Szerelem és líra - CCLXIX.

KÉTSZÁZHATVANKILENCEDIK RÉSZ

Nem jobb a szegmentum negyedik sora sem:

„rányitottam a vízcsapot.”

Ez a kegyelemdöfés.

„rányitottam a vízcsapot.”

ha még eddig nem volt elég zagyva…

„rányitottam a vízcsapot.”

Most már az lett.

Innen már egy etapot alkot a maradék:

„Ki ínyenc, az tán fölsikolt,
de lassabb volt a gáz, min
a kávévíz csak tapsikolt,
és dongott, mint a jázmin,
szellőzködött a nagy melegbe,
míg odva mélyén elsimedve
morgott e nyelvi mű miatt,
morogjon, aki buksi medve,
édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Láthatóan több energiát fordít a Költő arra, hogy ebben a záró szakaszban minél több József Attila-utalást helyezhessen el, mint arra, hogy befejezze a versét.

Elég különös eredmény született.

„Ki ínyenc, az tán fölsikolt,
de lassabb volt a gáz, min
a kávévíz csak tapsikolt,
és dongott, mint a jázmin,
szellőzködött a nagy melegbe,
míg odva mélyén elsimedve
morgott e nyelvi mű miatt,
morogjon, aki buksi medve,
édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Nem érdemes megszámolni a parafrázisokat. Némelyik fájdalmasan erőltetett. Mint ez:

„a kávévíz csak tapsikolt,
és dongott, mint a jázmin,”

Akad egészen bárgyú „nyelvi lelemény” is.

„míg odva mélyén elsimedve”

Nyilván azért, hogy rímhívó szót találjon a „medve” rímhez…

„míg odva mélyén elsimedve
morgott e nyelvi mű miatt,
morogjon, aki buksi medve,”

Nagyon fáradt lehetett…

„míg odva mélyén elsimedve”

Így fest a fáradt Parti Nagy nyelvi leleménye…

„míg odva mélyén elsimedve”

Ha megfelelő kondícióban van, ennél könnyen talál jobb megoldást. A feladat nem nehéz…

„míg odva mélyén elsimedve”

Majd a lakáj helyrehozza. Majd a kanonizált kritikus esszéisztikus hajlongása kellőképpen zseniálisra tupírozza ezt a szerencsétlen sort…

„míg odva mélyén elsimedve”

Úgyis megszokták a „nyelvi leleményeket”…

Valahol talán a Költő is érezte, hogy ez a sor rossz. A következőből ez látszik:

„morgott e nyelvi mű miatt,”

Persze, hogy morgott. Mindenki „morogna”, akinek van önálló véleménye..

„morgott e nyelvi mű miatt,”

Mintha maga a Költő is feszélyezve érezné magát „e nyelvi mű miatt”. Meg tudom érteni…

Alkalmat teremt azonban a következő József Attila-utalás elhelyezésére:

„morogjon, aki buksi medve,”

Ez meg ürügy az ezután következőre:

„édes hazám, ne vedd szivedre,”

A paródia jelleg a záró részben végig erősödött, itt kulminál…

Ha az eredetivel összevetjük:

József Attila:

„édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hûséges fiad!”

Parti Nagy:

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Ez bizony – paródia. Nem a tehetségesebb fajtából.

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Ha ezt a másfél sort valami versfaragó suttyó követi el, példátlan ledorongolásban részesül – jogosan.

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

A kanonizált líra fejedelmének azonban – szabad. Senkinek esze ágában sincs megírni, hogy az a primitív paródia-kísérlet bizony ugyanolyan ízléstelen itt is, mintha valami „lábszagú tahó” követte volna el…

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

A hangvétel nemcsak súrolja, át is lépi a nyegleség határát.

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Kár érte. A versben valóban vannak értékek, valóban vannak szép megoldások, de az ilyen és ehhez hasonló katasztrofális hibák miatt nemigen tudnak érvényre jutni.

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Vajon ilyen esetekben miért nem működik a fentebb jelzett „öncenzúra”?

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Vagy az „öncenzúra” nem terjed ki a lírai minőségre?

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

A jelek szerint: nem.

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

A „polkorrekt” „elveit” nem sérti. Akkor meg „mi a baj vele”?

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Nagy baj, ha egy Költő a „polkorrekt elvárásait tartja szem előtt. Szájkosárral nem lehet jól írni. Itt a példa. Ez egy vers befejezése…

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Szánalmas? Az.

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Nagyon eufemisztikusan szólva is suta befejezés…

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Olvastam, hallottam erről a befejezésről egyebeket is.

Természetesen az ilyen kirívóan rossz zárlat a legtöbb esetben kérdéseket vet fel, amelyek válaszokat generálnak.

Ilyen válaszkísérlet, hogy Parti Nagy a verse végén voltaképpen kinyilvánította hazaszeretetét, a hazához való hűségét, de a „maga sajátos, szójátékos módján”.

Tehát így:

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Hogy ez – vagyis inkább az utolsó sor a Költő hazaszeretetének bizonyítéka.

Tehát ez:

„hadd legyek hűs”

Ez nem meggyőző, voltaképpen nem egyéb, mint a Parti Nagy verseit gyakorta kísérő szokványos belemagyarázás.

Ilyen alapon bármi bármit „kifejezhet”. Kár több szót vesztegetni rá.

Olyat is mondanak, hogy az utolsó sor voltaképpen Parti Nagy „sajátosan rövidített” vallomása – József Attila nyomán.

Tehát:

„hadd legyek hűs”

Voltaképpen József Attila sorainak egyféle „rövidítése”:

Azaz:

„édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hûséges fiad!”

Ennek „rövidítése”:

„hadd legyek hűs”

Hm…

Voltaképpen ez is csak – belemagyarázás.

Az említett magyarázatok egyik változata, hogy Parti Nagy „a maga módján”, eléggé „visszafogottan”, azaz szégyenlősen, de ebben a két sorban nyilvánította ki hazaszeretetét.

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Hm…

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Szégyenlősen?

Miért? Fél talán? Kitől? Mitől?

Mitől vagy kitől félhet?

Ø      A kánon reagálásától?

Ø      Saját érzelmeitől?

Ø      Valami egyébtől?

Ha félelmeink korlátozzák mindennapi életünket, hétköznapjainkat, abban nincs semmi különös. Többé-kevésbé minden ember így van ezzel. Ettől még nem vagyunk gyávák.

Ettől még nem vagyunk gyávák. Bátrak sem. Előbb-utóbb jön az elkerülhetetlen pillanat, „a csillagóra”, amikor kiderül, bátrak vagyunk-e vagy gyávák…

Ha azonban a Költőt a vers írása közben korlátozza valamilyen félelem – gyáva. Gyávaságból igazán jó vers nem születik.

Ez sem az. Nem igazán jó vers. Nagyon messze van attól.

A kánon berkein belül minden másképpen van. Törődni kell a polkorrekttel, a „mértékadó liberális” véleményekkel, az esetleges külföldi reagálásokkal. Ezektől félni kell. A hazától és az Olvasótól – nem.

„édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs”

Végezetül:

Talán egyik magyarázat sem jó, talán Parti Nagy egyszerűen így fejezte be a versét, minden indoklás, és minden meggondolás nélkül – csak.

„A rá jellemző módon”. „Sajátosan”.

Lehet…

Ez a befejezés talán sajátos. Talán egyéni. Talán Parti Nagyra jellemző.

De – semmiképpen sem jó.

A magam részéről azt tudnám javasolni Parti Nagy Lajosnak, veselkedjen neki, és írja meg újra ezt a művet. A jelenlegi állapotot tekintse nyersanyagnak. Hajítson ki minden fölösleges sallangot, poént, ötletdramatikus idétlenséget, és – írjon jó verset.

Ebben a műben benne rejlik egy valóban nagy vers lehetősége. Olyané, amely magától értetődően kerülhetnek a magyar líra örök érvényű alkotásainak sorába.

Jelen állapotában csak torzó.

Folytatása következik.