KÉTSZÁZNEGYEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Karen és Ed Philips beszédesen összenéztek. Mindketten jól emlékeztek a „bujdosók” kifejezésre. Helmut Schellenberg azonban – aki semmit sem értett – azonnal reagált.
- Kik azok a bujdosók?
A fogoly döbbenten meredt rá.
- Maga nem tudja?
- Nem! Halljam, kik azok!
Eastman szeme ide-oda vándorolt közöttük. Karen és Ed Philips arcáról semmit sem tudott leolvasni.
Karen agyán pillanatok alatt végigfutott minden, amit eddig az úgynevezett bujdosókról tudott. Jószerivel semmi.
Eszébe jutott a megcsonkított haldokló, és összeborzadt az emlék hatására. Mit is mondott az öregember?
„Ne higgyetek nekik! Ők nem azok! Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el!
Vajon miről beszélt? És kiről?
Ed Philips is emlékezett, a szeme kissé elkomorult, de közben arcizma sem rándult. A szőke nő észrevette, és akaratlanul is elismerést érzett. Ilyen az, ha valaki már hosszú ideje űzi a kémkedés, a konspiráció és a szimatolás mesterségét.
Ideje végre többet tudni – gondolta Karen. De még mielőtt bármit is mondhatott volna, Ed Philips kényelmesen leült újra, szemben a fogollyal. A szőke nő érezte, hogy a férfi pontosan úgy érez, mint ő.
De: sokkal gyakorlottabb a kihallgatásban.
Ed Philips néhány pillanatig közönyösen méregette a foglyot, aztán szigorúra váltott a tekintete. Szúrós szemmel meredt Eastman-re. Egészen addig, amíg azt nem konstatálta, hogy a férfi kellőképpen megszeppen.
- Beszéljen a bujdosókról.
- Mit akar hallani?
- Mindent. Amit csak tud róluk.
A fogoly kutatóan nézett vissza, de Ed Philips nem adott időt a taktikázásra.
- Halljam!
A fogoly végre hozzákezdett:
- A digitális téridő nem az Ultenberg-csoport találmánya. Azt a néhai Marcantonio Savioli alkotta meg. A feltaláló tisztázatlan körülmények közt elhunyt – savanyú vigyor jelent meg a fogoly arcán.
- Ez azt jelenti, hogy meggyilkolták?
- Valószínűleg ezt, uram. Bizonyítani azonban nemigen lehet.
- Folytassa!
A fogoly még mindig vigyorgott.
- Annak idején senki sem vette komolyan Savioli találmányát. A tudományos intézmények sarlatánnak minősítették, és kizárták a tagjaik közül. Állítólag rakodómunkásként dolgozott.
Karen arcán keserű mosoly jelent meg. Kezdte érteni.
- Közben azonban figyelték, igaz?
Eastman bólintott.
- Bizonyára, admirális asszony. Így szokták.
- Kik?
- Akik a világot irányítják, asszonyom.
- A Földön?
- Igen, ott. Az egész világegyetemben sehol sincs olyan buta káosz, mint a Földön, asszonyom. Ahhoz képest a létező és nem létező kolóniák világa áttekinthetőnek és egyszerűnek tűnik.
Ed Philips kissé rosszallóan pislantott a szőke nőre, és visszavette a szót:
- Folytassa!
- Igen, uram, de mivel?
- Saviolinál tartott.
A fogoly bólintott:
- Saviolinak maradt néhány kitartó tanítványa, ezeket esténként, illetve hétvégéken oktatta tovább. Mivel a felesége elhagyta, ezeken kívül családja sem volt. Amikor meghalt, állítólag rájuk hagyta a találmányát.
- Állítólag?
- Bocsásson meg, uram, ezeket az eseményeket csak hézagosan ismerjük. Töredékes és egymásnak ellentmondó információink vannak.
- Folytassa!
- A tanítványok nem nyugodtak. Elhatározták, hogy átültetik a gyakorlatba Savioli elképzeléseit.
Karennek valami szöget ütött a fejébe. Nem állta meg, hogy rá ne kérdezzen:
- Savioli elképzelése és a digitális téridő pontosan fedik egymást.
Ed Philips szája tátva maradt a kérdés hallatán.
A fogoly azonban leplezetlen elismeréssel nézett a szőke nőre.
- Tudtam, hogy ön sokkal többet tud nálam, admirális asszony! Egy pillanatra csaknem elhittem, hogy mindezekről most hall először!
- Csak folytassa! – szólt vissza zord arccal Karen.
Ed Philips hümmögött.
Eastman tovább beszélt:
- Savioli tanítványai szervezkedtek, kapcsolatokat szereztek. Ők mindenképpen a mesterük eredeti elképzelését akarták megvalósítani.
- Az pontosan mi volt?
- A menedéktéridő.
- Micsoda? – szaladt ki Helmut száján.
- Menedéktéridő. Olyan speciális téridő, ahová megpihenni, üdülni járhatnak az emberek. Tetszés szerint lehet oda belépni, illetve onnan kilépni. Állítólag odabent az idő lassabban telik. Aki belép, hónapokat tölthet odabent, és amikor ide visszatér, itt csak másodpercek teltek el. Lehet azonban, hogy ez csak mendemonda. Azt is mondják, hogy igazából tetszés szerint lehet szabályozni az ottani időnek a miénkhez viszonyított sebességét, de lehet, hogy ez is pletyka.
- Miféle pletykák vannak még?
- A legfontosabb talán az, hogy odabent nem öregszenek. Vagy csak igen lassan. Van, aki elhiszi ezt, uram.
- És maga?
- Én sohasem hittem benne. De nincs hiteles információm. Minden titkosszolgálat szeretne elfogni és kivallatni egy bujdosót. Nem tudok róla, hogy ez bármikor bármelyiknek is sikerült volna.
- Térjünk vissza Savioli tanítványaihoz.
- Az egyikük elárulta a társait.
Karen Bozchana Kadlecikova nagyot sóhajtott. Lám, Iskarióti Júdás feltámad újra és újra. Talán az emberiség minden fontos pillanatában megjelenik, hogy harminc ezüstért a bárgyú és haszontalan hatalom kezére adja az emberiség jövőjét.
- Ki volt az áruló?
- Elmo de Angelis volt a neve, uram. Az Ultenberg-csoport szolgálatába állt. Szinte mindent tudott Savioli találmányáról.
- Szinte mindent?
- Igazából nem mindent, uram. Segítőtársakat kapott, és nekiállt létrehozni a digitális téridőt.
- A digitális téridőt?
- Igen. Az Ultenberg-csoport urait nem érdekelte a menedéktéridő. Olyan időbeli rezidenciát akartak, ahol minden vágyuk valóra válik, és ahonnan ellenőrizhetik a hagyományos téridőt is.
Ez új információ volt. Ed Philips összevonta a szemöldökét.
- Ellenőrizhetik?
- Igen, uram. A digitális téridő sok szempontból élősködik a normál téridőn.
Karen bólintott. Ebben biztos volt.
- Tartsunk rendet. Mi történt Savioli többi tanítványával?
- Néhányan rejtélyes körülmények között elhaláloztak, uram.
- Azaz: meggyilkolták őket?
- Felettébb valószínű, uram.
- Folytassa!
- A többi már a bujdosók legendája, uram.
- Hallani szeretném!
- Rendben van, uram. Makacsul tartja magát a legenda, hogy a tanítványok egy része sikeresen elmenekült az üldözői elől, és valóban létrehozták a menedéktéridőt. Úgy nevezik: Avalon.
Karen szíve nagyot dobbant. Hallotta már ezt a nevet. Igen, erről beszélt a szerencsétlen haldokló.
- Folytassa!
- Sokan hisznek a legendában.
- Maga hisz benne?
- Nekem hivatalból üldöznöm kell a bujdosókat. Vagyis inkább el kellene fognom közülük egyet élve. Látni nem láttam még egyet se.
- Azonosítani tudná őket?
A fogoly ezen másodpercekig gondolkodott.
- Az eredeti tanítványokat igen – mondta aztán. – Őket de Angelis pontosan megnevezte, minden lehetséges ismertetőjellel. Ha valaki a kezünkbe kerülne, másodpercek alatt azonosítanánk akkor is, ha elváltoztatta a külsejét. De a többieket nemigen. Róluk keveset tudunk.
- Kik a „többiek”?
- A tanítványok családjai, barátai. Akit csak tudtak, odavittek. Állítólag Avalon tere bármilyen objektummal kiegészülhet. Aki odajut, magával viheti a házát is. Vagy a térnek bármely, számára kedves darabját lemásolhatja, és zavartalanul élhet benne Avalon tagjaként.
Néhány pillanatig hallgattak. A szőke nő törte meg a csendet.
- Még mindig áramlanak az emberek Avalonba?
A fogoly most nem vigyorgott. Mosolygott.
- Tudtam, hogy mindent tud, admirális asszony. Csak vizsgáztat engem.
Karen most nem adott időt:
- Ki üldözi őket és miért?
- Az Ultenberg-csoporthoz tartozó szervezetek. Avalon veszélyezteti a digitális téridőt.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése