Lesántított történelem

Lesántított történelem

Ballag fel az Idő-hegyen.

Migrén-doktrínáktól kába,

S fáj a forrásszegény lába.

Ködös nyomait szemléli,

Kontár orvosait féli.

Fantázia-vitaminok

Hiánya miatt vicsorog,

Feje dogma-lében ázik,

Elmélet-gyógyszertől fázik,

Akadémikus receptek

Mellékhatásától reszket,

Folyton álarcokat visel,

Eszme-kényszerzubbonyt cipel.

Vánszorog szegény a hegyen;

Lesántított történelem.

Bátortalan szép pannon kikelet

Bátortalan szép pannon kikelet,

Esőt hoznak ránk a pogány szelek.

Valahol még acsarkodik a tél,

Azt képzeli, hogy újra visszatér.

De vicsoroghat fagyok csőcseléke,

Tavasz kell nekünk,

Nyugalom és

Béke.

Bátortalan szép pannon kikelet,

Nem akarunk fagyot és hideget.

Ami szép, mind maradjon meg

Nekünk;

Magunk útján,

Nem másokén megyünk.

Isten bennünket sosem hiteget;

Bátortalan szép

Pannon

Kikelet.

Óra-állítgatás újra

Óra-állítgatás újra;

Hogy az ördög meg nem unja.

Fantom-milliárdok miatt

Egy órával többet mutat

Az átkozott kronométer,

Buta hajsza,

Jogos kétely.

Időérzéknek nagy pofon,

Az Egészség veszi zokon.

Mért nem látja "fenn" az ember,

Hogy teljesen értelmetlen?

Csöpp megtakarítás sincsen,

S mint a nemlétező kincsen

A mesebeli ostobák,

Csócsálódunk rajta tovább.

Az óraállítgatás ma

A hülyeség szimbóluma,

Hogy a civilizáció

Tetején nincsen ráció,

Hogy nagy baj van a toronyban,

Pénzhatalom kongva koppan.

Az ördög soha nem unja,

Óra-állítgatás újra.

Boldogasszony öröksége

Boldogasszony öröksége
Nincs világra tárva,
Nyelvünk ősi mivoltába

Van mélyen bezárva.

Zivataros évszázadok

Vágtattak át rajtunk,

Elfelejtettük, hogy miért

Vagyunk, hogy mit tartunk.

Tettünk magunkért,

Mások is

Sokat tettek értünk;

Lassan eszünkbe fog jutni,

Mi a küldetésünk.

Boldogtalan évezrednél

Több egy boldog óra;

Szüksége van a világnak

Jó Tettre,

Jó Szóra.

A Régmúltnak nem sikerült,

Nézzünk hát előre;

Rajtunk áll, hogy a Régmúltnak

Lehet-e

Jövője.

Nem számít buta hatalom,

Sem a rohadt alma,

A jótettnek önmagában

Rejlik a jutalma.

Az Ember célja

Isteni;

Boldogság, meg

Béke;

Ebben rejlik Boldogasszony

Legfőbb öröksége.

Doktrínák, hazug kánonok

Rántanának félre;

Nem hallgatunk csábításra,

Felnézünk az

Égre.

Az Út még nincs kikövezve,

Jó nagyokat döccen;

Tiszta célba nem jutunk, csak

Tiszta eszközökkel.

Ha majd minden Nemzet majdan

Együtt néz az

Égre;

Előkerül Boldogasszony

Egész öröksége.

Vízöntő nem tömeg-ember

Vízöntő nem tömeg-ember;

Konvenciókat nem kedvel.

Felelősségét vigyázza,

Másokra át nem ruházza.

Végzet nyomában nem "halad",

Mindig öntörvényű marad.

Önfeladás soha nem kell,

Vízöntő nem tömeg-ember.

Vízöntő nem áll a sorba

Vízöntő nem áll a sorba,

Megalkudni nem fog soha.

Maga kedvére muzsikál,

A szekértáborba nem áll.

Szamárlétrát be nem fogad,

Doktrínákra semmit nem ad.

Bármit mondjon a hivatal,

Mindig tudja, hogy mit akar.

Jól látja, mi minden csorba;

Vízöntő nem áll a sorba.

Életem felénél többet

Életem felénél többet
Éltem le
Együtt
Veled;
Amíg élek,
Ezután is
Fogni fogom

A Kezed.

Te Magadat

Nekem adod,

Én magam

Neked adom;

Boldogságunk

Neked,

Nekem;

Érte

Közös

Jutalom.

Sápadt, félszeg kis tavaszunk

Sápadt félszeg kis tavaszunk
Félénken suhan,
Fagyos reggelen tekint szét

Aggodalmasan.

Esőkönnye hideg földre 

Fáradtan csepeg;

Vajon mitől bolondultak

Meg az emberek?

Hamis szabadság-doktrínák

Hamis szabadság-doktrínák

Ránk a zsarnokságot hoznák.

A világmédia sodra

Koptatta őket rojtosra.

Pózolnak a világ felett,

De semmit sem jelentenek.

Mézesmázos-negédesen,

Amúgy igen szegényesen,

Minden észt rövidre zárva

Csábítanak a mocsárba.

Magyaráznak bajra-félre,

A fehéret feketére,

Faruk riszálják - hiába;

Mert nem lépünk a susnyásba.

Sosem lesz abszurd a világ,

Hamis szabadság-doktrínák.

Kozmopolita képzelgés

Kozmopolita képzelgés

A túléléshez is kevés.

Akit mindenütt, sehol sem,

Azt nem segíti az Isten.

Sztrátoszlakó globális nép;

Sok pénz,

Nulla felelősség.

A szegény kozmopolita,

Amíg szólamait mondja.

Haláláig fel sem fogja,

Hogy voltaképpen rabszolga,

Úgy bioautomata,

Hogy magát - szabadnak tudja.

Pénzes exkluzív csőcselék

Húzza gazdája szekerét

Rusnya világ-zsarnokságba,

A nagy globális posványba,

De pénz-szülte öröklétek

Többlet-életet nem érnek.

Kozmopolita képzelgés

Nem édes,

Csupán édeskés.

Nagy globális profitbendő;

Majd félrelöki

Az Idő.

Pannon titkok lábunk alatt

Pannon titkok lábunk alatt,

A jelenünk rágós falat.

Lakhelyünk az önkényesen

Toldott-foldott történelem.

Bölcsnek tartott idióták

Mondják, hogy menjen a világ.

Ateizmus Holdra mászik,

Az Erkölcs sósavban ázik.

Mi lesz, ami majd megmarad?

Pannon titkok lábunk alatt.

Nem mindig az ész dönt

Nem mindig az ész dönt, hogy mi
Igaz, mi hamis;
Aki őszintén hisz, abban

Bízik Isten is.

Nem mindenre ad választ az

Ész, a ráció;

Lelkünkben van annál sokkal

Mélyebb stáció.

Nem az ész határozza meg,

Mi fontos nekem,

Nem az észtől függ 

A Hála,

Sem a

Szerelem.

Amíg szabadon szólhatunk

Amíg szabadon szólhatunk,

Embernek megmaradhatunk.

Embernek is,

Magyarnak is;

Tudhatjuk,

Mi jó,

Mi hamis.

Szabad maradhat az elme,

Mindennek marad értelme.

Minden globalizmus keshedt;

Tán magától szét is eshet.

Múltat, Jövőt megóvhatunk,

Amíg

Szabadon

Szólhatunk.

Tavaszodik lassan megint

Tavaszodik lassan megint,
Ébred a világ,
Mosolyogni kezdett a Nap,

Rügyeznek a fák.

Újjászülető lombok közt

Szellő tekereg,

Fa tövében a tavalyi

Száraz levelek.

Tudjuk azt, hogy végtelen az

Idő, meg a tér,

Mégis azt képzeljük, egyszer

Minden véget ér.

Puszta rezgés. Háromnál nem

Több dimenzió,

Mégis ebbe kapaszkodik

Minden ráció.

Mi lesz, ha felettünk elmegy

Majd a borona,

Talán magunk vagyunk Hamlet,

Meg a koponya.

Tán nincsenek is igazi

Kategóriák;

Tavaszodik lassan megint,

Ébred a világ.

Márciusi csöndes esték

Márciusi csöndes esték,
Enyhült a hideg;
Békés, nyugodt magánélet
Jár

Mindenkinek.

Márciusi csöndes esték,

Már nem hull a hó;

A cenzúra sose lehet

Embernek való.

Márciusi csöndes esték,

Rendek és karok;

Amíg élek, azt mondhassak,

Amit akarok.

Márciusi csöndes esték,

Véget ért a tél;

Az a jó, ha nem érdekel,

Honnan fúj a szél.

Márciusi csöndes esték,

Net, meg média;

Ami odakinn történik,

Csak komédia.

Márciusi csöndes esték,

Várjuk a nyarat;

Függetlenségünk záloga:

Szabad Akarat.

Levédia

Levédia

Volt valaha,

Vagy nem volt soha;

Konstantin művében fekszik,

Másutt nincs,

Vagy alig van

Nyoma.

Levédia,

Hattyúk földje,

Hol volt?

Merre van?

Keresték már

Nagyon sok helyen

Nagyon sokan.

Levédia,

Egyszer mégis

Tán előkerül;

De lehet, hogy

Mindörökre

Homályba merül.

Levédia,

Egyszer majd

Megleli valaki;

De az is lehet, hogy

Konstantin

Találta ki.

Levédia,

Ki tudja már

Hol volt,

Hova lett;

Milyen lábbal kelt fel a

Bíborbanszületett.

Levédia,

Ott volt vajda egykor

Levedi;

De lehet, hogy őt is

A császár

Találta ki.

Levédia

Láthatta-e

Éjszaka

A Hold?

De az is lehet,

Hogy Bulcsú

Anekdotája volt.

Levédia,

Volt-e Haza?

Volt-e egykor

Kenyere,

Bora;

Levédia

Létezett,

Vagy nem is volt

Soha.

Megőrizni önmagunkat

Megőrizni 
Önmagunkat;
Hogy jöjjön értelmes

Holnap.

Gonosz változtatás helyett

Nyugalmas, békés életet.

Üvöltő dogmaszamarak

Nyugodjanak, csituljanak.

Pénz küldte szirénparádé

Csalódjon,

Maradjon másé.

Legyen értelmes

A Holnap;

Őrizzük meg

Önmagunkat.

Anikómmal - új tavaszban

Anikómmal - új tavaszban;
Mindig szebben,

Mindig jobban.

Öregedve

Szól az ének;

Így is nagyon

Szép

Az Élet.

Tavasz van,

Csodás hétvége;

Szerelem,

Nyugalom,

Béke.

Mindig szebben,

Mindig jobban;

Anikómmal -

Új Tavaszban.

Isten marhájának

Isten marhájának
Isten is kitér;
Önjelölt világmegváltás

Fityinget se ér.

Isten marhájának

Mindig szűk a tér;

Mindig mindent sokkal jobban

Tud mindenkinél.

Isten marhájának

Gyémánt a sörét;

Bármit is mond, jön utána

Hamar a sötét.

Isten marhájának

Tyúkesze feszül;

Hamarosan duzzogni fog

Búsan,

Egyedül.

Tavasz-öböl felé tartva

Tavasz-öböl felé tartva

Vidám dalt zeng a vitorla.

Árboc, kötél büszkén feszül;

Soha nem vagyunk egyedül.

Olvad a jég,

Tavasz éled;

A Lét törvénye

Az Élet.

Omlik pesszimizmus-kéreg;

Újra élnek

A Remények.

A Jövő most pattan talpra;

Tavasz-öböl felé tartva.

Régi történelmi kánon

Régi történelmi kánon

Vicsorog vén barikádon,

Ahová Isten helyezte;

Semmi földjétől keletre.

Régen tankönyvből rikácsolt,

Torz előképeket ácsolt - 

Mintha igazság tartaná -

Jelen politika alá,

Ma már kivénhedten biceg,

Nem is  hívják már semminek,

Pedig a Föld ma is forog,

Vannak új hamis kánonok,

S kárognak média-ágon;

Régi történelmi kánon.

Néz minket a Vén Hallgatag

Néz minket a Vén Hallgatag;

Nem rejtenek ködök, falak.

Velünk van már nagyon régen,

Ott van mindenki lelkében.

Nem büntet, és nem méricskél;

Bennünk hisz,

Helyettünk remél.

Lélek mélyén csodát tehet

Minden

Igaz Cselekedet.

Igaz érzelmek értéke

Márványsima lelki

Béke.

Nem hatalom,

Nem az anyag;

Lát minket a 

Vén Hallgatag.

Bízni kell, amíg csak élünk

Bízni kell, amíg csak élünk,
A pesszimizmus: halál;
Akkor is, ha csupa rosszat

Mutogat a láthatár.

Hinni kell, amíg csak élünk,

Hogy a végén jó terem;

Még akkor is, hogyha fennen

Bájolog a förtelem.

Remélni kell, amíg élünk.

Úgyis kék marad

Az Ég;

Bármit erőszakolna ránk

Buta jóhiszeműség.

Bízni kell, hogy abbamarad

Minden szutyokáradás;

Hogy nem tör ránk semmiféle

Katasztrófa-változás.

Hinni kell, amíg csak élünk;

Amíg emberek vagyunk;

Ha a gonosz mégis áttör,

Legfeljebb belehalunk.

Magyar létben, magyar hitben

Magyar létben, magyar
Hitben
Tart bennünket itt

Az Isten.

Magyar múlt perdül elibénk;

Magyar sorsunk csak a miénk.

Tudjuk, hogy egyedül vagyunk,

Mindig össze kell tartanunk.

Aki lelkében nem magyar,

Aki másnak lenni akar,

Az maradjon úriember,

És távozzék becsülettel.

A szent magyar 

Lélekmező

Senkinek sem kötelező.

Mi innen el nem szaladunk,

Mindig

Magyarok

Maradunk.

Itt tart bennünket

Az Isten

Magyar létben,

Magyar

Hitben.

Újabb tavaszt élünk együtt

Újabb tavaszt élünk együtt,
Drága Feleségem;
Veled még 
Tavaszok sorát
Megélni

Remélem.

Most is zaj van

A nagyvilág

Ostobábbik végén;

Most se hülyüljön meg végleg,

S hagyjon

Minket

Békén.

Hazaérek,

És meglátlak;

Felsóhajtok:

Végre!

Születő tavaszban

Együtt nézünk fel az

Égre.

Együtt sose fogunk újra

Megtanulni félni;

Kéz a kézben élünk amíg

Érdemes lesz

Élni.

A bronzkor Boldogasszonya

A bronzkor Boldogasszonya

Nem ment el innen sehova.

Lelkünk mélyén ma is ott van,

Szíve a szívünkkel dobban.

Felhorgadhat ezer érdek,

Amit adnak,

Annyit érnek.

Ordíthat bármi hatalom,

Végül elrejti egy halom.

Lettünk,

Voltunk,

Vagyunk,

Leszünk;

Sose jöttünk,

El se megyünk.

Sokszor elvéti a lábunk,

De mindig visszatalálunk.

El nem árul minket soha

A bronzkor Boldogasszonya.

Osztályharcos hazugságok

Osztályharcos hazugságok

Hülyítették a világot

Másfél századon keresztül,

Mindig egyre veszettebbül.

Az osztályharc mindenütt volt,

Kakukktojásként behatolt

Minden nemzet hazájába,

S addig a bolondját járta,

Míg hazugságon nem érték,

Akkor végre elkergették.

Hiába volt élemedett,

Mindig egyre élesedett,

Mindenkit félrevezetett,

Doktrínahegyet kölykezett,

Békét bontott, vért is ontott,

Jelent lopott,

Jövőt rontott.

Bőven vannak tanulságok;

Osztályharcos hazugságok.

Atlantisz figyel minket az Időből

Atlantisz figyel minket
Az Időből;
Láthatjuk, ha képzeletünk merész.
Minden lassacskán születő tavaszból,
Újra meg újra

A szemünkbe néz.

Nem volt az első,

Nem lesz az utolsó;

Nem korlátozza vagyon,

Se harag;

Az érzések bennünk örökké élnek,

S a doktrínafalak

Leomlanak.

Atlantisz figyel minket

Az Időből;

Szemünk elé állítja

Égi Kéz;

A szemétdombon végzi, ami torzó,

De újjászületik,

Ami Egész.

Kicsi Szerelmem, Anikó

Kicsi Szerelmem,
Anikó,
Veled élni jó;
A világon
Egyedül
Te vagy

Nekem való!

Hogy még 

A világon vagyok,

Neked köszönöm;

Élek,

Amíg vagy nekem,

S az életem

Öröm.

A naptárban már tavasz van

A naptárban már tavasz van,

Fecske, gólya hazaútban,

De a fagy ezt még nem sejti,

Senki se mondta meg neki,

Éjjelente hosszan morog,

Hajnalonta még csikorog,

Szélvédő üvegre dermed,

Gyászolja a hosszú telet.

Csak tesped átabotában

Akárcsak a médiában

Tömérdek eszelős, kósza

Semmirevaló doktrína,

Amely béklyót vet az észre,

De nem veszi magát észre.

Várjuk, hogy térjen már észre,

S az irháját vigye végre.

Itt-ott talán már rügy pattan,

A naptárban már tavasz van.

Pannon szelek fújnak fennen

Pannon szelek fújnak fennen;

Keresztül a történelmen.

Nem láttuk, és

Nem szerettük,

Elnéztük,

Félreértettük,

Nem akartuk,

Hát nem láttuk,

Gyáván félremagyaráztuk,

Pedig most is fújnak egyre,

A Régmúltból

Fel a

Hegyre.

Fél az aktuális jelen,

Hogy majd egy új történelem

Támad belőlük;

Új Bőség,

Új Hit és 

Új Felelősség,

Kárpát-medence megremeg,

Minden hazugság szétreped.

Gyáva önfeladás helyett

Kapunk igazi

Szerepet.

Pannon szelek fújnak fennen,

Át a hamis történelmen.

Most kezdjük őket érteni,

Most kezdjük őket félteni.

Pannon szelek fújnak fennen,

Egyre, egyre sebesebben.