Szamosközyt olvasgatva

Szamosközyt olvasgatva
Minden Jelen - Múlttal rakva....

Régi baljós folyamatok
Foszló emléke gomolyog.

Erdély történetírója
A sorait ma is rója

Talán egy más téridőben...
Megírni akad mit bőven.

Fejedelem városában,
Szent Mihály-templom tornyában

Fizetetlen levéltáros...
A krónikája hiányos,

De semmiképpen sem csonka.
Átjön az élő Múlt gondja,

És démonokat szorítva
A Jelent is alakítja.

A személyes Történelem
Nem marad antik hegyeken,

Hanem párat fordul, térül,
S végül a lelkünkbe épül.

Változnak nevek, kellékek,
S ugyanaz marad a lényeg...

Nagyhatalmi háttér morog,
S élni akaró magyarok

A szegényes előtérben...
Ma is ugyanaz, mint régen...

Vigyorog a múltak titka
Szamosközyt olvasgatva...

Atlantisz végrendelete

Atlantisz végrendelete
Az Idő medrébe vetve.

A testamentum iktatva;
A közjegyző Isten maga.

Nincs időburokba rejtve,
Hogy a Figyelmes meglelje.

Atlantisz végrendelete
Az örök Jelenbe rejtve.

Rendkívül értékes lehet,
Hogyha még van rá kereslet.

A végrendelet nagyon kell,
Ha élni akar az Ember...

Atlantisz végrendelete
Kisközösségekbe rejtve...

Nem az önfelszámolásra,
Hanem a megmaradásra

Teremtett Isten bennünket;
Létet soha meg nem szüntet.

Atlantisz végrendelete
Felnőttkor öblébe rejtve.

Holtra degenerálódik,
Vagy él, és - felnőtté válik

Ezután az emberiség;
Megszűnnek a profán misék.

Lelkeinkbe van elrejtve
Atlantisz végrendelete...

Reményt őrző Nyárutóban

Reményt őrző Nyárutóban
A közelmúlt szíve dobban.

A fáklya már végsőt lobog;
Készülnek a hétköznapok.

Szeptember felé ballagva
Jövő térfelén a labda.

A Nyár lassan Múlttá fakul,
Nosztalgiává alakul.

Múlt,
Jelen,
Jövő - egy tóban;
Reményt őrző Nyárutóban...

A néhai Bene vitéz

A néhai Bene vitéz
Hősi romantikát idéz.

Első honfoglaló lelet;
Nagy szenzáció lehetett...

Ladánybene határában,
Izzó nyári szárazságban

Bukkant elő Bene vitéz,
Meg harminc-negyven ezüstpénz...

Pásztorok szeme látta meg
A ragyogó ezüstöket,

Egy részüket megtartották,
A többit beszolgáltatták

Szentkirályi főjegyzőnek...
Jankowich Miklós ásta meg

A nevezetes leletet,
És a honi régészetet

Ezzel megalapította.
A kort is meghatározta.

Ebben segítettek neki
Berengár király érmei.

A néhai Bene vitéz
A reformkor egére néz.

Akkor titkok messzi hona
Volt a honfoglalás kora.

Lelkes kultusszal övezték,
Bene vitéznek nevezték...

A néhai Bene vitéz
Most már a mi szemünkbe néz.

Rekonstruált viasz-arccal,
Titokzatos félmosollyal...

Hajdani harcos ősmagyar
Valamit mondani akar...

A néhai Bene vitéz
Talányosan vak szemmel néz

A mai magyar világra.
Mi ment feledésbe mára?

Göcsörtös maradt az utunk;
Mert valamit rosszul tudunk...

Ősi emlékeket idéz
A néhai Bene vitéz...

A szellentés metafizikája

Amióta - változtatva 

Régi taktikáján -

Izmusokat szellentett a

Világba a sátán,

Megnőtt profán korunkban az

Értéke a sárnak;

Babfőzelékkel működnek

A doktrínagyárak.

Mesterkélt utópiának

Fülig ér a szája,

Aktuális a szellentés

Metafizikája.

Utópia-szellentésnek

Vitrin a hazája,

Akkora távlatot ad, mint

Az ördög gatyája.

Profán eszme-tákolmánynak

Lelke sose nőhet;

"Világboldogító" bűzük

Elárulja őket.

Hívő szemén csikorog az

Utópia-hályog,

Nincsenek a valóságban

Rétegek, osztályok.

Sátán szellentette dogma

Úgy néz a világra,

Mint orosz tábornokok a

Veszteséglistára.

Aki az emberiséget

Képletekbe tette,

Dogmája sem vonatkozhat -

Csak a képletekre.

Aki igazságot keres,

Az keményen elvet

Minden statisztika-féle

Holt többségi elvet.

A szellentés az életnek

Kötelező része,

De sose lehet belőle

Grál presztízsű csésze.

A dolgoknak Istent, Embert

Teremteni kéne,

S osztályharcos vérfürdőkből

Lenne földi béke...

Profán okoskodásoknak

Erőszak a vége, 

A szabvány-édenkertekhez

Szabvány-ember kéne.

Pol-szellentés, kult-szellentés,

Akad ezerféle;

Mindegyik az alvilágból

Tolakodna égbe.

Hetvenötben kihirdette

Nálunk a kongresszus:

Hogy kilencvenre lesz nálunk

Fejlett cucilizmus.

Mégsem valósult meg...

Ejnye-bejnye,

Cipőpaszta...

Hogy lehet?

A kommunisták

Zöme megszavazta!

Lehet csillagos, négyzetes,

Sávos, szivárványos;

Mindig gyalogjáró marad,

Mert istenhiányos.

Ha a világból hiányzik

Az Isten áldása,

Nem pótolja a szellentés

Metafizikája.

Hajdani lamellás vértek

Hajdani lamellás vértek,
Nem is sejtjük, mennyit értek.

Szolgáltak úgy, mint a kevlár?
Soha el nem dönthetjük már.

Ritkább lehetett valaha,
Mint ahány miniatúra...

Hajdani lamellás vértek,
Több tucatnyi falut értek.

A szélső sor volt ilyenben
A nagy bizánci seregben...

Középkori csúcstechnika;
Béke a Múlt poraira...

Akkor is volt pénz, meg érdek,
Hajdani lamellás vértek.

Az Időt szablya se fogja

Az Időt szablya se fogja,
Csak tovább áll vigyorogva.

A tekintélyt se tiszteli,
Panasszal meg kár tölteni.

Mindegy neki, hőség vagy fagy.
Egyszer úgyis magunkra hagy.

Ami profán, mind a foglya;
Az Időt szablya se fogja.

Íjászverseny van a Napban

Íjászverseny van a Napban;
Nyilaznak is szakadatlan.

Tüzes nyiluk nyarat éltet,
Ha eltalál, szénné éget.

A nyári íjász-regatta
Egyik utolsó etapja

Izzaszt vörös-pecsenyére;
Jó emlék lesz majd a télre...

Felhők kék szalmakalapban;
Íjászverseny van a Napban.

A néhai Kézai Simon

A néhai Simon mester
Oly döntésre jutott egyszer,

Hogy sok magyar szót használva,
László királynak ajánlva

Alkotja meg híres művét:
A magyarok történetét.

A néhai Simon mester
Önmagáról írni restell.

Hogy ki volt Kézai Simon?
Ködbe veszett az összes nyom...

Tán Dunakeszin született,
Tán udvari pap lehetett...

A néhai Simon mester
Lúdtollával jövőt tesztel.

Mindent az ujjából szopott,
Vagy valami olyat tudott,

Ami mára elenyészett?
Mi volt, ami még elveszett?

A néhai Simon mester
Hosszú folyamatot kezd el...

Evilath-ot említette,
S nem a Bibliából vette,

Mert az ott nem található...
Blöff ez, vagy információ?

A néhai Simon mester
Történelmet átkeresztel

Egyetlen törzs alá fogad
Hunokat és magyarokat...

Ez nemzeti emlékezet,
Vagy csupán téves ékezet?

A néhai Simon mester
Filisztereket megviccel.

Szkeptikus történészeket
Ma is a guta kerülget

Hogyha Kézait olvassák,
Vagy valahogy magyarázzák...

A néhai Simon mester
Semmit senkitől se vett el.

Mondták, németektől lopta,
Innen-onnan ollózgatta,

Megcsócsálta, mint egy vércse...
Aztán kiderül, hogy mégse...

A néhai Simon mester
Szavait soha ne vesd el...

Egyre több jel mutat arra:
Nagyon komolyan gondolta,

Megírta, amit csak tudott,
És semmiben sem hazudott.

A néhai Simon mester,
Mint kíváncsi magyar ember

Garasát régen letette,
A divat nem érdekelte.

Tudta: se inkvizíció,
Se egyoldalú ráció

Múltunkat meg nem eheti,
Hogyha nem engedjük neki.

A toll mindig csodafegyver;
Jól tudta ezt Simon mester.

Szent István néhai kardja

Szent István néhai kardja...
Történetét köd takarja.

Hogy miként került Prágába,
Szent Vitus székesegyházba

Mára már senki sem tudja;
Hallgatag a Múltak kútja...

Szent István néhai kardja...
Némely tudós is vitatja,

Volt-e a király kezében?
Mikor készült?
Milyen régen?

Ki lehetett a mestere?
Harcolt-e valaki vele?

Szent István néhai kardja...
Egész kis mitológia

Fejlődött ki körülötte...
Hogy mikor, ki készítette...

Az egyik szaktudós zseni
A reneszánszba helyezi.

Szent István néhai kardja...
A szaktudóst nem zavarja,

Hogy az István-kard alakja
Nem illik a reneszánszba,

S a Szent Vitus leltárnoka
Sokkal korábban azt írta

Tintával a lajstromába:
"A magyar Szent István kardja."

Szent István néhai kardja...
A Magyar Múlt egy darabja...

Múltunk számos mozaikja
Kerül ide, meg amoda,

Tele van velük a világ...
Más népek tagjai óvják,

Gyakran nagyobb tisztelettel,
Mint a legtöbb magyar ember...

Szent István néhai kardja...
A Kegyelet számon tartja...

Sohasem a tárgy a lényeg,
Hanem amit rejt: a Lélek,

Mely Múlton keresztül
Jövőt ad,
Jelennek feszül...

Szent István néhai kardja...
Lelkünk Lelkét élve tartja...

A Föld valamennyi népe
A teremtő Isten képe,

S a dicső Emberiséget
Együtt alkotják a népek.

Szent István néhai kardja...
Egy cseh székesegyház tartja,

Mint tárgy, ott gazdára akadt,
De mint Lélek - miénk marad.

Múltunk része,
Jövőnk partja -
Szent István néhai kardja.

Tarsolylemez életfája

Tarsolylemez életfája
Igaz történelmét várja.

Más volt a hajdani világ,
Nem az, aminek tanítják.

"Finnugor" dogmarengeteg
Nem adott a Múltnak helyet.

Tarsolylemez életfája
Visszajött az Óhazába.

Később germán életterek,
Szláv őshaza-elméletek

Tolakodtak a helyére;
Ezek most vonulnak félre.

Felsővány - palmettacsokrok,
Ezüst lemez, arany poncok...

Magyar mesterek terméke...
Szent ornamentika...
Béke...

Tarsolylemez életfája;
Múltunk művészi mintája...

Bodrogvécse - Jövőt váró
Végtelen palmettaháló...

Művészetünk igen régi;
Múltunk - Jövőnket ígéri.

Tarsolylemez életfája;
Művészetnek Lét a párja...

Galgóc - hímzést játszó minta,
Aprólékos, remek inda.

Szolyva - palmettaszövevény;
Sohasem hal meg a Remény.

Tarsolylemez életfája;
Lelkünkben ég a mintája.

Eperjeske - hosszanti sáv;
Háttérben megbúvó szeráf...

Bana - mosolygó rombuszok;
Hamis múlt hiába szuszog...

Tarsolylemez életfája;
Múltunk hófehér ruhája,

Kecskemét-Fehéregyháza;
Mandorlába inda zárva.

Tarcal - indák közt palmetta;
Keletről jött ide - vissza.

Tarsolylemez életfája...
Hagyományunk hű gazdája.

Szolnok-Strázsahalom - levél..
Jövendőnk a Múltunkban él..

Bezdéd - középen egy kereszt;
Múltunk kezét el ne ereszd!

Tarsolylemez életfája;
Tisztulni fog a Múlt tája.

Itt voltunk?
Máshonnan jöttünk?
Mindig kék Ég volt felettünk...

Tarsolyokon ezüst ragyog...
Most mi vagyunk a magyarok.

Dübörög az Idő árja;
Tarsolylemez életfája.

Néhai fekete Volgák

Néhai fekete Volgák
Nagyurak fenekét hordták.

Hátul vodka, orosz likőr,
Tisztiszolga volt a sofőr.

Benne aludta álmait
A szocialista elit.

Néhai fekete Volgák
Testét harckocsiból fonták.

Ütközéskor nem horpadtak,
Másokat tésztává gyúrtak.

Benzint bőségesen faltak,
Státusszimbólumok voltak.

Néhai fekete Volgák
Vén útjainkat tiporták.

Elvtárs gazdáikat vitték,
Gyermekkoromat színezték.

Bennük egy kor összpontosult,
Ami mára semmibe hullt.

Néhai fekete Volgák,
Tekintélyüket szétszórták.

Ők voltak a szovjet minta.
Egy Ford Customból koppintva

Párttitkár-hintóvá váltak,
Fennen hordott orral jártak.

"Élenjáró" benzincsodák...
Néhai fekete Volgák...

A meg nem születettek menete

(Lírai rekviem a világban naponta lemészárolt 125 ezer emberi magzat emlékére)


Túl időn, téren,
Néma könnyeken,
Nemlét sziklái közt,
A sötét ködben,
Halott remények vízmosásain,
Holt tervek száraz buckái között,
Feledett álmok hídjain keresztül
Hosszú sorban az Acheron felé
Vonulnak Ők...
A meg nem születettek...

Miszlikbe vagdalt
Apró kicsi testek...
Véres kis arcok,
El nem kezdett életek...
Véget nem érő
Szomorú menet...
Akiknek nem jár semmi
Szeretet...

Valahol fent,
Egy más dimenzióban
Profitot termel a megalkuvás;
Tombol,
Él,
Vigyorog
A "haladás"...

Csendes halál sötét ösvényein
Vonulnak Ők,
A meg nem születettek...

Nem egy,
Nem kettő,
Nem néhány ezer,
Hanem naponta
Nyolcadmillió...

Holttestükön tipródik
A "szabadság",
A posztmodern civilizáció...

Halálra ítélve,
Lekaszabolva..
Nincs jog..
Fellebbezés...
Kegyelmi kérvény...
Az legfeljebb rablógyilkosra vár -
Nekik nem jár.

Nincs játék,
Élet,
Nincs Jövő - soha;
Ők a modern világ lenyomata...

Nem egy,
Nem kettő,
Nem néhány ezer,
Hanem naponta
Nyolcadmillió...

Csendes halál sötét ösvényein
Vonulnak Ők,
A meg nem születettek...

Skizofrén erkölcs
Propaganda-porban...
Moloch is irigykedik
A pokolban...

A guillotine rozsdásodik dühében,
Hitler,
Meg Sztálin
A sírban forog;
Ehhez képest amatőr gyilkosok..
Napi nyolcadmillió kis Jövő...
Ehhez még Auschwitz sem mérhető...

Nem fognak tipegni,
Bújni,
Gügyögni,
Nem mondják majd, hogy
Papa, vagy
Mama;
Nem lesz mosoly,
Csak örök éjszaka...

Fent utazás,
Ezer tévéadás...
Szabadságról papol
A "haladás"...

Csendes halál sötét ösvényein
Vonulnak Ők,
A meg nem születettek...

Napi nyolcadmillió univerzum
Nyolcadmillió emberáldozat
Műanyag ateista istenek
Profit oltárán...
Még koporsót se kapnak..
Csak rengeteg tönkre szabdalt tetem...
Gyógyszergyáraknak
Szép profit terem...

Nem egy,
Nem kettő,
Nem néhány ezer,
Hanem naponta
Nyolcadmillió...

Cinikus szavak,
Bárgyú propaganda,
Globalizáció szép új világa,
Szabványosodik
Nyelv,
Érzelem,
Ember;
Sápad az ég,
És fuldoklik a tenger;
"Modern" minimál-Ének kiváltsága
A degenerálódás szabadsága..

Nagy rózsaszínű műanyag cobák..
Üdvözlégy, új világ...

Csendes halál sötét ösvényein
Vonulnak Ők,
A meg nem születettek...

A Gyermek az Isten áldása volt,
Öröm,
Felnőttség,
Felelősség,
Élet...
Általa teljesedik ki
Az Ember...

A minimál-Én
Már felnőni
Sem
Mer..

Csendes halál sötét ösvényein
Vonulnak Ők,
A meg nem születettek...

Szemük kihunyt,
Egy csöpp hangot sem adnak,
De mégis igazabb képet mutatnak
Világunkról, mint minden híradó.

Nem egy,
Nem kettő,
Nem néhány ezer,
Hanem naponta
Nyolcadmillió...

Szabad döntést csak szabad akarat hoz,
Ha erkölcsi világrend áll mögötte,
A szabad döntés csak bátor lehet,
S a felelősség nem ruházható át,
Sem intézményre,
Sem a hatalomra...

Fejlődést nem atomrakéta hoz,
Csak a személyes, felnőtt felelősség.

A pláza bárgyú fényrengetege,
S a meg nem születettek menete
Ugyanazon érem két oldala.

Nem egy,
Nem kettő,
Nem néhány ezer,
Hanem naponta
Nyolcadmillió...

Túl időn, téren,
Néma könnyeken,
Nemlét sziklái közt,
A sötét ködben,
Halott remények vízmosásain,
Holt tervek száraz buckái között,
Feledett álmok hídjain keresztül
Hosszú sorban az Acheron felé
Vonulnak Ők...
A meg nem születettek...

Miszlikbe vagdalt
Apró kicsi testek...
Véres kis arcok,
El nem kezdett életek...
Véget nem érő
Szomorú menet...
Akiknek nem jár semmi
Szeretet...

Hosszú út vissza Istenhez

Hosszú út vissza Istenhez;
Rabruha a profán jelmez.

Ateista képzelgések
Önmaguktól Hitté érnek.

Minden globál hókuszpókusz
Csak circulus vitiosus.

Hosszú út Istenhez vissza,
Legyen a világunk tiszta.

Ne "szabad kereskedelem"
Műanyag bálványa legyen

Magányosan fenn a Hegyen,
Hanem Jövendő teremjen.

Hosszú út Istenhez - haza...
Nem profit a Lét támasza.

A technológia "pörög",
De csak az igazság örök.

A hivatal nem üdvözül;
Isten magányos padon ül.

Életet csak Élet "rendez;
Hosszú út - vissza Istenhez.

Roncesvalles legendája

Roncesvalles legendája
Titkait magába zárja.

Volt egyszer egy csetepaté,
És tragikus Herculessé

Nőtt ennek szenvedő hőse.
Ki volt az igazi őse?

Roncesvalles legendája...
Ki az igazi gazdája?

Ős mítosz magja tündököl...
Örökölték?
Vajon kitől?

Hány életen tört át vajon,
Hogy itt Rolandként - meghaljon?

Roncesvalles legendája;
Egyszerre kulcsa és zárja

A Múlt egy mozaikjának...
Milyen messze?
Hány évszázad?

Hány korszakon át sodródott?
Hány nyelvre adaptálódott?

Roncesvalles legendája
A létével illusztrálja

A Mítosz ősi nagyságát,
Elképesztő szívósságát.

A Mítosz időkapszula,
Talán nem is hal meg soha...

Titkainak jó gazdája
Roncesvalles legendája...

Múló Nyár poétikája

Múló Nyár poétikája
Sosem lesz vitrinbe zárva.

Csendes alkony,
Az óra jár...
Rájövünk, hogy múlik a Nyár...

Elégikus alkonyatok
Jelzik már a fordulatot.

Múló Nyár poétikája
A lelkét nyíltan kitárja.

A Nyár szép lassan tűnik el,
Nem akarjuk - de látni kell...

A Nap lassacskán kódorog,
Mint hosszú metrikus sorok.

Minden forró nap úgy köszön,
Hogy tán utána több nem jön.

Múló Nyár poétikája
Mégsem a gyász bokrétája.

Bárhogyan múlik a Nyarunk,
E percben még benne vagyunk.

Az idill, s a nosztalgia
Nem illenek egy sátorba...

Még halovány Nap is éget;
Múló Nyár?
Maga az Élet...

Érzéseink citerája;
Múló Nyár poétikája...

Globál konzum-álszabadság

Globál konzum-álszabadság
Felé vinne háttér-világ.

Fogyasztás a lét értelme,
Felesleges nyűg az elme.

Virágozzék profit,
Söntés..
A gyerek?
Piaci döntés...

Globál konzum-álszabadság;
Rózsaszín műanyag cobák...

Bemondva a globál betli,
Sorsod a piacra tedd ki.

Legyél homoszexuális,
Reklám hőse lehetsz máris...

Globál konzum-álszabadság;
Istent a talonban hagyják.

Szabványosított egyedek
Pótolják a nemzeteket.

A pénz globális hatalma
Áll, mint kazal rohadt alma...

Globál konzum-álszabadság;
Médiaguruk harsogják.

Szabvány-nyáj fogyasztás végett
Majd egyféleképpen béget.

Akinek nem terem barát,
Droggal butíthatja magát...

Globál konzum-álszabadság
Vakarja az ördög hasát.

Uralkodik a pénz-henger,
S biodíszlet lesz az ember?

Leghülyébb világuralom
Az arctalan pénzhatalom...

Globál konzum-álszabadság;
Jövőtlen, zsákutca világ...

Sötét utcán fegyver köhög,
Elit retteg falak mögött...

Isten kezét elengedve
Zuhanunk újabb gödörbe?

Élet jön,
Vagy konzum-vakság?
Globál konzum-álszabadság...

Bálványimádó istenek

Bálványimádó istenek
Mellett az öröklét beteg.

Kiszáradnak régi kutak,
Mindig vannak hamis utak.

Kihűlő emlékek fáznak,
Bizonyítványt magyaráznak.

Bálványimádó istenek
Mellett fosztogat a sereg.

Profán fegyverzetben állig;
Áldozat biznisszé válik.

A bálvány globállá dagad,
Távlat helyett - piac marad...

Összeszűkülnek az egek;
Bálványimádó istenek...

Avarok ringjei felett

Avarok ringjei felett
Száll a csendes Emlékezet.

Avarok?
Vagy ál-avarok?
Vagy már korai magyarok?

A válasz akármi legyen;
Itt állunk a ringjeiken.

Avarok ringjei felett
Sok kérdés,
Kevés felelet...

Ezer rejtélyes kapcsolat
Maradt Idő-szőnyeg alatt...

Alkottak-e vármegyéket?
Miféle nyelven beszéltek?

Avarok ringjei felett
Szellem-Történelem lebeg.

Ha egyszer mégis feléled,
Nagyon más lenne az Élet...

Sok rossz történelmi dogma
Dőlne össze csikorogva...

Avarok ringjei felett
Zavaros az Emlékezet.

A majdani Magyarország
Előképét ők alkották.

Mit hagytak ránk az avarok?
Mennyire voltak magyarok?

Avarok ringjei felett
Történelem gyülekezett...

Örökül végül ránk hagyták,
Vagy maguk is készen kapták?

Talán rajtuk is túl vezet
A nemzeti Emlékezet?

Avarok ringjei felett
Hallgatnak az öreg szelek.

Falvaikat szlávnak mondták,
A múltunkból elvitatták.

Délibábos történelem
Taposott emlékeiken.

Avarok ringjei felett
Tisztul már az Emlékezet...

Mélységes a Múltnak kútja,
Hosszú a tanulás útja.

Kezdi levetni a világ
Az uráli fantáziát.

Múlt ad a Jövőnek helyet
Avarok ringjei felett.

Miért nincs verseskötetem?

(Válaszként holmi gőgösen szeleburdi ifjak kérdéseire)

Miért nincs verseskötetem?
Semmit sem tettem, hogy legyen.

Ezzel keveset gondolok,
Biztosan lesz - ha meghalok.

A Líra hófehér lepel,
A biznisze nem érdekel,

Sem a bürokráciája.
Útját elég ember járja,

Számomra nem reménységes,
Mert orrom a bűzre kényes.

A Líra - Szent...
Valami más...
Nincsen benne megalkuvás.

Legfeljebb hübrisz sérteget;
Korcs eb ugatja az Eget.

Amíg élek, írni fogok,
S mindvégig ilyen maradok.

Ahol az Ég a Földdel összeér

Ahol az Ég a Földdel összeér,
Múlt és Jövő egymásba fér,
Ahol Isten teremt..
Ahol ifjul a vén Idő,
Ahol megújul az Erő,
Egymással táncol ott
Vakon
A káosz
És a Rend...

Ahol az Ég a Földdel összeér,
Múlt és Jövő egymásba fér,
Ott háborog a szél...
Tolong ezernyi vad vihar.
A sátán változást akar,
Gyilkol,
Rabol,
Ígér...

Ahol az Ég a Földdel összeér,
Múlt és Jövő egymásba fér,

Ott csillámlik a Fény;

Egymással kéz a kézben áll a

Hit és a

Remény.

Ahol az Ég a Földdel összeér,
Múlt és Jövő egymásba fér,
Minden csak villanás..
Hiába mindig kék az Ég,
Talán Isten se tudja még,
Hogy szelíd napok jönnek-e,
Vagy gonosz változás...

Ahol az Ég a Földdel összeér,
Múlt és Jövő egymásba fér,
Minden csak Pillanat...
Nekünk marad egy röpke Fény,
Az örök életű Remény,
S a Szabad Akarat...

Idő-parti Nyár-menedék

Idő-parti Nyár-menedék;

Jó érzésből sose elég.

Nyár hevében sülve-főve

Töltődünk fel - a Jövőre.

Körben mosolyog az Élet

A jó érzés, Öröm - éltet.

Áldott meleget ont az Ég;

Idő-parti Nyár-menedék.

Atlantiszi népballadák

Atlantiszi népballadák

Letűnt korukat siratják.

Időpalack-vándorútra

Indult sok szomorú nóta...

Hogy jutottak hozzánk végül?

Biztos nem volt titok nélkül...

Atlantiszi népballadák;

A félelmüket suttogják:

Az emberek ne legyenek

Szabványosított egyedek.

A globál minimál-Ének

Csak egy pillanatig élnek.

Atlantiszi népballadák;

Tudják, meddig nőnek a fák...

Ha Szabad Akarat nincsen,

Sohasem segít az Isten.

Nem kell se szabadság-fogság,

Se globális pénz-zsarnokság.

Az Életet viszik tovább;

Atlantiszi népballadák.

Liberális rémálomgyár

 Liberális rémálomgyár

Tökkelütött vevőre vár.

A kamujövendő-részleg

Propagandistája részeg.

Reklámfejű vigyorszlalom

A kulisszahomlokzaton.

Liberális rémálomgyár

Piac-doktrínákat zabál.

Híres "láthatatlan kezek"

Utópiát építenek.

Biznisz-szabadságok hegyén

Áll a rózsaszín mű-egyén...

Liberális rémálomgyár;

Globális semmi a határ...

Illegitim pénzhatalom

Árnya mozog a ködfalon.

Vég-privatizációra

Pereg a vén homokóra.

Liberális rémálomgyár;

Globalizációra vár.

Ne legyen semmi náció,

Csupán dereguláció...

A globál műanyag éden

Főjön a profit levében...

Csillogó,

Modern

És sivár...

Liberális rémálomgyár...

Az igazi pokol

A pokolba nem emberek,

Csak tézisek gyűlnek,

Olyan doktrínák, amelyek

Sose üdvözülnek.

Minden olyan eszmerendszer,

Ami embert éget,

Táplálja a pokolbéli

Rusnya kemencéket.

Levitézlett dogma-rendszer

Soha fel nem éled,

Míg léteztek se volt bennük

Egy szemernyi élet.

Rossz utópiák számára

Itt a végső börtön,

Ezek miatt nem jön létre

Több láger a Földön.

Csak az nem jut Öröklétre,

Ami Létre gyatra,

Nem az embert szánja Isten

Örök kárhozatra.

Egy kemence nincs begyújtva,

Az ajtaja tárva.

Az a mai fasisztázó

Doktrínákat várja.

Csillagórák, csillagpercek

Csillagórák, csillagpercek;
Valahol Jövendő perceg.

Ifjú csillagváltozások
Közelítik a világot.

Rossz óra jön vadkanoknak,
Globál dogmák csikorognak.

Csillagórák, csillagpercek...
Isten hallgat, anyag henceg.

Fonnyadt eszme-falevelek
Avar mélyére hevernek.

Ha új dogmát nevel az ág,
Bajba kerülhet a világ.

Csillagórák, csillagpercek...
Lét tűzhelyén kétely serceg.

Tévutak rossz lidércfénye
Villog a félénk sötétbe.

Másutt doktrína-fellegek
Fedik a műanyag eget.

Csillagórák, csillagpercek
Magukban nem keserednek.

Némelyiknek gazda akad,
Másokat elszalasztanak.

Öntörvényű a Pillanat,
Újat még az Isten sem ad.

Lesznek-e jövőre kertek?
Csillagórák, csillagpercek...

Atlantiszi ősi ködök

Atlantiszi ősi ködök;
Csupán a Hagyomány örök.

Ami bennünk sose vész el,
Az a Jövőbe vezérel.

Nem jön értünk, hogy segítsen,
Csak a bennünk élő Isten.

Atlantiszi ősi ködök;
Történelem-spirál pörög.

Mindig ugyanolyan érdek;
Ősi korok visszatérnek.

Előbb az istenkirályok,
Végül globál tőke-álmok...

Atlantiszi ősi ködök;
Isten belőlünk könyörög..

Ha az ember egyszer elvet
Mindenféle profitelvet,

Ha nem épít birodalmat,
Egyszer nyugodtabban alhat.

Atlantiszi ősi ködök;
Vézna Jövendő nyöszörög...

Nem a fosztogatás "rendje",
Nem végső háború csendje,

Nem is papír-utópiák,
Mást áhítozik a világ...

Atlantiszi ősi ködök;
Mind visszahúz, ami zörög...

Személyes szabad akarat
Ad a kezünkbe kulcsokat,

Hogy a spirálból kilépjünk,
Hogy végre fejlődjünk...
Éljünk...

Atlantiszi ősi ködök;
Vérmes szirénhad dübörög...

Dogma-villám szénné éget
Családot és Közösséget...

Lesz
Új ég,
Új föld,
Új tavasz...
A vége - mindig ugyanaz...

Az Ég tán hiába dörög...
Atlantiszi ősi ködök...

A Nyár Isten hű szolgája

A Nyár Isten hű szolgája,
A kis Jövendőt dajkálja.

Nyári percek sűrűn élnek;
Nyáron megpihen a Lélek.

Nyarak befőzött emléke
Energiát ad a Télre.

A Szabadság tartománya;
A Nyár isten hű szolgája.

Csak az egyéni Tisztesség!

Csak az egyéni Tisztesség,
Mást keresgélni ne tessék.

A csillogó utópia
Közelről undok hárpia,

S minden globális túlerő
Kondérjában zsarnokság fő.

Csak az egyéni tisztesség
Mellett meghittek az esték.

Nem kell a média-festék,
Csak természetes Közösség,

És a Föld minden Családja,
Szent Jövőjét megtalálja.

Csak az egyéni Tisztesség
Az egyetlen Jövő-vendég.

Forradalom vérfürdője
Csak út újabb temetőbe,

Rosszabb zsarnokságot főzne,
Mint ami őt megelőzte...

Csak az egyéni Tisztesség
Az egyetlen biztosíték

Az emberi Jövendőre,
És minden elmélet dőre.

Íróasztal-teóriák?
Nem lesz jobb tőlük a világ.

Csak az egyéni Tisztesség
Az egyetlen Lehetőség.

A profit és a hatalom
Csupán rés az Élet-falon

Az önfelszámolás felé,
Tántorgás a halál felé.

Csak az egyéni Tisztesség
Az emberi Kötelesség.

A világ a miénk lenne,
Élni tanulnunk kell benne.

Ha isten szemével látunk,
Talán majd Emberré válunk.

Nem globális profit-restség...
Csak az egyéni Tisztesség.

A néhai Immanuel Kant

Mondatai máig hatnak.
Akadnak már náluk szebbek,
De még nem hangzottak
Jobbak.

Mondatai máig hatnak...
Egyre vetnek,
Magot szórnak,
Egyszer majd talán aratnak...

A néhai Immanuel Kant...
Kezében régen elnémult
A Lant...
Nyugszik
Alant.

Ha feltámadna,
Mit mondana ma?
Régen órát igazítottak hozzá..
A mai liberalizációt,
Meg a mai globalizációt
Hogy osztaná,
Szorozná?

Ha élne,
Ma sem félne.
A mindenható ésszel szembeszállt,
Mikor mindenki arról kiabált...

A néhai Immanuel Kant,
Azt hiszem,
Nem félne, és nem alkudna
Ma sem.

Mint aki a felszínen mindig átlát,
Megvonná a vállát,
Gyalázhatná a világmédia,
Istázhatná, fóbozhatná
A buta söpredék,
Azt mondaná:
Jövőhöz,
Fejlődéshez
Ez még
Nem elég.

A néhai Immanuel Kant...
Kétszáz év elsuhant
A világ felett,
Mióta kérdezett,
De felelet
Azóta sem született.

Vajon mit szólna,
Ha látná,
Mára a filozófia mivé lett,
Hogy szegényházba tévedt,
Hogy azt hirdeti,
Véletlen és céltalan
Az Élet...?

Szó nélkül nem hagyná...
Megmondaná:
A tőke
Csak nagyra puffadt, ócska fa fejőke,
Csak szivattyúzni tud,
Tejet nem ad,
De nem is él,
Huszonnégy óra munka, nulla bér,
Ennyi az álma,
Hogy sosem lesz más,
Mint önmaga járma...

Mondatai máig hatnak.
Akadnak náluk cifrábbak,
Színleg tudományosabbak,
De nincsenek igazabbak.

A néhai Immanuel Kant...
Rég tudta,
A legfontosabb antinómia
Veszélybe, hódításba sose kerget,
Választ rá az Ember,
Az örök Gyermek,
Nem egyetemen,
A Lelkében nyerhet...

Hogy Isten van, vagy nincs,
Sose aktuális.
Örök igazság egy van:
A Morális.

Az objektivitást hajszolni kár,
Az anyag makacsabb, mint a szamár,
Csak élettelen, hideg, tiszta rend
Életet nem teremt.

Hatalom, pénz, tudomány,
Mint csak kellék,
Annyit sem érnek, mint egy tiszta emlék...

Isten van, vagy nincs,
Nem ránk tartozik...
Mindegy neki,
Hiszünk,
Nem hiszünk
Benne...
De mindig úgy kell élnünk,
Mintha
Lenne...

Rejti a hant,
Nyugszik alant,
Egykor élt, alkotott,
Ránk csupa
Szépet,
Szentet,
Jót hagyott...

Valahol tán Platónnal társalog,
Hogy mely ideák halhatatlanok...

Ha kérdezzük,
Műve ma is felel,
Barátunk marad az idők végéig,
S velünk fog élni
Kant
Immanuel.