Az Öröklétben,
Tán büszkén, de nem kevélyen
Trónol túlvilági hegyen,
Ő a
Titokfejedelem,
Ül szép csendesen merengve,
S derűsen néz
A Jelenre.
Élete már örök ködben,
Művei tartják életben.
Írásaiból tanulunk,
S az Emberről
Mit sem tudunk.
Alacsony volt?
Magas?
Izmos?
Tán vak volt,
De az se biztos.
A tudomány erősködne,
Kérődzve és erőlködve
Próbál a nyomára jutni,
Mégse lehet semmit tudni,
Hogy hol élt, hogyan és mikor.
Na, de a tudomány frivol,
S ha a múlt keményen néma,
Tudás helyett lesz - doktrína,
S Homéroszt a tények helyett -
Megszállták az elméletek.
Volt olyan, hogy letagadták,
Azt később nagyon megbánták.
Megkettőzték, darabolták,
Műveit másokra fogták,
S ha egy dogma semmivé lett,
Találtak más rögeszméket.
Homérosz csöndben mosolygott,
De néha közéjük csapott,
S újabb ostoba doktrína
Szállt örökre a pokolba.
Ködalakját némán nézzük,
Szeretjük,
De ma sem értjük.
Trónol túlvilági hegyen,
Ő a
Titokfejedelem,
Ül szép csendesen merengve,
S derűsen néz
A Jelenre.
Büszkén
De sosem kevélyen
Homérosz
Az öröklétben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése