2015. november 17., kedd

2015. - III.

HARMADIK RÉSZ

„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”


KORMÁNYRENDELET

A Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége segítséget nyújtani az országunkban tartózkodó menekültek ellátásában.

Felhívom a lakosság figyelmét, ne adjon hitelt semmiféle ellenzéki uszításnak és rémhírterjesztésnek; a menekültek nem akarnak itt maradni, rövidesen a döntő többségük távozni fog.

Háborúból érkező, kétségbeesett tömegekről van szó. Többségük Németországba igyekszik, az adminisztrációjuk elintézése, a regisztráció befejezése után oda indulnak majd tovább.

A menekültek bántalmazása súlyos bűncselekmény, a hatóságok a törvény szigorával fognak lesújtani minden elkövetőre.

2015. augusztus 31.

Miniszterelnök.


Özvegy El Malikné született Bóna Szilvia 89 esztendős budini lakos visszaemlékezéséből:

„Nagyanya mesélte:


Augusztus végén százával jöttek. Egyik menekülttábor a másik mellett nyílt, a falu mellett is volt már egy. Sokan dolgoztak ott, de nem fizettek nekik rendesen, kellett a pénz a menekültekre.

Valamikor szeptember elején az iskola tornatermében is menekülteket helyeztek el. Aztán a templomban is. A hívők morgolódtak, de senki se törődött velük. A templomban először rendes emberek aludtak, nem tettek kárt benne. Hanem aztán a következő banda…

A tiszteletes felesége sírógörcsöt kapott. az idegenek összetörtek, összeszartak mindent…”


Origo.hu

2015. szeptember 1.

Ausztria teljes határzárat rendelt el Magyarországgal szemben

Úgy tűnik, nyugati szomszédaink végképp sutba vágták a schengeni egyezmény előírásait. Ausztria ma hajnalban az összes határátkelőhelyet lezárta a magyar határon, senkit nem bocsát be.

A vasúti közlekedés is szünetel. Az osztrák állampolgárok is csak kerülő úton juthatnak vissza hazájukba.

Menekülteket szállító szerelvények vesztegelnek a hegyeshalmi átkelőhely előtt. Az osztrák hatóságok csak abban az esetben lesznek hajlandók őket továbbengedni, ha Németország garanciát vállal arra, hogy a rajtuk utazó migránsokat nem küldi osztrák területre vissza. Ebben az esetben a szerelvényeknek megállás nélkül kell Ausztrián áthaladniuk.

Mint ismeretes, az osztrák fél a Magyarországgal szomszédos határát teljes hosszában műszaki akadályokkal zárta el. a magyar kormány nem kommentálta a hírt.



A tiszteletre méltó Ali Ahmed Husseini visszaemlékezéseiből

MADZSARISZTÁN ALAPÍTÓINAK MEMOÁRJÁT AZ ÁLLAMI ARCHÍVUM BOCSÁTOTTA RENDELKEZÉSÜNKRE. SZÍVESSÉGÜKÉRT EZÚTON IS KÖSZÖNETET MONDUNK.

„Akkoriban még senki sem gondolt arra, hogy itt maradunk, ebben az országban. Mindannyian Németországba készültünk, arra vártunk, hogy továbbhaladhassunk.

Budapest (akkoriban még ez volt Budin neve) utcáit járva azonban Allah felnyitotta a szemünket.

Ez a csodaszép város itt hever a lábunk előtt. Valamikor már egyszer az iszlám világ része volt, de a gonosz hitetlenek visszafoglalták. Miért ne teljesíthetnénk be éppen mi az igazságot?

A világ egyik legszebb fekvésű városa. Úgy terül el a méltóságteljes Duna két partján, mint valami pompás ékszerdoboz. Jókedvében teremtette Allah.

A Duna partján álltunk, és könnyes szemekkel néztük a várost. Micsoda szépség! De ahhoz, hogy igazán világra szólóan gyönyörű lehessen, valami még hiányzik belőle. A pompás mecsetek és az égbe nyúló minaretek.

Akkor, ott, a Duna partján esküt tettem néhány testvéremmel: itt maradunk, és muszlim országgá tesszük ezt a földet! Allah segíteni fog!”


Népszabadság

2015. szeptember 2.

Egyre nő a feszültség Magyarország és Szlovákia között

Alaposan felborzolta a kedélyeket Robert Fico legutóbbi nyilatkozata. A szlovák kormányfő magyar kollégáját Európa elárulójának, sőt hazaárulónak minősítette amiatt, mert a menekültek akadálytalanul özönlenek be magyar területre.

Robert Fico szerint a menekültáradat szervezett invázió, és veszélyezteti Európa biztonságát. Magyar kollégája Fico kijelentéseit a Die Welt számára adott interjújában alaptalannak, sőt fasisztoid megjegyzéseknek minősítette.

Ez váltotta ki Fico tegnapi nyilatkozatát. Nagy beszédében a szlovák kormányfő a magyar miniszterelnököt Európa sírásójának, elárulójának, valamint országa és népe árulójának minősítette. Felszólította Magyarország lakosságát, népi kezdeményezéssel váltsa le alkalmatlan, idegen érdekeket szolgáló kormányfőjét, és tegyen meg mindent a menekültek távol tartása érdekében.

Katonai  és műszaki segítséget ajánlott Magyarországnak, amennyiben mégis úgy dönt, feltartóztatja határainál a menekültek áradatát. A magyar miniszterelnök erre azt felelte, hogy Fico úrnak pszichiátriai problémái vannak, célszerű lenne szakorvosi segítséget kérnie. A migránsok nem ellenség, hanem szerencsétlen háborús menekültek.

A szlovák miniszterelnök erre egy interjúban azt mondta, Magyarország a szerencsétlen, mert ilyen kormányfője van.

Budapesten a magyar külügyminisztérium bekérette a szlovák nagykövetet. Az ügyben a két ország között további jegyzékváltás várható.


Részlet Müller Károlyné visszaemlékezéseiből


„Szeptember elején Pesten pattanásig feszült a helyzet. Már szinte mindenütt menekültekbe lehetett botlani. Minden nagyobb tér közepén ők táboroztak. Éjszakánként rajcsúroztak, időnként artikulátlan üvöltözést lehetett hallani.

Féltünk.

Hallottuk, hogy a Józsefvárosban volt néhány tömegverekedés, a mentők több tucat embert vittek kórházba. Magyarokat és migránsokat vegyesen. A tévé semmit se mondott róla.

Állítólag a Blahán magyar huligánok szeptember elsején két arabot is megöltek, azok meg a Vas utcában szúrtak agyon valakit. Valami biztos történt, mert szirénázó rendőrautók rohantak a Rákóczi téren.

A rendőrök is féltek már a bevándorlóktól. Azok pillanat alatt nagy tömegbe álltak össze, a két-háromfős rendőrjárőrök semmit se tehettek ellenük. Állítólag valahol a várban rohamrendőröket kellett bevetni, nem tudom, hogy ott mi történt.

Már mindenki tudta, hogy nagy a baj. Aki tudott, vidékre menekült. Tudtuk, hogy szinte mindenütt hemzsegnek a migránsok, de talán sehol sem annyira nehéz a helyzet, mint itt.

A migránsok előbb az éjszakai Budapest felett vették át az uralmat.”


hvg.hu

2015. szeptember 2.

Megdöbbentő horvát nyilatkozat

A horvát miniszterelnök azt állította a horvát televízióban, hogy Magyarországon embertelenül bánnak a menekültekkel. Magyar kollégáját kétbalkezesnek, a magyarokat pedig az európai eszmék elárulóinak bélyegezte.

Azt javasolta, hogy az Európa Parlament azonnal küldjön ki emberi jogi vizsgálóbizottságot a Magyarországon tapasztalt embertelenségek miatt.



Vasile Munteanu tábornok emlékirataiból

VASILE MUNTEANU IGAZI GAZEMBER VOLT, ALLAH, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ISZLÁM MEGÁTALKODOTT ELLENSÉGE.

BŰNÖS IROMÁNYÁNAK RÉSZLETEIT A KEGYELMES FŐ IMÁM SZEMÉLYES ENGEDÉLYÉVEL KÖZÖLJÜK.

KÖZREADÁSUKKAL A KÖNYV SZERZŐJÉT ÉS KIADÓJÁT AZ AZ ALLAHNAK TETSZŐ CÉL VEZÉRELTE, HOGY AZ OLVASÓ VILÁGOSAN LÁSSA, MIFÉLE ELVETEMÜLT, GONOSZ CÉLOK VEZÉRELTÉK AZOKAT AZ EMBEREKET, AKIK MEGPRÓBÁLTÁK FELTARTÓZTATNI A FELTARTÓZTATHATATLANT.

A GONOSZ MAGYAR CSIRKEFOGÓ, A TŰZMADÁRON KÍVÜL SENKI SEM VOLT EBBEN A TÉRSÉGBEN, AKIBÜNTETLENÜL ANNYI KÁRT OKOZOTT VOLNA AZ IGAZSÁGNAK ÉS AZ ISZLÁMNAK, MINT VASILE MUNTEANU.

„Akkoriban már negyedik éve szolgáltam a román elhárításnál, századosi rangban. A volt évfolyamtársaim már mind őrnagyok vagy alezredesek voltak, sokan gúnyos szemmel néztek rám. Valaki egyszer kávézás közben szóba is hozta, hogy aligha viselhettem jól magam, ha így megrekedtem a századosi rendfokozatban. Azt feleltem neki, hogy Napóleon hét évig volt hadnagy, mégis vitte valamire.

Nem beszélhettem a munkámról. Igazából Etelkának sem beszélhettem volna, de Neki mégis mindent elmondtam. A legjobb feleség volt a világon, távol állt tőle a pletyka.

Dumitrescu augusztus közepén referendumot kért tőlem. Csaknem száz oldalt írtam neki. a következőkre hívtam fel a figyelmét:

v     A migránsok vándorlása erősen megélénkítette a maffiák tevékenységét. A térség összes szervezett bűnözője a menekülteken élősködött, busás hasznot zsebeltek be. Ez átmenetileg ugyan a szervezett bűnözés hagyományos formáinak csökkenését eredményezte ugyan, de fel kellett rá készülnünk, hogy az újra utána fokozódni fog. A maffiák megszedik magukat, megerősödnek, és növekvő veszélyt fognak jelenteni. A maffiás tevékenység felélénkülése pedig mindenkor megnöveli az ellenséges behatolás valószínűségét.
v     A Magyarországra özönlő migránsok legalább hetven országból érkeztek, a zömük hamis iratokkal. Többségük ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen. Meg kell akadályozni a Romániába való áramlásukat, mert a helyzet teljesen kezelhetetlenné válhat.
v     Sirály fedőnevű ügynököm jelentése alapján közvetlen terrorveszéllyel számolhatunk. Sirály a Magyarországon tartózkodó menekültek között négy ismert terroristát azonosított, másik hatot pedig feltételezhető terroristának nevezett. Megdöbbentő, hogy az Európai Unióba ilyen könnyedén hatolhatnak be a legveszedelmesebb gazemberek.
v     Sirály szerint, amit egyébként más forrásokból származó információk százai támasztottak alá – a terroristák út közben toborzást végeznek, aminek csak az lehet a végeredménye, hogy a legrövidebb időn belül akár több száz veszélyes terrorista jelenlétével számolhatunk Európában.
v     A tízezrével érkező migránsok befogadása vagy kiutasítása mindenképpen súlyos belpolitikai feszültségekkel fog járni. Hazánk szerencsére nem érintett ebben, de így is egészen kiszámíthatatlan események bekövetkezésére kell felkészülnünk.
v     Meggyőződésem, hogy a migránsok áradata nem öntevékeny, hanem szervezett és finanszírozott invázió. Korábbi jelentéseimmel összhangban felhívnám a figyelmet a szervezőkre, azok tevékenységére, és az ebből fakadó veszélyekre. A korábban már említett kettős szervezés ténye Románia számára is igen súlyos kockázatokkal jár. nemcsak amiatt, mert nálunk is van iszlám kisebbség, de az építendő bukaresti nagymecsettel összefüggésben is.

Dumitrescu másnap hívatott.

Egyedül volt az irodájában.

-         Ülj le!

Helyet foglaltam az ezredessel szemben.

-         Mennyire bízol ebben a Sirályban?
-         A legjobb ügynökünk, ezredes úr.

Dumitrescu egy pillanatig habozott, aztán megkérdezte:

-         Szóban mit tennél hozzá?
-         Csak annyit, hogy más dimenzióba kerülünk, ezredes úr. Akár akarjuk, akár nem.

Fáradtan bólogatott.

-         Még valami?
-         Kérek engedélyt személyesen találkozni Király József alezredessel.

Farkasszemet nézett velem egy pillanatig, de nem ellenkezett.

-         Megadom.

Király Józseffel, a magyar elhárítás alezredesével a magyar nemzeti ünnep napján, augusztus 20-án, Debrecenben találkoztam.

A feleségem tanított meg magyarul – mindhalálig hálás leszek érte.

A világnak ezen a kiismerhetetlen vidékén nagyon hasznos, ha az ember képes a másik nép gondolataiba belelátni. Szükségünk van egymásra. Az itt élők számára fontosabb volna, hogy egymás nyelvét beszéljék, mint a nagy világnyelvek ismerete.

Király Józseffel évek óta ismertük egymást, csaknem barátok voltunk. A hallgatag, szikár, ötvenes magyar szokatlanul sápadt volt.

A Debreceni Egyetem parkjában ültünk egy padon.

-         Átadok neked egy anyagot – kezdte a hosszas ellenőrzési rituálé végeztével.
-         A főnökeid?
-         Tudnak róla. Ők bíztak meg vele.

Megkönnyebbültem, de nem mutattam.

-         Miféle anyag?
-         Mi semmi hasznát sem vesszük. Azt mondják, rémeket látunk. Átadjuk valakinek, aki talán tud is, akar is mit kezdeni vele.

A zsömlében apró winchester volt. Máskor is kaptam már ilyen módon anyagokat a budapesti kollégáktól. Zsebre csúszattam.

-         Miről van szó?
-         Elfogtunk három körözött terroristát. Az adatgyűjtés újabb ötnek a letartóztatásához vezetett. A winchesteren mindent megtalálsz, jegyzőkönyveket, felvételeket a kihallgatásokról. A bizonyítékokat.

Nagyot sóhajtott.

-         Novemberben Párizsba látogat a német labdarúgó-válogatott. Barátságos meccset játszik a franciákkal. Merényletet terveznek, egyszerre több helyen. Akár több száz áldozat is lehet.

Elcsodálkoztam.

-         És ezt nem veszik komolyan nálatok?
-         A szolgálat igen. A miniszterünk elhúzta a száját, neki fontosabb dolgai vannak. Szelfizik a migránsokkal, mint a német kancellár. Végül továbbította az információkat a kormányhoz. Ott azt mondták, kontár munka, bajunk lehet belőle, mert provokáltuk a szegény migránsokat, az egyiket meg is vertük. Megsértettük a személyiségi jogaikat azzal, hogy kutattunk a holmijaik között.

Két centit nőtt a szakállam felháborodásomban.

-         Ennyire ostobák a politikusaitok?

A fejét csóválta.

-         Eljuttatták az információt Párizsba. Diplomáciai úton. a francia kormány azt felelte, tudnak róla, ne izguljunk, vaklárma.

Megértettem.

-         Úgy gondolod, nem fog eljutni a francia kollégákhoz?
-         Biztos vagyok benne, hogy nem.

Erről én is meg voltam győződve.

Később söröztünk egyet, aztán kezet szorítottunk, és hazaindultam Bukarestbe.”


Blikk

2015. szeptember 3.


László Petra ülni fog!

A bíróság gyorsított eljárással, jogerősen tízévi letöltendő börtönbüntetésre ítélte a menekülteket bántalmazó László Petrát.

Az emberi jogi szervezetek egyetértenek, az Amnesty International magyar igazgatója példamutatónak nevezte a bíróság döntését.



Hódmezővásárhelyi töredékek

(Ismeretlen személy levéltöredékei Magyarország történetének végnapjaiból)


„A lányokat figyelmeztették, hogy ne vegyenek miniszoknyát. A harisnyás női combok olyanok, mintha meztelenek lennének…

A menekültek is ittak, de csak tömény szeszt. A borról azt mondták, hogy az ördög vizelete…

A szeptember megjárta…

Szódával október is elment…

Utána jöttek a szörnyűségek. Mindennap azt vártam, hogy egyszer végre felébredek a rémálomból…

Úgy el voltam veszve a kétségbeesésben, hogy még a Szlovákia elleni légicsapásról is csak utólag értesültem…”


Népszabadság

2015. szeptember 4.

Megindultak Németországba a menekülteket szállító vonatok


Tegnap késő este végre megindultak a menekülteket szállító különvonatok Magyarországról. Az első szerelvények összesen mintegy tizenötezer menekültet szállítanak Németországba.

A vonatokban olyanok utaznak, akiknek az iratai teljesen rendben vannak, és regisztrációjuk szabályosan, az Európai Unió törvényeinek megfelelően megtörtént. Szíriai, iraki, vagy afgán állampolgárok. Csaknem húsz százalékuk nő.

Magyarország miniszterelnöke személyesen búcsúztatta el a menekülteket a Nyugati pályaudvaron. Beszédében elmondta, hazánk megtiszteltetésnek tartja, hogy a rajtunk át vezető útvonalat választották, sikert és szerencsét kíván nekik, és mindenkor visszavárja őket.

A vonatok megállás nélkül haladtak át Ausztrián, és ma hajnalban már német földön haladnak.

A hírek szerint Drezdában hatalmas tömeg várja őket, az első szerelvényekre virágeső fog hullani.

A menekültek ünnepélyes németországi fogadásán beszédet mond majd Angela Merkel kancellár.


Khaled ibn Selim Mustafa Farakh az Iszlám Állam veteránja visszaemlékezéséből:

(Az Iszlám Világarchívumból)


„Napokig rostokoltunk az osztrák határ előtt.

Ezek az osztrákok pontosan olyan disznók voltak, amilyeneknek a tanítóim a kereszteseket lefestették.

Ezek még ekkor is keresztesek voltak. Sebaj, gondoltam, megfizettek érte.

Ott rostokoltunk az osztrák kerítéssel szemben, és forrt bennünk a düh. Nem lehet, Allah nem engedheti, hogy ilyen hosszú út után ilyen óriási elszántsággal sem érhetjük el a célunkat. Hogy itt kelljen feladnunk, ennek a rongy, kétszínű, hulladék országnak a határán…

Nem terveztük mi el a nickersdorfi csatát. Nem voltunk stratégák. Az iszlám elkötelezett hívei voltunk.

Ali Hasszánnal ketten tanácskoztunk, és ketten döntöttünk.”




Index.hu

2015. szeptember 4.

Cameronnak fenntartásai vannak az európai menekültpolitikával kapcsolatban


A brit miniszterelnök kétségeit fejezte ki a magyar miniszterelnök és a német kancellár menekültpolitikájával kapcsolatban.

Cameron szerint alaposabban meg kellene fontolniuk, hány menekültet, és kiket engednek be korlátozás nélkül az országaikba.

Nagy-Britannia továbbra is lezárva tartja a Csalagutat.



Részletek a halálra ítélt Orsós Róbert vallomásából:

Mondom az öreg Kolompárnak:

-         Baj van, Gazsi bátyám!
-         Baj-e?
-         Baj bizony!
-         Miféle baj, fiam?
-         El kellene vinnünk vagy küldenünk valahová innen a nőket!

Az öreg megvakarta csapzott feje búbját.

-         Hát aztán hová a piros sapkás lófaszba vinnénk őket, édes fiam?

Hát erre még csak bakkantani se tudtam semmit.

-         Nem mondom, van igazságod – és egyre a nagy menekülttábor felé nézegetett.
-         Azok egyre többen vannak, Gazsi bátyám. Napról napra. Látta tegnapelőtt a nagy verekedést.

Ümmentett egyet.

-         Láttam, Robi fiam.
-         Akkor még csak egymást lazsnyakolták. Ha nem vigyázunk, bennünket fognak. Úgy éljek, azok onnan előbb vagy utóbb kitörnek.
-         Fegyveresek őrzik őket.
-         Pár balfasz. Megeszik őket vacsorára. Aztán már itt is vannak.
-         Keresztbe szalmát se tettünk nekik.
-         Meglehet, de vannak asszonyaink.
-         Nekik is.

Keserűen felnevettem.

-         Nézze, Gazsi bátyám, ott lakik négy, vagy öt nő. Kettő már mozogni se tud. Naponta tízen is megdugják őket…



Népszabadság

2015. szeptember 5.

Fico újabb minősíthetetlen kijelentése


Robert Fico ma reggel a szlovák televízióban azt mondta, hogy a migránsok zöme férfi, nem menekülteknek, inkább hadseregnek tűnnek.


Folytatása következik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése