Bismarck kancellárnak sok gondja volt a fiatal trónörökössel, a leendő II. Vilmossal. A feszes bajszú, pökhendi fiatalember önmagát jelentősebb politikusnak hitte a vén kancellárnál.
Egyszer Vilmos herceg a miniszterelnökségen látogatta meg a kancellárt, és Bismarck a tárgyalóban fogadta. Közben valami apróságra volt szükségük a kancellár dolgozószobájából, és a trónörökös egyik segédtisztjét, egy ulánus századost menesztették érte.
Alig tette ki a lábát a tiszt, kiderült, hogy valami fontosabb irat
is kellene. Az pedig ugyancsak Bismarck dolgozószobájában volt, a
széfbe zárva.
Bismarck maga indult érte, a trónörökös meg úgy döntött, elkíséri.
A dolgozószoba elé érve a jó fülű Bismarck zajt hallott, és megtorpant.
- Várjunk egy percet, felséges uram.
A pökhendi trónörökös nagy szemeket meresztett.
- Várni? Ugyan, mire?
- Hogy a százados megdézsmálhassa a szivarjaimat.
A trónörökös nagyon ostobán nézett. Bismarck kancellárt pokolian szigorú embernek ismerte.
Közben kijött a százados. Tisztelgett, és jól látszott, hogy valami kidagad a zubbonya alatt.Vilmos herceg szigorú arccal mérte végig, erre a nyomorult igyekezett kicsire összehúzni magát.
- Leléphet! – mondta neki katonásan Bismarck, mire az ulánus eloldalgott.
- Hadd pakolja ki valahol a zsákmányt – magyarázta Bismarck.
- Hogy’ tűrheti el ezt? – lihegte a jövendő császár.
Bismarck elmosolyodott.
- Van, amit el kell tűrni, felséges uram. Az állam külső és belső okok miatt bukhat el. Külső ok, ha gazdasági vagy politikai értelemben messzebbre nyújtózunk annál, ameddig a takarónk ér. Tetemes külföldi kölcsönök vagy hosszú háború. A belső okok pedig: túl-adóztatás, vagy túlszabályozás. Óvakodjon ezektől felséged, ha jó akar. Ha az alattvaló nem érzi jól magát a bőrében, megbukik a király.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése