A cinikus holnapfrász

Közeljövő ablakából
Mindig látható
A holnapfrász, mint vén, kopott
Fekete autó.
—-
A halk, rezignált félelem
Lappangó vámosa,
Ha egyszer elibénk osont,
Nem tűnne el soha.
—-
Hogy mi lesz? Hogy miből telik?
A számla? A hitel…?
Mintha a kecskelábú frász
Naponta vinne el…
—–
Tipródik hát a régi frász
Az ősi lópatán,
S azt kérdi: “Lesz-e munkahely
Majd június után?”
—–
Telnek a lusta frász-napok,
Lomkán és konokon;
És rágódik vén eb világ
Rossz gumicsontokon.
—-
Jöhet már bármi rettenet,
Vérengző, rút jövő;
A fáradt frásznapok nyomán
Rettegni sincs erő.
—
Meghitten néz le ránk a Nap,
A remény-keltető,
S megnyugtatóan mosolyog
Felénk – a temető.
—–
Egydimenziós pénz-bagázs
Csócsál és ragadoz,
Profit-agya nem sejti tán,
Hogy mennyi bajt okoz.
—
A vén holnapfrász arctalan,
Rossz háttérhatalom,
Koromszín volánja mögül
Ki sem rángathatom.
—-
Kamat-bubóból mételyez
Korunk pénz-pestise,
Elmúlik egyszer majd ez is,
S nem lesz írmagja se.
—-
Az élet helytállás csupán,
A Lét: örök moraj;
Kitöri még a frász nyakát
Majd néhány víg kacaj.