2016. március 27., vasárnap

A nyelvtudás-akcelerátor



Somossy Egon kissé dobogó szívvel ment fel a neobarokk lépcsősoron. Három napra meghívta ő ide Roger Szentirmai.


Majd’ kiugrott a bőréből örömében. Roger Szentirmai személyesen! A könyvcézár! Idejött egyenesen Cleveland-ből, ide Pilisszentannára. Nem valami titkárfélét küldött, ő maga jött személyesen.

Már utána érdeklődött: Roger Szentirmai kiválóan beszél magyarul. Mintha csak idehaza született volna. Pedig csak húsz éve járt itt először¸ az öregapja ’56-ban kötötte fel a nyúlcipőt, Mr. Roger előtte sohasem látta az óhazát. Most pedig a jelek szerint a kezébe veszi a magyar könyvszakmát, több céget megvásárolt, és egyre több időt tölt itt. Vajon mit keres a milliárdos Szentirmai az Isten háta mögötti kis Magyarországon?

Somossy összerándult. Hátha éppen az ő fordításai miatt jött haza? Miért ne? Szentirmai tíz évig élt Párizsban, tudnia kell franciául. Ha pedig tud, el kell ismernie az ő fordításának értékeit. Ha írásba adja, ő, Somossy Egon valamiképpen szerét ejti majd, hogy a hülye Kocsis docens orra alá dörgölje a pesti Bölcsészkaron. Mit is lafatyolt állandóan a marhája? Hogy évek hosszú sora, meg elmélyültség, meg komolyabb kommunikációs tapasztalat, meg szívós fordítói aprómunka, meg alázat. Ökör. Köcsög. Hogy Somossy Egonnak tíz év szorgalmas munkára van még szüksége ahhoz, hogy valóban figyelemre méltó fordító lehessen. Hogy addig lehetőleg ne vágja nagy fába a fejszéjét, csak építkezzen lassan, kitartóan… Micsoda cégéres szarvasmarha!

A Kocsis-féle elavult retró-embereknek talán tíz év kell, de neki, Somossy Egonnak nemigen. Ő máris kész fordító. Kocsis jöhet hozzá szakmai tanácsot kérni, csak egészen visszafogottan lesz vele nagyképű.

A barom. Megvétózta a kérelmét. Nem volt hajlandó aláírni. Pedig csupán a nevét kellett volna adnia, semmibe sem került volna neki. A MarcusBook Co. felkéri az egyetemről frissen kikerült, rendkívül tehetséges fordítót, Somossy Egont Samuel Beckett és Eugene Scribe három-három drámájának magyar fordítására. Apa éppen eleget járt utána, megállapodott ezzel, megegyezett azzal, ígért ennek-annak, már minden rendben volt; mégis csaknem kútba esett a dolog, mert a méltóságos egyetemi docens úr nem volt hajlandó aláírni egy nyomorult ajánlást.

Somossy Egon még nem alkalmas arra, hogy magyarra fordítsa Beckett és Scribe francia nyelvű drámáit.

Egon és Apa haverjai csak álltak és néztek. Apát majdnem megütötte a guta.

Megkeserüli még ez a Kocsis. Várhatja, melyik projektje kap állami támogatást. Majd ha fejelik a tizenegyest.


Egon büszkén kihúzta magát. Győzött. Szegény apának kétszer annyi szaladgálásába és háromszor annyi pénzébe került, de mégis megkapta a felkérést.

És lefordította! Lefordította az összes drámát! Mi az, hogy! Hogy’ fog irigykedni a vén nyikhaj docens, amikor olvassa a kötet sikeréről szóló cikkeket – Sántha Demeter fogja írni őket, meg Balázs Konrád; mindketten régi megbízható lekötelezettjei Apának…

Éppen egy hete fejezte be a fordítást. Örömmel dicsekedett.

Utána még a zöld szemű Melindával is levágott egy gyors menetet.

Melinda roppant népszerű a karon, van is benne valami, kellemes a teste, jól mutat az utcán is, bár nem az a világra szóló szépség. Egon tudta, hogy másokkal is rendszeresen lefekszik, de ez nem zavarta. Amikor megunta a lányt, egyszerűen kitette a szűrét:

- Apám hívott, máris itt lesz. Szedd össze a cuccod, és tűnj el!

- Szentirmai úr, néhány perc türelmet kér, azonnal fogadja önt, Somossy úr! – középkorú titkár volt, Egon pedig fiatal titkárnőre számított. Sebaj. Bizonyára akad azért itt valami csaj. Három nap az két éjszaka. Előbb úgyis Szentirmai fog gratulálni a remek fordításaihoz.

Milyen szerencse, hogy a francia nyelvet választotta. Angolul már minden bugris tud, azzal nem lehet nagyot akasztani.

- Szentirmai úr kéreti!

Fürgén befelé perdült a nyitott ajtón.

Roger Szentirmai mosolyogva várta.

Somossy kihúzta magát. A házigazda áll. Ezek a külföldi magyarok mégiscsak tudják, hogyan kell megtisztelni a szellem kiválóságait. Úgy érezte, a most következő perceket sohasem felejti el. Szálegyenes tartással lépdelt, lassan, megfontoltan. Előkelően. Szentirmai csendesen nézte.

A házigazda kurtán üdvözölte Somossyt:

- Szentirmai.

A kézfogása erőteljes volt.

- Jöjjön velem, fiatalember!

Szentirmai kinyitott egy ajtó, és betuszkolta vendégét egy különös helyiségbe. A szobában egyetlen bútordarab sem volt, középen azonban zárt, ablaktalan kabin állt. Mint valami talányos anyagból készült bódé. Egon megütközve nézte. Kezdett elbizonytalanodni.

- Nézze, fiatalember, - kezdte a házigazda. – nem vagyok elégedett a fordításaival.

Somossy Egon arcáról lehervadt a mosoly.

- Viszont alkalmazni akarom önt, francia fordítóként.

A fiatalember felsóhajtott. Akkor mégsem olyan rossz a helyzet. Valamibe bele kell kötni, ennyi az egész. Szentirmai öregedő férfi, és az ilyenek nem könnyen viselik, ha egy fiatal okosabb náluk.

- Azért hívattam ide, hogy kijavíthassa.

Somossy hidegvérrel bólintott. Nincs olyan szakértő, aki ne találna hibát, hiszen mi mást keresnének. De ha egy – vagy akár három – nap elég a javításra, akkor a fordítása nyilvánvalóan jó. Hát persze, hogy jó! Tudta ő azt!

Közben Szentirmai kinyitotta a különös kabin ajtaját. Egy asztal volt benne és egy fotel. A falai túlságosan vastagok, mintha valami polcrendszert rejtenének. Az asztalon négy-öt apró számítógép, és egy impozáns, nagy képernyős monitor. Mellette különös, teljesen zárt, a számítógépekhez vezetékekkel csatlakozó aranyszínű sisak hevert. Egon elmosolyodott. Nyilván valami egyedi számítógépes szoftverrel szokott játszadozni Szentirmai úr. Jó drága lehet.

- Foglaljon helyet! – ritka erős marka volt a házigazdának. Szinte belenyomta a fotelbe a megrökönyödött fiatalembert. – Még ma alaposan átdolgozza az összes fordítását.
- Még ma? – bámult segélykérő tekintettel Egon. Őrült ez az ember, vagy csak maximalista munkamániás?
- Ne féljen! Ez a szerkezet segíteni fog önnek. – és körbemutatott.

Egon szétnézett. Most már valóban úgy érezte, hogy valamilyen szerkezet belsejében van. Mi a csuda ez?

- Mi ez?
- Nyelvtudás-akcelerátor.

Egon értetlenül húzta el a száját. Nyelvtudás-akcelerátor? Mi a rák az a nyelvtudás-akcelerátor?

- Ebből ez az egyetlen példány létezik a világon. A feltalálótól vásároltam. Rendszeres járandóságot fizetek neki, hogy ne szabadalmaztassa. Ha ő vagy utódai megtennék, kamatos kamattal kellene visszafizetniük. Ön most és egyetlen egyszer használhatja, utána soha többé nem mehet a gép közelébe.

Egonnak tátva maradt a szája.

- Szeretném, ha tudná, fiatalember, az ön fordításai egészen csapnivalóak.

Egon erre még el is vörösödött.

- Tudnia kell azonban azt is, hogy a javítást nem valaki más végzi el, hanem ön személyesen. A gép csak segít. Rendelkezik minden nyelv teljes fonéma- szó- és kifejezéskészletével, az összes lehetséges árnyalattal. Évtizedekkel viszi tovább az ön nyelvtudását, és ezzel igen sok munkát takarít meg az ön számára. A segítségével ön olyan idő- és tapasztalati távlatból szemlélheti a munkáját, amikor már igazán tud franciául.

Egon szeme elkerekedett.

- Uram, - motyogta felháborodottan. – én már igazán tudok franciául.

Szentirmai rá se hederített. Fogta a sisakot, és Egon fejére csatolta.

- Munkára fel. Valamikor késő este találkozunk.

Egon néhány percig magában hápogott, és néma szidalmak százait szórta a házigazdára. Mit képzel ez az alak? Ha Apának elmondja, talán… Azaz: mégsem. Apa sohasem akarna kellemetlenkedni Roger Szentirmainak.

Akkor mit tegyen?

Szinte észrevétlenül merült el újra a drámaszövegekben.

Csodálkozott. Egyre jobban.

Samuel Beckett még csak hagyján volt. Az ír szerzőnek nem volt anyanyelve a francia, nem is mindig használta azt a nyelvi bennszülöttre valló anyanyelvi könnyedséggel. De itt is érte meglepetés Egont. Eddig azt képzelte, nagyon otthon van a francia szlengben…

Javított, javított egyre többet.

De a végén elégedettebb volt.

Hanem Scribe!

Egon csaknem elsírta magát. A „jól megcsinált darabok” félelmetes színpadi érzékű szerzője sokkal, de sokkal keményebb dió volt. Egonról patakokban folyt a víz.

Egyre jobban elszörnyedt a temérdek félreértéstől, baklövéstől és szarvashibától, ami a fordításaiban hemzsegett. Atyaúristen! Mintha valami elemi iskolás művelte volna, aki éppen most akarna megtanulni franciául – egy turistaszótár segítségével.

Mardosta a szégyen.

Elmerül a munkában. Egyre jobban esett a szellemi erőfeszítés. Most már nem a hibákat vadászta, örömét lelte a magyar nyelvű szöveg kialakításában. Már a színpadot is látta. Sorai kezdtek kitüzesedni, nyakatekert mondatok egyszerűsödtek, hangsúlyok kerültek a helyükre; mind nagyobb örömöt okozott egy-egy nagyszerű magyar kifejezés megtalálása.

Hullámzott a párizsi tömeg, vidám párbeszédek hallatszottak a Champs-Élysées ünnepi forgatagában, száz éve megszűnt kávéházak keltek életre a Montmartre varázslatos fái alatt. A bokrok alatt kimenős dragonyosok csókolóztak kimenős masamódokkal, és a Szajna-parton Párizs lelke mosolygott a látogatóra.

A végén pedig:

Megszólalt Scribe.

Este bújt elő holtfáradtan. Igazából Szentirmai ébresztette. Csak egy pillantást vetett rá, és tüstént kezet nyújtott.

- Ne mondjon semmit, fiam! Mostantól pihenjen nálam, érezze jól magát. Hétfőn ismertetem az új feladatait.

Gondosan bezárta a kabint, a kulcsát pedig egyszerűen felakasztotta egy szegre a falon. Egon látta, és jól megjegyezte. A szoba ajtaját is bezárta a házigazda, és azt a kulcsot is felakasztotta. Egon ugrásra készen figyelt. Idejövet látott egy kulcsmásolót.

Ahogy Szentirmai megfordult, Egon máris megragadta és a zsebébe süllyesztette a kulcsot. Apa bárszekrényéhez szerzett így jogosultságot – először tizenhárom évesen, és azóta is többször. A tulajdon csak az első foglalók önzése.

Másnap este visszacsempészte a kulcsot.

A zöld szemű Melindával több kelleme együttlétet élvezett végig, de kezdte unni a nőt. Hogyan értesse meg vele, hogy neki egy lány nem elég? Mit bánja ő, ha Melinda másokkal is lefekszik. Pedig a lány szemében határozott szemrehányás sötétlett, amiért ő egy csöppet sem féltékeny.

Neki egy nő nem elég.

Nem elég? Biztos, hogy nem elég?

- Tudod, Egon, - mosolygott az ágyból a lány. – te nem vagy egy nagy szám.
- Tűnj a szemem elől!

Miért nem fogja fel ez a lány, hogy jelentéktelen?

Hetekig fáradtnak, túlhajszoltnak érezte magát, pedig szinte csak pihent. Szentirmaitól igen megtisztelő feladatokat kapott, de a határidő nem volt szoros.

Viszont a francia nyelvtudása robbanásszerűen fejlődött, ezt maga is kénytelen volt elismerni. Bármi is az a nyelvtudás-akcelerátor, csodát tett.

Mi lenne, ha ismét?

Melyik nyelvvel próbálkozzon? Legyen a spanyol.

Vett néhány nyelvleckét, hogy valamicske alaphoz jusson. A többi a szerkezet dolga. Lope de Vega és Calderón műveit akarta fordítani. Hétfőn Szentirmai elé állt.

- Szó se lehet róla! Megmondtam önnek: sohasem mehet még egyszer a gép közelébe! Ne is halljak róla!

Négy hónapig várt a megfelelő alkalomra. Addigra mindennapos vendég lett Szentirmainál, kiismerte magát a házban.

Szerdai napra esett a választása. Egy éjszaka egészen biztosan elegendő. Furfangosan eljátszotta a távozást, de visszament, nem vették észre. Amikor mindenki nyugovóra tért, behatolt a nyelvtudás-akcelerátor fülkéjébe.

Kardpengék cikáztak, elegáns sértések szikráztak, köpenyek lobogtak, tűzről pattant leányzók kérették magukat csípőre tett kézzel, kétértelmű mosollyal. Hispania aranyló napja alatt kérges tenyerű, de öntudatos parasztemberek, meg büszke hidalgók mondták imáikat, kecses donnák integettek az emeleti ablakokból.

Lope de Vega élvezetes volt és szellemes, de Calderón sokkal jobb nála.

Egon szédült.

És fordított. Egyik oldalt a másik után. Calderón úgy szólalt meg magyarul, hogy azon talán még maga is meglepődött volna.


Hajnalban ügyesen elhagyta a házat. A többi menni fog. A fordítás nem gyerekjáték ugyan – sőt nagyon is nehéz, egyre nehezebb, de menni fog.

Fájt a térde a dereka, sajogtak az ízületei. Napokon keresztül nem javult. Ennyire elfáradt volna egyetlen éjszakától?

Egyszer beállt futballozni a barátaival, de öt perc múlva holtra izzadt és elfáradt. Nem való ez már neki.

Hetek múlva futott újra össze a zöld szemű Melindával.

Hiszen ez a lány nem is jelentéktelen! Sőt. Fantasztikus hibátlan bőre van, a domborulatai pedig még a holtakat is feltámasztanák. Egonnak elállt a lélegzete. A női test oltár, minden egyes kis porcikája az öröm istenének örök oltalma alatt áll, és örömre rendeltetett. Egon kiéhezett hím farkasként vetette magát a csodálatosan buja testre, és nem tudott vele betelni. Élete egyik legszebb élménye volt.

Reggel Melinda sírva bújt hozzá.

- Nem akarom, hogy rajtad kívül bárki hozzám érjen még egyszer ebben az életben!

Egon könnyedén végigsimított a haján.

Reggel meglepődött, hogy a lány milyen szerelmes alázattal sürög-forog körülötte. Főz, mosogat, takarít, rendben tartja a holmijait.

- Ó, te kis bohóm! – mosolygott rá, és jólesett. Nagyon jólesett.

Egyszer összefutott Kocsis docenssel.

- Kellemesen csalódtam magában, Somossy. Ön egyre jobb. Csak így tovább. De most vigyázzon nagyon: tudás már van, de még nincs tapasztalat.

A nyelvtudás-akcelerátor, a nyelvtudás-akcelerátor. Egyre többet gondolt rá. Mi lenne, ha a kínaival próbálna szerencsét? Páratlan lehetőség! Lefordíthatná, de nemcsak magyarra; angolra, franciára és spanyolra is. A csillagos ég a határ. Vagy az se.

Melinda finom női ösztöne azonnal riadót fújt, amikor elmondta neki.

- Ne, drágám, nem szabad! Kérlek! Kérlek, ne!

Melindát se avatta be. Kínai kéziratokat szerzett, ezeket CD-kre tette, és várta az alkalmat. Most nem elég egy éjszaka, egy teljes hétvége kell.

Bölcs és merész férfinak érezte magát, amikor harmadszor is helyet fogalt a nyelvtudás-akcelerátor kabinjában.

Végtelen rizsföldeken hajladoztak a parasztok, amikor elhaladt a csatornán roppant kíséretével az Ég Fia. Mandarinok vizsgálgatták ősi törvények éles és tompa végét, bambuszok árnyékában szolgák hűsöltek, és két szolgáló arról fecsegett, hogy odabent éppen most náspángolja el csinos fiatal úrnőjüket az anyósa.

A Nagy Fal végtelen kígyóként cikázott a földkerekség körül, a hegyek zordon árnyai ijesztően dörögtek, és Egont magába szippantotta a végtelen.

És tovább
És még tovább…

És még…

Hétfő reggel ismeretlen öregembert emeltek ki a nyelvtudás-akcelerátor kabinjából. Az aggastyán bemocskolta a ruháját, és láthatóan nem volt kihallgatható állapotban. Közben valami ősi kínai dalt dúdolgatott.

Szentirmai hívta ki a mentőt, közben részvétteljes pillantást vetett a keservesen zokogó zöld szemű nőre.

Mit akartam?
Mit is akartam?
Hogy kerültem ide?

- Jöjjön, papa! – mondta gyengéden a mentős.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése