ÖTVENHARMADIK RÉSZ
Szélfarkasnak tudvalevően nincs
humorérzéke, fel sem fogta a figyelmeztetést. Napsárkánynál feltétlenül célt
értem volna, de Napsárkány többek között éppen attól volt Napsárkány, hogy
sohasem került ilyen helyzetbe. Az ő erővonalai másutt mozogtak, a földi
hatalom egyáltalán nem érdekelte. Mélyen megvetette még a legnagyobb,
leghatalmasabb birodalmak valóban mindenható uralkodóit is, az meg végképp
elképzelhetetlen volt, hogy Napsárkány valamiféle Nagyasszonyok levágásra
szánt, dédelgetett házi szeretője akart volna lenni valamilyen hündzsübündzsü
vagy handzsabandzsa törzsnél.
Szélfarkas ostoba patáliát
csapott, amivel még nevetségesebbé vált. Boldog-boldogtalannak elpanaszolta a
rajta esett tűrhetetlen sérelmet: őt, a Napférfit, a Haragvó tekintetűt, Mindenki
Apját valami megátalkodottan elvetemült széltoló egyszerűen fenékbe rúgta. Csak
hát az efféle drámából mindig komédia lesz: a férfiak maguk között kezdték őt
Orraesettnek meg Seggberúgottnak titulálni, és meglévő csekély tekintélyét is
elveszítette közöttük.
Szélfarkas eszelősen kereste a
tettest. Köztiszteletben álló öregeket ugyanúgy megvádolt, mint ártatlan
gyerkőcöket. Rövidlátására jellemző, hogy engem gyanúba sem vett.
Végül mégis sikerült vele
beszélgetnem. Ő közeledett felém, de már csak a tizenkettedik hónapban.
Jellemző, hogy erre nem figyelmeztetési kísérleteim, még csak nem is egyre
szaporodó kellemetlen kis fricskáim sarkallták, hanem saját nagyságának
valamiféle mániákus tudata, önnön hatalma karizmatikus voltába vetett hite.
Mert hát Szélfarkas önmagát mindig is kiválasztottnak tekintette, vezetésre
született, kivételes személyiségnek, aki egyedül jogosult az irányításra, aki
egymaga megoldja az emberiség összes problémáit. Őszintén és komolyan hitt
mindent elsöprő küldetéstudatának fantazmagóriáiban, ezért okozott mindenütt
annyi bajt és szenvedést. Ő volt az uralkodásra egyedül alkalmas lánglelkű
kiválasztott; azaz olyan ember, akinek igazából aligha van nagyobb szüksége
másra, mint egy kiadós farba rúgásra.
A hatalom megkaparintása
érdekében minden áldozatra és engedményre hajlandó volt. amikor aztán a markába
került egy bármilyen kicsike és nevetséges kormánypálca – sohasem érdekelte,
hogy milyen aprócska szemétdombnak lehet a kiskakasa, csak végre
kukorékolhasson – nyomban nekilátott hatalma megszilárdításához és
kiterjesztéséhez.
Itt azonban csúfosan megbukott,
méghozzá mindjárt a legelején. Már az első napokban nagy energiával látott
munkához. Különféle újításokat készült bevezetni, amelyek természetesen
kizárólag az ő hatalmának növelését célozták. Általuk Napférfiként a falu
egyeduralkodója kívánt lenni. Önbizalmát tovább növelte, hogy nem ütközött
semmiféle ellenállásba. Mindenki mindent elfogadott. A Nagyasszony nem tett
ellenvetést, a papnők bólintottak, a harcosok nyájasan mosolyogtak. Szélfarkas pedig
lelkesült orcával ontotta az újabb parancsokat. A lelkesedése azonban néhány
nap elteltével alaposan megcsappant, mivel kénytelen volt rádöbbenni egy fontos
tényre: minden maradt a régi kerékvágásban. A falu élete jottányit sem
változott, és az ő világmegváltó parancsaiból senki semmit nem teljesít. Nosza,
nekigyürkőzött újra. Megint elharsogta a tirádáit, a Nagyasszony nem tett
ellenvetést, a papnők bólintottak, a harcosok nyájasan mosolyogtak, de bizony a
bátyám parancsaiból semmi meg nem valósult. Mire mindez negyedszer vagy
ötödször is megismétlődött, Szélfarkas dühbe gurult, és ordítozni kezdett. Legnagyobb
elképedésére ilyenkor mindenki egyszerűen faképnél hagyta. Még akkor járt
legjobban, amikor a Nagyasszony szelíden rászólt:
-
Gyere a házunkba, kedvesem!
Egyszer dührohamot rendezett,
mire a papnők – se szó, se beszéd! – megfogták, és ágyba dugták, majd ott az
ágya előtt hangos kántálással csaptak hosszas könyörgést a Mindenek
Édesanyjához; gyógyítsa meg a beteg Haragvó Tekintetűt.
Ez bizony csúnya fiaskó volt, de
Szélfarkas nem egykönnyen törődött bele a kudarcba. Úgy vélte, ha a nőkkel nem
boldogul, megpróbálkozik a férfiakkal. Összekolompoltatta a harcosokat, és
fegyvergyakorlatokat rendezett. Egy ideig végeztük, amit egyébként is szoktunk,
aztán Szélfarkas következett. Újításokat akart bevezetni, hogy általuk az
egykori asztlanti hadhoz hasonló sereget szervezzen belőlünk. Jóindulatúan végighallgattuk,
majd kisebb csoportokban beszélgetni kezdtünk. Szélfarkas persze megpróbált
egzecíroztatni bennünket, de ügyet se vetettünk rá. A második vagy harmadik
alkalommal már el se mentünk a fegyvergyakorlatra. Szélfarkasnak megüzentük:
unjuk.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése