SZÁZKILENCVENÖTÖDIK
RÉSZ
Most térhetek vissza a korábban feltett kérdések következő
csoportjához:
v
Elhiszi
még valaki, hogy valaha kifizethetjük az adósságainkat?
Ideje volna minden téren a propaganda helyett a valóságra
támaszkodni, és a stratégiát annak megfelelően kidolgozni.
Az, hogy ez a nyomorult ország a közelmúltban
felhalmozódott, az egykori hadisarcot százszorosan is meghaladó adósságait
valaha is kifizeti, képtelenség. Aki ebben hisz, elmekórtani jelenség.
Ha nem tudjuk kifizetni, akkor ennek megfelelően kell a
jövőt terveznünk.
Most következnek azok a kérdések, amelyek közvetlenül a
lírával, a költészet feladataival, küldetésével, társadalmi szerepével foglalkoznak.
v
Ilyen
helyzetben az irodalomnak valóban intertextualitással, fásult semmitmondással,
meg „posztmodern” szellemi homokozóval kell játszadoznia, „vendégszövegeket”
kell lopkodnia, esetleg komolyabb feladata is van?
v
A lírát
semmire sem kötelezi az emberiség morális egységének elve? A személyes emberi
és költői felelősség?
v
Valóban
kisstílű elveken alapuló, kvázi-dilettáns poétikára támaszkodó
szövegegyvelegekre van szükség, esetleg valódi értékre?
A következő részben ezekre kell felelnem.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése