2016. május 30., hétfő

A populáris sárkányölő meséje



Már az IPhone-on is olvasható A populáris sárkányölő. Látszólag fantasy történet, ami váratlanul gyilkos iróniába megy át.
A populáris sárkányölő üzenete írói ars poeticám fontos részének tekinthető. 
Miről is van szó?
Erich Jenkins arra kényszerül, hogy megöljön egy sárkányt.
Nem kalandágyból. Nem próbatételből. Még csak nem is romantikus küldetéstudatból. Hétköznapi egzisztenciális okokból. Egészen egyszerűen nem térhet ki a feladat elől.
Megöli a sárkányt, elhárítva ezzel a családját fenyegető veszélyt. A fővárosba kerül. Itt aztán sajátos tapasztalatokat szerez.
Az éppen regnáló hatalom buta, mint a rendőrcsizma. A számba jöhető potenciális hatalom mintha reményteljesebbnek tűnne.
Csakhogy.
Erich sárkányölő. Ügye a Sárkányölő Akadémia elé tartozik. Erich lelkesen jelentkezik.
Csakhogy…
Miféle emberekből áll a Sárkányölő Akadémia?
“A Sárkányölő Akadémia harminckét tagból állt, de Erich fogadására mindössze öten voltak hajlandók a székházba fáradni. Egyikük azonban éppen Tyrrell, volt a Legfőbb Sárkányölő, az Akadémia tiszteletre méltó elnöke. A másik nem kisebb személyiség, mint az ötszörös Sárkányölő Nagydíjjal kitüntetett Blaise úr, és a többiek is igen illusztris sárkányölők. A nemrég Sárkányölő Mesterré nyilvánított Kulatchek úr; a sárkányölők nagy öregje a nyolcszoros Akadémiai Díjas Fateknő úr; illetve a fiatal Dragonbluff úr, aki korának dacára már több Sárkányölő Etikettet is nyilvánosságra hozott; a feltörekvő új sárkányölő nemzedék tagjai közül ő számít a legerősebb tehetségnek.

Mindezt a szolga hozta Erich tudomására. Azt is a lelkére kötötte, le ne merjen ülni, mert az csak az akadémiai tagoknak engedtetik meg. Erich tehát állva maradt, pedig huszonhét üres szék volt a nagyteremben.

A Sárkányölő Akadémia tiszteletre méltó tagjai akkurátus, lassú mozdulattal foglalták el helyeiket, és gőgös tekintettel méregették az előttük álló férfit.

Az ösztövér, beesett arcú Tyrrell úr, az Akadémia elnöke úgy festett fényes, fekete bársony köntösében, mint valami túlméretezett varjú. Karomszerű ujjaival szinte kapaszkodott díszes fotelje karfájába, lekicsinylő tekintettel nézett Erichre, és hosszan igazgatta a karosszékét. Mire elérte, hogy pontosan középen legyen, egyenlő távolságra mindkét faltól, és mindkét sárkányölő akadémiai társától, peckesen kihúzta magát a fotelben. Tipikus elnök. Személy és pozíció összeforrt benne; maga volt a Rang. Ezen kívül azonban valószínűleg semmi. A szeméből sütött a hasonló státuszú emberekre gyakorta jellemző mélyenszántó tehetségtelenség.

A Sárkányölő Nagydíjjal kitüntetett Blaise úr mérges, pufók emberke volt, szalonnás pofazacskói kétoldalt csüngtek le az arcáról, hájas kezével állandóan simogatta őket. Arannyal szegett mélybarna ruhája valószínűleg igen elegáns lehetett; amikor nem hordta. Blaise úron azonban nem mutatott valami jól; erről leginkább a kétoldalt terjengő jókora izzadságfoltok tehettek. Blaise úr seszínű szemében mohóság ült, meg a gyógyíthatatlanul kapzsi emberek örökös elégedetlensége. Erich azt gondolta, ez az alak nemhogy sárkánnyal nem mérkőzhetne, holmi lusta, vén kandúrt sem volna képes elkapni soha; viszont a megszerezhető díjakat sorra megkaparintja.

A nemrég Sárkányölő Mesterré nyilvánított Kulatchek úr hatalmas, torzonborz szakállat hordott, mint valami elvadult sivatagi próféta. Ritkás szöghaja is zabolátlanul ömlött alá a vállára, legalábbis a fejének füle feletti részéről, mert attól feljebb csontszínű fehéren világított Kulatchek úr tar koponyája. A szakáll sáncai mögül vad, ragadozó szemek meredtek a nyilván mindenütt garázdálkodó ellenségre.

A szakma nagy öregje, Fateknő úr állandóan vigyorgott, de valahogy úgy, mint a túlságosan hosszan lékelt görögdinnye, és emellett még nyáladzott is. Örökös lelkes csábmosolyával ostromolta a többieket; felkészülve rá, hogy buzgón helyeselni fog, bármit is mondjanak azok. Látszott rajta; szerfelett büszke rá, hogy itt lehet, hogy ezek között az emberek között ülhet; ők pedig megtűrik maguk között, és nem rúgják farba, vagy csak igen ritkán.

A feltörekvő sárkányölő nemzedék legerősebb tehetsége, Dragonbluff úr nyegle képű ifjonc volt, de méregdrága öltönyt viselt. Látszott rajta; semmi olyat sem fog tenni vagy mondani, amivel eloszlatná Erichnek a hasonló öltönyös fiatal fickókkal szembeni, évtizedek tapasztalata kialakította ellenszenvét.”

Na, kérem szépen, mit várhatunk ettől a társaságtól?

Mire az olvasó idáig eljut, már tudja, hogy Erichen kívül soha senki nem ölt még sárkányt ebben az országban.

Akkor mi fán terem a Sárkányölő Akadémia? 

Örülnek neki, hogy végre jött valaki, aki már tudja, mit jelent sárkányt ölni?

Erich naiv módon ezt gondolja, és gyanútlanul elmeséli nekik a történetét.

—    Tovább nincs? — kérdezte Dragonbluff úr, amikor Erich befejezte.
—    Mindent elmondtam, uram.
—    Nem egészen! — reccsent Blaise úr kappanhangja. — Amit eddig hallottunk, szakmailag értékelhetetlen! Úgy tűnik, a jelöltnek fogalma sincs a sárkányölő kultúra legalapvetőbb fogalmairól sem! Egyetlen hivatkozást sem hallottunk! A jelölt még a nagytiszteletű Kovász János Vilmos Rezső úrra, Akadémiánk nyugalmazott elnökére sem tett egyetlen árva célzást sem; ami pedig a kortárs sárkányölők munkásságát illeti, a jelölt tökéletesen műveletlen és tájékozatlan.

—    Mélyen egyetértek! — tette hozzá Fateknő úr.

Tyrrell elnök úr komoran bólogatott, Erich mérges pillantások kereszttüzében állt.

—    Amit hallottunk, — vette át a szót Kulatchek úr, a tiszteletre méltó szőrkertész. — alantas és alacsonyrendű. Közönséges és bárgyú kitaláció egy hatalmas, büdös gyíkról! Nincsen benne sem szakmai erudíció, sem tehetség, még a kezdő sárkányölőktől megkövetelt alapvető önkinyilvánító létösszegzést is nélkülözi. Ez csak egy egészen közönséges mese!

—    Mélyen egyetértek! — csatlakozott Fateknő úr. Mivel mindannyian őt nézték, szükségesnek látta folytatni. — A mese, a sztori engem nem érdekel sem a más sárkányölésében, sem a magaméban! A helyzetek! A miértek! A mindenek felett álló, elegáns belső utalások! A tragikus magányban a világba belevetett esendő ember reménytelen önmegszólítása! A lét értelmetlenségének kozmikus fájdalma! A sárkányölés, mint a fenségesen tragikus ember egyetlen lehetséges és méltó önkifejezési módja! Semmi ilyet sem hallottam, tisztelt uraim! — eme szónoklat után Fateknő úr tüstént vissza is huppant a karosszékébe. Fokozódó vigyorán látszott: e pillanatban roppant elégedett önmagával.

Erich nagy szemeket meresztett. Miről beszélnek ezek?

Dragonbluff úr vette át a szót.
— Mélyen tisztelt elnök úr! Nagytiszteletű Sárkányölők! — kezdte szertartásosan. — A sárkányölés több alanyú alkotás, melyben ábrázoló és alternatív funkció jut szóhoz, s rendszerint az emotív és a megkülönböztető funkció is erősen érvényesül. Az alternatív funkció a megnyilatkozás alanyának kívánságait juttatja kifejezésre, a megkülönböztető funkció az alany állandó személyiségjegyeiről tudósít. A modern sárkányölés tulajdonságai, s annak szükségszerűsége, hogy ide kell sorolni a nyilvános sárkányölő rendezvényeket is, okozza, hogy nem fogadjuk el a konfliktusosság, a cselekményesség, de még az eseményesség jegyét sem. A modern sárkányölés zseniális felismerése, hogy az emberek többé nem egyének, akiket a kötelesség, morál, társadalom és család köt béklyóba. A korszerű sárkányölés számára az ember csak a legfelemelőbb és a legszánalmasabb lehet. Az előző korokkal szemben hallatlan új dolog ez. Itt már nincs többé olyan összefüggés, amely elleplezné az ember képét. Nincsenek történetek, tragédiák, melyek a konvenciók és a szabadságszükséglet ütközéséből adódnak, nincsenek többé bábuk sem, akik a pszichológiai világkép drótjain rángatózva játszanak, nevetnek, szenvednek; nincsenek figurák, akiket felszerelnek az emberek által csinált társadalmi lét törvényeivel, álláspontjaival, tévedéseivel és bűneivel. A sárkányölés kérdésében legelőször is a jelenvalólét analitikájára kell törekednünk. Ekkor válik igazán égetővé a sárkányölés jelenvalóléthez vezető megközelítésmódja kialakításának és biztosításának problémája. A megközelítés- és értelmezésmódot úgy kell megválasztanunk, hogy ez a létező önmagában és önmagától mutatkozhasson meg.  Nem tetszés szerinti és véletlenszerű, hanem lényegi struktúrákat kell kimutatnunk benne, amelyek a faktikus jelenvalólét valamennyi létmódjában létmeghatározók maradnak.

— Mélyen egyetértek! — szólt közbe Fateknő úr, Blaise úr pedig kissé zavartan vakargatta a pofazacskóit.

—    Továbbá, mélyen tisztelt uraim, — folytatta Dragonbluff úr. — a sárkányölés kultúrájának  alapjaihoz tartoznak a következők is: A hanyatló világban való lét önmagát kísértő, s ugyanakkor magát megnyugtató. De ez a megnyugvás a nem-tulajdonképpeni létben mégsem csábít mozdulatlanságra és tétlenségre, hanem minden gátlástól mentes működésre sarkall. A világra hanyatlott lét most nem-nyugalomhoz jut. A kísértő megnyugvás fokozza a hanyatlást. Különös tekintettel a jelenvalólét-értelmezésre, most felmerülhet az a vélemény, hogy a legidegenebb kultúrák megértése és a sajátunkkal való szintézisük talán maradéktalanul és igazán felvilágosítja a jelenvalólétet önmagáról. A sok minden iránt érdeklődő kíváncsiság és a nyugtalan mindent-ismerés univerzális jelenvalólét-megértést színlel. Ahogy az előttünk álló, műveletlen jelölt esetében is. Alapjában véve azonban meghatározatlan marad, és nem kérdezünk rá arra, hogy mi az, amit tulajdonképpen meg kellene érteni: nem értjük meg, hogy maga a megértés olyan lenni-tudás, amelynek egyedül a legsajátabb jelenvalólétben kell hozzáférhetővé válnia.

—    Mélyen egyetértek! — lelkesedett Fateknő úr.

Erich kezdte végképp elveszíteni a türelmét.

—    Uraim! — szólt közbe. — Ti ugyan Sárkányölő Akadémiának nevezitek magatokat, de úgy látom, nemcsak hogy nem öltetek sárkányt, de még ahhoz hasonlót sem láttatok soha!

—    Szilencium! — bődült rá Tyrrell elnök úr. — Megtiltom a jelöltnek, hogy az Akadémia tiszteletreméltó tagjainak előadását megzavarni merészelje!

—    Egészen populáris vagy, Erich Jenkins! — vinnyogott Blaise úr kappanhangja. — Közönséges populáris sárkányölő!

—    Modern értelemben véve cselekvés egyáltalán nem is létezik! — próbált újra belelendülni Dragonbluff úr. — Teoretikusan szemlélve…

—    Szamárság! — torkollta le Erich. — Az ember lényege érzelmeiben és erkölcsében rejlik, és a tetteiben jut kifejezésre.

—    Nagyon közönséges! — hangzott Kulatchek úr szőr-ültetvénye mögül. — Közönséges hétköznapiság! Miért kell ilyeneket hallgatnunk?

—    Élet csak a hétköznapokban létezik! — vágta rá Erich.

—    Így beszél az alantas ember! — nyekeregte Blaise úr.

—    Az alantas ember a hétköznapokban él. — magyarázta Dragonbluff úr. — Az alantas ember lehetősége, etikátlan lehetősége a boldogság; ezzel szemben a fenséges ember egyetlen lehetősége, etikus lehetősége a tragédia.

—    Mélyen egyetértek! — olvadozott Fateknő úr.

—    Fejezzük be, uraim! — mérte végig a társaságot Erich. — Otthon vár a családom, és nekem az ő boldogságuk sokkal fontosabb és etikusabb, mint az a sok fenségesen tragikus zagyvaság, amelyet itt hallok!

Minden szem Tyrrell elnök úrra tapadt.

—    Rendben van, Erich Jenkins! — emelkedett szólásra Tyrrell elnök úr. — Kimondom a Sárkányölő Akadémia egyhangú határozatát: Eddigi munkásságod nem képez arra alapot, hogy a Sárkányölő Akadémia tagja lehess!

Erich bólintott, és szó nélkül távozott. Legkevésbé sem vágyott rá, hogy ennek az akadémiának a tagja legyen.”
Azt hiszem, így már elég világos.
Mit kell ehhez még hozzáfűzni?
Erich Jenkinsnek semmi baja a Sárkányölő Akadémiával. Nincs kifogása ellene, ha a Sárkányölő Akadémia vén és koravén tagjai belsőutalnak, egymásnaküzennek, locsognak, szenvednek és szenvelegnek.
Erich Jenkis semmit sem akar tőlük. Ha nem tudja őket megkerülni, majd átugorja.
Jobb lenne, ha nem kereszteznék az útját, hanem ellennének magukban és maguknak - másra nemigen jók.
A Sárkányölő Akadémiának van baja önmagával. 
“Sárkányölő eszmerendszerük” nyilván sok szépet és jót is tartalmaz. Csak összességében  a levegőben lóg. Alaposan kimunkált, belső autonómiával rendelkező képződmény - de alkalmatlan a dialógusra. Semmiről szóló semmi.
Valaminek a helyét bitorolják.
Valami miattuk nem működik, illetve rosszul működik.
Nyilván más országokban is vannak hasonló intézmények, Sárkányölő Akadémiák, amelyek tevékenysége, célja, jellege azonos. Ők a nemzetközi impotencia kihelyezett tagozata. 
Akadályozzák azokat, akik valóban képesek sárkányt ölni.
Populárisnak nevezik Erich Jenkinst; azt hiszik, ezzel megsértik.
Pedig ami populáris, az - velük ellentétben - valóságos.
Erich Jenkins egyszerű ember. Úgy gondolja, az embert a tetteiről lehet megítélni.
Nem hiszi, hogy “a kitalált történet nem lehet jó irodalom, csak az önvallomás a jó irodalom”.
Inkább Novalis álláspontjára helyezkedik:
“Sohasem fog kiválót nyújtani, aki nem tud mást bemutatni, mint a saját tapasztalatait és a saját kedvenc tárgyait, aki nem képes arra, hogy egy számára idegen és érdektelen tárgyat szorgalommal tanulmányozzon.”
Erich Jenkins tudja, hogy a valóság és a szerintem a valóság köszönő viszonyban sincsenek egymással.
Mondjam azt, hogy meztelen a király?
Dehogy mondom: az közhely.
————————————–
Ugorjunk a történet végére:

 A következő év kora nyarán valódi sárkányok szálltak le a birodalmi főváros legnagyobb terén, és emberáldozatokat követeltek. A régensherceg azonnal meglátogatta a Sárkányölő Akadémiát.

Az Akadémiának ezúttal mind a harminckét tagja jelen volt. Felállva üdvözölték a régensherceget. Még díszes karosszéket is biztosítottak a számára — éppen úgy, mintha maga is a Sárkányölő Akadémia tagja volna.

Csaknem négy órán keresztül tárgyaltak zárt ajtók mögött. A régensherceg eléggé savanyú ábrázattal távozott. Egy óra múlva bejelentette, hogy egészségi állapotára és előrehaladott korára való tekintettel visszavonul a közélettől.

—    Carl herceg már nagykorúsítható! Minél hamarabb meg kell koronázni! Legjobb volna még ma! Hadd vegye végre a kezébe az ügyek intézését, elvégre ő a király!
——————————————

A koronázás roppant gyorsan végbement. A palota alagsorában tartották, nehogy valamelyik sárkány megzavarja.

Carl király tanácsa mindössze nyolc emberből állt. Egyik sem tartozott a régensherceg köréhez. Az új uralkodó cselekvőképes emberekre vágyott.

— Írjatok tábornoki kinevezést Erich Jenkins számára! — hangzott a király első parancsainak egyike. — És kerítsétek őt elő mihamarabb!
 ———————————————–
Erich Jenkis hisz a mítoszban. És a cselekvésben.
————————
Egyébként: Itt vannak a sárkányok!
—————

Az örök mítosz: közösség a könyv által.
 (Novalis)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése