HATVANHETEDIK RÉSZ
Ő maga megkülönböztetni is alig
tudta a lányait, felesleges szájak voltak. Mindig mondta az asszonynak, hogy
némelyiket meg kellett volna fojtani. Más népek is csak az első leánygyermeket
hagyják életben, a többinek kitekerik a nyakát. Minek annyi kenyérpusztító?
Ezért inkább a fiaival törődött,
azok dolgoztak vele. Bajtársias és elnéző volt velük – néha majdnem
szeretetteljes. A lányok azonban csak dühítették. Hogy fogja őket férjhez adni?
Mit ad hozományul? Nyakán maradjanak falu csúfjára? Örökösen útban vannak! Az
asszony is folyton csak miattuk sopánkodik ahelyett, hogy vele meg a fiaival
törődne. Hasas megint az istenadta, nem lehet közeledni hozzá. olyan, mint egy
anyanyúl, rögtön vemhes lesz az első érintésre.
Holdsarló apja rendszerint ebéd
után jutott idáig a morfondírozásban. Ilyenkor általában nagyot sercintett.
Végtelenül dühítette, hogy nem nyúlhat az asszonyához. Ha megint egy átkozott
lány miatt, kitekeri a nyakát. Ki ám, az istenekre!
Mind a hat lány igyekezett
kitérni az útjából. Ez volt életük egyik törvénye, sivár sorsuk sanyarú
fordulataiból leszűrt tapasztalat, a túlélés egyik alapfeltétele: Féljünk az
apánktól! Tudta már mindegyik, a legkisebb is.
Apa és lányai között a derekas
vesszőzés volt kontaktus egyetlen formája. ebből viszont gyakran kijutott
nekik. Régebben a legidősebb kapta a legtöbbet, általában különösebb ok nélkül.
Aztán amióta tavaly nyáron a
nagylány megszökött azzal a toprongyos makedónnal, a verések a másodszülött lányra
szakadtak. Hiszen már az is eladósorba serdült, mikor akar már férjet keresni
magának? Meddig kell még etetni?
Ez a második lány szerencsétlen
teremtés volt, megadóan tűrte gonosz sorsát. Csúnya is, buta is volt az
istenadta, megfélemlítve a lelke fenekéig. Még sírni sem mert, csak halkan
hüppögött. A nővére legalább visszanyelvelt, vagy menekülni próbált, ez meg
csak szomorúan tűrte a legádázabb vesszőzést is.
A harmadik leány is ugyanígy
viselkedett. Az anyjuk pedig egyre gyakrabban kelt a védelmükre. Őt azonban nem
lehetet bántani, mert nyomban megjelent az asszony bátyja, a behemót sógor, aki
időnként helybenhagyta húga férjét. Unokahúgaiért nem állt ki, sohasem vette ki
őket az apjuk kezéből. Ő nemzette őket, viseljék sorsukat. Testvérhúgát azonban
mindig megoltalmazta.
Volt azonban valaki, akit senki
sem védelmezett, akivel szemben mindenkinek ellenérzései voltak. Holdsarló.
Különös volt ez a negyedik lány.
Vézna, csúnya, vagy éppen tenyeres-talpas testvéreivel ellentétben szép, mint
az istennők. Termete finomabb, ízlése, szavajárása kifinomultabb, mint bárkié a
faluban. Különös, értelmetlen gondolatok foglalkoztatták, és láthatóan nem volt
hajlandó tudomásul venni, hogy csak lánynak született. Nehéz volt kezet emelni
rá. Ahogy nehéz bántani a színpompás virágot, vagy a zengő szavú énekesmadarat.
Valahogy hitványnak érzi magát miatta az ember. De ha m égis megtörténik,
önmaga helyett is az áldozatot gyűlöli. Ezért aztán az anyja idegenkedett tőle,
az apja gyűlölte. Ritkán verték meg. ritkán, de akkor szörnyűségesen.
És most éppen ez a semmirekellő
negyedik leány kell a görögnek! Adta kópéja! Ugyan, miben sántikálhat?
Rabszolgájává akarja tenni? Rabszolgává az ő lányát? Azt már nem! Még hogy ő
árulja a tulajdon, édes lányát, mint holmi kupec a portékáját? Nem! Nyomban a
szájára venné a falu. Azt már nem! Nem mondom, ha esetleg sokat kínálna…
Ha derekasan megfizetné, az más.
Az már mindjárt más! Úgyis csak a bajnak van az a lány!
Szélfarkas mind türelmetlenebb
lett. Most először nyílt rá lehetősége, hogy végre a magáévá tehesse
Holdsarlót. Dehogyis fogja elszalasztani! Csak ne habozna ennyit ez a félnótás
barbár ökör!
-
Adod, vagy nem adod?
A paraszt pontosan észlelte
Szélfarkas tekintetében az eszelős mohóságot. Apró malacszeme ettől résnyire szűkült,
bárdolatlan vonásain az együgyűek szánalmas ravaszsága sunyított.
-
Nem beszéltünk még a vételárról, uram – mondta
óvatosan, és torzonborz ábrázatának idő verte, mély árkaiban gúnyos fénnyel
csillantak meg a berakódott porszemek.
-
A jegyajándékról? – Szélfarkas megkönnyebbült örömében.
Ez a bugris nem tud olyan árat szabni, hogy Holdsarló ne érje meg.
-
Arról, uram – felelte széles vigyorral a másik.
Egészen megnyugodott. Fizetni fog
a görög, bizony, fizetni fog. Nem is keveset! A vak is látta, hogy eszét vették
az istenek! Szerelmi nyavalyát bocsátottak rá. Hála legyen érte nekik!
De jó lesz vigyázni! A görögök
álnoksága közismert. Még képes megszöktetni a lányt anélkül, hogy fizetne érte.
Azt már nem! Résen kell lenni! Előbb adja meg az árát, utána jöhet a
hancúrozás. Akkor viheti a lányt, ahova akarja! De addig nem!
-
Mennyit kérsz érte?
A trák rekedt csikorgással
röhintette el magát. Hiszen ez egy buta görög! Egy szegény, sovány eszű flótás!
Hogy nem fosztotta ki még a többi hellén? Már többször hallotta, hogy
agyalágyultak is vannak közöttük, de ő maga még sohasem látott tökkelütött
görögöt. Hát ez is eljött végre! Hányszor kibabráltak már vele ezek a
nyavalyások! Most megfizet! Mindent, de mindent visszafizet! Hála legyen érte
az összes égilakónak! Hála nekik, hogy elébe vezérelték ezt a szerelmi
nyavalyával megvert keshedt értelmű görögöt!
Közben Szélfarkas mind
türelmetlenebb lett.
-
Mennyit kérsz érte? – ismételte meg fennhangon.
A trák szőrgombóc ocsmányul
vigyorgott. Bolond ez bizony! Az összes istenekre: bolond! A többi görög maga
mondana ajánlatot, eszükbe sem jutna ilyet kérdezni! Egy buta hellén képében
érkezett a szerencse!
-
Mennyit kérsz érte?
Mintha hájjal kenegették volna a
gazdát. Főj csak tulajdon levedben, te eszelős! Tudom én, milyen is a szerelmi
nyavalya! Hallottam már róla, nem is egyszer!
-
Mennyit kérsz érte?
Szélfarkas dühöngött. Süket ez a
barbár? Vagy máris elfelejtett görögül?
-
Nem akármilyen lány ám ez, uram – kezdte óvatosan a
trák, de Szélfarkas egy legyintéssel belefojtotta a szót.
-
Mi az ára?
A paraszt még habozott néhány
pillanatig. Merje? Ne merje? Hiszen akármilyen szerelmi nyavalyát bocsájtottak
rá az istenek, mégiscsak görög. Hátha elriasztja! Ki tudja, hányadán állunk
ezzel a fene szerelmi nyavalyával? Csinos fehérszemély meg annyi akad errefelé,
ahány a tarka kutya.
-
Mi az ára?
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése