Írásmű egy kényes témakörben

Vasi Szabó János: Fénylő csillag, sötét csillag

Vasi Szabó János a közelmúlt egyik legbátrabb novelláját jelentette meg az Irodalmi Szemle 2009. novemberi számában.

A Fénylő csillag, sötét csillag vakmerően néz szembe napjaink magyar társadalmának egyik legfájóbb pontjával.

Cigányok és nem cigányok…

Vasi Szabó elkerüli a politika mindkét oldalán acsarkodó szlogeneket; a valóságra kíváncsi. Olyan időket élünk, amikor a politikus hazudhat bátran és gyáván; de az író továbbra is köteles az igazat mondani (nem csak a valódit).

Cigányokról és nem cigányokról szlogen-mentesen. Se cigányozás, se rasszistázás. Két pogány közt egy hazáért - vagy stílszerűbben: két hülye közt az egyetlen igazságért…

A stílus megválasztása igen szerencsés; a mágikus realista látásmód segítségével a téma kiválóan megragadható. Vasi Szabónál ez szokás szerint a nagyon vérbő realizmus felé hajlik, de a szándékolt hétköznapiság talajáról a történet minden pillanatban kész elröppenni. A mágikus realista látásmód arra is nagyon alkalmas, hogy a mű általa kikerülje a téma egyik legnagyobb csapdáját: a naturalista részletekben való vájkálódást, a részletekben való távlatvesztést.

Pedig itt bőven akadnak naturalista részletek. Az üzemről szólva is, a Lakatos család otthonáról szólva meg különösen. Igazából sokkal több találó és szűkszavú leírás található ebben az írásban, mint a vállaltan realista novellák zömében. A szerző kiválóan kamatoztatja átlagon felüli megfigyelő képességét, és kevés szóval teljesen hiteles atmoszférát teremt. A magyar közelmúlt… Eltéveszthetetlenül ismerünk rá; ez bizony nem Dél-Amerika, nem Afrika, még csak nem is valamelyik környező ország, de nem is valami önmaga vulgaritását fel nem ismerő, hamis elvontságba menekülő tartalmatlan “mélyértelműség” - hanem a vidéki Magyarország. A pontos azonosíthatóságot a novella egészén végigvonuló apró motívumok, mikroméretű jelek sokasága garantálja. Külön fel kell hívnom a figyelmet a Szerző jelzőhasználatára: nincs felesleges és öncélű jelzőhalmozás, gyakran csupán egyetlen jelzőt találunk, de az erős, gondosan választott, és a lehető legjobb helyen található.

A novella legnagyobb titkai közé tartozik, miképpen képes elkerülni Vasi Szabó a naturalista részletekben óhatatlanul lappangó veszélyeket. Erre az egyik válasz mindenképpen a jól megválasztott hangsúly. A történetmondó nem kéjeleg a részletekben, így azok nem is válhatnak funkciótlanná. A cselekmény szempontjainak rendelődnek alá, minden tekintetben szükségesek, ezért nem is veszélyeztethetik az epikum egységét.

A másik válasz kissé bonyolultabb. Lukács György valamelyik tanulmányában hosszasan elemezte Zola Germinal című regényének gyengéit, és arra jutott, hogy a hosszas helyszínrajzok teljesen leíró jellegűvé váltak, egyfajta öngerjesztő mechanizmust képviselnek, ami tökéletesen szétveri a regény egységét. A naturalista szemlélet alapvető belső ellentmondásáról van szó; a túl erős és célzottan a negatív élményekre irányuló képrendszer önmagát kérdőjelezheti meg - ahogy a XX. századi prózában számosesetben ez meg is történik.

Vasi Szabó a legegyszerűbb és leghatásosabb módon kerüli ki a kelepcét: az ő leírásai mindig előreviszik a cselekményt.

Amit még itt el kell mondanom: a naturalista részek szerves egységet alkotnak a teljesen lírai jellegű elemekkel; ami igen nagy mértékben növeli meg a költői erőt.
Most pedig lássuk ezt a cselekményt.

Egy kétezer éves magyar város Sáskaföld nevű külvárosában él a Lakatos család. Baranyai Mária egyedül neveli gyermekeit. A történet főhőse Lakatos Kristóf.

A felütés balladai és népmesei motívumokat idéz:

“Lakatos Kristófnak szénszínű szemei voltak. Apja mondta róla: fekete kutyaszemek. Anyja mondta róla: hűséges kutyaszemek.”

A költői erő nemcsak a szöveg keresetlen egyszerűségében, hanem a képek keltette emóciók hatásában is rejlik.

Kristóf géplakatosként dolgozik a környék kisüzemében. A többi dolgozó befogadta, munkatársaival kimondottan jó kapcsolatban van.

Vasi Szabó elénk állítja a jelenlegi magyarországi helyzet előzményét; még működtek az ország minden részén a lakosságot eltartó kisüzemek, ahol nagy számban dolgoztak együtt romák és nem romák.

Kristóf húgainak egyénítése a novella erőssége; Teréz és Hajni az első oldaltól kezdve nagyon erőteljesen felépített személyiségek. Két kamaszlány a kamaszkor minden jellegzetességével; egyúttal két cigánylány - a téma összes sablonja nélkül.

A bajok az üzem bezárásával kezdődnek. Ez a novella első jelentős fordulata. Nagyon hatásos, hogy a novella epikai tere ettől kezdve kitágul, az epikai idő pedig éppen ellenkezőleg; rövidül - sajátos háttérvibrálást adva ezzel a cselekménynek. Azt is mondhatnám, filmes megoldás: figyelmünket az általa elvárt irányba tereli.

Egyfajta látlelet, és korántsem az a leglényegesebb és legizgalmasabb mondanivalója, hogy a bajokat nem a cigányok “bűnöző hajlamai” és nem is a magyarok “rasszizmusa” okozza; hogy ezek kívülről a helyzetre oktrojált tartalmatlan, hülye szlogenek; hanem a feszültségek oka a távlat elvesztése, a megélhetési lehetőségek elsikkasztása, elspórolása.
A húga védelmére kelő Kristófot súlyosan bántalmazza a szélsőjobboldali csőcselék. Az utolsó pillanatban éppen az állítólagos gárdista, a volt munkatárs védi meg. Nagyon lényeges pont: a társadalom túlélési esélyei a kisközösségeken, az egymást a hétköznapokból ismerő emberek összetartásán múlnak. Amíg ezt nem tudja megkérdőjelezni a kívülről a fülükbe harsogó hisztéria, mindig van remény a megmaradásra, az újjáépítésre - anyagi és lelki értelemben egyaránt.

Az erőszak hiénái csaknem megölték a főhőst - színre léphetnek a másik oldal hiénái. Jön a média, meg az országos puccos főroma. Körömfeketényit sem érdekli őket Kristóf vagy a Lakatos család sorsa, helyzete - a maguk szempontjai szerint forgatják ki a szavakat, értelmezik az eseményeket. Már be is dobták a szlogent:

Rasszizmus…

Bűvös szó, meg lehet élni belőle. De nem Kristófnak, még kevésbé a Lakatos családnak; ők csupán a szlogen miatt fontosak, és csak néhány felvétel erejéig.

Kristóf azonban nem ostoba, pontosan látja, mire megy ki ez is. Nem kér belőle…

(“Tudjuk ám, tanár úr, hogy odafönt azt hiszik, mi fogjuk most elárulni az országot. Tudjuk, hogy mi az, ami erről szól. Apámmal valamelyik este nagyot beszélgettünk erről.” - mesélte egyik tizenöt éves tanítványom.)

Hajni és Zoltán kibontakozó szerelme az egyetlen emberséges jövő jelképe.

A szanszkrit kifejezések is erre figyelmeztetnek bennünket:

szamavája: összetartozás

dhukha: megpróbáltatás

óm: az örök idea