglátod, hogy van! – ágált a köpcös.

Az első pillanattól fogva tudtam, hogy ebben Napsárkány keze van. ilyesmit csak ő tud létrehozni. Tudtam, de nem értettem. Miért tékozolja a hatalmát a bátyám? Vagy nem is ő, hanem valaki más? Esetleg egy csaló? Csepűrágó annyi volt, mint réten a fűszál, de ez efféle produkció hitelességéhez Napsárkány kellett. Tudtam, hogy ő áll az események mögött, de mégsem hittem. Nem vallott rá.

Amikor feloszlott a csődület, sikerült nyakon csípnem a köpcöst.

-         Hogy néz ki az a mágus, cimbora? – egy aranyat csúsztattam a markába.

A fürdőépület előtt ácsorogtunk, itt értem utol az emberemet. Még volt nálam néhány arany. Elhatároztam: rászánom.

-         Hát ahogy egy ilyen indiai mágus szokott – szepegte feleletképpen.

Ez a válasz semmiképpen sem elégíthetett ki. Felkínáltam egy újabb aranyat. Habozni látszott az emberem, mire még egy pénzdarabot vettem elő. A köpcös nagyot sóhajtott.

-         Nem akarlak becsapni, uram – mondta szabadkozva. – Azt hiszem, csalódni fogsz – fürkésző tekintettel nézett a szemembe.

-         Mondd hát! – intettem türelmetlenül.

-         Az az indiai mágus egy szegény ördög, uram. Ariminumba való, a sógorom földije. Néhány garasért bohóckodik. Maga se érti, mi történik körülötte. Tanácstalan és fél.

Úgy éreztem, kezdem érteni.

-         Ki a megbízója?

-         Azt nem tudom, uram, és nem tudja ő sem. Csak egy szolgával érintkezik.

Megtudtam, amit akartam. Így már másképp állt a dolog. Egészen másképp. Napsárkány testvérem, nem vesz részt a mutatványban. Legalábbis nem a nyílt színen. A komédiát azonban mégiscsak ő rendezi. Vajon miért? Miért állított maga helyett valakit céltáblának? Tudja-e a nyomorult fickó, mibe rántotta őt Napsárkány? Valami szolgával érintkezik? Még egy ember a bátyám szolgálatában? Valószínűleg nem, hiszen Napsárkány különb átváltozásokra képes, mint akármelyik színész. A szolga és a megbízó egy és ugyanaz. Csupán az ariminumi balek szegődött segédnek napsárkány mellé. Jelmezes pojácaként hajlong a színen, amíg a bátyám valahonnét végrehajtja a tényleges produkciót. Mire jó ez a ripacskodás? Napsárkány cél nélkül aligha művelne ilyesmit.

Mi a célja vele?

Folytatása következik.

Hány európai halála kell még?

Merényletek sora...
A vén szenilis Európa szenved,
Lakói hullanak,
S a felelős:
Saját maga...

Hány európai halála kell még,
Hogy a szikkadt, polkorrekt agyvelők
A valóságra ráébredjenek?

Hány európai halála kell még,
Hogy a morbid halál-biznisz leálljon,
S megbukjanak a sunyi vezetők?

Sokadik közös Tavaszunk

Sokadik közös Tavaszunk
Virágba borult,
Emlékeinkkel díszíti
Kertünket a Múlt.

Örömünk a verseimben
Röppen szerteszét,
Amíg élünk, nem engedjük
El egymás kezét.

Sokadik közös esztendőnk
Szelíd, tiszta tó,
Imádok a férjed lenni,
Drága Anikó!

Ötvenötödik tavaszon

Ötvenötödik tavaszon
Életem könyvét lapozom.

Egészségben, jó erőben,
Tervek, célok vannak bőven.

Van bájos, szép kis otthonom,
Amíg élek, benne lakom.

Ötvenötödik tavaszon
Isten ellen nincs panaszom.

Láttam bajt, nyomort eleget,
Görcsös, profán küzdelmeket,

Nem állok rossz globál körbe,
Se profán lélek-gödörbe.

Ötvenötödik tavaszon
Szeretek még élni - nagyon.

Az EU Parlament bal-végzetű szavazógépezete

Balra bal,
Csak balra bal..
Hiába jön bajra baj,
Fületek mást úgyse hall.

Se félelem,
Se értelem,
Elnyomja a bal-vélelem.

Bármennyi áldozat kevés,
Marad a bal-vélekedés.

Balra bal,
Csak balra bal,
Pedig már van
Bajra baj...

Balvégzet hollója károg,
A balkonon balfácánok...

Balra bal,
Csak balra bal,
Egyre több a
Bajra baj.

Balra bal csak balra szájal,
Rossz polkorrekt szájkosárral..

Hömpölyög a voksok árja,
Európát balsors várja.

Felelőtlen bal-kegyelem;
Jogos minden balsejtelem.

Bajt rostáló áprilisban

Bajt rostáló áprilisban
Hol tél tombol, hol tavasz van.

Politika-őrületek;
Tombol a globál viszketeg.

Lidércfények raja lobban
Bajt rostáló áprilisban.

Bajt rostáló áprilisban
Múlt és Jövő egybevillan.

Randevúzhat utód, meg ős,
Mindig a jelen felelős.

Isten minden pillanatban;
Bajt rostáló áprilisban.

Körforgalomban szembejött...

Körforgalomban szembejött
Egy szürke autó,
Egy másodperc volt a világ,
S egy vészreakció.

Csendben tartott a döbbenet,
A kormányt forgatom,
Mögöttem ráüvöltenek:
"Te holdkóros barom!"

A fordított bádoglovas
Egy mukkot sem felel,
Három-négy vékony centire
Csúszunk egymástól el.

Körforgalomban szembejött
A kerek domb mögül;
A puszta ráció, ha nincs
Erkölcse - megkövül.

A profán pénz-anyag-morál
Amit lehet, tagad,
Morális világrend helyett
Pénzért mindent szabad.

Körforgalomban szembejön
Naponta annyi más;
Nácizó globál sunyiság,
Meg promiszkuitás...

Ül a kevélyült ostoba
Fordítva a lovon,
És vízözön morajlik már
Távol idő-fokon.

Mitől jön szembe sok profán?
Nincs arra felelet,
Özönlik cifra jelmezű,
Rossz halottas menet.

Kitérni minden baj elől,
Kell erkölcs és erő,
Mert ami szembejön velünk,
Nem Isten,
Nem Jövő.

Áprilisi éjszakában

Áprilisi éjszakában
Esőcseppek szél-kaptárban.

Bóbiskol a föld, míg virrad,
Takarója - esőillat.

Gondolatok szóvá érnek,
Régi vágyak visszatérnek.

Pihen a jó szándék lágyan,
Áprilisi éjszakában.

Őse minden ünnepeknek - Kikelet

Őse minden ünnepeknek,
Kikelet..
Újjáépít
Reményeket,
Hiteket.

Először tört át a Nap
A vén fagyon...
Valamikor
Egy régi, Szent
Tavaszon...

Eljön az igaz Béke
Majd
Egy napon,
Valamikor
Talán
Egy Szent Tavaszon...

Felengednek az utak,
A Nap ragyog;
Újjáélednek
A célok,
Távlatok...

Egyszer majd
Isten néz be az ablakon,
Valamikor
Talán
Egy Szent Tavaszon.

Elűzi a pesszimizmust,
A telet,
Őse minden ünnepeknek,
Kikelet..

Boldogságos Kikeletben

Boldogságos Kikeletben
Jövőt alkothat az ember.





Szép Szeretet-hétköznapok;
Élet értelme itt ragyog.

Szeretet, Család, Kikelet,
Meg tiszta lelkiismeret.

Boldogságos Kikeletben
Él az ember - Szerelemben.

Körtefánk virágba borult,
Kikeletkor szépül a Múlt.

Elvetett Szeretet kinő;
Ma van a tegnapi jövő.

Boldogságos Kikeletben
Ezer titok fátyla lebben.

Nem trónol kegy uborkafán,
A Boldogság sose profán.

Egységben jelen magunkkal,
Boldogságos szent Tavaszban.

Jövőt alkothat az ember
Boldogságos Kikeletben.