Esti Idő-ünnep

Nagy csillag-arc, mint ráncos, vén kobold;
Csendesen tépelődik fent a Hold;
Billeg csálén az éj felleg-kalapja -
Elbúcsúzik az életem egy napja.
—-
Suttogja aggodalmas ráció,
Hogy a jövő és múlt csak fikció;
Egyedül csak a jelen a való,
De jelen-ségben meg nem fogható.
——-
Napom halálán alkonyi kereszt ül,
Készül már, hogy az éjszakán keresztül
- Mikor a hajnal újra élni int,
Holnapként szülessen újjá megint.
—–
Esti Idő-ünnepről zeng a szél,
A szentimentális tücsök zenél;
Tragikumot sóhajtanak az órák,
És szundikál a komikus valóság.
——
Még mindig él az élő, holt a holt,
Még mindig tépelődik fent a Hold;
Tejút villog, mint ezüst égi szablya -
Elbúcsúzik az életem egy napja.