Irodalomtörténeti szösszenetek - 4.

Arisztotelész abban látta történetírás és irodalom különbségét, hogy az egyik a puszta valóságot írja meg, a másik pedig azt veti papírra, milyen lehetett volna, vagy milyennek kellene lennie a valóságnak.
Ehhez annyit tehetnék hozzá, hogy a történettudomány voltaképpen kísérlet arra, hogy saját jelenének szempontjai alapján értelmezze a múltat. Rosszabb változatában az általa felvezetett történelem lényegében saját jelenének ideológiai önarcképe. A történettudomány tálalásában a történelem általában célelvű folyamat, amelynek legfőbb célja a történetíró jelenének előidézése. Ezért a történettudomány mindig hajlamos arra, hogy a múltnak a saját jelenén túlmutató mozzanatait figyelmen kívül hagyja, elbagatellizálja, vagy valami pejoratív címkével lássa el.
Korunk történettudománya ennek a képnek teljesen megfelel. Általában azon mesterkedik, hogy a történelmet szigorú, elvágólagos rendben érvényesülő szükségszerűségek feszes oksági láncolatának tüntesse fel.
Ezt felismerve mindig tudnunk kell, hogy a történelemből a történettudomány javaslatára levont következtetések és tanulságok – mindig viszonylagosak, és nagyon erős kritikával kell őket kezelnünk.
———–
Egészen más a helyzet, ha az író fordul a történelemhez. Valamirevaló tollforgató műve sohasem a történelem puszta illusztrációja, mindig megtalálható benne a múlt egyfajta egyéni elfogása, egyéni elsajátítása.
——
Itt és most persze nem a történelmi regénnyel vagy drámával foglalkoznék, hanem a történelmi témákról írott írói esszével.
Ha Arisztotelész meghatározását alaposan szemügyre vesszük, könnyen beláthatjuk, hogy abba az alternatív történelem most feljövőben lévő műfaja is belefér.
——-
Magyar (nyelvű) irodalmunk első színvonalas történelmi témájú esszéírója (is) Zrínyi Miklós. A Mátyás király életéről szóló elmélkedések formailag Bonfini művéhez írt kommentár, gyakorlatilag ma is aktuális, igen sok friss gondolatot tartalmazó esszé.
—–
“Ha azért most ékesen író historikusaink nincsenek, nem tulajdoníthatjuk nemzetünk íráshoz való restségének annyira, mint annak, hogy megholtak Mátyás királyok, s újak nincsenek, kik indítanának új elméket, és nevezetes okokat adnának az ékesen való íráson.”
Hát igen…
Nem nagyon szorul kommentárra.
“Itten az én ítéletem szerint mind török császár, mind magyar király vétkeztek a hadiregulák ellen. Mert mikor császár Jajcát, király Zvornikot megszállá, által kell vala látni elébb mindeniknek, hogy segítségére jön az ellenség, és ha olyan rezolúcióval oda nem ment, hogy megverekedjék véle, hívságos dolog volt csak odamenni is. “
Zrínyi ítélete szigorú és gyakorlatias. Ez végig elmondható. Néhol egészen másképpen ítél, mint íróasztala mellől a történettudomány, de élek a gyanúperrel, hogy az ilyen esetekben nem a hadakozás gyakorlatát jól ismerő szerző téved.
——-
Zrínyi esszéje nagyon komolyan felveti a kérdést:
Milyen király le(he)tett volna Zrínyi Miklós?