Szerelem és líra - CLV.

SZÁZÖTVENÖTÖDIK RÉSZ

A tradíció a kultúra fenntartója, fejlődésének záloga.

Minden hagyománynak ebben rejlik a lényege, ettől éltető ereje az emberi kultúrának. A tradíció voltaképpen nem más, mint az emberiség évezredek alatt felhalmozott tudásbeli és erkölcsi tőkéje, minden igazi fejlődés alapja. A progresszió hordozója és tartópillére ugyanis nem valamiféle ködös és elvont „modernség”, hanem az erkölcsi tradíció. Emberségünk legfontosabb kincsünk, emberhez méltó cselekvésre kötelez bennünket.

Igazából az „európaiság” sem egyéb, mint az európai népek kultúrájának története során felhalmozott erkölcsi tradíció.

Érdemes áttekinteni az erkölcsi tradíció azon legfontosabb elemeit, amelyek az európai történelem folyamán jöttek létre:

v     Az emberi méltóság

v     A szerelem európai felfogása

v     A monogám család

v     A női egyenjogúság

v     A szabad akarat.

Ezek az értékek egymást feltételezik, egymás nélkül nem létezhetnek.

Mindezek között a legrégebben a család alakult ki, minden más elképzeléssel szemben ez lehetett az emberré válás legfontosabb eleme.

Az emberen kívül nincs olyan lény, amely a születésétől kezdve olyan hosszas és alapos gondozást igényelne, mint az ember. Ha nem kapja meg, nem maradhat életben. Ha nem megfelelő módon kapja meg, önmagára és a társaira nézve is veszélyessé válhat. A gyermek legalább 8-10 évig állandó gondozást és odafigyelést igényel. Ha ez nem történik meg, nincs következő generáció, nem maradhat fenn az emberiség. Az őskori viszonyokra jellemző egymásrautaltságban minden generáció léte kulcskérdés; ha csak egy is kiesik, felborul a csoport életének ritmusa. Az emberi élet időtartama a mainál rövidebb lehetett, a fiatalok munkaerejére mindenkor szükség volt. Ráadásul a gyermeket gondozó személy - az anya - maga is gondozásra szorul. A legkritikusabb időszakban teljes értékű munkavégzésre, illetve a gyermek ellátására egyidejűleg képtelen. Valamiféle "infrastruktúrának" kell mögötte állnia - ami csak a család lehet. Emellett ilyen időszakok egy anya életében nemcsak egyszer fordultak elő; a csecsemő- és gyermekhalandóság miatt a gyerekeknek legfeljebb a fele érhette meg a felnőttkort: az anyának szülnie kellett annyiszor, ahányszor csak lehetett. A család többi tagjának pedig biztosítania kellett anya és gyermeke ellátását.

Az emberi világban apa, anya és gyermekek között olyan mély és tartós érzelmi kötelék létezik, amely az állatvilágban teljesen ismeretlen. Senki se kezdje itt most felsorolni az ezzel ellentétes tapasztalatait és az általa ismert ezzel ellenkező statisztikai adatait, mert mindez itt most nem releváns. Minden korban lehettek sikertelen, szétszóródó, továbbélésre alkalmatlan, deviáns családok, de az emberiség létét sohasem az ilyen családok viszik tovább. Hagyjuk a mai válási statisztikákat meg a csonka családokat is békén, mert most a csonka családok mögött is olyan óriási társadalmi infrastruktúra áll, - egészségügy, oktatásügy, szociálpolitika stb.; ha jól működnek, ha rosszul - amely az őskorban nem létezett. A mai ember alapvetően a médiából tájékozódik, amely - amellett, hogy roppant mennyiségű információval látja el - igen nagy mértékben félre is vezeti. Egymillió család "eseménytelen" mindennapi életében semmiféle olyan "hírérték" nincs, amely felérne azzal, ha az egymillió-egyedik családban valami szörnyűség történik. A híradók napi rémségpanorámája azzal a veszéllyel jár, hogy az emberek úgy vélik, a világban állandóan csupa borzalom történik. A hírérték a mindennapitól eltérőt, az abnormálist, a látványost és a sokkolót preferálja. A média nagymértékben ludas abban, hogy a művészet a világról és az emberről olyan reménytelenül pesszimista képet alakított ki, amilyet kialakított. Pedig az emberiség léte az egyedi események egyedi "fontosságát" is beleszámítva sem a napi borzalmaktól függ, hanem azon családok millióitól, amelyek csendben és békésen élik mindennapi életüket. Ők azok, akik "művelik a csodát, és nem magyarázzák", ahogy a közhely mondja. Ahogy az őskori családok is. Mert az emberiség az embernek a hozzá közelálló másik emberhez fűződő mély érzelmi közösségéből, a szeretetből sarjadt. A szeretet által vagyunk emberek, és a szereteten alapuló emberi cselekvés tart meg bennünket évtízezredek óta.

Az összes többi felsorolt érték mind a családból fakadt, abból keletkezett, és csak a család által maradhat meg – ahogy az emberiség is. A család alapja pedig a szerelem.

Az emberiség morális egységének elengedhetetlen része a női egyenjogúság, ez pedig csak olyan társadalomban létezhet, ahol az alapvető kisközösség a monogám család.

Az önmagában vett „modernség” nem értékorientált fogalom, sem társadalmat fenntartani, sem fejlődést biztosítani nem képes. Amikor az avantgardizmus mindenféle tradíció lerombolására tör, légüres teret alakít ki a kultúrában, ahol a legalapvetőbb erkölcsi értékek is megkérdőjeleződnek.

Ezt láthatjuk napjainkban.

Az idő múlásával gyorsan ósdivá váló „modernség” káoszt és értékzavart teremt, ami éppen annyira biztos út a szolgasághoz, mint a tervutasításos gazdálkodás Hayek értelmezése szerint. Sőt, ez sokkal biztosabb, mert globális pénz-szolgaságot készít elő.

Az emberi együttélés alapja nem lehet más, mint vagy a család, vagy a promiszkuitás valamelyik fajtája. Ez a kettő létezik, számos közbülső fokozattal. Ha valakinek hat-nyolc házasságból tucatnyi gyereke van, az ilyen az esetek többségében aligha család, hanem lényegében promiszkuitás. A gyakori szexuális partnerváltásokkal járó életmódot is annak kell tekintenünk. Időről időre „modernnek” próbálják minősíteni a nyílt vagy álcázott promiszkuitást, pedig annak semmi köze a „modernséghez”, annál inkább a mindenkori hatalmi elitek évezredek óta jellemző szabadosságához.

A „multikulturalitás” mai apostolai súlyosan tévednek, amikor egyenrangúnak igyekeznek feltüntetni a hagyományos európai családot például a többnejűségen alapuló életmóddal. Az emberiség morális egységének oldaláról nézve ezek között nincs mellérendelő kapcsolat, különböző dimenziókhoz, az emberi erkölcsi különféle fejlődési szakaszaihoz tartoznak. A különféle kultúrák keveredését általában nem a vallási hagyományok akadályozzák, hanem az ilyesféle erkölcsi tradíciók.

Már Zrínyi Miklós felhívta rá a figyelmünket, hogy az oszmán többnejűség a drasztikusan patriarchális török zsarnokságnak megfelelő életmód, és a többnejűség világában nem lehetséges sem szabadság, sem igazi szerelem, sem szabad akarat, és a bátorságot is gyakran az öngyilkos fanatizmus helyettesíti.

A történelem során minden igazán sikeres társadalom tisztában volt vele, hogy ragaszkodnia kell az erkölcsi tradícióihoz.

Folytatása következik.