A politikus legnagyobb értéke

Apponyi Albert szűzbeszéde a magyar Parlamentben akkor hangzott el, amikor a Főrendiház jegyzőjeként – ez volt a mindenkori legfiatalabb tag tiszte – hivatalból kellett megszólalnia.
Ez sem volt igazi beszéd.
A magyar parlamentarizmus ősi szokásai közé tartozott, hogy a két kamara között kizárólag szóbeli üzenetek történhettek. Ezt kodifikálta a kiegyezéskor hozott házszabály, és érvényben is maradt egészen 1886-ig.
Egy ilyen üzenetet kellett az ifjú jegyzőnek elmondania – saját szavaival. Apponyi a memoárjában be is vallotta, hogy bizony nagyon is lámpalázas volt, többször elcsuklott a hangja, a kifejezéssel is keményen küszködött.
Ahogy befejezte, melléült a veterán politikus, Pulszky Ferenc. Utóbbi annak idején Kossuth pénzügyminisztériumában államtitkár volt, később a magyar emigráció igen befolyásos tagja. Az 1860-as években aztán megromlott a kapcsolata Kossuthtal, hazatért, és a Deák-párt tekintélyes politikusa lett.
Az ifjú Apponyi izgatottan várta, hogy tetszett az ő első megszólalása az öregnek.
- Hát, öcsém, – kezdte Pulszky. – ez a beszéd nem volt jó.
Apponyi sápadtan hallgatott.
- A tartalma dagályos volt, túl hosszan beszéltél, a megfogalmazás nem volt világos, a megszólalás szerkezete nem volt logikus.
Apponyi csüggedten bólintott.
- Mégis gratulálok, kedves öcsém!
- Mihez, kedves bátyámuram.
- Ahhoz, hogy birtoklod a politikusok legnagyobb értékét.
Apponyi nagyot nézett.
- És mi volna az?
- Ami Kossuthot is kiemelte. Meg még sok híres politikust.
- Mi az, bátyámuram?
- A politikus beszédének a tartalma ritkán fontos. Vagy ígérgetés, vagy fantazmagória, vagy szóvirágok elegánsan elrendezett csokra, vagy közönséges hazudozás.  Nem az számít. Az emberek zöme nem ostoba, a politikus nem a beszéd tartalmával nyeri meg őket.
- Hanem mivel, bátyámuram?
- A hangja! A gyönyörű, megnyerő, szép zengésű sztentori hangja. Amilyen neked is van. Gratulálok, öcsémuram!