2016. július 3., vasárnap

Milyen Európát akarunk?

Szigetvár alatt az egyre ingerültebb Szulejmán szultán az összes fogságba esett magyar katonát kivégeztette. Az idő fogyott, a veszteségek növekedtek, az agg uralkodó egészségi állapota egyre romlott. Szulejmán lassan kezdett rájönni, hogy élete utolsó hadjáratán nem fog eljutni Bécsig.
Ezért egyre ingerültebb lett.
Augusztus végére a török had vesztesége már meghaladta a tízezer főt. A mindenhonnan odacsődített segédhadak és a várárok feltöltésére hajszolt magyar parasztok veszteségeit nem is tartották számon. Az "aljanép" hullása nem érdekelte a szultánt. A tízezer katona halálát nagyon fájlalta. A magyarországi török várostromok során Szulejmán eddig együttvéve sem veszített el ennyi embert.
Ráadásul a néhány naposra tervezett ostrom hetek óta tart. Szulejmán türelme fogyott, rosszullétei szaporodtak.
Az egyik összecsapás után súlyosan sebesült öreg magyar tiszt került a fogságába. Már a halálán volt. legfeljebb néhány órája lehetett hátra. Tudta ezt ő is, foglyul ejtői is. Szokoli Mohamed nem érdemesítette kivégzésre a haldoklót, inkább a szultán elé állította.
- Ez az ember tegnap még életerős férfi volt, és a katonáinkat öldöste, fényességes padisah. Most meg már hálni se nagyon jár belé a lélek!
Szulejmán ádáz tekintettel méregette a haldokló foglyot.
- Magánál van a gazember! Hozzatok egy magyar tolmácsot!
Egy percen belül elé perdült a dragomán.
- Mondd meg neki, hogy a szultánt látja!
A magyar megértette, de nem mutatott különösebb csodálkozást, se ijedelmet. Mitől kéne félnie? Lehet, hogy egy órán belül halott. Mit tehet vele a szultán? Kivégezteti? Úgyis meghal. Mitől kellene félnie?
- Mondd meg a szultánodnak, hogy Szigetvár nem adja meg magát!
Amikor Szulejmánnal lefordították a választ, elhúzta a száját.
- Fordítsd le neki, amit mondok!
Elmajszolt egy darab émelyítően édes süteményt, aztán beszélni kezdett:
- Tudd meg, ó hitetlen, hogy innen egyenesen Bécs alá vonulok legyőzhetetlen seregemmel. Utána tovább vonulok a többi napnyugati ország ellen. Mindet meghódítom. Európában igen sokféle nép él. Németek, olaszok, franciák, angolok, meg még sokféle más. Mindegyik kénytelen lesz behódolni nekem. Mind az én birodalmamhoz fog tartozni, te pedig, és a többi ostoba gyaur Szigetvárban, hiába döglötek itt meg, semmit sem értek el vele.
A haldokló erre még el is mosolyodott.
- Nem lesz a tied Európa, Szultán.
- Miért ne lenne?
- Mert itt, Szigetvár alatt megállítjuk a hódításaidat.
Ezen ekkor még mosolygott a szultán. A következő mondaton már nem.
- Lehet, hogy te az összes európai népet meg akarod hódítani, szultán, de azt tudnod kell, hogy az európai népek között egy sincs, amelyik a te uralmad alatt akarna élni.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése