HARMINCHATODIK RÉSZ
Eszmefuttatás
Újra meg kell
szakítanom a visszaemlékezések áradatát, mert a könyv szerkesztése közben ismét
fordult a világ sora, Allah újabb próbatételeket mért ránk.
A kereszténység
mételye ismét felütötte a fejét, a lázadó magyar szellem újra dacol az
igazsággal, Madzsarisztán sokat szenvedett földjére megint vér ömlik. Tiszta
lelkű iszlám hívők szenvednek és halnak meg az igazságért.
Mire ez a könyv a
nyomdába kerül, talán győz az igazság, és a lázadók elszenvedik jól megérdemelt
büntetésüket. Allah adja, hogy így legyen…
Hibát követtünk el,
és vétkeink eredői ott rejlenek azokban az eseménysorokban, amelyeket ez a
könyv felidéz.
Nem tettük kötelezővé
az iszlám felvételét és az iszlám életvitelt mindenki számára, azt hittük, az
idő orvosolni fogja a bajokat. Ahol az
iszlám kötelező volt, ott is lanyhán viselkedtünk, elnéztük a csalást, a
hazugságot. Elnéztük, hogy sokan csak névleg legyenek igazhitűek, elnéztük a
titkos kereszténységet, és elnéztük a titkos ateizmust.
Hagytuk, hogy az
itteni bennszülöttek zöme ellenségesen álljon szemben az iszlámmal, hogy
jövevénynek, betolakodónak, élősködőnek tekinthesse az igazhitűeket, hogy
elzárkózhasson a velük való kapcsolattól. Hogy titokban magyar maradhasson,
hogy piros-fehér-zöld zászlókat rejtegethessen.
Talán mindenkit ki
kellett volna irtanunk, aki az iszlám ellensége…
Nem követtük híven a
Próféta (áldás szálljon emlékére!) szigorú utasításait. Most bűnhődünk.
Katonáink százával esnek el a hitetlenek elleni harcban, igazhitűek ezrei
válnak mártírrá, a lázadók városokat foglalnak el, dzsámikat alakítanak
keresztény templommá, mecseteket égetnek porig, iszlám bevándorlókat űznek el
hazájukból, és ujjongva szurkol ezeknek a „hősöknek” a hitetlenek aljas és
ellenséges világa.
Az iszlám győzelme
után mindent újra kell gondolnunk. Legfőképpen azt, joguk van-e hitetleneknek
itt élni, Madzsarisztánban, ennek az országnak iszlámmá szentelt földjén.
Ez már nem
Magyarország, és többé nem is lesz az. Ez Madzsarisztán, és az is marad.
A hedzsra 1493. esztendejében
Budin városában
Ahmed bin Szuliman
Kovach
Vasile Munteanu
tábornok emlékirataiból
Magyar forradalomnak
itt Romániában még sohasem örültek annyira, mint akkor, 2015 októberében.
Egész Bukarest
ujjongott, ünnepelt. Sokan emlékeztek rá, hogy egy emberöltővel korábban, a
romániai forradalom idején éppen a magyarok voltak azok, akik a
legönzetlenebbül segítettek bennünket.
Nagy izgalommal
hallgattuk az ideiglenes magyar kormány vezetőjének első nyilatkozatát.
Özvegy El Malikné született Bóna Szilvia 89 esztendős budini lakos
visszaemlékezéséből:
Mámoros boldogságban
ünnepeltük a forradalmat. Naima és társai velünk örültek.
A falu új rendjét a
forradalom utáni napon alakítottuk ki.
Naima és a többi
migráns munkát, otthont talált. Templomba nem járnak, helyette a kultúrház
egyik termét alakítjuk át számukra mindaddig, amíg nem építenek maguknak egy
mecset nevű saját templomot.
Keresztények és
muszlimok békésen megférnek egymással. A keresztény nem zaklatja a muszlimot, a
muszlim békén hagyja a keresztényt. Aki térítgetni akar, annak nincs helye a
faluban.
Ilyen is maradt a falu
– mind a mai napig. Soha nem volt vita keresztények és muszlimok között, és az
emberek összetartanak.
Mindenki magyarul
beszél, és a helyi mohamedánok a mostani muszlim uralommal szemben is a
társaikhoz húznak. Ahányszor hazamegyek, fürdök a boldogságban.
BBC
2015. október 6.
18 25.
MŰSORVEZETŐ:
A magyar ideiglenes kormány miniszterelnöke a magyar
televízió élő egyenes adásában tárgyal az EU, a bankok és az ország
hitelezőinek képviselőivel. Mihelyt sor kerül a televíziós nyilatkozatára, közvetíteni
fogjuk.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése