Miután felvette ragyogó,
elegáns, hófehér nyári öltönyét, John
Reynolds a faliórára nézett. Ragaszkodott az ilyen ódivatú, de ízlésesen
készített tárgyakhoz.
2054. augusztus elseje, hét
óra tizenhét perc. Ideje indulni.
Megnézte magát a tükörben.
Letelt a gyászév, nyugodtan mutatkozhat fehér öltönyben. Már Betty rokonai sem
tehetnének szemrehányást – ha ugyan beszélnének vele. Vállat vont. Nincs miért
szemrehányást tenniük. Tragédia volt.
Betty repülőszerencsétlenség
áldozata lett tavaly júniusban. Reynolds vállat vont. Nem tehetett mást. Az asszony végleg kizárta magát az életből; az
ostoba szeretőjével, egy közönséges autókereskedővel, egy jöttment csóróval New
Yorkba indult, hogy ott telepedjen le. Elperelte volna a Reynolds-vagyon
jelentős részét. Nem tehetett mást. A
Reynolds dinasztiában még sohasem fordult elő válás. Tragédia volt. Betty
kapott tőle egy Pazar síremléket – sokkal szebbet, mint amilyent érdemelt.
Reynolds a homlokát ráncolta.
Szegény Betty! Hát kellett ez neki?
Eszébe jutott valaki más. Ingeborg Neumann. Nem, még ne, majd
később. Az lesz a nap fénypontja. Addig
még rengeteg dolga van.
Szokása szerint kinézett egy
pillanatra a tengerre, elbocsátotta a szobalányt, és elindult a földszintre.
Nagyapja, a IV. John Reynolds, a világhírű építész
arra oktatta, hogy mindig az első emeleten lakjék.
„Bármekkora felhőkarcolóban élj is, az igazi urak
szállása mindig az első emeleten van. Az olaszok ezt úgy mondják: piano nobile; a nemes emelet. Ugyanitt
legyen a legfontosabb fogadószobád és az irodád is. Ha magánszínházat vagy
mozit tartasz, az se kerüljön máshová. Ehhez mindig ragaszkodj, hiszen te egy John Reynolds vagy, te már sohasem
lehetsz parvenü.
A VI. John Reynolds nagyot sóhajtott.
Sokkal tartozik az előző John Reynoldsoknak. Mindegyiknek.
Kiért az emeleti bejáróba.
Itt volt a John Reynoldsok arcképcsarnoka. A ház viszonylag zárt, intim része,
a házigazda hálószobájának közvetlen előterében. Illetéktelenek nem juthattak
ide. Itt sorakoztak a kiváló olajfestmények – csupa neves arcképfestő alkotása.
A Reynolds-dinasztia. Kötelező volt reggeli után, munkába indulás előtt
két-három percet szentelni nekik – hogy utána tudja a dolgát a világban.
A viselet, a haj, a szőrzet
különféle, de ezek az arcok egyformák. Sasorrok, magas homlokok, acélosan kék,
hideg szemek, kemény, szigorú tekintetek. Csupa John Reynolds.
Tüstént az első. Őszbe
csavarodó, dús szakáll, ritkás haj, brutális áll. Az első John Reynolds. Az
egykori aranyozott kor idején ő alapozta
meg a családi vagyont. Kezében puska. Azzal állítólag személyesen lőtt le
néhány indiánt. Meg másokat is, gondolta a hatodik John Reynolds, de az nem
tartozik a világra. Kemény tekintetű ősének könnyen eljárt a keze, és még
könnyebben sült el a fegyvere. A vasúttársaság embereként kezdte, aztán
telkekkel spekulált, érclelőhelyeket vásárolt fel, bányászokat és
pályamunkásokat toborzott. Ő irányította az elsőnek idehozott, hihetetlenül
olcsón dolgozó kínai kulikat. Időnként seriff volt, sőt békebíró. Banditákkal
csatázott, lótolvajokat akasztatott fel, de sok békés farmert is elűzött a
földjéről. Dollárral megrakodva tért vissza Philadelphiába, ott Harvey-lányt
vett feleségül, a fiát a legdrágább iskolákban neveltette.
A második John Reynolds.
Reynolds szenátor, Teddy Roosevelt közeli barátja. Megtízszerezte a ráhagyott
vagyont.
Reynolds gyorsan
továbblépett. Csupa kiváló ős. Az utolsó előtti arckép láttán a homlokát
ráncolta. Az apja. Az ötödik John Reynolds. Inkább herdált, mint szerzett.
Olajtankerekből szervezett flottát, és meghalt az egyik hajója fedélzetén,
amikor John tizenegy éves volt. Szerencsétlen flótás. A John Reynoldsok
elnyűhetetlenek, korátlaguk nyolcvankilenc év.
Saját magára ügyet sem
vetett, de az utolsó kép előtt elkomorodott. A fia. A hetedik John Reynolds. Mindegy,
majd megbékél. Ostoba. Közönséges kutatóorvosként dolgozik Washington DC-ben,
egy olyan intézményben, amit fontra megvásárolhatna. Marha. Őt vádolja az anyja
halála miatt. Rendben, a John Reynolds-ok nem szoktak egymásnak hazudni,
legfeljebb egymás előtt beszédesen
hallgatni. Rájöhetne a marha, hogy nem volt más megoldás. Mit képzel? Majd
benő a feje lágya egyszer. Későn érő típus.
Megint eszébe jutott
Ingeborg. Vajon ő milyen fiút szülne
neki? Ha kiderül, kitagadhatja a
hetediket. Minden joga megvan hozzá a családi hagyományok alapján. Az ősei
is megtették ezt néha, a John Reynoldsok soha többé nem várják haza a tékozló
fiúkat.
Ahogy ellépett a képek sora
előtt, eszébe jutott még valaki.
George Wolenski.
A szerencsétlen. Őt valóban sajnálta. Enyhe migrén fogta el, ahányszor csak rá
gondolt. Kényszerhelyzet volt, nem
tehetett mást. Kár azért a fiúért. Wolenski
lengyel volt, és katolikus. Semmiképpen sem kerülhetett volna be a Reynolds
család vállalkozásainak vezérkarába, pedig ha tovább él, ott lett volna a
helye. Ő juttatta oda őt, ahol most van. Senki sem sejti, de valójában mindkét találmány az övé volt.
Wolenski megjelenése előtt a
Reynolds-iroda csupán egy volt a számos klónlaboratórium között, a hetedik John
Reynolds meg csupán egy közepes tudású klónkészítő. Egy a sok közül. Aztán
megjelent a lengyel fiú a találmányaival.
A memória-regresszió.
Ez és a másik:
A revolúciós időkapszula.
Ezekkel sikerült minden
konkurenciát túlszárnyalni, és a Reynolds-iroda nem szolgáltatja ki a titkait. Ezekkel
valósulhatott meg a Reynolds-iroda: célkitűzése: a tökéletes másolat.
A két eljárás nem eladó senki
számára. Világmonopólium. Ezek
tették azzá a Reynolds-irodát, ami. Pedig mennyien igyekeznek megszerezni…
Persze, előbb vagy utóbb
másutt is rájönnek majd, semmi kétség. Csak találniuk kell egy olyan zseniális
elmét, amilyen George Wolenski volt.
Szegény lengyel fiú. Kapott
tőle egymilliárd dollárt. Milyen
boldog volt, azt hitte, övé a világ. Pedig csak engedélyt kapott, hogy
tombolhasson egyet a siralomházban.
Ő, John Reynolds tudta ezt, és furdalta is a lelkiismerete. Emiatt volt olyan
kitüntetően kedves a fiatalemberrel, mint rajta kívül soha senkivel.
Wolenski álma egy Cadillac
volt. Kapott egyet tőle. Meg három napot.
Nem volt szíve hamarabb.
Wolenski írt a szüleinek, és
a Cadillac-kal akart hazamenni Chicagóba. Három napig tombolt, élvezte az
életet. Megérdemelte. Vágyott egy formás, telt szőkére. John Reynolds maga
választotta ki a számára. Kapott vele két remek éjszakát. Aztán vasárnap a
szőke tyúk elcsalta egy illegális játékterembe, ahol persze verekedés tört ki, és George Wolenskit
megölték. John Reynolds torka összeszorult, valahányszor eszébe jutott. Nem tehetett mást.
Reynolds személyesen
látogatta meg a fiú családját. Szülei voltak és két testvére. Meghagyta nekik az egymilliárd dollárt. Még
most is a jótevőjüknek tekintik. Azt is tisztázta, hogy ezért a pénzért a szabadalom őt illeti. Eszükbe sem
jutott kifogásolni, tudták a dolgukat. Megértették, hogy ennél többet George
évtizedek alatt sem kereshetett volna, ha ugyan meg tudja egyáltalán valósítani
az elképzeléseit.
Nem nyomoztak a fiú halála
után. Volt egy akadékoskodó FBI-ügynök, őt hetvenezer dollárral vette meg John
Reynolds. Néhány hónap elteltével az ügyet lezárták, John Reynolds neve a
nyomozás egyetlen iratában sem szerepel.
Reynolds hálát érzett
Wolenski családja iránt. Félreálltak, mindent megértettek, és örültek a
pénznek. Nem kellett lőnie. Bár
mindenki így viselkedne, nyugodtabb volna az élet.
Volt azonban olyan eset is,
amikor lőnie kellett. Hogy is hívták azt az ostoba macát? Jessica Mitchell. Kétszer megdugta. Egészen egyszerűen megunta
Bettyt, kellett már helyette valaki más. A nő jelentkezett, hogy terhes.
Félmillió dollárt ajánlott neki, ha örökre eltűnik a kölykével együtt. Ma is
élhetné a világát, ha elfogadta volna. De nem, győzött a parvenü mohóság. A nő
pasija – valami felfuvalkodott latin – vérszemet kapott, és megzsarolta őt a
tyúk nevében. Felbéreltek segítségül néhány harmadosztályú gengsztert.
Húszmillió dollárt követeltek.
Igazából kifizethette volna,
ha azok nyugton maradnak. De nem, teljesen világos volt, hogy újra és újra meg
fogják zsarolni, fejőstehénnek akarták használni egy életen keresztül. Nagyképűek
voltak, azt hitték, megfogták az Isten lábát.
„A John Reynoldsok kénytelenek agyoncsapni a tolakodó
férgeket.”
Ez a harmadik John Reynolds,
John Reynolds tábornok mondása volt. A vén hadfinak teljesen igaza van. Nem
szabad tűrni, hogy semmirekellő, jöttment paraziták tegyék tönkre mindazt, amit
a John Reynoldsok építettek.
Félmilliót ígért a buta
tyúknak – nem kellett. Százezerbe sem került, hogy megszabaduljon tőlük.
Megkötözve hozatta őket a
Sepulveda-hágó egy elhagyatott pontjára. Bezzeg akkor már könyörögtek. Késő volt. Célba lőtt rájuk. Tízlépésnyi távolságból elsőre homlokon lőtte
mindet. Gipszcsizmát kaptak, és a tenger lett a temetőjük. Már az a
cápageneráció is kihalt, amelyik esetleg evett belőlük.
Kinyúlt, és megérintette a
falban az egyik pisztoly rejtekhelyét. Sohasem hordott fegyvert magánál, de
mindenütt elrejtett néhányat. A házban összesen négyet, mindegyik autójában
egyet-egyet. Az irodájában is volt. Hátha szükség lesz rá.
A WASP-korszak lejártával
bármikor szükség lehet a fegyverekre. Ebben a nyomorult országban annyi gyanús
egzisztencia kerül előtérbe.
Azóta persze a cég magas
beosztású alkalmazottai közt is akadnak másfélék, például ír katolikusok. Az első két John Reynoldsnak könnyű dolga volt: az
ő működésük még a WASP-korszakra esett.
Egy ír katolikus a munkálatok
egyik legfőbb irányítója lett. Az átkozott, rossz modorú, nagyszájú Lyam O’Hara. Sajnos, most nincs erre a
posztra alkalmas embere. Ha lesz, tüstént eltávolítja az írt.
Reynolds a fejét csóválta. WASP. White Anglo-Saxon Protestant… Hát
igen. Szép idők voltak. Ők tették naggyá Amerikát. Most meg? Mindenféle gyanús
népség tolakszik mindenhová. Mexikóiak, ázsiaiak, niggerek, meg még a jó ég
tudja, miféle nációk. Előbb-utóbb majd kénytelen lesz ezek közül valamelyiket
vezetővé kinevezni. Micsoda dilemma. Degenerálódik a világ…
Betty is. Képes volt szóba
állni egy parvenüvel. Egy közönséges autóvigéccel, aki ráadásul anyai ágon
indonéz. Egy Reynolds-feleség! Nemhiába az apja választotta, az ötödik John
Reynolds ízlése és ítélete komoly kívánnivalókat hagyott maga után.
Mégiscsak a sarkára kellett
volna állnia annak idején. Ingeborg mennyivel lett volna rosszabb feleség, mint
Betty?
Ami meg a niggereket illeti, egy niggerrel hamarosan találkozni fog.
Visszalépett, úgy döntött, mégiscsak
megnézi a saját arcképét is. a hatodik John Reynolds. A festményen mindössze
harmincéves, huszonnégy évvel ezelőtt festette a new yorki olasz piktor.
Istenem, micsoda göndör, szőkés vörös hajam volt – önkéntelenül megtapogatta a
koponyáját, ritkás haját, a hatalmas tar foltot a feje tetején. Száll az idő.
Lentről jelzett a gondnok.
- A rendőrmotorosok
megérkeztek, uram!
- Rendben van, Scott, azonnal
megyek!
Fürgén leszaladt a lépcsőn.
A három Rolls Royce a nagy
beton parkolóban várakozott. Hajszálra egyforma ezüstszürke országúti batár
volt mind a három sötét ablakokkal, a Reynolds-iroda piros emblémájával. A napi
menetben az autók helye állandó volt, de John Reynoldsról mindenki tudta, hogy
hol ebben, hol abban a kocsiban foglal helyet, mert meg akarja nehezíteni az
esetleges terroristák dolgát. Most a középsőbe szállt.
A Reynolds-konvoj minden
munkanapon rendőri felvezetéssel száguldott végig a hosszú Santa Monica
Boulevard-on. John Reynolds már megszokta a sebességet, nyugodtan hátradőlt,
telefonált, szervezte a napot.
- A nigger megérkezett?
- Hét óra óta itt várakozik,
uram.
Reynolds mosolygott. Az egy
nagyon okos nigger. Nem akármit bíz majd rá. Élete egyik legfontosabb
problémáját kell megoldania. Csak ne hibázzon.
Felhívta Roy Prescott-ot, a
titkárt:
- Hányan lesznek ma?
- Az előjegyzés szerint pontosan
nyolcvanan, uram.
John Reynolds magában
számolt. Nyolcvan eset egyenként hatmillió dollárral számolva az
négyszáznyolcvan-millió. Ennyit fog ma keresni. Meglehetősen közepes bevételű
nap.
- Más senki?
- De igen, uram. Tizenhét
rendkívüli státuszú ügyfél, uram.
Reynolds számolt. A
rendkívüli státusz tízmilliót kóstál. Ez újabb tizenhét millió dollár.
- Ezek közül hányan kértek
sürgősséget?
- Mind a tizenhét, uram!
Reynolds felvillanyozódott. A
sürgősségi azt jelenti, hogy egy héten belül. Díja minden esetben húszmillió
dollár. Az újabb tizenhétmillió. Mégiscsak meglesz a félmilliárdos bevétel ma
is. A hatodik John Reynolds azokat a napokat tartotta igazán eredményesnek,
ahol a bevétel elérte vagy meg is haladta a bruttó félmilliárd dollárt. A költségek
persze gigantikusak, különösen a revolúciós időkapszula emészt fel hallatlan
összegeket. Nagyjából a bevétel nyolcvan százalékát kell költségnek tekinteni.
Ténylegesen a Reynolds-iroda haszna ebben az esetben napi százmillió dollár.
Reynolds elmosolyodott. Büszke volt. Sokkal többet keresett, mint bármelyik
korábbi John Reynolds – a bankárokat is beleértve.
- Mondja csak, Prescott! Az
előjegyzésesek közül hányan kértek sürgősségi eljárást?
- Eddig tízen, uram. De
többen is fontolgatják!
- Rendben van, Prescott.
Kiválogatta a VIP-ügyfeleket?
- Igen, uram. Ön ma egy
wisconsini szenátor lányával kezd, utána következik a brit nagykövet felesége.
- Hány VIP-ügyfél lesz?
- Huszonhét, uram.
Reynolds elhúzta a száját.
Sok. Nagyon sok. Huszonhét emberrel kell bájolognia. Zömmel nők, és neki az
összes hisztérikával elbűvölőnek kell majd lennie, bármilyen hülyének is nézi
őket. Az jó, ha ilyen ostobán pazarlóak a gazdag emberek, ő ebből él, de
gyűlöli vesztegetni az idejét. Miféle emberek ezek? Azazhogy micsoda idióta
papucs lehet a férjük vagy az apjuk? Minden józan ésszel ellentétes, hogy
eljönnek ide hatmillióért feltámasztatni a döglődő kutyát vagy macskát
ahelyett, hogy néhány dollárért vásárolnának egy másikat.
Na, jó, sóhajtott. Ne bántsuk
az ügyfelet, az hozza a bevételt. Igyekszem majd terepszínű képet vágni, és
megértőnek mutatkozni.
Csak annak a niggernek így nagyon sokat kell várakoznia.
Hátradőlt és maga elé idézte
Ingeborg Neumann hajdani hófehér bőrét, csodálatos domborulatait. Csaknem
szétfeszítette a kínzó vágy. Csak minél hamarabb beszélhessen végre azzal a
niggerrel.
Amikor az autókonvoj
bekanyarodott a roppant épület tulajdonosi parkolójába, a hatodik John Reynolds
kedvtelve vette szemügyre a hatalmas feliratot:
REYNOLDS-IRODA
A tökéletes másolat
Félóra múlva szólították az
első ügyfelet.
A kormányzó lánya
kellemetlen, elkényeztetett némber volt. Nyilvánvalóan keményen
kábítószerezett. Reynolds szeretetre méltó, nagypapás stílust vett fel, de így
sem ment könnyen a dolog.
- Mennyi idős most Fido,
kedves hölgyem?
- Tízéves, uram. És
haldoklik. – a lefittyedt ajak sírásra görbült. Könnyes puszit lehelt az ölében
tartott petyhüdt és ronda kutya fejére.
- Mennyi idős legyen, amikor
felkeltjük?
- Kicsi legyen és aranyos!
- Pici korában került önhöz?
- Nem. A nagynéném halála
után vettük magunkhoz. Legalább kétéves volt már.
- Kedves hölgyem, én mindig
azt javaslom, abba a korba vigyük vissza kedvencünket, amikor már ismert
bennünket, és mindent megtanult, amit tudnia kell. Az ön számára is, Fidó
számára is nagy megrázkódtatás lenne, ha a kutya még nem ismerné önt.
- Úgy gondolja, professzor
úr?
- Biztos vagyok benne, kedves
hölgyem.
Kemény félóráig tartott. John
Reynolds arcáról egy pillanatra sem fagyott le a bájvigyor, bár a pokolba kívánta
közben a nőt.
A memória-regresszió azt jelentette, hogy a Reynolds-iroda
munkatársai Wolenski módszerével képesek voltak az állatok memóriáját visszamenőleg helyreállítani, egy bármilyen,
előre meghatározott állapotában rögzíteni és lemásolni.
Ehhez járult a revolúciós időkapszula. Szintén
Wolenski módszerével az embrió állapotában lévő klónt egy részecskegyorsítóhoz
hasonló hatalmas szerkezet mélyén helyezték el, egy sajátos téridő-dimenzióban,
ahol az állat számára másképpen, sokkal gyorsabban telt az idő. Ez volt a világ
csodája: megérkezik a megrendelő, hoz egy végelgyengülés szélén álló vagy
nagybeteg háziállatot, aztán három hét elteltével – vagy sürgősségi esetben négy-öt nap múlva – kap egy teljesen egészséges,
1-2 éves kutyát vagy macskát.
Késő délután lett, mire
Reynolds végzett a VIP-ügyfelekkel. Pokolian fáradtnak érezte magát.
- A nigger?
- Türelmesen várakozik önre,
uram.
- Ebédelt?
- Az ön utasítására meghívtuk
ebédre, uram.
John Reynolds biccentett.
- Rendben van. Kérem,
készítsenek elő egy lakosztályt a számára, mert feltehetőleg nálunk alszik
majd.
- Milyen típusú lakosztályt,
uram?
Reynolds néhány pillanatig
gondolkodott.
- Legyen osztályon felüli.
Kapjon meg a fickó mindent, amit szeme-szája kívánhat. Meg az egyéb testrészei.
Három-négy sötét bőrű nő is álljon készenlétben.
A hatodik John Reynolds úgy
döntött, munka után megfürdik és átöltözik. Kéjesen nagyot zuhanyozott a
fejedelmi módon berendezett, hatalmas fürdőszobában.
Közben újra és újra eszébe
jutott Ingeborg. Micsoda nő volt! Hófehér a bőre, csodálatosan teltek az
idomai. Reynoldsot elöntötte a vágy, ha csak arra a testre gondolt. Élete
legszebb élménye volt.
Húszévesen megszökött
otthonról és az egyetemről, és néhány hétig a Középnyugaton csavargott. Akkor
találkozott a német lánnyal. Kettejüknél együttvéve nem volt tíz dollár. Öt
fergeteges éjszakát szeretkeztek végig, közben gyümölcsöt loptak, egy
étteremben hamis csekkel fizettek, amikor meg a zsaruk üldözőbe vették őket,
elloptak egy kopott Chevyt. Két állam rendőrsége üldözte őket.
Arról ábrándoztak, hogy
biztonságba kerülnek, és összeházasodnak.
- Megváltoztatjuk a nevünket.
– nevetett a lány. – Engem úgy hívnak majd, Mary Ann Williams. Neked mi lesz a
neved?
A nagyapja kopói találtak
rájuk. A negyedik John Reynolds.
- Megadom neked, fiam, amit apád elmulasztott.
Négy-öt markos fickó tódult a
szobába, megragadták, és a régi angolszász iskolákban szokott módon kegyetlenül
eldöngették. Összerezzent még az emléktől is.
Visszavitték az egyetemre, és
állandó testőrök vigyáztak rá, amíg meg nem szerezte az orvosi diplomáját.
Aztán a nagyapja parancsára engedelmesen feleségül vette Bettyt.
Az utóbbi hónapokban kereste
és kerestette Ingeborgot. Az emberei bukkantak rá, utána maga is megtalálta az
interneten. Döbbenten szemlélte, mennyire megcsúnyult a nő. Aszott bőrű, táskás
szemű, elgyötört, szomorú tekintetű vénasszony lett a ragyogó Ingeborgból.
Szült négy gyereket valami alkoholistának. Nagy nehezen elvált, aztán egy
vasúti pályamunkás nyakába varrta magát. Újabb két gyerek. Nehezen, egyik
napról a másikra éltek egy Isten háta mögötti lyukban valahol a távoli
északnyugaton, Washington államban, Tacoma környékén.
Reynolds savanyú képet
vágott. Semmi kétség, könnyedén el tudná hódítani a nőt attól a James nevű
valakitől, akinek az asszonya lett. De ennek semmi értelme. Neki ez az Ingeborg már nem kell. Neki az a másik kell, aki valaha volt.
Átöltözött, tiszta fehér
selyeminget és makulátlan, hófehér nyári öltönyt vett fel.
- Jöhet a nigger!
Amíg várta, azon kapta magát,
hogy izgul, akár kölyökkorában. Nem, ezt nem engedheti meg magának. Vissza kell
rázódni a fegyelembe.
Az afrikai férfi szokatlanul
szép, szabályos arcú, sudár termetű ember volt. Reynolds kedvtelve nézte.
Igazuk van azoknak, akik szerint a niggerek gyönyörűek lehetnek. Itt az eleven
bizonyíték. Káprázatos példány.
- Louis-Philip Wolokumba! –
mutatkozott be a vendég. – Kenyából.
A hatodik John Reynolds mély
lélegzetet vett.
- Döntöttem az
együttműködésünk ügyében, Mr. Wolokumba. Apropó, szólíthatom Louis-Philip-nek?
- Megtisztel vele, uram.
- Remek. Ön pedig szólítson
John-nak.
Megvárták, amíg a titkárnő
kávét tölt mindkettőjüknek, süteményt tesz az asztalra, és távozik.
- Szóval döntöttem az
együttműködésünk ügyében, Louis-Philip. Anyagi támogatásban részesítem az ön
intézményét hárommilliárd dollár
értékben.
Látta, hogy a nigger szeme
felragyog. Jó jel.
- Átadom önnek a
memória-regresszió és a revolúciós időkapszula teljes dokumentációját, és
vállalom a hozzájuk szükséges berendezések felépítésének teljes költségét.
A kenyai csaknem lefordult a
székről. Ekkora engedékenységre és jóindulatra igazán nem számított. Minden
vita nélkül. Ez sokkal több, mint amit legmerészebb álmaiban is remélhetett.
Reynolds látta és mosolygott.
Szükség van erre a nigger fiúra, és az összes közül, akiről csak hallott,
kétségtelenül ő a legjobb szakember. És nem vásárolta meg a konkurencia. Ezután
nem is fogja.
- Cserébe elvárom, hogy az ön
intézménye a Reynolds-irodával együttműködve továbbra is őrizze meg ezen
eljárások világmonopóliumát.
A másik buzgón bólogatott.
- Ez magától értetődik, Mr.
Reynolds.
- John.
- Elnézést. Ez magától
értetődik, John.
Reynolds mély lélegzetet
vett. Most jön a lényeg. Szükség van a niggerre. Itt pillanatok alatt kiderítenék,
de ha Kenyában történik…
- Csupán egy kérésem van
önhöz, Louis-Philip.
A kenyai fiatalember aggódva
figyelt fel. Reynolds látta, és elhárító mozdulatot tett.
-
Kérem, ne ijedjen meg. A kérésem nem gazdasági, és főleg nem politikai jellegű.
Csupán személyes természetű. Az ön intézménye klónozza majd az első embert, én
pedig szeretném meghatározni a személyt, és azt kérni, hogy ez a legnagyobb
titokban történjen.
A hatodik John Reynolds már
gondoskodott róla, hogy egykori szerelmét valami ürüggyel teljes körű orvosi
vizsgálatra rendeljék Seattle-be. A költségeket ő fedezte, az asszonynak
sejtelme sem volt, mi áll a vizsgálat mögött.
Ingeborg elhasználódott
testének ezerféle nyavalyája volt, nem volt nehéz okot találni rá, hogy tíz
napra kórházba fektessék. Azalatt Reynolds megbízottai levették a nő teljes memóriaképét.
Reynolds elvigyorodott. A
vénasszony se járt rosszul; megpihent, ráadásul ingyen meg is gyógyították.
Ő
lesz a világ legújabb, egyben legtitkosabb csodája…
Másfél
év elteltével a bennfentesek azt mesélték, Reynoldsnak barátnője van; hófehér
bőrű, húsos, telt idomú nőszemély, aligha lehet huszonöt évesnél több.
-
Baleset ért, és csak most tudtalak feltámasztani. Este lesz az esküvőnk,
drágám!
Minden
megérte! A hatodik John Reynolds határtalanul boldog volt. Legalábbis az első
napokban. Aztán egyre kevésbé.
Mary
Ann Williams, azaz most már Mary Ann Reynolds elnézte a mellette fekvő férfit. Ez
lenne az ő egykori Johny-ja? Ez a könyörtelen és visszataszító hústömeg? Ez a
pöffeszkedő pénzeszsák?
Senki sem vette észre, amikor
az ifjú feleség először lopakodott ki a közös hálószobából.
Két hónap múlva, egy téli
hajnalon megkérdezte a mellette fekvő Lyam O’Harát:
-
Igaz, hogy engem Afrikában készítettek? Ti nem tudnátok hasonlót véghezvinni?
Másfél év múlva, egy borús
novemberi reggelen a hatodik John Reynolds éppen egy konferenciáról érkezett
vissza New Yorkból. A köd miatt a gép nem tudott leszállni, szinte egész
éjszaka a levegőben körözött. John Reynolds a reptérről érkezett haza, és ahogy
volt, piszkosan és borostásan lépett a lakosztályába.
A felesége egy idegen férfi
ölében ült.
Reynolds a meglepetéstől
sóbálvánnyá merevedett. A nő azonban nem zavartatta magát.
- Nagy nap ez a mai, drágám.
– mondta csevegő hangnemben. – Sikerült újjá teremtened önmagad!
Reynolds arcából kifutott a
vér. Kezdte érteni.
Ösztönösen a szekrény felé
kapott, ahol az egyik pisztolyát tartotta.
- Ne fáradj vele! – kiáltott
rá egy nagyon ismerős férfihang.
Mary Ann kibontakozott az
ölelésből, és a hatodik John Reynolds végre láthatta az ismeretlen arcát. A
torka is összeszorult a döbbenettől.
Szőkés vörös, göndör hajú
fickó nézett vele farkasszemet. Igazi, kegyetlen John Reynolds-arc. Most
felemeli a kezét. Benne a pisztoly, ami itt volt elrejtve.
Hát persze, gondolta a
hatodik John Reynolds, már fiatal
koromban is ilyen helyen rejtegettem a fegyvereimet.
Úristen!
Ha ez valóban azonos velem, akkor lőni fog. Lőni fog,
meg fog ölni. Nem téveszti el a célt.
Szakadt róla az izzadság.
Behunyta a szemét.
A tökéletes másolat.
A fegyver eldördült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése