Szerelem és líra - CCLVII.

KÉTSZÁZÖTVENHETEDIK RÉSZ

„hazám hazám te min – de nem.”

Azt viszont le kell szögeznem: a „lépcsőzetes értelmezés” legszélsőségesebb megnyilvánulása – legalsó lépcsőfoka – egyértelműen kizárható. Parti Nagy verse nem tagadja a hazafiságot, és nem ellenséges a hazával szemben.

A vers további részei egy ilyen felfogást nem támasztanak alá.

 „hazám hazám te min – de nem.”

Vajon miért került ez ide?

Több lehetőséget is felvetettem, de úgy gondolom, az alábbi áll legközelebb a valósághoz: A Bánk bán románcának ez a sora a Költő számára valamiért a hangos díszlethazafiság szimbólumává válhatott.

„Hazám, hazám, te mindenem”

Amikor idáig jutott a versben

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:”

Hirtelen eszébe jutott:

„Hazám, hazám, te mindenem”

Itt visszahőkölt, és eszébe ötlött a már korábban kitalált szójátéka:

„hazám hazám te min – de nem.”

Azt gondolta, hogy ezt az Isten is erre a helyre teremtette, és lezárta vele versének ezt a szegmentumát.

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”

Jó ez így? Nézzük újra:

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”

Minél többet olvasom, annál nyilvánvalóbb, hogy a sokat idézett szójátékos utolsó sor – nagyon kilóg a versből. Teljesen leül miatta.

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”

Most jött el az ideje, hogy kissé tüzetesebben vegyem szemügyre ezt a szójátékot.

„hazám hazám te min – de nem.”

Fentebb említettem: úgy érzem, ez a sor már hamarabb a Költő eszébe jutott, és várta az alkalmat, hogy elhelyezhesse. Kár érte.

„hazám hazám te min – de nem.”

Itt lehet igazán mérlegre tenni a szójátékot.

„hazám hazám te min – de nem.”

Borközi viccként, társasági poénként bizonyára nagyon szellemes. Hát itt?

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”

Hát itt nem az…

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”

Egy jó zárás megnemesíteni az előtte álló sorokat is. Hát ez? Lefokozza. Nézzük csak:

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”

Még az előtte álló sorban található „kikölteném” is idétlenné válik miatta. Szomorú, hogy együtt így ez a hat sor mennyire semmitmondó:

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”

Nem kellene pedig ennyire rossznak lennie. A Költő ismét épített – aztán egy egészen gügye szójátékkal elrontotta. Ide valami szép és markáns gondolat kellene.

„hazám hazám te min – de nem.”

Iskolapélda. A költői erő szinte a nullára bocsátkozik alá…

„hazám hazám te min – de nem.”

Talán az figyelmeztethette volna Parti Nagyot a vers írása közben, hogy mennyire motyogó így a sor, mennyire rosszul mondható. Nem tekinthető teljes értékű sornak, mert nem is az, csak egy másik sor herélt változata.

„Hazám, hazám, te mindenem”

Helyett:

„hazám hazám te min – de nem.”

Voltaképpen szomorú. A lírának itt hűlt helye, maradt helyette – szójáték. Ami még a maga kategóriáján belül is meglehetősen gyarló, voltaképpen csak egy esetlen szóvicc.

Folytatása következik.