2015. XXIX.

HUSZONKILENCEDIK RÉSZ

„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”         

BBC

2015. október 6.

17 55

MŰSORVEZETŐ:

A következő telefonáló Mr. Earl O’Rourke Durhamból. Parancsoljon Mr. O’Rourke!

NÉZŐ HANGJA:

A múlt héten ünnepeltem a kilencvenötödik születésnapomat.

MŰSORVEZETŐ:

Gratulálok, Mr O’Rourke! Igazán szép kort ért meg.

NÉZŐ HANGJA:

Háborús veterán vagyok. A második világháborút a XXX. Katonájaként, az ír gárdaezredben küzdöttem végig, ha mond ez önnek valamit.

MŰSORVEZETŐ:

Hogyne, természetesen. Minden tiszteletem.

NÉZŐ HANGJA:

Úgy gondolom, a magyarországi tragédiáért a német kormányt is súlyos felelősség terheli.

MŰSORVEZETŐ:

Kifejtené ezt részletesebben, Mr. O’Rourke?

NÉZŐ HANGJA:

A Magyarországot elözönlő migránstömeg nem akart ott maradni, ők azzal a céllal lépték át a határt, hogy továbbmennek Németországba.

MŰSORVEZETŐ:

Igen, de a németek nem voltak felkészülve a százezres nagyságrendű menekültáradat fogadására. Legalábbis: ezt mondják…

NÉZŐ HANGJA:

Ha a gazdag Németország nincs felkészülve a hatalmas tömeg migráns fogadására, hogyan várhatja el a nála sokkal kisebb és szegényebb, nem egészen tízmilliós Magyarországtól, hogy fogadja és ellássa ezt a hatalmas emberáradatot?

MŰSORVEZETŐ:

Ebben igaza lehet, Mr. O’Rourke.

A tiszteletre méltó Ali Ahmed Husseini visszaemlékezéseiből

Volt néhány percem, amikor számot vethettem a helyzetünkkel. Egy idegen ország fővárosában voltunk, egy aluljáróban. A városban forradalom zajlott, ami leginkább azért robbant ki, mert az ország kerge eszű vezetői a mi ellátásunk érdekében sanyargatták a saját népüket.

Egy bagdadi ismerősöm később azt mondta, erről a forradalomról főleg a németek tehettek. A szavaiban volt igazság, de elmondtam neki, hogy túlságosan európai módon gondolkodott, az okokat és a felelősöket nem azok körében kereste, akiknek kötelessége lett volna a megoldás, hanem a fellegekben.

A németek természetesen felelősek azért, mert nem igyekeztek a mieinket minél hamarabb az országukba szállítani, hanem tohonya módra piszmogtak, eltűrték, hogy a nyomorult magyarok bajlódjanak a tömérdek muszlimmal. Azt gyanítottam, hogy a germán hitetleneknek eszük ágában sincs befogadni az összes igazhitűt, inkább arra törekednek, hogy még magyar földön kiválogassák azokat, akik kellenek, a többit meg a magyarokra hagynák.

A magyar vezetők felelőssége azonban sokkal nagyobb. Nekik a saját országuk érdekeit kellett volna szem előtt tartaniuk. Ehelyett azonban inkább a német kancellár kegyeit keresték, mint valami herélt talpnyaló. Meg a miénket. Azt hitték az ostoba sárga fülű majmok, hogy a Németországba igyekvő muszlimokat maguknál tarthatják, és mi majd az ő engedelmes szavazóik leszünk. Nem voltak hajlandók megérteni, hogy megvetjük a demokráciát.

Keményebben kellett volna fellépniük, sürgetniük kellett volna a késedelmeskedő németeket. Ha ezzel célt nem érnek, vállalniuk kellett volna, hogy saját felelősségre indítanak bennünket útnak, kész helyzet elé állítva a németeket.

Az egykori európaiak ostobasága intő jel minden józan ember számára. Egy iszlám országban nem fordulhatott volna elő az, ami itt. Mi aknazárat létesítettünk volna a határon, és könyörtelenül legéppuskázzuk az összes betolakodót. Szerencsére Allah megzavarta az európaiak elméjét.

De megzavarta-e vajon a forradalmárokét is? Aggódva várakoztam. Mindannyian bennszorultunk egy aluljáróban. Tipikus kutyaszorító. Elmenekülni lehetetlenség. A magyarok válogathatnak az eszközökben. Igen sokféleképpen legyilkolhatnak bennünket, és mi tehetetlenek vagyunk.

Ránk ereszthettek volna valamilyen harci gázt. Legéppuskázhattak volna bennünket. Kézigránátokkal az aluljáróba temethettek volna. Lángszórókkal égethettek volna szénné.

Allah, segíts!

Folytatása következik.