Ébred a világ,
Mosolyogni kezdett a Nap,
Rügyeznek a fák.
Újjászülető lombok közt
Szellő tekereg,
Fa tövében a tavalyi
Száraz levelek.
Tudjuk azt, hogy végtelen az
Idő, meg a tér,
Mégis azt képzeljük, egyszer
Minden véget ér.
Puszta rezgés. Háromnál nem
Több dimenzió,
Mégis ebbe kapaszkodik
Minden ráció.
Mi lesz, ha felettünk elmegy
Majd a borona,
Talán magunk vagyunk Hamlet,
Meg a koponya.
Tán nincsenek is igazi
Kategóriák;
Tavaszodik lassan megint,
Ébred a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése