Vasi Szabó János: Világállam

“Utolsó rejtjel nélküli üzenet a Földre: …az emberek keresik Istent…stop…az emberek nem találják Istent…stop…az emberek nem találják Önmagukat…stop…vége…vége…vége”

Vasi Szabó Jánosválogatott Világállam című kötete a szerzőnek a nyolcvanas években született, SF-érdekű írásaiból nyújt számunkra rendkívül gondos válogatást.

Science fiction kötetnek meglehetősen szokatlan a Világállam; nemcsak szépen kimunkált szépirodalmi stílusa, nemcsak markáns és erőteljes, időnként kifejezetten szépséges nyelvezete, hanem szépirodalmi látásmódja, eltéveszthetetlenül szépirodalmi típusú problémafelvetése miatt is.

A szerző jelenleg a legtöbb helyen publikáló magyar írók közé tartozik. Legutóbbi írása - ha jól követem - az Irodalmi Szemle 2009. novemberi számában jelent meg.

Manapság, amikor rangos és kevéssé rangos fórumokon rendszeresen arról panaszkodnak a scifi írók, hogy az úgynevezett magas irodalmi körökben mozgó literátor kollégáik egy része nem vagy csak kevéssé akarja őket ember- vagy írószámba venni, jogosnak tűnik a kérdés: miért jelentet meg egy nívós szépirodalmi lapokban publikáló szerző SF-kötetet? Ráadásul olyan művekkel, amelyeket húsz évvel ezelőtt írt.
Vasi Szabó János nem SF-író. Ő egyszerűen: író. Mindkét fél dogmáit halomra dönti; mert tudja, hogy voltaképpen nincsenek SF-írók, mer nem-SF-írók, hanem csak egyszerűen írók vannak. Írók, akik jól vagy rosszul művelik a literátor mesterségét. Mert a nem kifejezetten a fantasztikum területén kalandozó, a nem science fiction-re szakosodott író is fantasztikus történetet, vagy éppen scifit ír, ha a téma sírva könyörög érte.

Drámát sem azért ír a jó író, mert mindenképpen a színpadra akarja erőltetni az általa teremtett világot, hanem azért, mert a műnek van a színpadra szüksége.

A Világállam történeteinek SF-kulisszákra van szükségük - hogy teljes mondanivalójukat kifejthessék.
——

A Tejút szíve

Erdei Williemsz meglátogatja tudós kollégáját, Cserkaszov professzort, aki a Sagittarius-rendszer közelében keringő Sarik bolygón él. Tapasztalatai egyszerre komikusak és félelmetesek. Mélységesen emberi problémákat vet fel a történet, a szituáció halványan arra emlékeztet, amit G. A. úr látott X-ben. Ahhoz azonban, hogy a depressziós huszadik századi szituáció egyetemesebb érvényre emelkedjen, SF-kulisszákra volt szükség. Így lehetett a groteszk felé, de a sajátosan ironikus groteszk felé elmenni. Hogy szarkasztikus formában még a robotika törvényei is felmerülhettek.

Nem, Herr Heidegger! Nem vagyunk belévetve a világba! Nem vagyunk kiszolgáltatva a Végzetnek!

De nem találjuk Istent…

Nem találjuk önmagunkat…

——–

Kettészakított világ

Hagyományos SF-szituáció. Generációs csillaghajó a végtelen űrben. A fedélzeten kialakul egy sajátos társadalom; és minden egészen másképpen történik, mint ahogy azt indításkor elhatározták.

Sokan megírták saját művüket erről az alapvetően képzelt, és alapvetően SF-en kívül más kulisszák közé be nem helyezhető szituációról.

(A helyzet általam ismert egyik legjobb feldolgozása kortárs magyar szerző tollából származik. Szabó Sándor félelmetes ószövetségi párhuzamba illesztette, az embernek a hideg futkos tőle a hátán. Sokkal jobb, mint néhány ajnározott külföldi író témába vágó írása. Ha angolból fordították volna, kalaplevéve emlegetnék a magyari végeken, így meg…? SzS felvételi kérelmét nemrég utasította vissza az Írószövetség…

Mi magyarok nem tudjuk megbecsülni az értékeinket. Egyébként erről is szól Vasi Szabó írása.)

Voltaképpen ez a szituáció az emberré válást, az emberi társadalom kialakulását modellezi a szociáldarwinizmus minden változatának ma is divatos hókuszpókuszai nélkül. A lényeget.

A szikár történet mögött számos kérdőjel. Miért? Miért teremtünk hierarchiát? Miért a magasan fejlett ember dolgoz ki hierarchikus modelleket?

Mit is jelent kiűzetésünk az Édenből?

Az ember keresi Istent, és nem találja önmagát…
——–

Világállam

A kötet legerősebb írása előbb fanyarul összekacsint az olvasóval; aztán csúfondárosan nyelvet ölt rá.

Első olvasatra épen olyannak tűnik, mint amilyenek a nyolcvanas évekbeli szamizdatokból vicsorogtak az olvasóra; csak azoknál jóval színvonalasabb. Vasi Szabó nem is veszi a fáradságot a rejtjelezéshez; teljesen egyértelmű, mit jelent a Világállam, és micsoda a Szabad Világok…

Húsz évvel ezelőtt bármely egydimenziós irodalomfelfogás ide lyukadt volna ki; Orwell parafrázis a Vasi Szabóra olyan nagyon jellemző személyes hangvétellel. A kulisszák vidéki magyar kisvárosra utalnak a szituáció egy jövbeli totális állam reménytelen, elembertelenítő világa.

Akkor miért a helyenként ironikus hangnem?
Miért is adatta ki Vasi Szabó ezt a történetet éppen most? Vajon a Világállam csak diktatúra? A Szabad Világok csak a szabadság hona? A Jó meg a Rossz küzdene egymással?

Nem inkább egybe tartoznak ők ketten, mint zsák meg a foltja?

Álcázott rémek rejtőznek bennünk, felettünk, múltunkban, jelenünkben

Az ember Istent keresi - és nem találja önmagát.

——-

“Utolsó rejtjel nélküli üzenet a Földre: …az emberek keresik Istent…stop…az emberek nem találják Istent…stop…az emberek nem találják Önmagukat…stop…vége…vége…vége”

Vasi Szabó János: Világállam

Ad Librum Kiadó

2009.