Ezt a részt az akciórádiusszal kapcsolatos elméleti
vonatkozások boncolgatásának szentelem. Egyrészt azért, mert annak idején a
legtöbb érdemi hozzászólás ezzel kapcsolatban érkezett. Másrészt meg azért,
mert – bár utólag megkonstruált és nagyon mesterkélt fogalomnak tűnik – magában
hordozza a probléma lényegét.
Ha elfogadjuk, ténynek tekintjük az akciórádiusz
kérlelhetetlen, kiszámítható tényszerűségét, a történelem teljes
determináltságát kellene elismernünk, akkor csaknem az egész felvetésünk
haszontalannak tűnhet, hiszen a török további hódításainak lehetősége még csak
elméletben sem lenne megfogalmazható.
Csakhogy…
Az akciórádiusz fogalmát leginkább a római birodalommal
kapcsolatban munkálták ki. A fogalom bevezetésére önmagát kínálja a szituáció:
Hadrianus trónra lépése.
Hadrianus idején a római császári politikában gyökeres
fordulat következett be. Az új császár feladta elődje, Traianus hódításainak
zömét, és a birodalom védelemre rendezkedett be. A határokon sáncok és falak
épültek, megjelent a későbbiek során oly fontos római határerőd-rendszer: a limes.
A limes katonai célszerűségéről vagy célszerűtlenségéről
igen sokat írtak már. Valószínűleg azoknak van igazuk, akik merőben téves
elképzelésnek tartják az ilyen határvédelmet, hiszen egy óriási létszámú
hadsereg sem képes megoltalmazni a birodalmat, ha azt a határ mentén vékony
vonalban szétszórják.
De most nem ez a lényeg. Hadrianus koncepciót váltott, Róma
mostantól védelemre rendezkedett be. A történettudomány számos képviselője
ebből azt a következtetést vonta le, hogy a birodalom elérte akciórádiuszának
határát, adott közigazgatási és technológiai színvonalon ennél nagyobb területű
államot egy központból igazgatni és kézben tartani képtelenség.
Az akciórádiusz fogalma aligha alkalmazható mechanikusan. Ha
jól meggondoljuk, már a római birodalomra nézve is ezer kérdést vet fel. Róma
gazdasága az olcsó rabszolgamunkán alapult, azaz önfelszámoló volt, mert a
rabszolga drágulása azonnal megállíthatatlan inflációt vont maga után. Ez éppen
megkövetelte volna a további hódításokat, ami a végtelenségig nem működik. Itt
jön a képbe az akciórádiusz.
Csakhogy…
Ha a római birodalom akciórádiuszával foglalkozunk, rá kell
döbbennünk, hogy a fogalom mennyire egyedi, mennyire nem adaptálható. Nyilvánvalóan kötődik
a birodalom gazdasági és katonai helyzetéhez, belpolitikai viszonyaihoz.
Gondoljunk csak az Imperium Romanum feltűnő, állandóan újratermelődő belpolitikai
instabilitására. Szinte nem is volt olyan nemzedék, amely ne látott volna
polgárháborút. Ez a római birodalom egyik alapvető jellemzője, szinte be volt
kódolva a társadalomba, de az infrastruktúrába, a birodalmi intézményrendszerbe
is. Irányíthatatlansága – különösen a II. század végétől ebből is fakad.
Mennyire vethető össze ezzel a török birodalom?
Az jelek szerint az oszmán birodalom akciórádiusza a másik
irányban jóval hosszabbnak tűnik, elég csak a térképre pillantanunk. Egészen
Algírig.
Vajon mi történne ezzel az akciórádiusszal Bécs elfoglalása
esetén?
Ha a rabló és portyázó könnyűlovasság elözönlené Ausztria,
Csehország, és Dél-Németország területeit? Ezen országok hadszervezete ebben a
korban igen lassú és nehézkes. Nem rendelkeznek olyan csapatokkal, amelyek
képesek utolérni és ütközetre kényszeríteni a portyázó akindzsiket és
tatárokat.
Meddig juthatnának el a portyázó törökök és tatárok?
Stuttgartig? Nürnbergig? Esetleg tovább?
Ha pedig a török portyázók Észak-Itáliát özönlenék el, ki
állna elébük? Vajon nem pusztítanák-e el a velencei és genovai hadiflották
bázisait? Ilyen körülmények között sor kerülhetne a lepantói csatára?
Hogy’ hatna mindez az oszmán birodalom akciórádiuszára?
Vajon Szulejmán akkor is meghalna, ha bevenné Bécset? Ha a
Szigetvár alatti meddő harc okozta csalódás helyett fergeteges öröm érné?
Nem szervezné át a birodalmát a további európai hódítások
érdekében?
Ezek figyelembe vételével gondolkodjunk közösen tovább,
mennyire volt történelmi fordulópont Szigetvár ostroma.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése