Ádvent kezdetén

Már leégett az első gyertyaszál,
Már meghátrált a végzet
A halál;
A láthatár szélén már ott lebeg
A szent sziget;
A Idő csöndben,
Halkan lépeget.
——–
Áldd meg, Uram, a nincsteleneket,
Áldj meg mindenkit, aki nem szeret.
—–
Az ember-világ zörög,
Csikorog;
Pedig a Lét bársonyosan forog,
A szív dobog;
A horizont szélén a félénk
Béke imbolyog.
—–
Szeresd, Uram, a nincsteleneket,
Egértől rettegő tigriseket.
——-
Márvány Idő! Ráncai elsimulnak,
Hidat képezve a Jövőnek,
Múltnak,
Hajnalok születő hiteket
Óvnak;
Szent felejtésnek,
Megbocsátó szónak.
——-
Áldd meg, Uram, a nincsteleneket,
Akik nem hisznek, nem felejtenek.
——
Ádvent ragyog a múltak hegyfokán,
Álmainkban
A holtak homlokán;
A fásult, szürke, közönyös világ
Csodát látott
Egy szelíd éjszakán.
——-
Te jól tudod, hogy minden elszakad;
Áldd meg, Uram, az uzsorásokat.
—-
Anyák,
Apák,
Családok,
Gyermekek;
Ádvent van
Szent Karácsony közeleg.
——
Akikhez ádvent füstje nem tör át;
Áldd meg, Uram, a rossz politikát.
—–
(Kint áremelés,
Halál-koldulás;
Festett eget vívó
Ripacskodás -
Bent: ezüst béke,
Arany látomás.)
—–
Minden ádvent-gyertya igaz barát;
Áldd meg, Uram, a szegény kis hazát.
—–
A szent jászol melege járjon át,
Minden magyar ádventi éjszakát.
—-
Derítse fel a múltat odalent,
Melegítse a jéggé vált jelent.
—
Amíg kéket, szürkét sóhajt az ég;
Mindig maradjon meghitt menedék.
—-
Ádvent sóhajtja
Téli könnyeit,
Most éled újra bizalom,
S a Hit;
Szép Remény táncol
Röpke gyertyafényeken;
Istenhez legfőbb út
A földi Szerelem.
——
Mert minden Végben új Kezdet remeg,
Áldd meg, Uram, a nincsteleneket.