2015. január 13., kedd

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XXIII.

HUSZONHARMADIK RÉSZ

1543-at írunk. Magyarország történetének egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el. Nem a mohácsi csata volt az igazán súlyos katasztrófa okozója, a vereség után eréllyel és összefogással még újjá lehetett volna szervezni az országot. Nem is Buda eleste két esztendővel korábban; a volt főváros török őrsége akkor még az oszmán területektől elszigetelve tartotta Budát, határozott cselekvéssel, kitartó téli ostrommal még vissza lehetett volna tőle foglalni.

Az igazi katasztrófa most történt meg. Számos fontos város és vár elesett, az ellenség megvetette hódításának alapját. A főváros mellé most elfoglalta az érseki székhelyet a koronázó várost és több püspöki székhelyet. Most vált visszafordíthatatlanná a török hódoltság kialakulása. Agresszív, élősködő és könyörtelen nagyhatalom vette be magát az ország közepére.

A kortársak egy része most döbbent rá, mit is jelent a török veszély. Arra is rá kellett jönniük, ez még nem elég, a töröknek soha semmi nem elég. További hódításokra készül.

Az eddigi virágzó Magyarország máris romokban. A városok egy része ellenséges kézen. A török és tatár rabolja, fosztogatja az országot. A fiatal lányokat és fiúkat elrabolja rabszolgának, háremhölgynek; szüleiket, nagyszüleiket, apró gyermekeiket legyilkolja. Máris tízezrével hevernek a temetetlen holttestek. Az úton-útfélen fekvő halottak zöme nem katona, hanem az ország békés lakosai, akik meg sem merték kísérelni az ellenállást. És ez még csak a kezdet…

A törökkel nem lehet „kiegyezni”, nem lehet megállapodni, semmi egyebet sem lehetett ellene tenni, mint ellenszegülni. A harcban volt az élet, a folytatás lehetősége. Sokan ezt csak most értették meg…

Hát az ellenség? Hogyan vélekedik a helyzetről a török?

Dzselálzáde Musztafa rigmusa önmagáért beszél:

„Még a szegények is egészen meggazdagodtak;
Hold-képűeket, rózsa arcúakat, bimbó ajkúakat,
Fogtak a gázik, s ittak Dsem serlegéből.
Fiatal ciprushoz hasonló szép termetűeket,
Ölelgettek és szorítottak szívükhöz.
Gyönyörű hurikhoz hasonlított minden leány.
Olcsón keltek el a foglyok,
Mert száma sem volt a szüzeknek.
A tábor pénzbe és áruba fulladt,
Zsákmány és pénz volt mindenfelé.”

Ilyen eufóriával fogadta a török a zsákmányolás lehetőségét, a rabságra hajtható fiúk és lányok bőségét. Nemcsak mi érezzük ezt visszataszítónak, a kortársak is undorodtak a török erkölcseitől.

1543-at írunk. A magyarok lassan megértik, hogy minden korábbinál súlyosabb katasztrófa sújtotta az országot. Rosszabb ez a tatárjárásnál is. Akkor az ellenség elhagyta a pusztává tett országot, évtizedekig kellett rettegni a visszatérésétől, de hozzá lehetett fogni az újjáépítéséhez, készülni lehetett az újabb veszedelem elhárítására.

Erre most nincs lehetőség. Az ellenség itt van, magától sohasem fog távozni, és máris megszállta az ország közepét. Félő, hogy hamarosan a többi országrész is a mohó oszmán hódítás prédájává válik.

Mindenki megérti a veszedelem nagyságát. Zrínyi Miklós az elsők között. Ő a maga frontján megállította az ellenséget, győzelmet aratott, tiszta lehet a lelkiismerete. Mégsem lehet nyugodt.

Ettől kezdve egész életén keresztül szinte fanatikusan küzd a török ellen. Küldetéstudatát a kortársak gyakran említik, néha csodálkozva, mind többször mélységes tisztelettel.

A személyes motivációnak, eltökéltségnek sokkal nagyobb szerepe van a történelemben, mint azt velünk elhitetni akarta a közelmúlt, és akarja a jelen történettudománya. A történelem sokkal inkább egyének, mint osztályok története.

Zrínyi Miklós ebben a pillanatban nem tartozik a legjelentősebb magyar főurak közé, de a török elleni harcban már nevet, tekintélyt szerzett magának. Hamarosan megalapozza a család tekintélyét. A Zrínyi nemzetség a magyar história legjelentősebb családjai közé tartozik, ő veti meg hamarosan a Zrínyi név iránti, máig tartó, el nem múló tiszteletet.

Részben a sikeres harcaival. Részben hazaszeretetével, elszántságával. Leginkább pedig hitével, ambíciójával. Azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megállítja a török hódítást. Talán már ebben a balszerencsés esztendőben.

Szerephez már 1543-ban jut Zrínyi hősi harcának leendő helyszíne is, Szigetvár. A mindössze huszonöt kilométerre lévő Pécs török és Szigetvár magyar őrsége között folytonos harcok kezdődnek.

Szigetvár az év decemberében királyi kézbe kerül, ahogyan Zrínyi szorgalmazta.

Zrínyi az év során megnősül. Felesége Frangepán Katalin. Zrínyi Miklós ezzel a házassággal emelkedik a gazdag birtokosok sorába.

A török azonban nem nyugszik. Ulema pasa két évig nyalogatta a kanizsai kudarc sebeit. Aztán úgy döntött, újra próbálkozik…

Folytatása következik.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése