I. Rákóczi György, a “bibliás őrálló fejedelem” nyakas
református volt, elődjénél kevésbé nagyratörő, de igen szívós, egyszerű
gondolkodású ember volt. Az államügyeket legszívesebben a feleségével,
Lorántffy Zsuzsannával beszélte meg.
Egyszer komoly pénzzavarban volt a nagyságos fejedelem, és
Kolozsváron néhány tanácsnoktól kért javaslatot – a fejedelemasszony akkor nem
volt vele, állapotosan Sárospatakra vonult el.
A tanácsnokok arról próbálták meggyőzni a fejedelmet, hogy
új adót kell kivetni.
- Ugyan, mire? – kapta fel a fejét a fejedelem. Tisztában
volt vele, hogy nem bölcs dolog túlterhelni az alattvalókat.
Röpködtek a butábbnál butább adó-ötletek. Rákóczinak egyik
sem tetszett. A végén – amikor már kifogytak a javaslatokból – az egyik
tanácsnok felvetette:
- A vizet kéne megadóztatnia nagyságodnak!
- A vizet? – hitetlenkedett a fejedelem.
- A kutakat. Van Erdélyben több ezer. Fizessen adót, aki
használja őket. Mindig csak pár garast. Ez csengő aranyak ezreit jelenti az
állam számára.
Buzgón helyeselt az összes.
Rákóczi fejedelem megcsóválta a fejét. A kutakat? Adóztassa
meg a kutakat?
Az összes egyszerre beszélt, mind amellett érvelt, micsoda
végtelen bölcsesség adót vetni a kúthasználatra.
- Vizre mindenkinek szüksége van! Senki se vonhatná ki magát
az adó alól!
Rákóczi fejedelem azonban sohasem veszítette el a gyakorlati
érzékét. Határozott mozdulattal rázta meg a fejét.
- Ebből semmi sem lesz! Nem vetek ki víz-adót. Menjenek
nagyságtok, képtelenek nekem okos tanácsot adni!
Lehervadt a mosoly az arcokról.
- Távozzanak!
A legöregebb kérdezte meg:
- Miért?
Rákóczi szúrós szemmel mérte végig őket:
- Csak az
Úristen változtathatja a vizet borrá vagy arannyá! Tűnjenek a szemem elől!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése