Bíráid előtt állsz!

Zsarnóczay újra próbálkozott.
- Fiatalemberek, jól gondolják meg! - sziszegte fenyegető hangon, miközben fészkelődve próbált kellemesebben elhelyezkedni, A rendőrautó hátsó ülése határozottan fapadosnak tűnt a Jaguar megszokott kényelméhez képest.
A két nyomozó továbbra is hallgatott.
- Nekem nagyon fontos üzleti találkozóm van most! - dühöngött a fogoly. - Nézzék, az ügyvédem úgyis kivisz! Maguk nem akarnak kártérítést fizetni a silány illetményükből!
Az anyósülésen ülő vékonyabbik rendőrtiszt finoman megrándult. Zsarnóczay észrevette, és elvigyorodott. Megvan a gyenge pont! Igyekezett kihasználni. Kissé arrébb fészkelte magát, és gátlástalanul a félénknek tűnő rendőr fülébe üvöltött:
- Ki írta alá a letartóztatási parancsot?
- Vajda helyettes államügyész! - vágta rá gondolkodás nélkül a nyomozó.
- Már megint az a hülye? - ordított Zsarnóczay, de gyorsan el is harapta a továbbiakat. Aggódva pislogott körbe az utastérben. Közönséges járőrkocsi, aligha van benne elrejtett poloska. Senki sem rögzíti, amit mond. - Vajda ilyen gyorsan megfeledkezett a feleségéről? - tette hozzá metsző gúnnyal. - Vajon szokta még látogatni szegény asszonykát a temetőben?
A nyomozó ismét összerándult, de nem a félelemtől, ahogy Zsarnóczay gondolta. Nem a félelemtől, hanem a gyűlölettől. Meg a bosszúvágytól. Unokatestvére volt a Zsarnóczay által meggyilkoltatott Vajdánénak.
Zsarnóczay ezt nem tudhatta. Ütötte tovább a vasat.
- Maguk ne akarjanak úgy járni, mint az az ostoba Vajda! - recsegte fenyegető éllel a hangjában. - Maguknak van családjuk. Még van. Tegyenek ki a következő sarkon, és találjanak ki valami magyarázatot Vajda számára. Esetleg egy kis pénzt is kaphatnak.
Dühítette, hogy nem válaszolnak. Egyfolytában magyarázott.
A volánnál ülő hallgatag bikanyakú férfi nem volt nyomozó. Hanem a néhai Vajdáné Kelemen Andrea testvéröccse. Vajda Imre helyettes államügyész tudta, kikre kell bíznia a feladatot.
A férfi a gázpedálra taposott, és a kocsi olyan hirtelen lódult meg, hogy a fogoly hátraesett, és keményen beütötte a fejét.
Az autó vadul száguldott az úton, és hamarosan rákanyarodott egy földútra. Zsarnóczay nagyon ideges lett. Gépiesen a zsebébe nyúlt volna, de megbilincselt kezével nem tehette. A mobil! Merre lehet a mobilja? Mit terveznek ezek a gazemberek? Fel kellene hívnia az embereit, de hol a mobil? Hogyan tudna telefonálni?
- Hová hoznak engem, csirkefogók? Hallják? - üvöltötte hisztérikusan. - Ez nem a kapitányság.
Ekkor a kocsi hirtelen lefékezett egy présháznak tűnő épület előtt. Valaki váratlanul feltépte az ajtót, és egy erős kéz kirántotta a kocsiból Zsarnóczayt. Elegáns öltönye nagyot reccsent.
- Gyerünk, kurafi! - bődült a képébe valami fura középkori láncinget viselő szőrös képű idegen.
Miféle helyre került? Mi ez, filmforgatás? Vagy elmegyógyintézet?
- Ki maga?
Válaszul két hatalmas pofont kapott.
- Mit képzeltek, trógerek? - üvöltött vissza magából kikelve Zsarnóczay. - Tudjátok, ki vagyok én? Azt is megbánjátok, hogy megszülettetek, ha kekeckedni mertek velem!  Vascsövet szúratok anyátokba, és egyenként húzatom ki a kölykötök összes fogát.
Irdatlan két pofont kapott erre, a sárba omlott. Fura hegyes orrú vascsizmával bökdöste az oldalát a különös idegen.
- Kelj fel, ebszülte fattyú!
- Ki a fene vagy?
A lánckesztyűs kéz olyan erővel rántotta fel, hogy a zakó kettéhasadt. Kár a drága öltönyért, gondolta volna, de a következő pofon még a gondolatot is megfagyasztotta benne.
- Nem az fene valék, te lator, hanem Zsarnóczay Dénes mester, akinek szégyent hozál az becsületes nemzetségére, te kötélrevaló!- és fájdalmasan nagyot rúgott belé.
Két tagbaszakadt alabárdos-jelmezes alak ragadta meg, és bevonszolták a présházba. Néhány férfi állt ott. Az egyiküket megismerte: Vajda Imre helyettes államügyész. A többi szinte mind jelmezes.
- Nem volt elég a nejedet kinyíratnom, te görény? - recsegte Vajda felé. - Most a lányod jön!
Válaszul valaki vaskesztyűs kézzel úgy szájon verte, hogy vérbe borult az arca. Semmit sem értett. Miféle összeesküvés? Kik ezek a karneváli figurák?
Vadul villódzó fényprizma felé hurcolták; az aranyban, ezüstben, vörösben és narancssárgában vibráló szerkezet láttára erősen könnyezni kezdett. Mi ez? Olyan, mint egy hűtőláda, de miért okádja a fényt? Valami stroboszkóp?
Az alabárdosok egyenesen a fénytenger közepébe taszították, és maguk is utána nyomultak. Zsarnóczay nem akart hinni a szemének; a túloldalon kilépve egész egyszerűen nyoma veszett a présháznak, az útnak, az autónak. Valami fészerféléből taszigálták elő az alabárdosok. Arrébb megművelt szőlőhegyek, néhány tucat különös viskó. Talán indián tábor? Az emberek meg… Miféle fura népviselet ez?
Lovat vezettek egy méterre az orra előtt. Földbe gyökeredzett a lába. Hátba vágták az alabárd nyelével. Orral bucskázott a sárba. Kétfelől ütötték a vastag fanyelekkel. Sírva tápászkodott fel, az öltöny sáros cafatokban lógott róla.
Néhány marcona képű férfi  jókora deszkaemelvényt ácsolt, olyan volt, mint valami primitív szabadtéri színpad.
A férfi, aki Zsarnóczay Dénes mesternek mondta magát, a fülénél fogva ragadta meg:
- Nézd, és imádkozz, bitang! Amaz instrumentumon téged hamarosan nyársba vonának, vagy kerékbe megtörének!
Zsarnóczayt valami rettenetes félelem szállta meg, reszketett és nyögött. Szinte szűkölt, mint a kutya, de nagyon halkan, mert könnyen járt az alabárd nyele. Kétségbeesve pislogott maga köré.
Vajda Imrét pillantotta meg.
- Vajda úr! Kérem!
A férfi, akinek nemrég kegyetlenül legyilkoltatta a feleségét, ádáz tekintettel lépett mellé.
- Csak hogy tudja, maga gyilkos, ami magával történik, ebben a korban teljesen törvényes.
- Jogaim vannak! - nyivákolta Zsarnóczay, mire nagyot dübbent a hátán az alabárd nyele.
- Itt nincsenek. Itt önt pontosan úgy kezelik, ahogy érdemli: gonosztevőként. Ez a XV. század.
- Hogy kerültem én ide?
- Ön az időutazás egyik úttörője. - felelte szarkasztikusan az ügyész. - Újabban idehozzuk a legelvetemültebb bűnözőinket, és Rozgonyi János királyi ispán ítélkezik felettük. Az ítéletet pedig végrehajtják. Teketória nélkül - mint azt ön rövidesen tapasztalni fogja.
- Ilyen nincs! Ez nem lehet!
- Szedje össze magát; hamarosan a bírái elé kerül.
- Ügyvéd, ügyvéd! - akarta volna visítani, de az újabb ütéstől a lélegzete is elállt.  Látta, hogy Vajda államügyészt átkarolja egy vörös prémes köpenyt viselő idegen. A következő pillanatban Vajdának borral teli serleg volt a kezében.
Zsarnóczay még mondani akart volna valamit, de nem hagyták. Megállás nélkül felrángatták néhány lépcsőfokon, valami kőből készült emelvény közepére.
Szemben hatalmas karosszékben igen díszes sötétkék öltözéket, tollas kalapot és aranyláncot viselő, zord tekintetű férfi ült. Mellette két másik láncingben. Mögöttük barna csuhás szerzetes nagy fakereszttel.
Egy másik barát Zsarnóczay mellett bukkant fel jóval kisebb kereszttel.
- Fohászkodj az Úrhoz, fiam, könyörüljön bűnös lelkeden! Bíráid előtt állsz!
Zsarnóczay halálsápadt volt. Mögötte szapora csattogással ácsolták a vérpadot.
*


Évekkel később a Népszabadság hosszan cikkezett arról, vajon hová is tűnhetett a hírhedt milliárdos maffiózó, Zsarnóczay Pál.
A cikkíró több vargabetű után végül arra jutott, hogy a számos gyilkossággal kapcsolatba hozott vállalkozó valószínűleg Dél-Amerikában éli világát.