Szőke nő zűrben az űrben - XLI.

NEGYVENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára



Helmut Schellenberg összerándult.

- Mi a csudát tegyünk? Az erőtér?

- Az a legkevésbé aggasztó tényező. – vont vállat Erich. - Ha letáborozunk, megéd bennünket. Napközben, ha szerencsénk van, az akkumulátorok napelemmel is újratölthetők. Még menet közben is. Más miatt aggódnék.

- Mi az?

- Az élelem. Elég szűkösek a készleteink. A tartalék egy napra elegendő. Ha nagyon beosztjuk, legfeljebb két-három napra. Ha tovább maradunk, táplálék után kell néznünk.

- Az a szörny egy gigantikus húsraktár.

- Ha akad, aki hozzányúl.

- Talán vadásznunk kéne.

- Ha akad elejteni való állat. A lőszerkészletünk sem végtelen.

- Ha ez a tér egyetlen más térnek sem része, - töprengett Ed Philips. – akkor az itteni idő sem lehet része egyetlen más égitest idejének sem.

Erich türelmetlen mozdulatot tett.

- Elég a szócséplésből! Kezdjünk valamilyen akcióba, különben összeomlik a fegyelem! Mit javasoltok?

Ed Philips nem zavartatta magát Erich kitörésétől.

- Kell itt lennie valaminek. – mondta nagy nyomatékkal. – Az a nyomorult haldokló honnét tudott az időmanipulációról?

Karen szórakozottan bámult kifelé az ablakon. Mintha alkonyodna. Akárhol is legyenek, előbb-utóbb leszáll az éjszaka, és itt koromsötét lesz. A csapat hullafáradt, idegileg kimerült¸a sok megtépázott önbizalmú, ijedt embernek pihenésre lenne szüksége. A vezetők pedig itt ülnek és találgatnak. Sejtelmük sincs, mit is kellene tenniük.

- Az ám! – visszhangozta Ed felvetését Schellenberg. – Honnét tudott róla?

- Valahonnét mindenképpen. Kell itt lennie valaminek!

- Mintha ezt már mondtad volna…

Karen kezdett dühös lenni.

- Okos férfiak! – mondta ingerülten. – Először is tábort kellene vernünk, amíg még látunk valamit, mert a jelek szerint itt alszunk. Erich, neked számba kellene venned, milyen eszközeink vannak, és hányan maradtunk!

Erich ostoba és sértődött arccal nézett a szőke nőre. A bárgyú ábrázat annyira meglepte Karent, hogy belé is fojtotta a szót. Éppen Erich tűnt a legkevésbé hiú majomnak. De Istenem – ő is férfi!

Erich is érezhette, hogy valami nincs rendben.

- Bocsáss meg! – nyögte és kászálódni kezdett kifelé.

- Hallottad! – mondta neki teljesen fölöslegesen Helmut Schellenberg.

Erich távoztában finoman végigsimított Karen vállán.

- Ne haragudj! – súgta. – Nem szoktam meg, hogy a lányok veszik észre a dolgokat hamarabb.

Karen visszamosolygott, Erich bólintott, és kiszállt a helikopterből. Karen nagy levegőt vett, és folytatta:

- Másodszor: beszéltetek nekem egy útvonalról; a halál ösvényéről. Ahonnan soha senki sem tért vissza. A szökevények nyilván nem meghalni mentek arra, valamilyen céljuk volt. Egy részük talán el is érte. Holnap reggel el kellene indulnunk azon az úton.

- Nemigen tudok mást ajánlani. – hagyta helyben Ed Philips.

- Harmadszor: vagy tisztázzuk, mekkora kiterjedése is van ennek a jelek szerint téren és időn kívüli területnek, vagy próbáljunk benne megkeresni valamiféle kitüntetett helyet, de semmiképpen se maradjunk itt kiszolgáltatva és tanácstalanul.

- Te mit tanácsolsz? – nézett rá Schellenberg.

- Induljunk el a halál ösvényén.

Ed Philips látszólag szórakozottan nézett hol az egyikre, hol a másikra.

- És ha kivisz bennünket ebből a különös erdőből? Ha ismeretlen térbe és időbe tévedünk, és sohasem találunk haza?

- Nem hinném, hogy az ösvény kivezetne innen. Szerintem éppen ellenkezőleg: az időn és téren kívüli terült kulcspontjához kell vezetnie.

- Egyetértek Karennel, Helmut. – dörmögte Philips.

A tanácskozás véget ért. Mindhárman kiszálltak a gépből. Kint közben Erich számba vette az embereket és az eszközöket, és nekiállította az expedíció tagjait a táborverésnek. Ő maga elébük jött jelenteni:

- Összesen huszonheten maradtunk, a többiekről semmit nem tudunk. Megmaradt a poggyászunknak nagyjából kétharmada. Van nyolc üzemképes keresőrobotunk. Az erőtérhez volt tartalék energiánk, körülbelül holnap reggel kilencig kitart.

Karen elnézte a leendő tábort; nyomorúságos alkalmi szálláshelynek ígérkezett. Az expedíció igazából nem volt felkészülve arra, hogy esetleg több napig is a dzsungelben éjszakázik; vagy túlságosan is függött a helikopterektől. A Diamant és a többi kis gép nyilván a másik téridőben rekedtek. Odaát most azt hiszik, mi tűntünk el…

A hordágyakból és poggyászhordókból alakított ágyak nem elsznek túlságosan komfortosak; ahogy a szükségtetők sem védenek az időjárás minden viszontagsága ellen. Időjárás? Ez a hely téren és időn kívül található. Létezik-e itt egyáltalán időjárás?

Ed magához intette:

- Nézd, Karen!

A szőke nő meglepődött. A félig kicsomagolt, szállító robotra málházott csomagból a Szergejev-féle felfújható hálókabin került elő.

- Azt mondtad, mindent otthagyunk a kormányzói palotában.

- Igen, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Szerencse, hogy most itt van. Használd nyugodtan!

Karen az első pillanatban nagyon megörült: kényelmesen aludhat. A következő pillanatban máshová sodorta az ösztöne.

- Szükség esetén a kabin kétszemélyessé tehető. – amikor a férfi ijedt arcát megpillantotta, még hozzátette: - Válaszfallal.

- Akkor jó!

Néhány mozdulattal előkészítette a kabint, Bundy Cassidy jött segíteni, kompresszorral felfújták, Ed pedig négykézláb mászott a belső rekeszbe. Karen fehérneműt és egy kopott tréningruhát vett elő magának éjszakára. Az egyik vízhordó robotnak volt zuhany-funkciója, a nő elvonult mügé, lefürdött és átöltözött.

A fürdés lehetősége másokat is vonzott; a vízhordó robotok előtt sorbaálltak az expedíció tagjai.

- El ne fürödjétek az összes vizet! – hallotta Erich hangját.

A félhomályban Bundy Cassidy magasodott fel előtte.

- Teljesen idegen égbolt. – sóhajtotta az óriás, és a csillagok felé mutatott. – Egyetlen alakzatot sem ismerek.

- Inkább pihenj le, Bundy!

A kabin előtt Erich fojtott hangon beszélgetett Ed Philipsszel.

- Aludnod kellene, hullafáradt vagy! – mondta Karen. – Neked is, Erich.

- Arról beszélgettünk, hogy a halál ösvényén akár embereket is találhatunk.

Hát jó. Karen nagyot sóhajtott. Ezt csak reggel akarta nekik mondani, de ha ragaszkodnak hozzá…

- Erich, valamit tudnotok kell. Ha emberrel találkozunk a halál ösvényén, az a számunkra csak ellenség lehet.

Nem látta, csak érezte, hogy a két férfi megrökönyödik. Nem baj, ők akarták.

- Ellenséggel?

Lassan felfogták. Bármi is folyik itt, a halál ösvényén számukra jóakaratú ember nem lehet. Némán bámultak a sötétségbe.

Karen még a kis termoplédjét is magával vitte, megvárta, amíg Ed újra bemászik a belső rekeszbe, maga is követte, a programot szoros, hőtartó és puha takarásra állította be, becsavarodott a plédjébe, élvezte, ahogy a meleg körülveszi, és álomba merült.

Leszállt az éjszaka.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.