2016. július 22., péntek

Szerelem és líra - CCLXIV.



KÉTSZÁZHATVANNEGYEDIK RÉSZ

Parti Nagy poétikai érzéke – minden kifogás ellenére – elsőrendűnek mondható.

mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?”

Ez viszont két kiváló sor.

mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?”

Ez már valódi önjellemzés.

mire megy gyémánttengelyével”

A „gyémánttengely” igen régi és sokoldalú jelkép, nálunk évtizedek óta a költészet egyik szimbóluma.

mire megy gyémánttengelyével”

Parti Nagy öntudatos költő.

Már kérdés, hogy a jelenlegi magyar költészet mennyire tölti be a „gyémánttengely” hagyományos szerepét…

mire megy gyémánttengelyével”

A kérdés több irányba is pontosítható.

Ø      Mire megy költészetével a Költő?
Ø      Mire jó a jelenlegi kanonizált költészetben betöltött szerepe?
Ø      Mi a költészet értelme?
Ø      Mi a költő feladata?
Ø      Mire való a költői tehetség?

ki nem nyugodhat egy lován?”

Teljesen összhangban van azzal, amit már feljebb is sejtetett…

ki nem nyugodhat egy lován?”

Mit tehet a Költő, aki nem érzi magát jól jelenlegi pozíciójában, és aki a legszívesebben egyszerre több lovon szeretne ülni?

ki nem nyugodhat egy lován?”

Felelni nem kell rá – nem is lehet.

Az egész etapon is javított valamicskét ez a két kiváló sor.

Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?”

Rezignált és kissé zavaros lírai önarckép lett belőle. Remekműnek nem remekmű, de hitelesnek – így már – hiteles. Olyan Költőt mutat nekünk, aki igazából vívódik, akinek rossz a közérzete, és akinek a hazájával kapcsolatban igen mély hiányérzete van. A hiátus oka részben a haza, részben a Költő.

Az előbbiről lehet hangosan beszélni, szójátékolni, „fülkeforr”-t és egyéb szamárságokat emlegetni.

Az utóbbiról azonban – hallgatni kell. Azt nem lehet szavakba önteni…

Talán ebben a versében jut hozzá a legközelebb Parti Nagy…

Hazám, te szép vezérfonál,
ne hidd, hogy elveszítelek!”

Olyan ez a sor, mint valami kétségbe esett segélykiáltás…

Hazám, te szép vezérfonál,
ne hidd, hogy elveszítelek!”

A hazát szólítja meg, de önmagához szól…

Hazám, te szép vezérfonál”

Szép és nemes pátosz indítja el újból a költői erőt a felfelé vezető úton. Újra nekivág, mint Sziszüphosz a hegyoldalnak…

Hazám, te szép vezérfonál”      

Igen, valóban szeretné, ha a hazaszeretet vezérfonala lehetne életének és pályájának. Hogy miért nincs így, hogy miért nem így alakult, annak számos oka van.

Hazám, te szép vezérfonál”      

Szép, klasszikus poétika. Egyetlen hatásos, és igen jól elhelyezett jelző.

Hazám, te szép vezérfonál”      

Különleges nyelvi elem itt mindössze a „vezérfonál”. Az egyetlen olyan kifejezés, amely kissé szokatlan és eredeti jelentést kap.

Hazám, te szép vezérfonál”      

Roppant egyszerű szavakkal is lehet veretesen szép sort alkotni. Voltaképpen csak ilyenekkel lehet.

Érdemes megvizsgálni közelebbről.

Hazám, te szép vezérfonál”      

Hazám”
     
A megszólított. Megszólító és megszólított kapcsolatát a lehető legegyszerűbb és legerősebb eszköz fejezi ki, a birtokos személyjel.

Haza → birtokos személyjel → kapcsolat lírai Én és a megszólított között = Hazám
                                                                                                                              

                                                     A tradíció bekapcsolódása             tradicionális
                                                                                                         
A magyar kulturális tradíció egy teljes, igen fontos rétege kapcsolódik ezzel a vershez. Ez önmagában is pátoszt ad a kifejezésnek.

 Te

A kapcsolat nyomatékosítása → szintén igen egyszerű eszköz, személyes névmás alkalmazásával.

szép

Az egyetlen jelző, kiváló helyen. A lehető legegyszerűbb, ezért itt rendkívül hatásos.

„vezérfonál”

Remekül megválasztott kifejezés, nagy nyomatékkal. A haza – a személyes élet vezérfonala…

„Hazám, te szép vezérfonál,”

Visszatért a költői erő – sokadszorra.

„ne hidd, hogy elveszítelek!”

Ezen a ponton nagyon erős személyes vallomás. Természetesen nem a hazát kell vigasztalni, nem a haza fél attól, hogy elveszíti őt a lírai Én. Valójában utóbbi aggódik emiatt, a sor voltaképpen önmegszólítás.

Ha egyben vizsgáljuk a teljes etapot:

„Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?
Hazám, te szép vezérfonál,
ne hidd, hogy elveszítelek!”        

Így a Költő saját belső kételyeinek kifejezője lett a versnek ez a szakasza. Teljesen személyes, és – hiteles.

Az egész etap egyfajta imakeretben áll:

„Hazám, kiírtam már magam,
Hazám, te szép vezérfonál,
ne hidd, hogy elveszítelek!”

Megszólítás a rész elején is, a végén is. Ez a megoldás természetesen Kölcsey Himnuszára emlékeztet.

Érdemes megvizsgálni a lehetőséget, hogy az etap mennyire lenne képes a saját lábára állni. Ha ez maga lenne egy önálló vers.

Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?
Hazám, te szép vezérfonál,
ne hidd, hogy elveszítelek!”

Elég különös eredményre juthatunk. Ez a részlet önmagában sokkal erőteljesebb volna, mint a most elemzett vers részeként.

Így beolvad a versbe, annak kusza szerkezetének egyik elemét alkotja, és maga is részévé válik a vers poétikai és tartalmi következetlenségeinek.

Önállóan azonban – nem.

Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?
Hazám, te szép vezérfonál,
ne hidd, hogy elveszítelek!”

Ez így kerek és egész. Messze jobb vers, mint a most elemzett hosszabb költemény, amelynek ez egy szegmentuma.

Imakerettel indul:

Hazám, kiírtam már magam,”

A vers döntő része is más hangsúlyt, értelmet kap:

s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?”

Lényegében lírai önarckép, meglehetősen önkritikus modorban. Az egyetlen zavaró momentum:

verses lovam megúsztatam,”

Ez is más hangsúllyal esik – tudniillik nem maradhatna így. Nincs olyan valamirevaló szerkesztő, aki ezt így átengedné. Mivel a versben ezen kívül semmiféle más halandzsa-elem nem maradna, ezt is gyorsan ki kellene javítani. A javításra – a sor értelmessé tételére – mint fentebb láttuk, több lehetőség is akad.

A harmadik:

verses lovam megúsztatom,”

A rímelés árnyalatnyit romlana, az értelem azonban sokat javulna.

Kijavítása esetén ez egy teljesen ütőképes vers. Így festene a közepe – a fő része:

s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatom,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?”

A vers így – önvallomás. Olyan Költő monológja, aki meglehetősen önkritikusan viszonyul saját életművéhez, aki bizonytalan, aggódik, akinek kétségei vannak, és aki nagyon – emberi.

Ez nem egy költőfejedelem szava.

Még a József Attila-parafrázisok is más értelmet nyernének ilyen kontextusban.

József Attila itt a vers lírai Énje számára az elérhetetlen példakép, az utolérhetetlen, örök ideál. Akivel szemben a Költő kicsinek, eszköztelennek, esendőnek érzi magát. Akivel szemben saját hangját keresné – ha merné…

lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”

Így ez a két sor is sokkal egyértelműbb.

lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”

A két sor arról beszél, hogy a Költő igen komolyan kételkedik saját életművében.

két szék között”

Nem találta meg a helyét, kallódik. A cél és a feladat nem világos…

mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?”

Mi haszna a költői hírnévnek, státusznak, ha hiányérzet marad mellette? Ha olyan lírai vidékekre vágyik a lírai Én, amelyek tiltva vannak? Ha más „lovat” szeretne?

A befejezés is markáns:

„Hazám, te szép vezérfonál,
ne hidd, hogy elveszítelek!”

Azt is megmondja, milyen irányba szeretne kalandozni, milyen lovat szeretne a meglévő helyett…

„Hazám, te szép vezérfonál,
ne hidd, hogy elveszítelek!”

Ez tehát egy önálló, teljes vers.

Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?
Hazám, te szép vezérfonál,
ne hidd, hogy elveszítelek!”

Egy önmagában teljes vers. Már nem az első. A teljes vers kontextusában sokkal kisebb helyi értékkel bír, mintha önálló lehetne. Az elemzett mű – versek temetője. Ezt magam a válság jelének gondolom. A jelek szerint akadnak olyan kérdések, amelyekre Parti Nagy lírája akar is válaszolni, nem is. Tudna is, de nem akar. Máskor akarna is, de – nem mer.

Folytatása következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése