Szerelem és líra - CCLVI.

KÉTSZÁZÖTVENHATODIK RÉSZ

Olvassuk csak egybe:

”a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:

hazám hazám te min – de nem.”

Rímelni persze jól rímel…

Az újabb „zseniális” szójáték okozza ismét a gondot.

„Hazám, hazám, te mindenem”

Erkel Bánk bán című operájának leghíresebb sora. Bánk bán áriájából való. A librettó szövegét eredetileg Egressy Béni írta, később Nádasdy Kálmán dolgozta át. Ez a sor mindkettejüknél azonos. Simándy József legendás előadásában Bánk áriája „a magyarok második himnusza” lett.

„Hazám, hazám, te mindenem”

Ezt a sort heréli ki versében Parti Nagy Lajos.

”a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:

hazám hazám te min – de nem.”

Az első értelmezést nyilvánvalóan el lehet vetni, és ez nem vet jó fényt a versnek ezen részére.

Ha tehát azt tételezem fel, hogy az utolsó sor értelemszerű folytatása ennek az ötnek:

”a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:”

Ebben az esetben a folytatás egyszerűen szerencsétlen.

„hazám hazám te min – de nem.”

Együtt:

”a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:

hazám hazám te min – de nem.”

Mi tagadás – ez így nagyon zagyva.

A lírai Én hazafias tartalmat akar „kikölteni” – lám, még egy szójáték, de ez most mellékes helyzetben – aztán meggondolja magát:

„hazám hazám te min – de nem.”

Bujkál ebben a hat sorban egy olyasféle értelmezés is, mintha a „hazafias tartalom” valami elvárt, előre megírt frázis lenne, és ez ellen tiltakozik a Költő:

”a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:

hazám hazám te min – de nem.”

Ebben az esetben a Bánk bán románcának híres sora

„Hazám, hazám, te mindenem”

Itt pejoratív minősítést kap. Ezzel szegül szembe a lírai Én:

„hazám hazám te min – de nem.”

A kánon berkein belül nyilván így is értelmezik, pedig ez csak egy teátrális blöff.

Megvizsgálom ezt a lehetőséget is.

Eszerint ez:

„Hazám, hazám, te mindenem”

Voltaképpen

„a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,

Ezért aztán a lírai Én „gerincesen” megtagadja a hozzá való csatlakozást.

„hazám hazám te min – de nem.”

Őszintén remélem, hogy maga Parti Nagy nem így gondolta, mert ez így csak közönséges teátrális ripacskodás. Senki sem kényszeríti őt semmire, a kánon berkeiben éppenséggel „nem trendi” a hazafiság – erről fentebb beszéltem is.

„hazám hazám te min – de nem.”

Nincs ebben így semmiféle „hősies kiállás”. Sőt.

„hazám hazám te min – de nem.”

Úgy vélem, nem ennek alapján kell a vers ezen részét értelmeznem, bár maga a szöveg lehetőséget ad erre.

Még mindig ugyanezen az értelmezési lehetőségen belül is lehetséges eltérő felfogás. Nézzük azt.

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”

A Költő szinte gyanútlanul hozza saját magát „helyzetbe”:

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:”

Idáig el is jut, és szinte magától jönne a következő sor:

„hazám hazám te min – de nem.”

A sor közben gondolja meg magát…

„hazám hazám te min – de nem.”

Nem – de mégsem…

A második lehetőség az, ha a kettőspontot többé-kevésbé figyelmen kívül hagyjuk, és azt feltételezzük, hogy a Bánk bán románcának híres sora valamiféle asszociáció következtében került ide.

Tehát:

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,”

Idáig simán gördül, „kifolyik a tollból”. Hanem utána:

„„hazám hazám te…

Itt azonban a Költő mást gondol. Hogy mégsem.

„min – de nem.”

Vajon mit nem?

v     Nem ezt a kifejezést?

v     Nem ezt a gondolatot?

v     Nem ezt az utalást?

Esetleg

v     Nem ezt a tartalmat?

Vagy még élesebben:

v     Egyáltalán nem a hazafiságot?

Ezek lépcsőfokok, és alkalmat adnak a vers ezen részének „lépcsőzetes” értelmezésére. Nem véletlen, hogy éppen ezt a részt idézik Parti Nagy művéből a legtöbbször.

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”

Időnként lelkendezve írják, hogy Parti Nagy „helyre teszi” a magyar nacionalizmust. Sőt. ez a vers egyenesen „visszaveszi” a „Hazám, hazám” sort.

Ez utóbbi természetesen eszelős képtelenség. A líra semmit sem „vesz vissza” a köztudattól, egyszerűen ezért nem, mert az irodalmi köztudattól nem is lehet semmit „visszavenni” abból, ami már oda bekerült. Ezt egyetlen Költő sem teheti meg, nemcsak a máséval a magáéval sem, ahogy arra már számos példa van. A Költő hiába változtatja meg, hiába „revideálja”, javítja vagy rontja el korábbi megnyilvánulásait, azok sértetlenek maradnak az irodalmi köztudatban. A versnek önálló élete van, ha egyszer nyilvánosságra került, többé nem függ szerzőjétől. Ez a költői felelősségnek egy kevéssé taglalt oldala.

A kánonon belül képzelhetik úgy, hogy ez vagy az a Költő „visszavett” valamit, ami a korábbi lírai tradíció része volt. Ilyenkor írják, hogy a hagyomány ezen vagy azon része már „nem aktuális”, hogy XY fellépése után ennek vagy annak már nincs jelentősége, hogy Z Költő X verse után „ez már nem igaz” stb.

Ezek szamárságok. Az irodalmi hagyomány messze több a kánonnál, mindenki beletartozik, aki magyar verset olvas. Jó fordítás esetében még olyanok is, akik szót se tudnak magyarul. Ami él, él – nem a kánon dönti el.

Visszatérek:

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”

Ebben az esetben a „lépcsőzetes olvasás” egyértelműen a szójáték eredendő fogyatékosságából fakad.

„hazám hazám te min – de nem.”

Bármilyen csábító is lehet egy szójátékot kedvelő Költő számára egy ilyen újabb szóvicc, ebben e helyzetben ez katasztrofális. Olyan „lépcsőzetes értelmezést” enged meg, ami a Költőnek nem érdeke és – a versnek sem.

Erről a szójátékról még van mit mondanom – de azt alább.

Folytatása következik.