2012. június 10., vasárnap

A női becsület védelmében

Ez a történet is igen régi. Feldolgozta már Goethe és Balzac, de a Don Quijote-ban is szerepel.
Állítólag egy XIII. századi francia bíró mondott így ítéletet. Korábbi nyomát nem találtam, egy XV. századi francia gyűjteményben megtörtént esetként szerepel.
——
Valamikor a középkorban történt, Európában.
Egy lány a bíró elé cipelt egy fiatalembert, és azzal vádolta, hogy erőszakot tett rajta. A bíró alaposan végigmérte mindkettőjüket. Tapasztalt ember volt, úgy látta, valami nem stimmel a vád körül.
Az erőszaktétel főbenjáró bűn, ha bebizonyosodik, az ifjúra a hóhér vár. De a dolog korántsem egyértelmű.
Amikor faggatni kezdte őket, hamar kiderült, hogy ők bizony a Biblia szavai szerint testileg “ismerik egymást”. A legény ezt nem is tagadta. Csak az erőszaktételt.
- Szóval azt mondod, lányom, hogy az a fickó erőszakot tett rajtad?
- Azt mondom, bíró uram!
- Szeretnéd, ha feleségül venne?
- Szeretném, de nem vesz el a bitang semmirekellő, bíró uram!
- Szeretnéd, ha felkötnék?
- Lógjon a gazember, ha engem nem vesz el, bíró uram!
A bíró megcsóválta a fejét. Mindent értett.
Kimondta az ítéletet: a fiút pénzbírságra ítélte, mégpedig igen fájdalmas összegre. A nyomorult szabadkozott.
- Vagy fizetsz, vagy lógni fogsz! – reccsent rá a bíró.
Egy hét múlva mindkettőjüket maga elé idézte, mondván, az ő színe előtt kell átadni a pénzt.
A mondott időben meg is jelentek mindketten, ünneplőben. A fiú hozta a pénzt.
- Add át! – rendelkezett a bíró.
A fiú átadta, a lány boldogan vette át, és menni készült. A bíró azonban megállította.
- Állj! Következik az ítélet második fele.
- A második fele? – hűlt el a leányzó.
- Igen. Úgy döntöttem, a pénz mégis a fiút illeti, ha vissza tudja tőled szerezni még itt, a színem előtt.
Több se kellett a fiúnak. Rátámadt a lányra, próbálta visszavenni a pénzt.
Hanem a lány nem hagyta magát, tombolt, akár a fúria. Ütött, rúgott, csípett, harapott. Olyan hevesen védelmezte az aranyakat, hogy a fiú kénytelen volt meghátrálni.
- Nem tudom visszavenni tőle, bíró uram – mondta búsan.
A bíró elégedetten bólintott, csendet parancsolt, és előszólított két megtermett poroszlót.
- A nő köteles visszaadni a pénzt a férfinak!
- De miért? – hűlt el a leányzó.
- Azért lányom, mert bebizonyítottad, hogy képes vagy a becsületedet megvédeni. A fiú nem lehet erőszaktevő. Takarodj a szemem elől, mielőtt megkorbácsoltatlak – rágalmazásért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése