SZÁZHARMINCNYOLCADIK
RÉSZ
Az elmúlt másfél évszázad igen nagy részben a tradíció
válságáról, útkereséséről szólt. A század első felének avantgárd mozgalmai
legdühödtebb támadásaikat a tradíció ellen intézték. Bebizonyosodott azonban,
hogy a tradíció puszta tagadása jelentős
értékek teremtésére minden tekintetben alkalmatlan.
Valódi esztétikai érték
csak ott született, ahol sikerült szintézist létesíteni tradíció és modern
törekvések között. A magyar költészetben erre a legjobb példa természetesen
József Attila életműve.
A tradíció válságával függ össze a világ töredezetté válása, a szubkultúrák elburjánzása. A Marshall McLuhan jövendölte „globális
falu” egyáltalán nem olyan, amilyennek a kanadai jövendölte.
A tradíció szétesése állandósította az eszmei zűrzavart és
az ideológiák válságát. A tradíció helyébe lépő anakronisztikus, túlfűtött és agresszív
nacionalizmus mindenütt kirívóan provinciális, semmiféle távlatot nem hordoz,
és nem is pótolja a valódi tradíciót. Hatóköre csekély, mozgósító ereje akkor
is marginális, ha időnként tömegeket képes befolyásolni valamilyen szánalmas
cél érdekében. az emberek nem akarnak az
agresszív nacionalizmus világában élni.
Démonizálása, a fasizmus valamelyik változatával való
egybemosása azonban alkalmilag mindig erősíti. Önjelölt „vezérei” erre
igyekeznek rá is játszani. A veszedelem azonban nem ez, hanem a fentebb
említett általános elbutulás, amelyben a „globalizmus” és kísérő jelenségei
nagyon is ludasak. Emiatt (is) élünk puskaporos hordó tetején.
A másik ok a
középosztályok deklasszálódása, amely világjelenség. Kanadában éppen úgy jellemző, mint Európában. Egy kisebbség
évente, vagy még gyakrabban duplázza meg a vagyonát, a társadalom fő terhét
viselő rétegek azonban szegényednek. Ez természetesen a „jóléti állam”
berendezkedését felszámoló vadliberalizmus következménye, jól mutatja a „szabad
versenyes” ideológiák csődjét, hasznavehetetlenségét. Ezt sok helyen érzékelik,
de a világ államai ma már tehetetlennek látszanak a fölébük tornyosuló
magántőkével szemben. Elnökjelöltsége idején Bill Clinton többször is elmondta,
hogy „Keynes ismét aktuális”, de amint a Fehér Házba költözött, feledésbe
merült.
A nagyvállalatok és nagybankok elhatalmasodásának korát
éljük. Az elvben „szabad” média és a „független” jegybankok is az ő
tulajdonukban vannak.
Franklin Delano
Roosevelt ezt a helyzetet rendkívül aggasztónak találná. Tartott tőle, hogy
a magán hatalom a demokratikus intézményrendszer fölé kerekedik, az ilyesmit
fasizmusnak minősítette.
A magántőke groteszk túlhatalma miatt jelenleg lehetetlennek
tűnik a „jóléti állam” mindenféle aktualizálása. Az „állam nem avatkozhat a
gazdaságba” dogmává vált, és napjaink mindenféle hatalmi integrálódása a
magántőke globalizmusát erősíti. Persze, az sem lehetetlen, hogy a magán
hatalom „túlnyeri magát”, de akkor Isten irgalmazzon a világnak.
Pedig éppen a „jóléti állam” gazdaságfilozófiának
újrafogalmazása állíthatná megfelelő pályára még a globalizációt is. Az állam, mint polgárai demokratikus
akaratát kifejező intézményrendszer megszületése azonban magának az államnak újrafogalmazását is megkívánná.
Ez messzemenően kihatna nemcsak az államok belső ideológiájára, hanem
kapcsolataik jellegére is.
A modern jóléti állam elképzelésének azonban ma még „nincs
gazdája”. Természetes közege, a politikai baloldal saját tradícióit megtagadva
a globalizmus szolgálatába szegődött. A jobboldal visszahúzódik a formális
hagyománypártolás, vagy éppen a provincializmus vélt menedékébe.
Ma már azonban a liberalizmus is provinciális, maga a
„világméretű provincializmus”. Jelszavai kiüresedtek, hitele fogy. Ma már a
hétköznapi emberi kapcsolatok szintjén általában sokkal hiteltelenebb, mint a
jobboldaliság legtöbb megnyilvánulása. Az
emberek a baloldali liberalizmus globális demokráciának álcázott,
pénz-oligarcha világában sem akarnak élni.
Változás csak alulról
jöhet. A lokális szférák erősítésével,
a népek összefogásával. A helyi
tradíciók összehangolásával, közösség gyakorlatának újraértelmezésével, a
személyesség és a személyes felelősség érvényre juttatásával, teljesen új
közgondolkodással.
Napjaink költészetének küldetéséhez mindez szervesen
hozzátartozik.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése