2016. július 25., hétfő

Emlék-vitorlázás

Idő-tenger...
Partok nem látszanak,
Csak Múlt fehérlik túl a horizonton,
Mögöttünk, amerre nem látja szem;
Alattunk lustán suhan
A Jelen...

Megyünk előre,
Ki tudja, hogy merre,
Miféle partnak,
Sorsnak,
Idő-foknak,
S a főárbocon
Emlékek lobognak...

Emlék-vitorlák lobognak a szélben,
Még alig hullámzik
A vén Idő,
Múlt unokája
A távol Jövő,
Elérhetetlen végtelenbe nő.

Idő-tenger...
Az Isten hallgat,
És fecseg
Az ember...

Anyám,
Apám...
A Múlt ködéből 
Néha elém toppan,
Ahogy időben távolodom tőlük,
Úgy értem Őket
Napról napra
Jobban...

Gyermekkorom tündérvilága rebben
Amikor kell,
Az ólmos fellegekben;
Kisfiú-önmagam tépett daca,
Azt súgja,
Nem adhatom fel
Soha.

Idő-tenger
Túl későn
És korán,
Valódi Élet nem lehet
Vénséges
Sült
Profán...

Emlék-vitorlák
Halvány Nap alatt,
Túlvilágot teremt a boldog
Szabad akarat.

Idő-tenger..
A karzaton csak
Isten orgonál;
Feszülj-vitorla -
A szélcsend megtán
Maga
A halál...









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése