Szőke nő zűrben az űrben - XXXIX.

HARMINCKILENCEDIK RÉSZ



Íródott Nyuzga javaslatára



A három férfi döbbenten nézett a szőke nőre.



- Ez azt jelenti, hogy… - nyögte Helmut.

- Ki kell egészítenem az adatot, - folytatta eltökélten Karen. – a fennmaradó huszonhét százalékhoz ugyanis csupa gyerek, súlyos beteg, vagy idős ember tartozik. – amikro Ed finom bólintását meglátta a nő elszántan folytatta: - Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az ide sorolható rabszolgák közül aki cselekvőképes, negyedéven belül mind megszökik.



Megrökönyödve bámultak a nőre.



- Tudunk valamit róla, miféle rabszolgák tartoznak ebbe a körbe? – Ed Philips láthatóan nem törődött már a titoktartással. Azt sem tudják, hol vannak, mit tehetnek; össze kell fogniuk.

- Talán valamiféle pszichológiai vizsgálat alapján szúrták ki őket? – találgatott Helmut Schellenberg.



Válaszképpen Erich gúnyosan a főnökére mosolygott, Ed Philips meg türelmetlenül ciccentett egyet a nyelvével.

- Te is tudod, hogy a rabszolgákon általában semmiféle pszichológiai vizsgálatot nem végeznek! Egyszerűen eladják őket és kész.

- Jó, elhiszem, de valamilyen szempontok szerint kiválasztják ezeket az embereket. Minket, a masterlandi gazdákat nem tájékoztatnak róla, de valakinek erről tudnia kell. Lehet valamit sejteni róla, ki, hol, milyen hivatalban különböztette meg őket? – nyíltan Karenre nézett.



A nő egy pillanatig habozott. Ed Philips beleegyező bólintására rávágta:



- Erről semmit sem tudtam meg.



Néhány pillanatig hallgattak. Kint a helikopter körül az expedíció emberei már alig-alig váltottak egymással pár szót, mint őket figyelték, arra vártak, hogy ők jussanak valamilyen döntésre.



Mivel Philips hallgatott, Karen szólalt meg:



- Összefoglalnám: - mondta, mire mindnyájan ránéztek. – Megtudtuk, hogy a rabszolgák egy közelebbről meghatározható csoportjához tartozó emberek kivétel nélkül mind megszöknek. Mivel rabszolgaként egymással mind nem találkozhattak, azt kell feltételeznünk, hogy a szökés oka a rabszolgaságba jutásukat megelőző időben keresendő. Valamilyen módon azonosítják egymást. Szerintem erre szolgál az a bizonyos kérdés, amit a nyomorult Marinelli nekem is feltett: Hogy mit kell tennie, Ames-nek és Montesininek.



Ed Philips váratlanul hátrahajolt, és két csattanós puszit nyomot Karen arcára. A nő úgy meglepődött, hogy a szava is elakadt.



- Úgy van! Ez a magyarázat! Köszönöm, Karen! – még egy cuppanós.



Karen most éppen olyan kifejezéssel bámult a férfira, amilyennek az ostoba szőke nők mosolyát szokták tartani a nem túl jó megfigyelő képességgel rendelkező átlagemberek.



- Igen, - helyeselt Erich. - de akkor azt is fel kell tételeznünk, hogy ezek az emberek valamiféle csoporthoz tartoznak, és sokan vannak. Nem ismerhetik egymást mind, mert különben nem volna szükség felismerési rituáléra.

- Úgy gondolom, - fűzte tovább Ed. – azt is tudjuk, hogyan hívják egymást ezek az emberek. Bujdosók.



Néhány pillanatig hallgattak.



- Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el! Idézte Erich. – Vajon mit jelent az Avalon kifejezés?

- Avalon mesebeli helyszín a kelta mitológiában, - felelte Karen. – a boldogok országa; vagy valami olyasmi.

- Szerintem itt is valami helyre utal. – töprengett hangosan Philips.

- Rendben, - intett kissé türelmetlenül Helmut. – de még mindig nem tudjuk, hol vagyunk, és mit kellene tennünk.

- Szerintem olvasd tovább, Karen!

- Máris!

A nő újra a feljegyzéseibe mélyedt.



- Olvasom! Ti kik vagytok? Onnan jöttetek? Az „onnan” kifejezést nagyon erős hangsúllyal mondta. Valamiféle helyszínre vonatkozhatott, amit ő ismert

- Azok is ismerték, akiket várt, és akikkel találkozni szeretett volna.

- Feltehetően igen. – hagyta helyben Philips. – Olvasd tovább!

- Az ember itt szünetet tartott, nagyon rémülten nézett ránk. Utána még a következőket mondta: Nem. Ti nem azok vagytok. Ti rabszolgavadászok vagytok. Az „azok” szóra most is nagyon erős hangsúly került. Aztán megismételte: Rabszolgavadászok.



Hallgattak.



- Mi a csudát lehet ebből kiokoskodni? – kérdezte fásultan Helmut. – A nyomorultnak a kezét és lábát levágták. Súlyos seblázban haldokolt. Talán már delíriumban is volt.

- Érzékelt bennünket, Helmut. Nem beszélhetett nagyon félre, ha megállapította, hogy rabszolgavadászok vagyunk. Merthogy valóban azok is voltunk.



- Ezután Helmut és Erich is mondtak valamit. – folytatta Karen. - A haldokló hosszan és merően nézett bennünket. Talán percek is eltelhettek, mire újra megszólalt. Akkor a következőket mondta: Tűnjetek el innen, ha kedves az életetek. Azok meghajlították a teret. Egyik pontját a másikhoz. Több pontot egymáshoz. Olyan, mint egy… mint egy… mint egy játékbuzogány. Játék térbuzogány. Aljas földiek játékszere. – ezeket mondta.



Mivel mindenki hallgatott, Karen tovább beszélt:



- Engedelmetekkel összefoglalnám a mondanivalója legfontosabb részeit: - mély lélegzetet vett. A háromférfi szótlanul várta a folytatást. Ahogy kinézett az ablakon, úgy tűnt, mintha a többiek is tudnák, miről folyik a szó, mert némán figyeltek. – Tehát: Először: közölte, hogy veszélyben vagyunk. Tűnjünk el, ha kedves az életünk. A veszély nagyságát úgy ítélte meg, hogy az életünket kockáztatjuk a jelenlétünkkel.

- A veszély nyilván nem légből kapott! – jegyezte meg Erich. – Valaki levágta ennek a nyomorultnak a végtagjait.



Ed Philips nagyot sóhajtott, Helmut sötéten meradt maga elé. Karen folytatta:



- Másodszor: szerinte valakik, azon személyek, akiket éles hangsúllyal és csak azok néven említett, képesek nagyon különleges térmanipulációkra. Szerinte meghajlították a teret. Ez volt a mondanivalója legérdekesebb része. Ha megengeditek, megismételném.



Mindhárman szótlanul bólintottak, szinte egyszerre.



.- Azok meghajlították a teret. Egyik pontját a másikhoz. Több pontot egymáshoz. Olyan, mint egy… mint egy… mint egy játékbuzogány. Játék térbuzogány. Aljas földiek játékszere.



Helmut előredőlt.



- Marhaság. Ennek semmi értelme. A szerencsétlen flótás a halálán volt, összevissza beszélt.



Erich valószínűleg igen ritkán mondott ellent a Schellenberg család valamelyik tagjának, most azonban megtette, méghozzá felettébb energikusan:



- Ez nem összevissza beszéd! Valamit tudnia kellett, és az sokkal több, mint amit ebben a pillanatban mi tudunk!

- Tudott, bizony! – helyeselt Ed.



Helmut válaszul végigmérte:



- Te mit tudsz?

- Elmondom, csak előbb Karen fejezze be a felolvasást.

- Mondott még a nyomorult egyebet is?

- Igen, mondott! – Karen elsimította a homlokába hulló szőke tincseket. – Eddig a térről beszélt, a végén pedig: az időről. A következőket mondta: Az idő… azzal vigyázzatok… az idővel vigyázzatok! Fogságban van. Az idő megszorult. Benne rekedt a buzogány fodraiban, mint résekben az esővíz. Az idő félelmetes…



Igen hatásos lehetett a hangsúlya, mert mind a három férfi sóbálvány módjára bámult rá.



- Tehát, - ismételte Karen. – Az idő fogságban van. Az idő megszorult. Az idő félelmetes.



- Mi a csudát akar ez jelenteni? – motyogta maga elé Erich.



FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.